Csak ezer kilométerek...
szerző: Somlyó Zoltán
Be hideg lettél, barátom: Ember!
Hangodtól dér üti meg fülemet.
Ha megmozdul a kezed, mindig
csak magad fele görbül:
nincs benne hév már ölelni mást...
Hát kiadtál magadból már
minden meleget?
Villanyod mind a drótokba adtad,
amelyek pokollá gyújtják a világot?
Kedélyek deleje már csak
a berregő mótorokban cikáz?
Már csak a gigászi gépek lelkesítenek?
Csak ezer kilométerek?... Csak az idegen horizont?
S legfeljebb akkor melegszik át a pillád,
ha egy kis tömeggyilkosság esik?...
Be hideg lettél, barátom: Ember!
Olyan vagy már, akár a hulla!
Akinek még nő a haja, a körme,
de vér nem csordul már, ha belevágnak...
Mint a hulla, akit divatos
tarka selyembe öltöztettek,
arcára rúzst meg púdert kentek
s föltették egy rohanó Daimler
illatos, puha bársonyára:
s most onnan néz le a meredtség
s előkelőség távolából...
S a petyhüdt massza majd csak akkor
zökken egyet, ha az autó megáll
s a sofőr ijedtében elájul,
mert te csak ülsz majd, s nem tudsz
kiszállni...