Egy nem-globalizálható magyar polgár véleménye a Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terve (NFT) 2004-2006 – Stratégia című előterjesztésről
| Egy nem-globalizálható magyar polgár véleménye a Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terve (NFT) 2004-2006 – Stratégia című előterjesztésről szerző: Végvári József |
E bevezető sorokat utólag illesztettem ide, a szöveg legelejére, miután elolvastam a jelenlegi kormányzat által jóváhagyott és december 10-ig társadalmi vitára bocsátott NFT-t, és megírtam éles hangon fogalmazott véleményemet. Az előterjesztés vége felé jártam az olvasással, amikor az a gyanúm támadt, hogy bizonyos – számomra elsőrendűen fontos – fogalmak mintha nem nagyon fordulnának elő benne. Az összeállítók által sokat magasztalt számítógépes eszközöknek hála, igen könnyű volt bizonyságot szerezni a dologról: a „Szerkesztés” étlap „Keresés” pontjára kattintva, a megjelenő ablakba sorban egymásután beírtam a következő szavakat: NEMZET, HAZA, CSALÁD, ERKÖLCS, NEVELÉS, HIT. Mindegyik keresésre a rendszer sorban a következő választ adta: „A KERESETT ELEM NEM TALÁLHATÓ” (illetve melléknévként van meg az első három, de csak szűk gazdasági-területi értelemben). .
Gyanúm tehát beigazolódott, s ezen a ponton hirtelen kérdésessé vált számomra: érdemes-e egyáltalán elküldeni biráló megjegyzéseimet. Ha így áll a helyzet, mi közöm nekem ehhez az előterjesztéshez? Hiszen ez a hat számomra – és alighanem még jónéhány ember számára e hazában – rendkívüli fontosságú szó kimaradása a kormányzati szintű anyagból aligha lehet a véletlen műve, de hanyagságról, elnézésről sem lehet szó. Kénytelen vagyok elfogadni a szörnyű tényt: a tervezet összeállítóinak és jóváhagyóinak szótárából (anyanyelvi szókincséből) ez a hat alapvető (pártoktól függetlenül alapvető) fogalom hiányzik, vagy talán megegyeztek abban, hogy ez a hat szó nem szerepelhet a 60 oldalas előterjesztésben, mely a nemzet fejlesztéséről szól, azaz fejlődési utakat jelöl ki nemzetünk számára az elkövetkező évekre-évtizedekre.
Döbbenten nézek szembe ezzel a ténnyel, mely szinte gondolkodásomat is megbénítja; hiszen ha a tervezetet összeállító személyek „kifelejtették” volna a hat szót, az elfogadásáról döntő kormányülésen még észre lehetett volna venni, és pótolni a mulasztást. Csak kapkodó kérdéseket tudok föltenni: Lehetséges, hogy AZ EGÉSZ KORMÁNYBÓL SENKI SEM VETTE ÉSZRE? Az oktatási miniszter sem? A szociális ügyekért felelős miniszter sem? (Miért pont őket említem, nem tudom.) Maga a miniszterelnök sem? Ha ez a hat szó nem fontos a tervezet összeállítóinak, nem fontos a kormánynak, és nem fontos magának a miniszterelnöknek, akkor miről akarnak Önök, a tervezetet társadalmi vitára bocsátók, velem és még sok más nem-globalizált (és talán nem is globalizálható) polgárral „lakossági párbeszédet” folytatni!? Akkor miről kérik a véleményemet? Mert ha Önök úgy vélik, hogy ez a hat fogalom nem fontos, hogy nem kell még utalni sem rájuk egy ilyen tervezetben: a nemzet számára fölvázolt jövőképben, hogy miattuk nem kell aggódni, ezek nem vizsgálandók és nem fejlesztendők az elkövetkező években, akkor én úgy vélem: az Önök tervezete engem egy fikarcnyit sem érdekel, az Önök tervezete az én szememben egy óriási nagy nulla, áthúzva így: Ø. Mert ha ez igaz, akkor nyilvánvalóan mi nem beszélünk egy nyelven, tehát nem élünk egy hazában (bocsánat: országban, hiszen Önök a globalizáció – értsd: újragyarmatosítás – jegyében már törölték a „haza” szót), nem egy erkölcsön vagyunk, családjaink szétestek, és nem hiszünk a nevelésben. Akkor ezt a tervezetet apró darabokra kell tépni, és megetetni Önökkel: összeállítóival, jóváhagyóival és nyilvánosságra hozóival. De azért közben vizsgálandó az is, vajon más EU tagok és tagjelöltek hasonló tervezeteiből szintén kimarad-e a hat fogalom? Ha igen, akkor az EU-ban semmi keresnivalónk, ha nem, akkor csatlakozásunk újra tárgyalandó, e hat fogalom bevételével.
