Dal (Gabriele D’Annunzio)

Dal
szerző: Gabriele D’Annunzio, fordító: Kosztolányi Dezső

Az álmatag égen
a Hold teje csorran:
a lomb a fasorban
hozzá epedez föl
                     fehéren.

Neszt visz tova fájón
a szél, a tűnő is,
és bőg az ünő is,
párját hívogatja
                     a tájon.

Az égi úrasszony
jön s véle a vágyak,
hangok, pihe-lágyak
s nem hallja az édes
                     panasz-szóm.

Hol mámora ringott,
még gödrös a párna,
és nélküle árva,
testvértelenek mind
                     a bimbók.

De nincs, aki szívem
csókkal telehinti...
Ó szív s szemeim ti,
haljunk meg az éjbe,
                     szelíden.