Egy bolond száz bajt csinál/Tizenötödik fejezet

← Tizennegyedik fejezet

Egy bolond száz bajt csinál
szerző: Rejtő Jenő

Tizenhatodik fejezet →

Tizenötödik fejezet

A 11-es szobában, a Sir Felix mellé kirendelt ápoló mélyen hortyogott.
- Tegyenek az arcára egy párnát vagy valamit - mondta Sir Felix -, így nem lehet beszélgetni.
Az ápoló kilenckor lépett szolgálatba, és Felix, azon a címen, hogy megállt az órája, kiküldte őt a hallba. Ezalatt a Mr. Wilkie-től kapott folyadékot az ápoló vacsorájába öntötte. Vacsora után azután az ápoló elbóbiskolt, elannyira, hogy végigfektethették az ágyán, sőt később letakarhatták az arcát hortyogás ellen, erre sem ébredt fel. Így nyugodtan tanácskozhattak hárman; Hickes főfelügyelő, Mr. Wilkie és Sir Felix.
- Nekem rendelkezésemre áll valamennyi alibi. Nem akar szemrehányás lenni, főfelügyelő úr, de a rendőrség alig nézett utána alibiknek. Ha utánanéz, úgy tanulságos dolgokat tapasztal - mondta az óriás, és mindenkit meglepett, hogy most is sűrűn csücsörített és éppolyan hülyén nézett a szemüvege felett, mint a társalgóban.
- Ebben igaza lehet - bólintott a főfelügyelő. - Áttanulmányoztam a jegyzőkönyveket, és csak éppen az ügyeletes ápolók, köztük szegény Harry Brockhes, továbbá a titkár, akinek kulcsa van a széfhez és a főpénztáros, akinek szintén kulcsa van hozzá, alibijére terjed ki a vizsgálat... Bocsánat, de ez a csücsörítés olyan különös.
- Hogy jobban sikerüljön a tünet, néhány rágógumit vettem, és sajnos, azt hiszem, rászoktam ezáltal a rágógumira. Tehát a jövőben is csücsöríteni fogok.
- Mi a csoda lehet, hogy ezt a Brockhest megölték?
- Nem csoda. Brockhes a nyílt osztályon járkált, és percenként vagy kétpercenként arrafele vihetett el az útja, amerre a széfekhez vezető dupla ajtó nyílik. Nincs kizárva, hogy helyes az elméletem. Ő ugyanis hallhatott vagy tudhatott valamit. Az ő alibijét igazolta Teddy Clay, Teddy Clay-ét igazolta Brockhes. Tizenegykor egy nyugtalan beteg kirohant, akit ketten vittek be az előcsarnokból. Ez mindkettőjük alibijét tisztázza. Mindenekelőtt szükséges, hogy elmélete legyen az embernek, amin azután a felmerülő újabb adatok szerint változtathat.
- Voltaképpen - mondta álmosan Hickes, aki közben kijózanodott - mit kíván tőlünk, Mr. Wilkie?
- Mindenekelőtt egy pohár whiskyt. Ennyit megkockáztathatnak, még az esetben is, ha kiderülne, hogy adataim az önök számára értéktelenek.
- Rendben van - bólintott Felix, és elővette whiskys üvegét, melyet az intézmény az ilyen betegeknél, akiket izgatószer hatásától nem féltettek, a szabályok felett szemet hunyva eltűrt.
- Elsősorban, van-e gyanúsított?
- Van - felelte a főfelügyelő, az első pohár whisky után kissé élénkebben. - Sir Felix. Ön nem olvassa a lapokat?
- A lapokat olvasom, de hm... Rendőri ügyekben az első hivatalos jelentés gyanúsítottjai sűrűn bizonyulnak ártatlanoknak. Sir Felix Hontings bűnösségében kételkedem. Ő a másnapi szökésben már bizonyos volt előző éjszaka, és ha újabb botrányt akar a családjának, bizonyára talált volna szellemesebbet és kevésbé becsületbe vágót.
- Bravó! - helyeselt Sir Felix. - Halljuk a maga gyanúsítottját.
- Szóval, számíthatok az együttműködésre?