Ha netalán valakit Önök közül mégis érdekelne, miért fontos számomra ez a törlésre kijelölt hat szó, akkor az olvassa tovább véleményemet. Ha senkit sem érdekel Önök közül a hat szó jelentősége és esetleges újra tanulása, semmiképpen ne olvassák tovább, sőt idáig is kár volt.
Ezt a véleményt az előterjesztés összeállítói maguk kérték, ezért ne lepődjenek meg, ha nekik nem tetsző, esetleg számukra képtelennek hangzó dolgokat olvasnak az alábbi írásban. Számomra és a velem kölcsönhatásban álló körökben ezek nem képtelenségek, és igen komolyan gondoltam mindent, amit ide leírtam. Tudom, hogy az előterjesztés összeállításakor egy merev, indogermán alárendelő észjárás szerint fogalmazott, EU-szabályrendszerhez igazodva kellett a hazai helyzetet leírni oly módon, hogy a tervekhez a legtöbb pénzeszközt lehessen támogatásként kicsikarni – ugyanúgy, ahogyan egykor a KB-határozatokban is csak az szerepelhetett, amit a KGST vagy a Varsói Szerződés szabályzatai és előírásai megengedtek. Mindezt tudva sem hallgathatom el megdöbbenésemet, súlyos kételyeimet és hiányérzeteimet a szöveg olvastán. E bíráló megjegyzések célja az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv átírható legyen Nemzet-Fejlesztési Tervvé – mert most még nem az, legföljebb nyomokban.
Általánosságban egyet lehet érteni az olyan célkitűzésekkel, mint pl. a kis- és középvállalkozások fejlesztése (de természetesen elsősorban nem azért, hogy szedett-vedett, kizsákmányoló jellegű „transznacionális vállalatok beszállítói” legyenek), hogy a leszakadó térségeknek lehetőségük legyen fölzárkózni, hogy javuljon a környezetvédelem és a magyarság rossz egészségi állapota; e két utóbbiért főleg a negyvenöt évi kommunista uralom felelős. Ezeket az üzleti-fogyasztói észjárással vázolt célokat azonban emberi módon át kell fogalmazni, és alá kell rendelni olyan ügyeknek, melyek a NFT-ből teljességgel kimaradtak, tehát amelyek véleményem szerint elsődlegesek a magyarság jelen helyzetében – függetlenül attól, hogy az Európai Szövetség mit vár tőlünk vagy mit nem. Megállapítható, hogy az előterjesztésből teljességgel kimarad, hiányzik még az utalás is ősi gyökerű, rendkívül gazdag, magas erkölcsi-szellemi színvonalú (és ilyen útmutatást ma is nyújtani képes) néphagyományunkra. Bár történik futó említés a „sajátos magyar kulturális örökségről”, ez ilyen általánosságban semmitmondó; föltétlenül ki kell térni a gazdag és máig élő, gyűjthető és átadható néphagyományra, szinte fölmérhetetlenül gazdag népköltészetünkre és -művészetünkre, népzenénkre és néptáncainkra, szót kell ejteni nyelvünknek és műveltségünknek az indoeurópaitól merőben eltérő mellérendelő és rokonító (analogikus) jellegéről, valóságmagyarázó erejéről, továbbá a Szent Koronáról, mint a magyarság jellegzetességeinek legmagasabb szintű, különleges megnyilvánulásáról. Ez a hagyomány ugyanis hatalmas szellemi és erkölcsi tőke, melyhez Nyugaton még csak hasonló sincs. Az előterjesztés készítőit nem menti, hogy ez a hagyomány részben ma is a felszín alatt rejtezik, nincs vagy alig van képviselve az intézményes oktatásban (kevés kivétellel); ugyanis a rendszerváltás óta majdnem szabadon terjedhetett, és megismerhetővé vált. A szerzők vagy semmibe veszik a magyar néphagyományt (ami megbocsáthatatlan), vagy semmit sem tudnak róla (ami ugyanolyan megbocsáthatatlan), s így azt sem, hogy Nyugaton ez a tőke már teljesen elveszett. Vagyis mi az ő számukra ismeretlen, fölbecsülhetetlen szellemi kincseket fogunk bevinni az Európai Szövetségbe (a Word szövegszerkesztő nyelvhelyességi ellenőrzője szerint ez volna az „unió” szó jelentése, ha esetleg nem tudná valaki). De ez még hagyján: a szerzők – és jóváhagyók – a magyarságtudatnak, hazafiságnak és nemzeti elkötelezettségnek még azt a legalacsonyabb, pártoktól független átlagos szintjét sem képesek fölmutatni a nemzetünk jövőjét meghatározó alapvető írásműben, ami joggal lenne elvárható még akkor is, ha tudjuk, mekkora pusztítást végzett a kommunizmus lelki, erkölcsi és szellemi téren, s ami elvárható még egy ötödikes gyerektől is. Őszintén megdöbbenek ekkora tájékozatlanság, tudatlanság, érzéketlenség és erkölcsi vakság láttán, és fölmerül bennem a kérdés: honnan származnak, hol élnek az előterjesztés szerzői? Vajon egy hazában élnek velem?
