Bukás (Bálint György)
szerző: Bálint György
Van Budapesten egy majdnem csalhatatlan szabály: amelyik film nagyon megbukik itt, az – minden valószínűség szerint – értékesebb, finomabb az átlagnál. Klasszikus bukás volt többek között Saljapin Don Quijote-filmje. Olyan hamar vették le műsorról, hogy a közönség nagy része sohasem tudta meg, hogy előadták. Egy másik „klasszikus" bukás áldozata a francia Harry Baur filmje, a Milliomos. Egy hétig pergették, üres nézőtér előtt, azután eltűnt. Sajnálom, hogy így járt: szívügyem volt ez a film. De azért rögtön tudtam, hogy ez lesz a vége.
Végtelenül kényes tárgyról szólt, kényesebb volt még az Örvény-nél is. A pénzről szólt. A pénz, mint a közgazdaságtanból tudjuk, időnként áruvá változik, az áru viszont ismét átváltozik pénzzé. Örök körforgás ez, melyben csak pénz és áru szerepel, ember sohasem. Illetve, csak látszólag nem. Mert a pénz és áru, illetve áru és áru viszonya mögött tulajdonképpen ember és ember viszonya rejtőzik. Az emberi kapcsolatok árukapcsolatokban jelennek meg, áru formájában öltenek testet. Ezért van az árunak, egy nagy közgazdász szerint, bizonyos fétisjellege. Úgy testesíti meg az emberi tartalmat, mint egykor az Apolló-szobor az isteni tartalmat. A legkülönbözőbb emberi dolgok ölthetnek áruformát. Még elvont dolgok is: például egy név. Mondjuk, Rothschild neve. Ez a név is áru, mely könnyen átváltozik pénzzé. Erről szólt a Harry Baur-vígjáték.
Egy szegény csavargó szerepelt benne, akit véletlenül Rothschildnak hívnak. Igazán nem tehetett róla, ilyesmi a legjobb családokban is előfordul. Nem is törődött sokat a nevével, csendes visszavonultságban élt a hidak alatt és a hajléktalanok menhelyén. Egyszer azután egy másik csavargó felfedezte .a Rothschild-név árujellegét és nagy lehetőségeit, és kezébe vette Harry Baur–Rothschild ügyét. Így kezdődött a cselekmény. Túlnyomó részében azután arról volt szó, hogyan csinált a csavargó karriert, egy fillér nélkül, egyedül a Rothschild-névvel. A név a szemünk előtt változott át áruból pénzzé, méghozzá sok pénzzé. Végül már az egész párizsi pénzvilág kavargott körülötte, szédületes spekulációk és még szédületesebb csalások történtek, fejedelmien berendezett irodákban és kastélyokban. Rothschild pénzügyei vad szenvedélyeket kavartak fel, az előkelő emberek, mint mondani szokás, kivetkőztek önmagukból, és elárulták a titkos aljasságaikat. Rothschild–Baur mindehhez halkan és bölcsen dünnyögött, és egyre őszintébben utálta az egészet. Mikor pedig már nagyon unta, leleplezte magát, és ócska rongyaiban jelent meg előttük. Végre fellélegzett a rövid, de elviselhetetlen karrier után. Ez volt a film.
Budapesten meg kellett buknia. Egyrészt azért, mert Harry Baur olyan volt benne, mint egy kedves, kövér csirkefogó, és nem mint egy filmsztár. Másrészt, mert egészen finom és halk karikatúra-jelenetek közben, rongyosan, félénken, elefántszerű bájjal döcögött be a karrier csarnokába, nem pedig ellenállhatatlan mellkassal és hódító fogsorvillogással. Mikor első csekkjét beváltotta a bank pénztártermében, olyan zavartan ült majdnem a szék mellé, mint egy másfél mázsás Chaplin. Ilyesmit Budapesten nem tűrnek el. Itt nem lehet tréfát űzni a pénzből, még vígjátékban sem. Itt a pénz szent dolog, és a karrier Paradicsom, melyben a vígjátéki hősök, a nézőtér meghatott ujjongása közben, dicsőülnek meg az utolsó jelenetben. Aki itt kicsúfolja a pénzt, nagyobb bűnt követ el, mintha alpári hangon tréfálna az anyai szeretetről. Itt erkölcstelennek találják, ha egy filmhős félszeg mosollyal gyűri zsebre a bankjegyeket, ahelyett hogy a szívéhez szorítaná. Szegény Harry Baur ezt nem tudta. Igazi „tragikus hős” lett belőle Budapesten: összeütközött az erkölcsi világrenddel, és annak rendje és módja szerint el-, sőt, megbukott.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!