- El kell fogadnom - bólintott Hickes, és ismét whiskyt töltött. - Már csak azért is, mert úgy állok majd itt végül, mint ön a csücsörítéssel. Mint alkoholista távozom majd, a néhány napos elvonás után. Tehát halljuk a gyanúsítottját.
- Kérem. Meg vagyok győződve André portás bűnrészességéről. - Mikor látta a két ember mélységes csodálkozását, diadalmasan egy újabb rágógumit vett a szájába, és hevesen csücsörített. - A rendőrség figyelmét túlságosan lekötötte a falbontás. Nem fordítottak sok gondot a felfeszített szekrényekre, mivel ezek nem voltak úgynevezett acélszéfek, és így könnyű munkája volt vele a betörőknek. Láttam lefényképezve a szekrényeket. A betörő egyszerű módon járt el. Éket szorított a zár alatti nyílásba, és egy erős nyomással kiugratta a zár nyelvét a helyéről úgy, hogy szétrepedt körülötte a fa.
- Ez természetes - mondta vállat vonva a főfelügyelő, és elgondolkozva egy népdalt fütyörészett -, de mennyiben bizonyít ez André portás bűnössége mellett?
- Bűnrészest hangsúlyoztam. Ugyanis nem voltam rest beszerezni egy minden tekintetben azonos szekrénysort az ittenivel. Azonos anyagú és vastagságú duplaajtók mögött helyeztem el. Azután kiszámítottam a szanatórium alaprajzából, hogy hány méter távolságra esik az előcsarnok dupla ajtajától a portásfülke. Pontosan ilyen távolságra, hasonló fülkébe ültettem egy embert. Minden egyes jókora pattanást, amellyel kitörte a zár nyelve a fát, az én emberem nagyon is élénken hallott. Hiszen majdnem puskalövésnyi, éles hangról van szó, amely éjszaka vagy hajnalban negyven alkalommal megismétlődött.
- Hm... - mondta fejcsóválva a főfelügyelő. - Meg kell változtatnom a magándetektívekről régebben megalkotott, hihetetlenül kedvezőtlen véleményemet. No de ez az André öregember. Ön nem számít az idősebb korban elszarusodott dobhártyára, bóbiskolásra...
- Már úgy gondolja, hogy a Scotland Yard ilyesmire nem számít olykor? Mert én számítottam rá. Anélkül, hogy a portásnak tudomása lenne erről, két orvos, szinte huszonnégy órán keresztül, hallószervének érzékenységével foglalkozott. Megállapításaik szintén tárgyi bizonyítékok a portás ellen. Hallása korához képest normális. A pontosan megállapított intenzitású feszítés zajával egyforma, pontosan lemért hallási ingerre a portás kitűnően reagált, éjszaka, álmából, bóbiskolásából, minden alkalommal felriadt. De mert felette egy nyugtalan beteg szerepében ismételte e koppanásokat az orvos, a portás minden alkalommal újra elaludt. A koppanások annyival kisebb hangerejűek voltak, amennyivel a távolság és a két ajtó csökkenti a felfeszítés zaját. A másik orvos mint boy tartózkodott a portás közelében, és a kísérletem pontos grafikonja igazolja André bűnösségét.
- Kitűnő - mondta a főfelügyelő -, de mégis hibáztatom. A tudomására jutott adatok alapján jelenthette volna nyomban a rendőrségen, hogy a portást így őrizetbe vegyék.
- Nézze - mondta kissé mélabúsan, bágyatag csücsörítéssel Wilkie. - Ha lehetséges, intézkedjék, hogy eljárásaim miatt ne legyen a Scotland Yardnál kellemetlenségem.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és belépett egy kísértet. Várasszonyi ruhában, krétafehéren, fején egy légcsavarnyi szalag, és mellékesen majszolt is valamit, de ez nem akadályozta meg abban, hogy teljesen kísérteties arckifejezéssel és holdkórosokra emlékeztető, nyújtott karral lépjen a szobába. Csak miután becsukta az ajtót, fújt egy nagyot, és nyitotta ki teljesen két szép, csodálkozó kék szemét.
- Érdekes híreim vannak...
