Bartók a népért
szerző: Bálint György
A magyar írók kiáltványa alatt, melyet a képviselőház egy viharos napján olvastak fel, első helyen áll Bartók Béla neve. A nagy zenész társszerzőséget vállalt a számára oly idegen műfajban. Nyilván úgy érezte: nem hivatkozhat az író és zenész közötti különbségekre, mikor két üldözött író mellé kell kiállni. A magyar nép zenéjének zseniális kutatója nem tudott hallgatni, mikor látta, hogy börtön fenyegeti a magyar nép nyomorának kutatóit. Nevének európai súlyával fordult az üldözöttek felé, ugyanolyan csendes, higgadt bátorsággal, mint ahogy egész életében mindig elfordult az üldözők minden fajtájától.
E tettével csak megerősíti azt, amit egész művészi oeuvre-jével eddig is elárult: rendíthetetlen, meg nem alkuvó nép- és szabadságszeretetét. Már régen a világ kultúr-közkincsévé avatta a magyar szegényparaszt zenéjét. A „puszták népének” vágyait és panaszait, az örök zsellérálmokat és vádakat szólaltatja meg Európa hangversenydobogóin. És amikor nem népi muzsikával foglalkozik, akkor is népi marad, a szónak igazi és mély értelmében. Olthatatlan szabadságvágy szól műveiből, a lélek és a test dionizikus felszabadulásának ellenállhatatlan erejű vágya. De minden emberi szabadságvágy igazi hordozója a társadalomban: azoknak az embereknek a csoportja, akiket a legjobban megfosztottak a szabadságtól. A „megalázottak és megbántottak” hatalmas csoportja ez, akiknek a legkevesebbet hagyták meg sorsuk intézői, és akik ezért a legtöbbet követelik vissza. A szabadság tehát a nép ügye, s minden szabadságkövetelés szükségképpen népi követelés is. Ezért természetes, hogy azok a szellemi emberek, akik a lélek felszabadulásáért indulnak harcba, félúton találkoznak a néppel, mely a társadalmi felszabadulásért küzd. Vannak sokan, kik megrettennek e számukra talán váratlan találkozástól és visszafordulnak. Bartók Béla nem ismeri az ilyen félelmeket. Mikor legutóbbi nagy művét, a lelki felszabadulás megrázó himnuszát, a Cantata Profaná-t alkotta, a szabadságvágy végtelen forrásához, a népi zenéhez és költészethez fordult ismét, és az örök emberi szabadságot erdélyi, népi formanyelven követelte.
Zsenijének bátor logikájából következik, hogy a magyar nép szabadságának ügye az ő ügye is. Eddig csak zenéjével szolgálta ezt az ügyet, de most személyes megnyilatkozással is jelezte, hogy mennyire a magáénak vallja. Vannak pillanatok, amikor a művészi állásfoglaláson kívül ilyen emberi helytállásra is szükség van. Mennél reménytelenebbnek látszik az ügy, annál inkább. Bartók aláírása a magyar írók szabadság-manifesztumán az utóbbi hónapok legvigasztalóbb cselekedete. A magyar tömegek, mikor egy viharos és rideg napon értesültek róla, hálát éreztek és büszkeséget.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!