Buxbaumné, a fa
szerző: Karinthy Frigyes
I
De nem halt bele: a golyót kiszedték a hasából, a spárgát szépen lecsavarták a nyakáról, mint egy spulniról, a villamos két centiméternyire megállt, és az utánaugró mentő még a levegőben kapta el, mint egy labdát. Az intézetben nagyon szépen viselte magát: nem csinált grimaszokat a rácsnál, nem erőszakoskodott a zuhany alatt, és csak egyszer makacskodott az orvossal, hogy adjon neki vattát, mert a tüdeje hozzádörgölődik a bordájához, és az neki fáj. Smirglit is kért, de erről nem mondta meg, hogy mire kell.
II
A fát három hét múlva látta meg a reggeli séta közben. Eleinte nem törődött vele, negligálta, ajkát biggyesztette, nem ment oda, elfordult. Aztán egyszer véletlenül rálépett a fa egyik gyökerére.
- Pardon - mondta hidegen. - Nem vettem észre.
III
Később megállt előtte, hátán keresztbefonta kezeit, és oldalról kicsit gúnyosan méregette.
- Szép fa - mondta az orvos, aki figyelte.
- Igen - mondta szárazon -, szép molett fa. Nagyon kedves. Tetszik önnek?
És ravaszul nevetett az orvosra.
IV
- Csakugyan szép fa - mondta másnap.
Most már sokat volt lent. Járkált a kertben, visszanézett. Az orvosra komoran tekintett, egyszer hirtelen megkapta az egyik ágát a fának, magához húzta, és megcsókolta a végét. A fa szemérmesen és kacéran visszarántotta magát.
V
Néhány napig nehezen aludt, reggel sápadt és zavaros volt, szemei karikásak. Néha éjjel leszökött a kertbe. Reggel fátyolos szemekkel nézte a fát, és titokzatosan mosolygott.
- Ó - mondta kötekedve -, ezek a bukjelgyökerek.
És mikor nem néztek oda, lihegve szorította magához a fát.
VI
- Hamar lesz ősz az idén - mondta az orvos. - Máris hullanak a levelei.
Szúrósan nézett az orvosra.
- Igen - mondta nyomatékkal -, nagyon hamar hullanak. És nézze csak - a gyanta... nem jön a gyanta. Nagyon sajátságos... És az évgyűrűk a szeme alatt...
Néha hirtelen, s gyűlölettel nézett a kert sarkára, ahol egy másik, totyakos fa állott. Megsértődve fordult el tőle.
- Az is almafa - mondta az orvos.
- Tudom - felelt röviden. - Szegény öreg. Bánom is én. Mért nem vigyáz. Az ember vigyázzon a feleségére.
És hencegve, kötekedve és fütyürészve sétált el a másik fa előtt, rá se nézett, rálépett a gyökerére.
VII
- Azt hiszem - mondta az orvos -, nemsokára lesz már rajta gyümölcs.
- Igen - mondta fölénnyel. - No és mit gondol?
- Hogyhogy mit gondolok?
- Mit gondol, fog hozzám hasonlítani?
- Az almafa gyümölcse az almához hasonlít - mondta oktatólag az orvos. - Ez almafa. Olyan, mint az a másik, a sarokban. Az is almafa.
Hangosan, gúnyosan nevetett.
- Azt hiszi? Azért, mert az ott almafa, ennek is olyan lesz a gyümölcse, mint az alma. Na jó, majd meglátjuk.
VIII
- Majd meglátjuk, kihez fog hasonlítani, doktor úr.
Ősz volt, és reggel homályos és nyirkos volt a kert.
- Készíttessen bölcsőt, doktor úr - mondta. - Azt hiszem, szükség lesz rá.
- Igen - mondta az orvos, és áttelefonált a D-osztályba, van-e ott hely, át kell majd szállíttatnia valakit innen a C-osztályból.
IX
Egy reggel hatkor ébredt az orvos, és ásítva eszébe jutott, hogy az almafán valószínűleg lesz már ehető gyümölcs, lemegy és megnézi.
Azonnal meglátta. A levelek közt lógott, kicsit összement, de már zöld volt. Csakugyan az ő betegéhez hasonlított.
Az orvos megcsóválta fejét és levágta. Aztán telefonált, hogy hozzanak bölcsőt, deszkából.