Csavargás közben: Nürnberg
szerző: Bálint Aladár
Már teljesen beletörődtem sorsomba. Múzeum, templom, Tucher-ház, Toppler-ház, híd, utca, várfal, itt evett sült kolbászt Dürer, amott Hans Sachs templomi széke, ezt Kraft csinálta, amazt meg Vischer, ezt Riemenschneider, amazt pedig Labenwolf. Itt a mély kút, hat másodperc míg fenekére ér a kiöntött víz. Ez itt Barbarossa Frigyes kápolnája, azt a száraz fát ott az udvar közepén pedig Kunigunda ültette. Végem van. De azért csak előre. Itt az ötszögletű torony. Gyerünk be.
Mindenféle apró vasszerszámot mutogat egy kisasszony. Az egyik különösen tetszik. Szép hegyes jószág. Ezzel szúrták ki annak idején a delikvens szemét. Amott egy kanál. Fontos szerepe volt. Ólmot olvasztottak benne a jó nürnbergiek, hogy aztán valamelyik embertársuk fülébe öntsék amúgy megolvadt állapotban. A földön majdnem, hogy belebotlom két hosszú szál deszkába. Úgy negyven-ötven, tatán még több kövér szög van belekovácsolva hegyével kifelé. A pőrére vetkőztetett bűnöst ezen végighúzták néhányszor. Nem nagyon sokszor. Néhány nagyon szépen kidolgozott kést is talál ott a kíváncsi idegen. Olyik arra szolgált. hogy nyelvet vágjanak ki vele.
Hát még a karperecek, az ujjszorítók, aztán azok a félmázsás vasgömbök, melyeket a kötélen lógó ember lábára akasztottak. Hosszú, komoly sorban, mint az apostolok állanak egymás mellett a hóhérbárdok.
Mindenek koronája a vasszűz. Ki ne hallott volna róla. Az asszonyformájú becsukható deszkaalkotmány szögekkel bélelt testébe ha valakit belezártak, annak már nem volt szüksége arra az elmés szerkezetre, mely a vasszűzből kiszedett tetemet szeletekre kaszabolta és úgy sodorta le a torony alatt levő csatornába.
Oh ember, sokféle módon kerested ki az igazságodat. A nürnbergi pékeknek annak idején nem volt tanácsos kicsi zsemlyét sütni. Ketrecbe zárták és Pegnitz vizében néhányszor megáztatták. Megilletődve nézem a ketrecet.
A zenekritikát is különös módon űzték a mesterdalnokok városában. Akiről kisütötték, hogy rossz muzsikus, annak nyakát vasgyűrűbe illesztették és a gyűrűhöz forrasztott vasrúd öt lyukába belekapcsolták a művész ujjait és ezzel a furcsa furulyával kellett neki az utcán a pellengéren ácsorogni. Hogy a muzsikusok voltak-e rosszak, vagy pedig a kritikusok túlságosan szigorúak, ki tudná azt ma megmondani, annyi bizonyos, hogy kissé kockázatos művészet volt annak idején Nürnbergben a zene.