Egressy Etelke
| Egressy Etelke szerző: Petőfi Sándor |
Ez a te lyányod, Gábor? én nem hihetem.
Barátom, ember lyánya ilyen nem lehet.
Csupán a képzelet s az is ritkán teremt
Illy kedves kisleányt, illy tündér gyermeket.
Shakspeare, kit úgy szeretsz, Shakspeare képzelete
Teremté e leányt egy boldog percziben,
S megtestesité a múzsa, ki téged úgy
Szeret, s ajándokúl hagyá ott kebleden.
Gyönyörrel nézem én e szép kis alakot,
De őt illetni kézzel szinte nem merem,
Még csak melléje is aggódva lépek én,
Félvén, hogy őt elfúja majd lehelletem.
Olly szellemi e lyány, olly tisztán szellemi!
Eszembe is jut róla a mesés világ;
Illy lényekkel lehettek az Olymp körűl
Megnépesítve a források és a fák.
S ha ő reám tekint... barátom, mondd neki,
Mondd meg leányodnak: ne nézzen én reám!
Ki gondolná, millyen fájó emlékezet
Kél bennem e szelíd szemeknek sugarán?
Ha ő reám tekint: előttem föltünik
Az első, gyermeki ártatlanság kora.
A mit már elveszték, még minden megjöhet;
Ez egy, mi nem jön el többé soha, soha! ─
Boldog vagy, férfiú, és boldog vagy te, nő,
Kik azt mondjátok e lánykának: gyermekem,
Hanem ti nálatok még boldogabb lesz az,
Ki ekkép fogja majd szólítni: kedvesem!
Őt bírni, milly öröm, milly boldogság leszen.
Midőn e lyányka a világra született,
Az isten levevé a legszebb csillagot
Az égről, és szívnek tevé keblébe ezt.