- Engedje meg, Mr. Wilkie - szólt Sir Felix -, hogy bemutassam titkos nyomozó különítményünk feltűnően láthatatlan, ötödik hadoszlopát, Ellen Grace nevű menyasszonyomat. Ő régen szerepel itt mint házi kísértet, mindenhová belopódzik, feltűnés nélkül mászkálhat bármikor az épületben. Olyasféle betegség ez, mint önnél a csücsörítés vagy Mr. Hickes alkoholizmusa.
- Halljuk Miss Grace-t - szólt a főfelügyelő, és szemei már ismét jókedvűen csillogtak az italtól.
- Tehát - mesélte izgatottan Ellen -, hazajárásom során eljutottam a Palmers tanár és Hilde Negrin ajtaja előtt vezető folyosóra. Délután észrevettem ugyanis, hogy a tanár átsiet saját lakosztályába, és visszatér a műszeres táskájával. Vagy Hilde Negrin, vagy valaki más beteg lehetett ott. Később megint arra vitt a szellemjárás, és világosan hallottam, hogy Hilde Negrin felzokog, és azt mondja: "Ez nem lehet! Nem hiheti..." Mire a tanár pisszegett, és többet nem hallottam. Húsz perc előtt, amikor hivatalosan az iroda és a tálaló között szoktam kísérteni, ismét elmentem az emeleti folyosó két ajtaja előtt. Most jön az érdekes... Adjanak egy cigarettát. - A korán elköltözött főnemesi hölgy izgatottan rágyújtott, és mintha az egész ügy rendkívül vicces volna, különleges, túlzó grimaszokkal hadarta a történetet. - Először azt láttam, hogy Peter, a boy, levisz egy nagy bőröndöt. Azután eltávozott Hilde Negrin. Az emeleti mellvéden kihajolva láttam, amint a földszinti előcsarnokba ér, hallottam a följáró felől egy autó ajtaját becsapódni, halottam elindulni a kocsit.
- Az egész olyan, mintha a főápolónő valami váratlan esemény miatt elveszítette vagy elhagyta volna ma az állását - mondta Wilkie.
- A tanárt másodszor nem látta? - kérdezte a főfelügyelő.
- Nem. Hilde Negrin egyedül távozott az épületből, és poggyásszal. Most ellibegek, mert feltűnő lenne, hogy ennyit kísértek egy helyen. Ez a piszok Jagodek ugyanis állandóan szemtelenül vigyorog rám, mintha nem tartaná a bajomat elég komolynak.
- Ha van mersze - mondta a főfelügyelő -, legyen olyan félelmetes, és kísértsen a földszinti folyosón, ahol a gyilkosság történt, menjen végig a hallon odáig, ahol az előcsarnok előtt a zárt osztály végződik. Le mer menni?
- Egy néhai számára egyenesen kellemes megbízás - felelte könnyedén Ellen -, hiszen tudvalevőleg odalenn már nem fáj semmi.
Miután a néhai távozott, egy ideig hallgattak. Lehet, hogy az eset nincs összefüggésben az ő ügyükkel, és a tanár, akinek intim kapcsolata a főápolónővel közismert, valamiért összeveszhetett Hilde Negrinnel.
- Mindenesetre, minden titokban tartott história érdekes a nyomozás szempontjából. Azt hiszem, legokosabb - tanácsolta Wilkie -, ha főfelügyelő úr holnap intézkedik André portás előéletének felderítéséről.
- Ez csakugyan fontos - mondta a főfelügyelő, és feljegyezte a noteszába.
Kopogtak, majd belépett doktor Huzli. Némi gyanakvással tekintett a három ápoltra, és óvatosan hozzájuk lépett.
- Bocsánat, uraim... doktor George Huzli vagyok, hatósági orvos.
- Ebből majd itt kigyógyítják - felelte megnyugtatóan a főfelügyelő. - Most a fő, hogy éjszaka aludjék és jól táplálkozzon...
- Kérem, én valóban hatósági orvos vagyok...
- Miért? - csattant fel dühösen Mr. Wilkie - én talán nem vagyok valóban az angol király?!
