Dal (Chanson)

Dal(Chanson) szerző: Jakab Dávid, fordító: Juhász Gyula

(Juhász Gyula, 1918)

A nő, ki úr a szívemen,
Sápadt virág és színtelen.
De hű és lelkemmel rokon,
S hordozza híven bánatom
    A nő, akit én szeretek.

Ruhája barna, arca gyász,
Mint árnyék, énrám úgy vigyáz.
És éjen át és napon át
Látom szomorú mosolyát
    A nőnek, akit én szeretek.

Azért hiába, ő virág,
Ki nékem tárja föl magát.
Másoknak büszkén úgy ragyog,
S fehéren, mint az angyalok,
    A nő, akit én szeretek.

És így is kedves ő nekem,
Ilyen magányos kényesen.
Minden jajával, könnyivei
Szivembe búvik, ott pihen
    A nő, akit én szeretek.

És róla szól bár bús dalom,
Neked én még sem mutatom.
Tudni akarnád a nevit?
— Szomorúságnak nevezik
    A nőt, akit én szeretek.