Deák Ébner Lajos (1918)
szerző: Bálint Aladár
Professzor, hivatalosan elismert, többszörösen kitüntetett művész, ki egész életen át dolgozott, együtt élt a magyar festőművészet legkitűnőbb szereplő személyiségeivel, és mégis idegen volt még azok előtt is, kik hivatásuknál vagy kivételes helyzetüknél fogva a magyar művészet minden értékét, fejlődési mozzanatát számon tartják és figyelemmel kísérik. A mai nemzedék idegenül haladt el e ritkán szereplő művész késő termése mellett. Pedig ez a közönség nem intoleráns, ha a fiatal és a férfikora teljes erejében szereplő Deák Ébnert ismerte volna, az igazit, nem azt akit a Szépművészeti Múzeum egykori vezetőinek, vagy ki tudja melyik állami vásárló bizottságnak jóvoltából ismer, bizton fokozott érdeklődéssel, megértő szeretettel fordult volna e mester felé.
Régibb művészek törekvéseit, fejlődésük menetét, kész eredményeit ha értékelni akarjuk magángyűjteményekre, de elsősorban az állam múzeumaira vagyunk utalva és ha a múzeumok annak idején nem a pikturális értékek, hanem a megfestett témák mineműsége esetleg a méretek szerint vásároltak képeket, akkor az elaggott művész hiába reklamálja a megértő méltánylást. Kortársai elmaradoznak mellőle, az utána következő generációk pedig rosszul ismerik őt. Nem mindenki oly szerencsés e tekintetben mint Benczúr Gyula, kinek főműve, a Vajk keresztelése, a múzeum tulajdona. E képben komprimálva van Benczúr minden kvalitása.
A Szépművészeti Múzeum új szerzeményeinek tavalyi kiállításán egész sereg művészről kiderült, hogy félreismertük (a múltját mindenesetre), hogy róluk hamis kép élt bennünk. A múzeum mostani vezetői aztán tőlük telhető módon igyekeznek korrigálni a múlt hibáit és több magyar festőt máris méltó alkotás reprezentál.
Deák Ébnerről alkotott korábbi véleményünk is alaposan megváltozott, előkerültek rejtve rejtett régi képei és egy színes eleven talentum egykori virágzásának lehetünk késő tanúi. Fiatalkori, férfikorabeli és újabb képeit egybegyűjtötte és kiállította az Ernst múzeum. Több mint kétszáz kisebb-nagyobb kép mutatja a mester indulását, kibontakozását és végül a hanyatlását.
A legrégebbi vásznak dátuma 1872. (Az 1868-ban festett fiatalkori stúdiumot figyelmen kívül hagyhatjuk.) Tisza-parti füzest ábrázol az egyik, dunai részletet a másik kép. A Tisza-parti füzesben már a későbbi Deák Ébner minden kvalitása fellelhető. Szolid faktúra, (a festő fiatal korát tekintve) meglepő kiegyenlítettség és intim hatásokra való törekvésének tudatos hangsúlyozása. Kész mester keze érzik e gyengéd színekkel megfestett, hamvas tónusú vásznon. A későbbi kor csupán a terület kiszélesítését, a színek tüzének, erejének fokozódását jelentette művészetének kialakulásában.
1875-ből való Fifin című gyermekarcképe Manet-nak is dicséretére vált volna. Manet hatása általában nyomon követhető e korból származó képein. Példa erre egyik nagyméretű női arcképe. (E kiállítás alkalmából az állam tulajdonába került). A fekete ruhán áttetsző hús eleven valóság, a rajz egybeszövődik a meleg tónusokba oldódott színekkel. 1878-ban, mikor Deák Ébner e képet festette, ez vakmerő forradalmi cselekedet lehetett.
Párisból hazajövet Szolnokra került. E korból való első képeinek még francia a levegője, az alföld fülledt melege, porral átivódott atmoszférája helyett barbizoni erdők nedves párája borul a Tisza-parti város utcáira. Szolnokon találkozik Pettenkofennel, e minden magyarnál magyarabb osztrákkal. E találkozás úgyszólván teljesen elmossa Párizs emlékeit. Színes foltokká csattan széjjel minden forma.
Értékesnél értékesebb alkotások kerültek ki ez időben műhelyéből. Bensőséges, spontán lírizmussal átszőtt mestermunkák, a meghatódás, a természet odaadó szeretetének termékei. Intim képek, a legtöbbnek mérete is alig haladja meg egy jókora fóliáns fedelének nagyságát. Hogy mily erős festői érzés irányította őt munkájában, arra kitűnő példát szolgáltat a Tatárjárás után című képe. Ez akkor festődött, amikor a lokálszínek tarkaságában tobzódó jelmezetes történelmi festés volt az uralkodó márka. Ő kiküszöbölt képeiből minden romantikát, zsánerszerű, időhöz kötött esetlegességet. A történelem levegője, a nagy dúlást követő depresszió borongása lebeg a figurák felett, a barna avaron, tompa égen, nem érezte szükségét annak, hogy színpadi népséggel töltse meg a teret.
Képei egyre világosabbak és színesebbek. Mesteri biztonsággal helyezi egymás mellé és hangolja össze a kisvárosi élet figuráit. A halászélet, a tanya, szántóföld halkszavú poétája volt Deák Ébner. Drámaiság nem lüktet e vásznakon, klasszikus elődök szigorú szabályai ekkor még nem merevítik meg e nyüzsgő, színes világ meleg ritmusát.
Deák Ébner később letér arról az útról, amelyet készültsége, kultúrája és temperamentuma számára kijelölt. Lotz és Székely Bertalan varázskörébe került. Megszédítette őt e két mester monumentalitása, ő is bele akart illeszkedni a nagy stílus arányaiba. Nyár című nagy aktja kissé hűs korrektsége mellett is megkapó alkotás. A nyúlánk test bársonyos felülete szikrázik a képen kívül eső fényforrás zuhatagában. A keblek határvonalaiban meleg piros tűz izzik. Lotz erotikájára eszmélünk e vászon láttára. Több akt, néhány arckép demonstrálja a művész irányváltozását. Klasszikusan nemes, de hideg alkotások. A klasszicizálja periódus elmúltával figyelme ismét a régebbi témái felé terelődik, de amit ily irányban produkált ─ az újabb képekből elszállt a fiatalkori alkotások intimitása. Elhervadt a folyómenti dombok, hóval lepett utcák, párás őszi reggelek, fülledt nyári esték megható szépsége.
Becsüljük meg a mester javatermését. Őszinte, igaz munkák. Kár, hogy oly sokáig egy műterem zugában hevertek. Ha másképp történik, nem kellett volna másodszor felfedezni Deák Ébner Lajost és megismerni az ő nem mindennapi képességeit.