Csitri-asszonynak, akit mostanában szerettem

Csitri-asszonynak, akit mostanában szerettem
szerző: Aszlányi Károly
Nyugat 1927. 17. szám

Halszemű, komisz fajankó-népség
addig rázta öklét felénk míg
leszakadt az égbolt s nem találjuk egymást
soha többé.

De gőgicsélve dobbanó szíved s szomorú
esti megfutamodásod a csók elől, dagadó
vágyad a csók után s hogy először
elém terültél s teletó-szemed
(középen tajték-csöppecskével), bágyadt dalod
a tükör előtt; rakoncátlan öled mindig az enyém marad.
Hadd legyek én is komisz: az évek
létráján mindig a te neved kiáltom
majd; mindig meghallod
s mindig visszafordulsz.

S az első nap, hogy más ölelne:
sikoltva eszmélsz rám s meglátod
hogy' fetrengek széllel takart özvegy ágyon,
meglátod kohó-szemem rád meredni,
meghallod
vijjogva hívó szerenádom

és soha nem leszel a másé.