Császári ediktum a kereszténység államvallássá tételéről

Császári ediktum a kereszténység államvallássá tételéről
Gratianus, Valentinianus és Theodosius
Konstantinápoly, 380. február 27.

Gratianus, Valentinianus és Theodosius császárok edictuma Konstantinápoly lakosságához.

Megparancsoljuk, hogy mindazon népek, amelyek a mi kegyelmes kormányzatunk alatt állnak, abban a vallásban éljenek, amelyet a hagyomány szerint Szent Péter apostol adott át Róma népének, s amely azóta is töretlenül él napjainkig. Az a hitvallás ez, amelyet Damasus pápa és Péter, Alexandria püspöke, az apostoli szentségű férfiú is helyesnek tart. Tehát mindenkinek hinnie kel az apostoli hitvallás és az evangéliumi tanítás értelmében az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek egységesen isteni voltát, egyenrangú méltóságát és szent hármasságát. Meghagyjuk, hogy akik ezt a hitvallást követik, a "katolikus keresztények" nevet viselhetik, a többiek azonban - akiket eszteleneknek és őrülteknek tekintünk - az eretnek hitvallásuknak megfelelő nevet viseljék, gyülekezeteik nem nevezhetik magukat ecclesiáknak, és egyelőre az isteni bosszúnak adjuk át őket, de majd amidőn isteni sugallatból utasítást kapunk, magunk is gondoskodunk megbüntetésükről.[1]

Forrás szerkesztés

  1. Codex Theodosianus XVI. könyv, 1, 2., In: BORZSÁK István (szerk): Római történeti chrestomatia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1963., 281-282.old.