- Nyugodjék bele - mondta Sir Felix -, ez az úr szintén valóban angol király, és általában itt az a helyzet, hogy a betegek rangját és címeit senki nem vonja kétségbe, azt csak az épületen kívül elterülő roppant nagy bolondház lakói teszik. Ezért tehát ne legyen ideges, mert kénytelen lennék felkelteni az ápolót, aki pedig jól alszik.
- De kérem! - csodálkozott az orvos - ön emlékezhet már délutánról, hogy ebben a minőségemben beszéltem...
Nem folytathatta, mert Mr. Wilkie erélyesen leintette.
- Én is már délután közöltem Sir Felixszel, hogy az angol uralkodó vagyok.
Az orvos néhány másodpercig szomorúan és zavartan tűnődött. Nem olyan könnyű, szakszerű őrültek között, saját épelméjűségét bebizonyítani. Elhatározta, hogy felhagy ezzel.
- Kérem - mondta -, nekem az a rögeszmém, hogy a rendőrség megbízott egy hölgy elmeállapotának felülvizsgálásával, ki saját bevallása szerint már régebben elhunyt, és az előbb itt volt. Megtudhatnám, hogy mit beszélt önökkel?
- Panaszkodott - felelte Sir Felix. - Állandóan az az érzés gyötri, mintha egy kellemetlen, idős úr járna a nyomában, és ezt most majd meglesi, hogy végezzen vele. Erre a célra őfelsége VIII. Henrik rendelkezésére bocsátott egy konyhakést.
Doktor Huzli elfehéredett. Nagyot nyelt, és jegyzett valamit.
- Megtudhatnám, hogy... mit beszélt... au!
Miután szerették volna folytatni a tanácskozást, Mr. Wilkie, ki az egyszerű eljárások híve volt, egy nyugodt, elegáns gesztussal, jóízűen beleharapott doktor Huzli kezébe. Ugyanakkor a főfelügyelő buzogányszerűen emelte meg a whiskys üveget, és a hatósági orvos egy másodperc múlva eltűnt. Sajnos nyomban utána megjelent Jagodek:
- Hol az angol király?! - mondta izgatottan.
- Szégyellheti magát, Jagodek - korholta Sir Felix -, minden valamirevaló állampolgár tudja, hogy őfelsége, néhány heti balmorali tartózkodását leszámítva, a Buckingham palotában tartózkodik, úgyszólván állandóan.
- Valaki egy konyhakést adott annak a nőnek...
- Miss Grace-t gondolja? - lépett eléje Sir Felix, és Jagodek habozott, hogy mint főápoló meghátráljon-e, a Döblingben sikerrel elvégzett, dühöngő szakos bizonyítványa ellenére. A főfelügyelő békítőleg szólt közbe:
- Ugyan hagyja, Sir! Bolondabb enged!
- Nézze, Jagodek, magának nálam havi hatvanfontos állása van, és miután az ellátást nem veszi igénybe, tehát az is jár. Ajánlom, hogy ezt vegye figyelembe.
- Én azt hittem, hogy...
- Ne közölje velem, hogy miket szokott hinni. Eljárására megfelelő mentségül szolgál, hogy a rendőrhatóság felkérésére végezte ápolói kötelességét, és nem látok okot rá, hogy felmondjak magának. Természetesen, ha szerencsétlen és beteg menyasszonyommal szemben megtagadja a köteles tiszteletet...
- Kérem, csak a konyhakés miatt.
- Nem adtunk itt senkinek konyhakést. Ugrattuk azt az öreg orvost. Maga meg nyissa ki jól a szemét, Jagodek, és ha valami furcsát tapasztal, azt mondja meg nekünk, akkor lehet, hogy a jövő hónapra is alkalmazom. Elsősorban ne vegye észre, hogy kollégája előbb feküdt le aludni, mint én, mert ahol egy Jagodek főápoló vigyáz a betegekre, ott nem szükséges, hogy egy ilyen kezdő állandóan a gentlemanek nyakán kuksoljon csak azért, mert elmebeteg. Azután meg itt nyomozok abban az ügyben, amit a sógorával megbeszéltem. Minden jelentéktelen észrevétele fontos lehet. Próbálja például megtudni, hogy Miss Hilde Negrin miért költözött el a szanatóriumból.
- Tessék?... Éppen most beszéltem vele, hogy egy nyugtalan betegnek orvosságot adjon.
