Egy nagyságos asszonyságnak intésére

Egy nagyságos asszonyságnak intésére szerző: Barcsay Ábrahám

Vettem, drága Néném! kedves leveledet,
Fogadom tanácsod, csókolom kezedet,
Abból esmérhetem egyenes szívedet,
Hogy jóra intetted tévelygő öcsédet.

Ritka madár vagy te, Főnix e világon,
Nincs párod városban, nincsen pusztaságon,
Csoda, hogy ily virág termett vad tótságon,
Látszik, hogy eleid nőttek magyarságon.

Ott, hol hideg havak ködös fellegeit,
Liptónak s Árvának mostoha hegyeit
Örökös tél tartja pásztorok helyeit,
Ki keresné, kérlek, Flóra szekfüveit.

Megbocsáss jó Néném! én ki Dáciában
Születtem Ilona tündér-országában,
Ámbár szép oláhnék hordoztak pólyában,
Nem vagyok oly rögzött Vénus játékában.

Tudom én zablázni nagy indulatinat,
Sőt ha világ bánná nyájas tréfáimat,
Vagy merné cáfolni kis mulatságimat,
Tudnám változtatni hajlandóságimat.

Ezer tárgya vagyon érzékeny szívemnek,
Tetszik a szép, a jó eleven szememnek,
Kedves a dicséret gyenge füleimnek,
Célja dicsőséges habozó lelkemnek.

Sokszor elmerülvén könyv olvasásában,
Éjszakákat töltök Minerva karjában,
Sokszor Diánának futván hajlékában,
Napokat múlatok tölgy-fák árnyékában.

Most egy magas hegyen hajnal hasadását
Társaimmal várván kürtöknek fúvását,
Midőn szarvas futna, kutyák ugatását
Nyughatatlan várom puska ropogását.

Majd a nagy városok tolongó utcáin
Egyedül sétálván téglázott bástyáin,
Magamban nevetek nagyoknak pompáin,
Kiket hívság hordoz bolond taligáin.

Most udvarhoz menvén pípes öltözetben,
Kényesen belépek büszke készületben,
Hercegekre török egyik szegeletben,
Még túl egy nagyfejű tanács fut előmben.

Egymást megölelvén mosolygó orcával,
Harmadiknak intek fejem hajtásával,
A többit üdvözlöm szem hunyorgásával,
S koptatom a márványt csizmámnak talpával.

Képzelj ezer madárt egy nagy kalitkában,
Kikre nap kezd sütni pünkösdnek havában,
Vagy megannyi majmot kalmárnak boltjában,
Ezek úgy csevegnek császár udvarában.

Egyik aranygyapjas, más csillaggal fényes,
Ennek kulcs van zsebjén, más kereszttel kényes,
Ez jól tud számolni, amaz nagy törvényes,
Ki-ki nagyra vágyik, ki-ki szerencsét les.

Egyet toppantanak, sorjában áll minden,
Az udvar érkezik legnagyobb fényében,
Gyémántos kalap van királynak fejében,
Béül méltósággal aranyos székében.

Szerencse azonnal csorba kerekével
Melléje férkezik Irigység nénjével,
Az hinti javait királynak kezével,
Míg ez szívekben száll mérges epéjével.

Barát barátjának itt lesz ellensége,
Itt vész sok jámbornak minden reménysége,
Itt nyeletik soknak saját öröksége,
Innét bomlik gyakran hazánk békessége.

Mennyi híres vitéz, ki vérét ontotta,
Szedett borostyánját ingyen odahagyta,
Mennyi igaz polgárt társa megrontotta,
Végre vagyonától s tisztétől fosztotta.

Nincs e szemfényvesztő helynek írására
Elegendő erőm lerajzolására,
Onnét eltántorgok nézők piacára,
Hol szememet vetem játszók csoportjára.

Itt ezer gyertyának gyenge világánál,
Nyolcvan hegedűnek babonás hangjánál,
A várasnak színét Mómus játékánál
Ájulásban látom legkisebb tréfánál.

Ott találtam Kloét bársonyos székében,
Lankadtság van szemén, unalom szívében.
Tárgyat néz magának nézők seregében,
Forog legyezője gyűrűzött kezében.

Egy tekintetével Dámont csalogatja,
Mással szép Alexis szívét csábítgatja,
Egynek alabástrom melljét mutogatja,
Míg amannak kezét csókra nyújtogatja.

Más, ki már nyolcadik ötödét éltének
Elérvén végére jutott szépségének,
Hogy eltitkolhassa ragyáit szívének,
Festékkel mázolja ráncait bőrének.

Láttam vén anyóst is kendőzött arcával,
Néző-helyre jőni görbült derekával,
Láttam pípeskedni újmódi búbjával,
S őt is nyájaskodni agg Filémonjával.