Chernel Dávidhoz
szerző: Kis János
a kőszegi kir. kerül. tábla előlülőjéhez.
Te, kivel a haza s Musák szeretete
Minap olly igéző dalt énekeltete[101]
Chernel, ne tedd le lantodat!
Serkentsd magyar rokonodat,
Únszol erre Themis maga
Téged, udvara csillaga.
Megujúlásával kérkedik nemzetünk;
De kérkedésének még nem örűlhetünk:
Még nem Árpád igaz vére,
Ha bár vigyáz szép nyelvére,
S ha régi szokást követ bár,
Bajúszt visel, s mentében jár.
Baráthoz szent hűség, s rettenhetetlen szív
Mikor nyilzáport szórt az ellenséges ív,
S az a nemes szabad elme,
Mellynek más pénze s kegyelme
Rút bérül soha nem kellett;
Melly élt halt igaz ügy mellett:
Ez tette hajdani ösinket nagyokká;
Ez tehet minket is igaz magyarokká,
De jaj! melly nagy ritkaságok
E becses tulajdonságok!
Nem igaz a büszkék nyelve,
Törpékké vagyunk nevelve.
Oh ezer baj oka vétkes nevelésünk!
A rosz magból mikép legyen szép vetésünk?
Ki vigyáz az ifjuságra,
Ki tanítja jámborságra?
Kik gondolnak a lélekkel?
Mig még nem szeplős vétkekkel?
Mit tanúl a gyermek? játszani, tetszeni,
Táncolni s tettetés nyelvén beszéleni,
S mindég új Phryne karjában
Égni már gyenge korában,
A rút lágyságnak hódolni,
S álnokságot gyakorolni.
S a ki korán minden kénye tetszésén jár,
Mint szokjék virtusra, érjen meglett kort bár?
Mint tehessem fel felőle,
Hogy nagy lélek lesz belőle,
Kiben hazája bízhatik,
Ha szélvésztől hányattatik?
Nem, soha sem él az hű frígyben tisztével,
Szüntelen cimborál szíve vak kényével,
Szomszédi jusait lopja,
Jobbágyinak vérét szopja,
S csak megtölthesse ládáját,
Kész elárúlni hazáját.
Elhervasztván korán Amor sok játéka,
Éretlen s gyáva lesz, mint ő, maradéka,
Mert Hymen hozzá olly nőt zár,
Ki magával egy nyomban jár;
Nem tud mást, csak pípeskedni,
Kártyázni, s buján epedni.
Más szülék nemzették ama bajnokokat,
Kiknek a hír emelt örök oszlopokat,
Kik sebes árvíz módjára
Omolván Pannoniára,
Az ég ostorai lettek,
S lágy népeket rabbá tettek.
Te legjobban tudod, hazám hív s bölcs fia,
Hogy dicsőségünknek vagyon még sok hia,
S hogy az a széles országút
Mellyen a fő s al köznép fut,
Elvezet a céltól félre,
Lábolhatatlan veszélyre.
Hazád Geniusa kényszerít tégedet,
Ne szünj buzdítani lágyúlt nemzetedet,
Astraea tisztelt kedvese!
Légy Phoebus szent énekese,
Leheld lelked szép lángjait,
Terjeszd ösink virtusait.
Rémítő zajjal zúg időnk fergetege,
Éjszakába borúlt a fél világ ege;
Mennykő hull, szomszédink égnek,
Ki nem tartaná szükségnek,
Testvérét felébreszteni,
Házát s templomát menteni!