Részletező bírálat (NEM a Világhálón közzétett véleménykérő űrlap rovatai szerint):
– igen súlyos hiányosság, hogy említés sem történik a családról, mint a nemzet alapsejtjéről. Hogyan lehet megállítani a családok szétesését-szétverését, a gyerekek elhanyagolását és utcára kerülését, az ifjúság erkölcsi tartásának gyengülését? Ez sokkal fontosabb kérdés mint a romák vagy fogyatékosok integrációja, vagy a kis- és középvállalkozások „beszállítóvá” válása. Ezzel szorosan összefügg, hogy a nevelésről sem esik egyetlen szó sem az előterjesztésben, csak az oktatásról, de még az is igen szűken értelmezve (az összeállítók csapatában még egy nevelő sem volt? pedig azt igazán nem nehéz keríteni; ha viszont volt, és mégse tudta bevétetni a nevelést, akkor igen súlyos baj van). Hiába fog érteni a „tudás menedzseléséhez” meg az „információs technológiákhoz” az ifjú nemzedék, ha nem kapott szilárd erkölcsi útravalót a családtól és az iskolától, semmit sem ér a tudása, haszontalan tagja lesz a nemzetnek, és az emberiségnek is. Az Önök által olyannyira kedvelt és agyonkoptatott „kohézió” kifejezést miért nem vonatkoztatják a családokra is? Mindennél fontosabb a magyar család egységének, szentségének és becsületének helyreállítása, erre sürgősen rövid-, közép- és hosszútávú terveket kell kidolgozni. Ugyanilyen terveket kell kidolgozni a (a tervezetben szintén meg sem említett – megint kérdezem: hol élnek Önök?) népességfogyás megállítására is, mely természetesen szorosan összefügg a családok egységének, az idősek megbecsülésének és az anyaság szentségének visszaállításával. Az erkölcsi züllesztést folytató, a család, anyaság és nemzet fogalmát lejárató személyeket és szervezeteket a nyilvánosság előtt kell azonosítani, kipellengérezni, és súlyos büntetéssel sújtani – beleértve természetesen a TV-állomásokat, de még az ilyen írókat is);
– a környezetvédelem, egészségügy, „tudásalapú (értsd: számítógép-függő) társadalom”, romakérdés, lemaradók és fogyatékosok, a homoszexuálisok „jogai”, stb. közhelyízű és reklámszerű, túlzott hangsúlyozása, szünet nélküli szajkózása mögött Nyugaton jórészt ideiglenes érvényű üzleti megfontolások és múló divatjelenségek állnak, ezek csak részben fakadnak az indogermán nyelvek és műveltségek hagyományaiból, szerkezetéből vagy sajátosságaiból. Föl kell készülnünk arra az időszakra, amikor az üzleti haszon és divat elmúltával a Nyugat e fogalmakat újra törli szótárából, és más, hasonló módon kiüresíthető jelszavakat ír zászlajára, vagy esetleg semmit sem (ne felejtsük el, hogy a kommunizmus is elmúlt – ha elmúlt – pedig örökéletűnek hitte és hitette el magát);
– csak nem az a célja a magyar hagyományok elhallgatásának, hogy az iromány készítői megnyugtassák saját magukat és az EU-tárgyalófelet arról, hogy nálunk minden akadály nélkül bevezethetik ostoba előírásaik és művi, mesterkélt, élettől és természettől teljesen elidegenedett szabályaik tömkelegét (pl. a magyar hagyomány szerves részét képező, szertartásos házi disznóvágás betiltása, kispiacok bezárása és egyéb bődületes szamárságok)? Elhitetni velük és a gyanútlan magyar állampolgárral is, hogy mi „tiszta lap” vagyunk, bármit beveszünk és elfogadunk? Vajon kik reménykednek abban, hogy a globalizáció (melynek igazi magyar jelentése „újragyarmatosítás”) majd kitörli ennek a hagyománynak a nyomait is? A szervesség lényegét nem érti az, aki szerint ezt a hagyományt el lehet törölni, hiszen ez eltörölhetetlen – mert a csontjainkba és vérünkbe ivódott, és mindig velünk van – nem úgy, mint a múlt a Kommunista Internacionáléban.