Pillanatnyi csend támadt.
- Hol beszélt vele? - kérdezte önkéntelenül felemelkedve a főfelügyelő.
- Bekopogtam a lakosztályára, kimonóban volt, mint általában éjjel, azután kiadta a gyógyszert, és eljött a beteghez, megnézni, hogy felköltse-e a főorvos urat.
... Amikor Jagodek kiment, összenéztek. Mi ez?...
- Az biztos - kérdezte a főfelügyelő -, hogy Miss Grace csak tetteti magát?
- Biztos - mondta Felix. - Sokféle bogara van, de azt határozottan állíthatom, hogy mind a Trafalgar Square-i kivégzés, mind a hazajárás, teljesen alaptalan. Az unokanővérem inspirálta erre az alakításra.
- Ön lehetségesnek tartja, hogy Hilde Negrin elköltözött egy órával ezelőtt, és máris újra szolgálatban van?
- Ha lehetségesnek tartom, hogy falbontással gyanúsítsanak - felelte Felix vállat vonva.
Most váratlanul nyílt az ajtó, és izgalmában minden mókáról megfeledkezve, Ellen érkezett.
- Különös dolgok vannak a földszinti folyosón - lihegte. - Kétszer sétáltam végig, mert mintha hangokat hallottam volna a hatos számú ajtó mögül...
- Ott történt a gyilkosság - mondta a főfelügyelő.
Mind a hárman ideges várakozással néztek a lányra. Ez gyorsan lehajtott egy kis whiskyt.
- Amikor másodszor visszafelé jöttem ezen a majdnem teljesen sötét folyosón, kivágódott a szoba ajtaja. A falhoz lapultam, valamivel távolabb. Egy fojtott férfihang azt mondta: "Nyomorult..." és néhány puffanást hallottam, mintha verekednének. A szobában nem égett a villany, úgyhogy nem tudtam megkülönböztetni őket... És most hallgassanak ide. - Mély lélegzetet vett... - Amikor feljöttem a lépcsőn, a hátsó lépcső felől, az emeletre, szemben, a főlépcső felől érkezett Palmers sietve, deranzsirt ruhában, porosan és... és egy zsebkendővel elfedte az arcát... Amikor a csillár alá ért, láttam, hogy a zsebkendő véres... Gyorsan besietett a szobájába...
Sokáig hallgattak.
- Persze, jó volna tudni, ki volt a másik... - tépelődött a főfelügyelő.
- Ha nem tartozik is az ügyre - mondta Wilkie -, pokolian érdekes. Mondja, Miss Grace, biztos ön abban, hogy Hilde Negrint látta poggyásszal együtt távozni?
- Abban biztos vagyok! Láttam végigmenni a kivilágított folyosón, láttam az előcsarnokban fentről, a boy vitte a bőröndjét, és ő a kistáskáját, kalapban, felöltőben, kesztyűben...
- Itt csak a harmadik ismeretlen személy lehet gyanús, akit Miss Grace nem látott - mondta Wilkie. - Hilde Negrin a falbontással kapcsolatban nem jöhet szóba. Palmers tanár sem, aki tiszteletre méltó személyétől eltekintve, este tíz óra után, frakkban távozott, hogy részt vegyen egy zárt körű, évente ismétlődő, orvosi banketten. És...
- Várjon csak - mondta a főfelügyelő. - Ne higgye, hogy a Scotland Yard kizárólag baklövések elkövetésével foglalkozik. Palmers tanárnak nincs alibije. Ő ugyan frakkban távozott a szanatóriumból, de az orvosi bankettre nem érkezett meg. A nyomozás, Sir Felix kétségtelen bűnösségének tudatában, erre a részletre nem terjedt ki.
- No de hát csak nem gondolja, hogy a nagyhírű és vagyonos...
- Nagy hírű - bólintott a főfelügyelő -, de ami vagyonosságát illeti, megállapítottam róla, hogy amennyiben ebben a hónapban tizenötezer fontot kitevő különböző kötelezettségeinek nem tesz eleget, úgy a highgate-i szanatórium máris csődtömegnek tekinthető.
Nyugodtan mondta el mindezt Hickes, a hatás mégis döbbenetes volt...