Csöndes, ünnepi óda az élethez
szerző: Kosztolányi Dezső
Nagy vagy, te föld, te víz, te tűz az égen,
mellettetek olyan kicsiny vagyok
s te élet, mely sötéten felkomorlasz,
mindenkinél nagyobb,
nagyobb, veszélyesebb, iszonyú torlasz,
mely kőkeményen az utunkban áll
s keményebb árnyakat borítsz fölébe,
mint a kemény halál.
Hiába bújok el a föld ölébe,
magas toronyba, léptem követed
és szenvedést adsz, terhes aranyalmát,
követ adsz, köveket,
és mindig érzem láncaid hatalmát,
hogy élni nagyszerű és szomorú,
egy néma száj nekem egy néma harcdal,
sors és bús háború.
E sekély korban bús-tragikus arccal
vallom, hogy nagy vagy és mindig tudom,
a kávéházban és a villamosban,
a lármás körúton,
és féltve viszlek a tömegbe mostan,
hol száz idegen szem mered felém
és gonddal nézek minden elmenőre.
ó, életem, enyém.
Golyózáporban haladok előre,
ki minden tűzzel, karddal ismerős
s úgy csókolódzom és dőlök a sírba,
mint bátor, büszke hős.