– a NFT hangvétele erősen emlékeztet a rossz emlékű Központi Bizottsági határozatok nyelvére és megfogalmazásaira, jellemzi pl. a hurrá-optimizmus (csatlakozzunk az EU-hoz és ha szerencsénk lesz, minden gondunk megoldódik, sőt még a zsebünk is megtelik), a hajbókolás, csak most nem a Szovjetunió, hanem a Nyugat előtt, ezért címlapjára leginkább a „Medgyessy elvtárs bennünket a boldog jövőbe vezet” jelszó kívánkozik, vagy a Huxley-féle „Szép új világ”. A korábbi pártzsargont most fölváltja az eurozsargon, mely ugyanolyan szürke, romboló és csüggesztő, és célja is ugyanaz: butítás és félrevezetés;
– hol szerepel az előterjesztésben, hogy mit jelent számunkra (és a szerzők meg jóváhagyók számára) a magyar haza? Hogy milyen a nemzeti azonosságtudatunk? És ha nem elég magas szintű, fejlesztendő-e és hogyan? Vagy ez csak a romákra és a magyarországi szlovákokra, stb. vonatkoztatható, de a magyarságra nem? Ehhez képest hogyan áll a pl. a finn azonosságtudat az EU-ban? Nem kellene megvizsgálni ezt? Ha az iromány összeállítóiból ennyire hiányzik a hazájuk iránti szeretet és tisztelet, és a képesség ennek kinyilvánítására, akkor hogyan várhatják el másoktól a tiszteletet hazánk iránt? Netán az EU-ban az a szokás, hogy nem tisztelik se a saját hazájukat, se másokét?
– az iromány készítőinek mintha leghőbb vágya az lenne, hogy hazánkat mielőbb nyelje be a nemzetközi (zsidó?) nagytőke, és tűnjön el mindaz, ami sajátosan magyar (ezt már csak azért is. könnyen el tudják képzelni, mert láthatóan fogalmuk sincs arról, hogy mi teszi a sajátosan magyart). Tudatában vannak annak, hogy a magyarságot lényegében a „multinacionális nagyvállalatok beszállitóivá” akarják tenni, amelyek hazai kiskereskedelmünket már el is tiporták? Ilyen alacsony gazdasági szintre talán még a KGST idején sem akartak bennünket leszorítani!
– hemzseg a teljesen fölöslegesen használt – vagy inkább fitogtatott – idegen szavaktól, mint pl. kreatív, innováció, decentralizál, abszorpció, operatív, strukturális, regionális klaszter (ez ráadásul teljesen értelmetlen), közszféra modernizációja (ez is), pólus funkció, regionális centrum, agglomeráció, diverzifikáció, aktivitás, horizontális, specifikus, kohézió, karakteres, transzparenssé (kell tenni); elszomorító, hogy előfordulnak benne ugyanilyen értelmetlen, de magyarosan hangzó szóösszetételek is, mint pl. tartalomipar, újgazdaság Az angol kifejezéseket – SWOT, public management, spin-off, stb. – tessék lefordítani, megmagyarázni. Egyelőre Magyarországon élünk, ahol magyar a hivatalos nyelv, és angol szavakra megtanítani a népességet, az nem az Önök dolga, hanem a hozzám hasonló nyelvtanároké. Olyan ez a szöveg, mintha bemutatót tartanának nekünk arról, hogyan fest majd a közeli jövőben a globalizált (értsd: újragyarmatosított) magyar nyelv.
– az egész irományt elszomorító szűklátókörűség és szakbarbárság jellemzi, az üzleti szempontokon kívül csak a környezetről és az egészségügyről van benne szó, a műveltségről csupán közhelyek; hogy nem lehetett a szakbarbár közgazdászokon kívül olyan embereket bevonni, akik képesek túllátni saját szűk szakmai szempontjaikon, mint pl. Andrásfalvy Bertalant vagy Makovecz Imrét? Mert világnézetileg gyanúsak? Ha ők gyanúsak, akkor én is az vagyok, és még honfitársaimnak legalább a fele. Az előterjesztők netán a világnézetileg gyanús elemeket hátrahagyva fogják fölvétetni magukat az Európai Szövetségbe?
– bizonyos kitételekkel nem tudok mit kezdeni. Pl. „A jólét növekedésével az egészség egyre inkább értékké válik.” Hol? A Nyugaton rohamosan növekvő kábítószerfogyasztásra gondolnak vajon? (Most már nálunk is növekszik – ez volna a „fejlődés”?) Vagy: „A környezeti és természeti értékek felértékelődése tapasztalható a fejlett országokban.” Melyikben? Netán arra gondolnak, hogy az USA (nyilván más „fejlett” országok titkolt támogatásával) meghiúsította Johannesburgban az egész világra szóló környezetvédelmi egyezmény elfogadását? Miben „fejlett” egy ilyen ország? Én úgy látom, hogy legföljebb a fegyveres erőszak alkalmazásában, és mások kizsákmányolásában, eltiprásában. – Kiket akar kábítani, kiknek készült ez az előterjesztés? Gondolkodni, tájékozódni képtelen embereknek? Netán svábbogaraknak?
