Bodrog
| Bodrog szerző: Ady Endre |
1.
Ősz volt s az Ér vidékén záros pajtákba kerűlt a száritott dohány. Vörös, illatos dohánylevelek össze fűzve, bujva, lapulva hosszu zsinórokon. Mint nyártól perzselt, elhasznált, szomoru szivek, melyekből a mult parfűmje árad. Ködöltek az éjszakák s tompa dobbaná sok érkeztek néha a Nóva-kertek felől. Babonás, titkos és veszedelmes némely magyar vidéken az ősz. Ne ke rűlj e tájakra ősz-időben, meghurcolt, rongy-idegű uri embertársam. Kűlönösöket fogsz érezni s még meg is bolondulhatsz a ködben. Néha jársz a tarlókon s mintha kongó, ó, végtelen palotában járnál. Mintha álmodnál s kódorognál félénken, dohos, hideg, labirin tusos folyosókon. Csapódnak az ajtók az ismeretlen palotában s kűlönös, testetlen űtésektől porzik a rémitő csönd. Az éjszaka pedig egy nyugtalan, idegen rekviem kórussal és árnyakkal. Szerencse, hogy néha-néha bu san vonit messze valahol egy kutya. Vagy a mezőkről, a szabad, őszi legelőről, megvadult csikók kergetőző játéka hallik. Sötét van, gyilkos sötét s az apró faluk alatt megkisértett, szegény ördögök settenkednek. A dohány pajtákból omlik ki a mezőkre a nehéz dohány szag. Szomoru, elszánt, rongyos, tolvaj parasztok eresz kednek le a Nóva-kertek felől. Hátul, a Nóva-kertek mögött, az Ér nádasában sompolygó rókák zizegtetik a nádat. S a dohánypajták táján idegesen alszik Bodrog, a sárga foltos fél-komondor.
2.
Csönd, árnyék, nyirkosság, sötét és nyugtalan éj szaka. Éjfélkor lépéseket hall a Nóva-kertek felől Bod rog. Ismerősen, kedveskedve, halkan fűtyöl valaki s meg-megbotlik a levágott dohány-kórókban. Az udvar alszik, alszik az ólak környéke, alusznak a ház mellett az apróbb, kényesebb ebek. Csak őt, Bodrogot tarja éberen az ő esztelen nagy jósága. Ő itt van a pajták mellett, elszántan, gyanakvóan, vitézen. Ő egyszerűen jó azért, mert tetszett a teremtésnek ilyen nagyon be csűletes lényeket formálni. Bodrog ugyanaz a fajta, mint az álmatlan, szent és szomoru életű tudós. Mint a derék, bűszke, éhes, álmodó poéta. Mint a hűséges legény, ki egy csók reménye nélkűl megy tönkre egy rossz asszonyért. Bodrogot nem kényezteti senki, mert aki jó, ahhoz mindenki rossz. Bodrog kietlen életű, félre értett, kevés koncot kapó s mégis javithatatlan opti mista. Gyűlőli a fölforgatást, a lázongást, gyűlöl minden merényletet a földi rend ellen. Bodrogot meg szokta rugdosni a gazdája s megsimogatják az elgyötört bére sek. De Bodrog nem hisz a proletár embernek. Nem tudja, nem akarja megszánni a koldust. Kiirthatatlan tisztelettel nézi a nadrágot, amely urat jelent a kis faluban. Atavista ösztönnel védi a tulajdont Bodrog. S jaj annak, uki szerinte félrelép, mert Bodrog fanatikus. Csalogatnák néha őt is néha az ilyen ijjesztő és mégis igéző éjszakák. Szép barangolások a sötétben, kedves, dörgölődző nőstények látogatása. De Bodrog nem tán torodik el s őrzi a dohánypajtákat a tolvajoktól.
3 .
Bodrog fölkapja a fejét a kedves, majdnem álomba ringató fűttyszóra. De rögtön dűhösen vakkant s átug rik az öles sövényen. Ködben, sötétben is pompásan lát Bodrog. Talán ha álmokra, képzelődésekre kapatja magát, nem látna. Akkor talán megejtené őt az őszi, ködös éjszakák babonás hangulata. De Bodrog távol tartotta mindig lelkétől a beteges hangulatokat. Most is tisztán látta Bodrog, hogy nem árnyak iparkodnak a pajta felé. Rongyos, gonosz parasztok jönnek négyen is, bizonyosan lopni. És haraggal és háborogva elordi totta magát Bodrog. A négy ember elsője mintha isme rős lett volna Bodrognak. Ez az ember suttogva, mele gen szólott : Bodrog. Bodrog. Oldalán nagy, szenyes, barna tarisznya s igérő kézzel belenyult. S odadobott Bodrog elé egy pompás kenyérdarabot. Bodrog meg- hátrál : a hűség és a vágy birokra keltek benne. Szo moruan morgott s érezte, hogy éhes. S ebben a szo moru morgásban benne volt minden jó lénynek a tra gédiája. Hajh, enni is kell, hogy jók lehessűnk e földön. Hajh, néha az árnyak emberi formákban kerűlnek elénk. S mi eláruljuk egész életűnket egy darab ke nyérért. Bodrog éhesen, dacosan szégyenkezve kapta be a kenyeret. S retteneteset hörgött nyomban : éles tűk gyilkoltak a torkában. Bodrog fojtottan űvöltött s tudta, hogy élete betelt. Kissé hazug, kissé nevetséges élet volt ez az élet. De élet volt s Bodrogot a halál szele váratlanul csapta meg. Ömlött mindig hű, hiradó torkából a forró vér. Meg kell halni, érezte Bodrog. Az életűnk ugyan egy nagy szamárságon épűlt föl, de le gyűnk következetesek. És nekirohant rémes beteg űvöl téssel a négy tolvaj parasztnak. Azok menekűltek esz telenűl a szegények, a rongyosak.
4.
Jött a reggel ködösen, alig-alig világosabban, mint az éjszaka. Bodrog csöndesen fekűdt, sirt a pajták előtt. Összegyűltek a gazda, a háziak, a cselédek és nézték Bodrogot. Már nyögni is nehezen tudott Bodrog s törött szemeiben ártatlan, kicsi vádak voltak.
-- Látjátok, a pajták épek és én meghalok, ugy kell nekem, miért kaptaml mohón a kenyér után. Hiszen ti hozzászoktattatok az éhezéshez. De mindegy, én szegény kutya vagyok, akiért nem kár. Már szűletni is furcsán szűlettem : becsűletes komondor-anyámat oda adtátok egy idegen himnek. Ebből ugy se jöhetett semmi jó, holott én jó voltam. Mit tudom én, hogy a tulajdon lopás-e vagy sem ? Én nem engedtem a do hánypajtákhoz a tolvajokat. És ha enni adtatok volna mindig eleget, a régi Bodrog maradnék. De éhes voltam és torkomon akadt a bűn.
Igy beszélt két szép, becsűletes, könnyes szeme Bodrognak. A gazdája pedig megszánta Bodrogot s egy béressel fejbeűttette. Azután megint jött az alkonyat s az éjjel. Zugott a rekviem s röpdöstek az őszi éjszaká ban az árnyak. Eskűszöm, hogy ott röpködött az árnyak között a Bodrog árnya is.