Dalaim
| Dalaim szerző: Petőfi Sándor |
Elmerengek gondolkodva gyakran,
S nem tudom, hogy mi gondolatom van;
Átröpűlök hosszában hazámon,
Át a földön, az egész világon.─
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Holdsugári ábrándos lelkemnek.
A helyett, hogy ábrándoknak élek,
Tán jobb volna élnem a jövőnek,
S gondoskodnom... eh, mért gondoskodnám?
Jó az isten, majd gondot visel rám.─
Dalaim, mik illyenkor teremnek,
Pillangói könnyelmű lelkemnek.
Ha szép lyánnyal van találkozásom,
Gondomat még mélyebb sírba ásom,
S mélyen nézek a szép lyány szemébe,
Mint a csillag csendes tó vizébe.─
Dalaim, mik illyenkor teremnek,
Vadrózsái szerelmes lelkemnek.
Szeret a lyány? iszom örömömben,
Nem szeret? kell inni keservemben.
S hol pohár és a pohárban bor van,
Tarka jó-kedv születik meg ottan.
Dalaim, mik illyenkor teremnek,
Szivárványi mámoros lelkemnek.
Oh de mig a pohár van kezemben,
Nemzeteknek keze van bilincsben,
S amillyen víg a pohár csengése,
Ollyan bús a rabbilincs csörgése.─
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Fellegei bánatos lelkemnek.─ ─ ─
De mit tűr a szolgaságnak népe?
Mért nem kél föl, hogy láncát letépje?
Arra vár, hogy isten kegyelméből
Azt a rozsda rágja le kezéről?
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Villámlási haragos lelkemnek!