– a lakosság „egészségi állapota és életminősége” nem akkor fog javulni, ha indogermánná mázoljuk át magunkat, és leutánozzuk a leépülő és kiüresedő nyugati életvitelt, hanem akkor, ha kidolgozzuk a sajátunkat, illetve visszatalálunk hozzá, ráismerünk a sajátunkra, gazdag hagyományainkra támaszkodva. Hála a TV-nek, nap mint nap látható, mit csinál „tudásalapú társadalmában” a „fejlett nyugati polgár” az ő „növekvő szabadidejében”; csak nem erre a szintre akarják lerángatni a magyarságot; vagy örökre ezen a szinten megkötni azt a részét, amelyiket már sikerült lesüllyeszteni oda?
– egyetemi oktatóként tanúsíthatom, hogy az egyetemi képzés színvonala az utóbbi években rohamosan csökkent, de az egyetemen kívül sem veszem észre, hogy nőne „az emberek általános műveltsége” (ha csak nem a „Nagy Testvér” című műsor nézettségén mérjük); ha az állami intézményekben folyó oktatás továbbra is így „halad”, félő, hogy a magyar hagyományt amúgy is csak nyomokban tartalmazó mai „korszerű műveltség” igen alacsony szinten fog kiegyenlítődni, amely rossz esetben akár a mai amerikai átlagos „műveltségi szintre” is lesüllyedhet;
– az irományban föl sem merül a kérdés: vajon az EU képes lesz-e fölhasználni a magyar tagságból fakadó „potenciális lehetőségeket és forrásokat”? Van-e „abszorpciós képessége” magas szintű, ősi szellemi örökségünk, népzenénk (de nem annak világzenévé torzított változata), ragozási rendszere és szókincsének belső összefüggései révén a valóság teljességét megragadni képes nyelvünk, mellérendelő-rokonító észjárásunk irányában? Mert ha nincs, akkor tényleg kérdésessé válik belépésünk sürgetése. Nem fognak-e szegénykék „leszakadni” tőlünk e tekintetben? Hogyan fogjuk őket támogatni a „felzárkózásban”? Egyáltalán, mennyi ott az ezer főre jutó és ma is gyűjthető néphagyomány „százalékosan”? Az ezer főre jutó hiteles, erkölcsileg-szellemileg fölemelő népművészeti tárgyak, népdalok és népmesék száma? – Megegyezésre való hajlandóságomat szemléltetendő, javaslatot teszek egy idevágó új „mérőszámra”: adják meg az EU-tagországok a „magyar minőségi követelményeknek megfelelő néphagyományt ápoló és fenntartó települések, közösségek számát vagy arányát”.
– minthogy az előterjesztés készítői föltehetően jórészt a főváros értelmiségi beltenyészetéből (hivatalnokrétegéből) kerülnek ki, a vidékről ugyan sokat írnak, de csak mint a főváros utánzására törekvő szegény rokonról; olvashatunk ugyan a „vidék felértékelődéséről”, mégis „Budapest fejlődésének gyorsulása” ijedelemmel tölti el a vidéki embert, mert egész biztosan a vidék visszafejlődéséhez fog hozzájárulni, s a város továbbra is élősködik majd a falun, mint tette ezidáig;
– a magyarságot először saját értékeihez kellene fölzárkóztatni, nem pedig egy, szerves hagyományait végérvényesen elvesztett, hitéből kifordult, szellemileg-erkölcsileg rohamosan leépülő, a természeti erőforrásokat pazarló, csak az üzleti-anyagi szempontokkal és a szegény országok kihasználásával törődő Nyugathoz. A saját magas szellemi-erkölcsi szintjéhez visszatalált magyarság tudná e szinthez „fölzárkóztatni” (hogy én is használjam ezt, az iromány szerzőinek annyira kedves kifejezést) az önazonosságukat rohamosan elveszítő nyugati népeket. Miért kellene nekünk „integrálódni” egy süllyedő szinthez, amikor nekünk van egy már korábban elért, igen magas színvonalunk? Amelyre bármikor vissza lehet térni, hiszen ez csak elhatározás, példamutatás és semmiképpen sem pénz kérdése?
