Csáth Géza: Délutáni álom
szerző: Karinthy Frigyes
A Nyugat kiadása
Ama előkelő és szimpatikus íróművészek közül való, akiket sikerre és elismerésre predesztinál egy negatív kvalitás: hogy nincsen modoruk, nagyjában jellemző stílusuk sincsen és így öntudatuk, okosságuk, megfigyelésük objektív értékét; szóval a mondanivalóikat nem nyűgözi le a mindent egységesítő formának az a misztikuma, ami ösztönös és nagyon is szubjektív művészek írásában a legkonkrétebb és a legkörülírtabb mondanivalót vagy megfigyelést elvonttá és homályossá tompítja. Fejlődése, az az út, amelyen halad, egészen tiszta és világos. A fölösleges színeket és vonalakat mind nagyobb öntudattal söpri le íróasztaláról: - még itt-ott ellágyítja kezét a haldokló és drága líra, mely többre becsüli a hasonlatot annál, amihez hasonlít -, de aztán keményen összefogja megint a gyökereket és nem tér le az útról. Ez az út bizonyosan a legtökéletesebb írásművészet felé mutat; oda, ahol kifejezés és kifejezni való stílus és anyag egy és ugyanaz. Ahol a hasonlat magyaráz és világosabbá tesz: (ez a hivatása, semmi más), s a szavakat a kifejezni valónak sajátságos és megmásíthatatlan kényszere fűzi össze s nem valami furcsa véletlen, amit inkább szinte képzőművészi, dekoratív ösztönök idéznek elő fejlődő írókban.
Fölényes és elegáns író: s azokban a novelláiban, ahol e két tulajdonság túl van már a törekvés állapotán (mert öntudatos törekvés nevelte őket): - biztonság és rutinja Maupassantra emlékeztet. Öntudata azonban még határozottabban nyomja el a líra beavatkozását, mint a francia mesternél, nagyon jól érzi, hogy a hatás legfőbb eszköze a kegyetlenségig fokozott, gyilkos ál-objektivitás, amely érzéketlenül bontja fel és mutatja be az élet legérzékenyebb szerveit. A szemléletnek és szemléltetésnek ez a módja ugyanis éppen ezért oly ingerlő és izgató, mert tudatosan hamis és leplezett: hiszen érző és érzékeny szívek szenvedését csak érző és érzékeny szív ismerheti. De a fölény éppen ebben rejlik: ridegnek mutatkozni, mint maga az élet és a sors: élet és sors képét ölteni fel s azoknak nevében szólni emberről és emberi nyomorúságról. Így megdöbbentően s az abszolút éreztetésével emelkedik ki a tragikum. Csáth Géza minden novelláján kívül van, dolgokat mutat be, melyekben nem akar szerepelni. Nem az övéi ezek az emberek és ezek az események és ezek a novellák: leírta őket és most másnak odaadja. Minden novelláját valakinek ajánlotta, mindegyiket másnak. Nekik írta. Mindig tudta, hogy mit akar: Moravcsik professzorra gondolt, míg írt, vagy Osvát Ernőre vagy egy régi dadára. Megvolt a probléma és ő tudta, melyik megoldás a legalkalmasabb és melyik módszere a megoldásnak. Ha kritikát akarnánk mondani erről a kötetről s nemcsak jellemezni s éreztetni jellegét, minden novellával külön és másképp kellene foglalkozni. E jóvérű, jólnevelt és úri írásmód hajlékonyan alkalmazkodik a témához, melyet egy erőteljes és kultivált intelligencia fölvetett. E témákról kellene beszélni és dicsérni az írót, aki a lehető legjobb és előkelőbb formában érezteti a téma fontosságát.
És egészen külön kellene beszélni azokról a novelláiról, melyekben gyerekekkel foglalkozik. A Molnár Ferenc csodálatos ösztöne, mellyel a gyereklelket érzi: nála tudományos kutatásokkal igazolt, pszichopatológiai megismerés: ez festi alá és foglalja össze megfigyeléseit. A megfigyelő egybegyűjti az impressziókat és az idegorvos jelentőséget ad nekik és kiválogatja azokat, melyek általánosan jellemzők. Mindenütt ott van a szexualitás vörös vonala, e jellemzések spektrál-képletében: Freudra gondolunk és ismét Csáth Gézára: s meg ismét Freudnak egy tétele aggaszt s ez az idegorvosnak szól: hogy a tudattá fejlett ösztön erejéből veszít s nem ér fel alkotóerő dolgában amazzal.