Egy individuale datum az asszonyi állhatatlanságról
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Asszony nincs egy is állandó,
Seneca aztat mondja,
Mint a módi változandó,
Arra is van nagy gondja.
E mondást még Éva régen
A Paradicsom kertében
Példabeszéddé tette.
Az ördöggel szövetkezett,
Az almát felhabsolta:
Ebből mi rossz következett,
Érzi sok fej azolta.
Ravaszság tanúlására
Az ördög is privátára
Asszonyhoz jár tanúlni.
A szerecsen korom bőrét
Ha fehérré tehetné,
Vagy a párduc tarka szőrét
Egy színre cserélhetné:
Így asszony is találkozna,
Ki soha meg nem változna,
Már pedig falsum prius.
Asszonytól azt praetendálni,
Hogy mindig hív maradjon,
Annyit tesz, mint azt kívánni,
Hogy a hold el ne fogyjon;
Ez amilyen lehetetlen,
Amaz oly képzelhetetlen,
Hold után jár az asszony.
Én ezt eddig csak hallottam,
Ma a magam két szeme
Által megbizonyosodtam,
Mi egy asszony érdeme?
Amit eddig mondtam erre,
V. Lori engem egyszerre
Megtanított eléggé.
Több mint leány valamivel
Lori, mert szemérmetlen,
De kisebb mint asszony, mivel
Még a feje fedetlen.
E négy rendből már egészen
Kitanúlni könnyű lészen,
Cujus generis Lori.
Ő magában femininum,
Egyebet nem is mutat,
De a szeme masculinum
Génus felé ver utat.
E végsőből indúlatja
Bizonyosan kimutatja,
Hogy communis generis.
Activa, ez amikor csak
Bálba s templomba lehet,
Passiva pedig, amikor
Társaságba nem mehet;
A neutrumot elhagyja,
A deponenset játszodja
Kivált ügyes személlyel.
Férfiak között viseli
Magát indicative,
Néha mikor módját leli,
Van sokkal conjuctive;
Nem is nézi numerusát,
Csak heves appetitusát
Tőltse be ad contentum.
Imperative kívánja
A mások tiszteletét,
Hogy légyen Ámor bálványja,
Arra szánja életét;
Vágni jól is tud a szembe,
Lehet ő is a szerelembe
Modus infinitivus.
A szépek közt nem mondhatom
Fő superlativusnak,
A rútak közt sem tarthatom
Inferior gradusnak;
Kimondom hát egy sommába:
Lori a szépek sorába
Lehet diminutivum.
Mint a Jób kétszín ördöge
Az angyali glédába,
Lori éppen úgy jöve be
Ma az Isten házába;
Nézegetett hátra s elé,
Járt a szeme mindenfelé,
Mint a napra fordúló.
Egyszer az egyik fal mellett
Egy legényt észreveve,
Nosza rajta, több nem kellett,
Egész arcúl tűz leve;
Hunyorgata s kandikála,
Egy kapriolt is csinála,
Mikor leűlt székibe.
Legyezőjét a szemére
Tette, úgy imádkozott.
De a szeme legénykére
Pislogott az átkozott;
Néha a szemét mozgatta,
A Miatyánkot nyaggatta,
De a szeme nyitva volt.
Ottan-ottan a papjára
Feltekintett székéből,
De nem azért, hogy hasznára
Tanúljon beszédéből;
Hanem vajon nem látja-e
A pap s vajon nem hajtja-e
Fejére a bibliát.
Még reám is az átkozott
Nevetett, én csudáltam;
Gondolám, meg is átkozott,
Hogy nem reciprocáltam;
De én gondoltam magamba:
Így tenni a szent templomba
Több mint csupa skandalum.
Estve jobban produkálta
A bálba mesterségét,
Asszonyosan demonstrálta
Nemzeti színeségét;
Mint a méhkosárt a méhek,
Ott is egynehány legények
Dongatták mind reggelig.
Boldog Isten, elgondolám,
Bezzeg ez lesz feleség;
Nem lesz ez fél, hanem talán
Több mint egész ellenség.
Aki eztet elveendi,
Tudom, hogy meg fog szenvedni
Szülei vétkéért is.
Én Istenem, életemet
Engedd úgy intézhessem,
Hogy ha veszek feleséget,
Szoros ráncba szedhessem;
Inkább még most a nyakamat
Törd ki, mintsem a hátamat
Súrolja az ő nyerge.
A pugilláris levele,
Melyet bőrből csinálnak,
Néha írással van tele,
Néha rá nem firkálnak;
Írunk reá, ha akarjuk,
Mikor tetszik, kivakarjuk,
Ily a V. Lori szíve.
Íme, Lori, lefestelek,
De neved elhallgatom;
Megengedj, ha megsértelek,
Vétked el nem hagyhatom.
Ifjuságodat megszántam,
Azért fél névvel kívántam
Nevezni személyedet.
Kérlek, hagyj fel életeddel,
Fordúlj jobb oldaladra,
Ne húzz rossz viseleteddel
Gyalázatot magadra.
Ne adj matériát számra,
Ne akadj többször pennámra,
Mert plus lesz quam perfectum.
Te leány vagy, becsűletét
Ha a leány elveszti,
Bár megfordítsa életét,
Többé helyre nem teszi;
Ne csinálj több skandalumot,
A templomból asylumot:
Nem illik ez leányhoz.