– a kis- és középvállalkozások mellett kiemelten kellene támogatni – és erősségeink között fölsorolni – a magyar néphagyományt őrző egyéneket, településeket, közösségeket, csoportokat és polgári szerveződéseket, hiszen ők jelentik a nemzet szellemi-erkölcsi tőkéjét és aranytartalékát, mely örök érvényű, melyből nemcsak hazánk, hanem egész Európa megújulhat. Ez a támogatás elsősorban ne anyagi, hanem erkölcsi és szervezeti legyen, de minden térség és megye első öt feladata között szerepeljen, és előzze meg pontos felmérés az ilyen egyénekről és csoportokról. Ugyanakkor teljes körű felmérést kell készíteni mindazon nevelőkről, oktatókról, akik vállalják az ősi magyar csillagmesei hagyomány szellemében történő oktatást, annak terjesztését és népszerűsítését, illetve megvan ehhez a felkészültségük és elhivatottságuk; a névsor elkészítéséhez fölajánlom segítségemet. (Ezek a felmérések természetesen NEM a belbiztonsági szervek számára készülnének.) Ezzel szemben az EU-nak jól láthatóan nincs semmiféle szellemi-erkölcsi tőkéje, sem jövőképe (ha lenne, tudnánk róla), ilyet kidolgozni sem akar, nem is képes rá, csak rövidtávú anyagi-üzleti megfontolásai vannak, s ennek rendeli alá sajnos a környezet, egészség, fogyatékosok stb. reklámokhoz hasonlóan sulykolt kérdéseit, s ehhez akar bennünket szövetségesként megnyerni. Mit fog tenni, ha ezek az üzleti szempontok csődöt mondanak, befulladnak?
– nagy hangsúllyal kellene szerepeltetni azt, hogy a vármegye-rendszert Magyarország minden körülmények között fenntartja, abba semmiféle Euro-szabályozás nem szólhat bele. Sőt terveket kell kidolgozni, és pályázatokat kiírni az egykor nagyon gazdag és színes vármegyei közélet helyreállítására;
– megdöbbentő és megbocsáthatatlan hiányosságnak tartom a vallásra és Istenben való hitre történő utalások hiányát. Csak nem hiszik Önök, előterjesztők és jóváhagyók, hogy isteni kegyelem nélkül akár egy ilyen terv is végrehajtható lenne? Egyúttal fölhívnám szíves figyelmüket: a vallásszabadság nem azt jelenti, hogy az istentagadók bármiről és bármilyen hosszan fecseghetnek, és kérkedhetnek hitetlenségükkel is, de ha hívő ember megszólal, a „vallás magánügy” felkiáltással belefojtják a szót. A vallás nem magánügy, hanem nemzeti ügy, és ha Önök számára magánügy, akkor bizony ilyen előterjesztés készítését sem lett volna szabad elvállalniuk! Hívő embernek hogy-hogy nem lehet beleszólása egy nemzeti fejlesztési tervbe? A nemzet 56%-a hisz Istenben, a kommunisták múltbeli romboló munkája ellenére is! Az egész előterjesztésben folyton „esélyegyenlőségről” szónokolnak, de hát Önök milyen esélyt adtak Istenben hívő szaktársaiknak ahhoz, hogy beleszóljanak a NFT kidolgozásába, és belevigyék szellemi arculatuknak a hittel kapcsolatos, igen értékes részét? Ez nem „kirekesztés”, hogy egy másik kedves kifejezésüket is használjam? A romákat befogadjuk, de a vallásos ember ki van rekesztve? Hogy lehet Szent István és Szűz Mária országában kihagyni Isten kegyelmét a nemzet jövőképéből, és kufárszellemmel helyettesíteni, mely árad a tervezet minden oldaláról? – Szöges ellentétben az irományból áradó pökhendi istentagadással, nyomatékkal javaslom, hogy induljon több évre kiterjedő, a kormányzat által is támogatandó mozgalom a vallás népszerűsítésére; a vallás ellen uszítók pedig legyenek büntethetők ugyanúgy, mint a fajgyülölők;
– van valami határtalan cinizmus és arcátlanság abban, hogy Önök marasztalják el a lakosságot „környezettudatosságának alacsony foka” miatt. Ha jól tudom, a kormányon lévő párt – utóda egy bűnös kommunista kormányzatnak, amely 45 éven át furkósbottal verte ki az emberekből a környezet, a haza, a család és a szűkebb-tágabb közösség iránti felelősséget. Ennek isszuk ma a levét, és ennek a korszaknak egyik lecsapódása jelen előterjesztés is. Adjuk vissza honfitársainknak hazájuk és szűkebb környezetük iránti felelősségérzetüket, és meglátják, nem is kell külön aggódni a „környezettudatosság alacsony foka” miatt.
