Don Juan a pokolban

Don Juan a pokolban szerző: Charles Baudelaire, fordító: Tóth Árpád

    Alighogy don Juan Hádészbe szállt a rémes
    vízre s Cháronnak ott már obulust adott,
    egy koldús, zordszemű s kevély, mint Antisthénes,
    két kézre evezőt vak dühhel ragadott.

    Csüggő keblekkel és szétnyíló köntösökben
    vonagló nőcsapat kelt a vak ég alatt:
    nagy, áldozati nyáj, tolonganak egyre többen,
    s jajuk, mint bús uszály, a csónakkal haladt.

    Röhögve Sganarelle bérért nyújtotta karját,
    míg don Luis a mély parton bolyongni húnyt
    lelkeknek reszkető ujjal mutatta sarját,
    fiát, ki dölyfösen szórt ősz fejére gúnyt.

    A szűzi és sovány Elvira, fázva, gyászban,
    férjét, a hűtlent s a drágát, nézte még:
    búcsú-mosolyra várt, hol még a régi lázban
    szavalt első szavak szelíd visszfénye ég.

    Egy roppant kőszobor, vad fegyverek vitéze,
    a kormányt nyomta le s oszolt az éjszín ár;
    ám hűs gőggel a hős, kardjára dőlve, nézte
    a felszántott vizet, - mást meg se látva már.