Colombus
Gyerek voltam. Szerettem hőn a harcot;
A lovagokat, súlyos fegyverük,
A zajt, mi távol keleten viharzott,
Hogy a szent sírért küzdtek mindenütt.
Álmom oroszlánszívű, hős Richárd volt;
Szerettem őt, de akkor legkivált,
Midőn a harcba sok tar főtt levágott
S abból magának nyakláncot csinált.
A hölgyemnek szín-szalagát viseltem,
A harci kardom volt egy kis suhang,
Csatáztam a színes virágok ellen,
S hullott a kelyhök, hogy' a bot suhant.
A puszta ég alatt reá szövődött
Trónomra a természet zöld moha,
És megvetettem a királyi gőgöt,
Főmön zöld ágból volt a korona.
Boldog tűz égetett. Egyszerre halkan
Jött egy szelíd leányka reszketeg
S eléje tettem boldog áhitatban
Légváraim, címem s a szívemet.
Merengve a zöld gesztenyéshez ült le,
Egy mindenség mosolygott kék szemén,
És néztem a kékségbe elmerülve
S álmodva simultam melléje én.
Mért lettem e kis, szőke lánytól oly bús,
Mért szállt el úgy az álom, az öröm?
Miért borult el zordonan Colombus,
Hogy egy világ bukkant ki a ködön?