– népünknek vissza kell adni önbecsülését, nemzeti azonosságtudatát, a hitet saját erkölcsi-szellemi erejében és hagyományaiban. Ha ez sikerül, kiderülhet, hogy mégsem olyan kevés nálunk a kórházi ágy és az orvosi műszer. Az oktatás minden szintjén be kell vezetni az igen ősi gyökerű, csillagmesei alapozottságú, keresztény magyar hagyomány szellemében történő nevelést, mert hosszú távra szóló hitet és önbecsülést csak ebből meríthetünk. Az ilyen szellemben nevelt és felnövekvő nemzedék magas erkölcsiségű, egyetemleges szellemiségű és imeretanyagú, szilárd nemzeti öntudatú, magyarságában és Istenében mélyen hívő lesz, amilyen 1848 óta nem volt nálunk, és amely tudni fogja, mi történik körülötte a világban, amelyet nem lehet kábítani (se Bush-beszédekkel, de még ilyen irományokkal sem, amelyikről most véleményt mondok – készítőinek bánatára, de nem szándékos bosszantására), mely nemcsak bankszámláján fogja mérni az EU csatlakozás előnyeit és hátrányait. Ez a nemzedék külön „környezeti nevelés” nélkül sem fogja szennyezni felszín alatti vizeit, se közterületeit, de még kormányának sem fogja ezt megengedni, ahogyan az én nemzedékem sajnos megengedte ezt a bűnös kommunista rendszernek, mely kb. ugyanolyan hatékonysággal „győzte le a természetet” és verte ki az emberekből a környezet iránti felelősséget; ahogyan Nyugaton tették más eszközökkel a kapitalista kormányzatok és nagyvállalatok. Ez a szellemi örökségünkre alapuló oktatási beruházás igen hamar sokszorosan megtérülne, sőt semlegesítené az előterjesztésben felsorolt gyengeségeket és veszélyeket is. Ez volna az igazi védelem az „olyan kicsi, nyitott és tőkeszegény” gazdaságnak mint Magyarország. Vajon nem ez jelentené a „tudás alapú társadalmat”, a képernyő elé ültetett, hamburgerrel és kólával táplált, gerincbeteg és rosszul látó billentyűnyomogatókkal szemben? – Kérdéses azonban, hogy szüksége van-e a jelenlegi vagy az elkövetkező kormányzatoknak egy ilyen magas szellemi-erkölcsi szinten álló, szilárd nemzeti tudattal rendelkező, sem Nyugatot, sem Keletet nem majmoló nemzedékre? Amely az EU-társaknak már puszta megjelenésévél szemléltetni tudná, kinek érdemes „integrálódnia” kihez? – Ezzel egyúttal a „társadalom és a környezet regenerálását szolgáló program” egyik lehetőségét is vázoltam.
– vajon az előterjesztés kiagyalói „fel vannak készülve az elsősorban alulról jövő fejlesztési elképzelések” befogadására és hasznosítására? Tehát pl. az efféle bírálatokra, amit jelen írás tartalmaz? Néhány nappal ezelőtt egy rádióműsorban az illetékes kormányhivatal vezetője „súlyos sértéseknek” minősítette a NFT-t ért bírálatokat, és bírósági eljárással fenyegetőzött. Ilyen lesz az eurokrácia is?
– az „ország tőkevonzó képessége” vajon a szellemi tőkére is vonatkozik? Tisztában vannak az előterjesztés készítői, mekkora szellemi tőke van a Kárpát-hazában fölhalmozva a felszín alatt? Egyáltalán érzékelik, hogy mekkora minőségi különbség lehet szellemi-erkölcsi tőke és anyagi tőke között? Teljesen nyilvánvaló, hogy nem érzékelik, hiszen akkor egészen másféle előterjesztést állítottak volna össze. De azt bizonyára sejtik, ugye, hogy az általuk olyannyira magasztalt „transznacionális vállalatok” ténykedése aligha irányul ennek a mi szellemi-erkölcsi tőkénknek a gyarapítására, sőt inkább ellenkező előjelű?
– az ”információs szakadék” régen kialakult, hiszen mi olyan kozmikus léptékű tudással rendelkezünk néphagyományunk révén, melyet a Nyugat már elvesztett, és saját erejéből nem is tud visszaállítani, csak a mi segítségünkkel. (Mellesleg ez a tudás nem titkosított, hozzáférhető még jelen előterjesztés készítői számára is);
– Önök Magyarországot „Délkelet-Európa számára üzleti szolgáltató központként” szeretnék működtetni. Nem gondolják, hogy szellemi erőközpontként is működhet? Megdöbbentő, hogy amikor az „életminőség javulásáról” beszélnek, Önök kizárólag Nyugatról szolgai módon átvett, s ott egyébként – az indogermán alárendelő észjárás és individualizmus miatt – már többször csődöt mondott „értékeket” tudnak ismételgetni, saját hazájuk szellemi-erkölcsi értékeiről pedig annyit sem tudnak összeszedni egy 57 oldalas irományban, amennyit egy nyolcadikos gyerek is el tudna mondani könyv nélkül, mondjuk a Kossuth-évforduló kapcsán.
