Dal
szerző: Rainer Maria Rilke, fordító: Kosztolányi Dezső

Te, akinek nem mondottam, hogy éjjel
sírok az ágyon,
te, ki bölcsőként ringatsz lassú kéjjel,
ha vágyom,
te, ki nem mondtad, hogy dúl szerteszéjjel,
mit nem csókoltál rám, a csók:
mi lenne, ha azt, mit vágyunk nem ér el,
e nagy pompát elfojtanók
és így vágnánk az útnak?
*
Nézd a szerelmesek,
mihelyt a vallomásuk megesett,
mindjárt hazudnak.
*
Magányossá teszel. Mindennel elcseréllek.
Kissé vagy, aztán zúgás vagy, te lélek
és illat is vagy, omlatag.
Mind elvesztettem őket karjaimban,
csak te születsz meg újra, mindig ifjan:
mert sose fogtalak, szilárdul tartalak.