– az előterjesztés második fele újat jóformán nem tartalmaz, egyforma szürke, fűrészpor ízű eurozsargonban ismétlik, csócsálgatják, sajátos módon egyre dagályosabban átfogalmazva, hígítgatva ugyanazokat a gondolatokat. Csak nem volt olyan előírás, hogy kb. 55-60 oldalnyi anyagot mindenképpen össze kell hozni, akár van mondandónk, akár nincs? Valószínűleg angol szövegmintákból dolgoztak (az egész szöveg jellegzetes fordításnyelv), az angol nyelv pedig különösen alkalmas arra, hogy semmit mondjunk hosszú oldalakon keresztül;
– szörnyű sejtésem, hogy amikor tényleges társadalmi-gazdasági bajokról írnak, a tervezet összeállítóit akkor sem a társadalmi érzékenység vagy felelősség vezérli, hanem főleg az a szempont, hogy bevegyék a tervezetbe mindazt, aminek hiányába az EU esetleg beleköthet. Ha nemzetünk visszanyeri önbecsülését, akkor pl. a romló egészségi helyzet vagy a romák kérdése is megoldódik;
– nem értem, miért érdekeltek Önök az „üzleti típusú információk mennyiségének ugrásszerű növekedésében”? Milyen „típusú információt” akarnak ezzel kiszorítani? A magyar néphagyományt? Az erkölcsi értékeket? (Az erkölcs szó előfordul legalább egyszer az előterjesztésben? És összeállítóinak szótárában?) Azért ezek nagyon árulkodó dolgok! Vagy „csak” egyszerűen az értelmet, a szellemet, a hitet kívánják kiszorítani?
– a „tudásalapú társadalom” követelményének állandó szajkózásával mintha azt a benyomást igyekeznének kelteni, hogy Nyugaton a felsőbb szintű döntéseket valamiféle magas szintű, számunkra egyelőre elérhetetlen mértékű értelem és műveltség irányítja. Lesz vajon elég ember idehaza, aki ezt elhiszi? (tudom, nagyon dolgoznak rajta, hogy legyen.) Tehát higgyük el például, hogy a transznacionális vállalatok idetelepítése és a hazai kiskereskedők eltiprása „tudásalapon” történt? Hogy a pökhendi Bush-Blair kettősnek a világbékét súlyosan fenyegető háborús kalandorpolitikáját valamiféle magas szintű értelem vagy ismeretanyag vezérli? Hogy az amerikai elnököt nagy műveltsége és kimagasló értelmi hányadosa vezérelte abban, hogy meghiúsítsa a johannesburgi tanácskozást? Ha így működik a „tudásalapú társadalom”, akkor én nem kérek belőle, nekem elég lesz a saját szkíta-magyar hagyományú műveltségem is. E műveltség birtokosai ugyanis soha nem akartak óriásvállalatokat telepíteni távoli térségekbe puszta haszonszerzés és a helyi ipar vagy kereskedelem eltiprása céljából, továbbá soha nem bombáztak le koldusszegény országokat.
Minderre nem várok személyes választ, de örülök, ha megjegyzéseimből, kérdéseimből bármi beépíthető vagy hasznosítható lesz a tervezetbe (ha ez egyáltalán tervezet, és nem utólag kérnek jóváhagyást a közönségtől egy nélkülünk eldöntött dologhoz – a múltban ez is kedves eljárása volt a mára bankár urakká előléptetett kommunista elvtársaknak). Bár sok mindenről írtam, összefoglalóan én a következő elsődleges céloknak rendelném alá, illetve ezek szerint írnám át a Nemzeti Fejlesztési Tervet, melynek számomra elsősorban és mindenekelőtt a nemzetfejlesztés tervének kell lennie:
1. a magyar család egységének és az anyaság szentségének visszaállítása; 2. a magyarság nemzettudatának, hitének és erkölcsiségének helyreállítása; 3. a magyar néphagyomány visszahelyezése jogaiba.
Tehát minden egyes gazdasági, stb. kérdés tárgyalásakor elsőrendű legyen annak vizsgálata, hogy az mennyiben segíti e célok megvalósulását. Ezeket lépésekre bontva lehet és kell megvalósítani, rövid-, közép- és hosszútávú terveket készítve. Két dologban biztos vagyok: 1. egyik cél megvalósítása sem kerülne százmilliárd forintokba, 2. a jelenlegi kormányzat e célok megvalósítására e pillanatban – ilyen összetételben – alkalmatlannak látszik. De mivel ők kérték véleményemet, íme elküldöm nekik. (Ráadásul még ezt is megnehezítették, mert úgy állították össze a vélemény-nyilvánításhoz kiadott űrlapot, hogy gyakorlatilag csak a NFT-t lényegében és szerkezetében elfogadók közölhetik véleményüket, új vagy hiányzó szempontokat föl sem lehet vetni az űrlap rovatokra bontott, merev szerkezete miatt. Ezért véleményemet nem az űrlapon, hanem a külön megadott villámposta címre továbbítottam.)
Debrecen, 2002. november 20.
Dr Végvári József
nyelvtanár
H-4002 Debrecen, Vihar u. 20.
Távbeszélő: (52)718-901.
Villámlevél: jvegvari@dragon.klte.hu
Másolatot kapnak: tömegtájékoztatási eszközök