Barátságos beszédje egy úrnak a káplánjával
szerző: Orczy Lőrinc
A KÁPLÁN
Azt mondottad, Uram! minap az asztalnál,
Nem lehet, nem is volt jobb ezen világnál,
Kiben élünk, szebb ez a Paradicsomnál,
Melyben Ádám Atyánk hevert almafánál.
Hihető, valamely francia auctorban,
Ki eztet tanítja bóduló írásban,
Olvassad, ne kövesd őtet mondásában,
Száz napot égsz ezért Purgatóriumban.
Hogy Ádámnak nem volt inge, sem gatyája,
Évának bojtos volt leeresztett haja
Tisztább most Hatvani Gvárdián párnája,
Mint övék, s jobb ízű Rector vacsorája.
Nem mondom, halálos, de vétek mondani,
Nagy a botránkozás ezt nyilván szólani,
E hibás világot ily nagyra tartani,
Első Atyáinkat ilyképpen gyalázni.
Hiszen, nyilván vagyon e világ hívsága,
Felső polcra jutott gyáva bolondsága,
Gyengeségben merült egész társasága,
Senkinek nem tetszik gonosz cifrasága.
AZ ÚR
Basili! ne püffeszd annyira pofádot
Ne kárhoztass mingyárt, fogd bé zsíros szádot,
Hallgasd, megmutatom ezen valóságot,
Azután hozhatod vég sententiádot.
A fekete ital, kit hörpölsz kényesen,
Tea csokoláda, kit iszol édesen,
Honnan valók? nemde veszed ezt kedvesen,
Csodálod csészéit, mint festék rendesen.
Azt mondod, az Isten adja mindezeket,
Ily s többezer jókkal áldja embereket,
Szereti, ezekben ha tartunk mérteket,
Kedvezve táplálja gyarló földieket.
Úgy van, de tudnod kell, hogy ezen csemegét
Arábia szélin szedik, s az edényét
Kínában készítik, s annak a cserepét
Ezer kéz formálja, úgy éri festékét.
S ezt előbb agyagból kerékben formálták,
Kenték, simították, kemencében tolták,
Onnan ki, másban be, perkelék, piríták,
Eladták, megvették, bérakták, lehozták.
Arany, kiből vagynak egyházi edények,
Üst, mellyel oltárok, szentségek ékesek,
Kincsek, templomokban kit a Sekrestyések
Mutatnak nem voltak hajdant ily fényesek.
Száz öl kutat ástak előbb föld gyomrában,
Úgy keresték, vágták erős kősziklában,
Kihúzván megtörték, szitálták malmokban,
Hány tűzzel tisztíták, még jutott formában.
Gyöngy, rubint, gyémántok tengernek gyomrából
Selyemfonál, bársony, meleg tartományról,
Orvosló gyökerek vég föld határáról,
Jönnek több mívekkel szinte Indiából.
Melyekkel emberek midőn kereskednek,
Sok veszélyt, rabságot, halált is megvetnek,
Szerencséltetésben kárvallásban esnek
Nagy munkájok után hozzánk úgy érkeznek.
A KÁPLÁN
Úgy van, úgy! a hívság szüli mindezeket,
Régiek nem tudták ezen szükségeket,
Ezek nélkül éltek boldog esztendőket,
Ily hívságok nélkül végzék életeket.
Arany nélkül voltak első fejedelmek,
Üst bátor nem volt is, voltak elég Szentek,
Sok időre lettek gyémántok kedvesek,
Mikor hivalkodni kezdettek emberek.
AZ ÚR
Igazán ítéléd, a hívság ezeket
Ki gondolja, s arra viszen embereket,
Hogy el ne mellőzzék, köz segítségeket,
Bővíti akarva múló szükségeket.
Mert mint szűk országban jó a gazdálkodás,
Úgy pénzes hazában hasznos a pazarlás,
Kézi munkásoknál nem lesz boldogulás,
Ha csak gazdagoktól nem jön a tékozlás.
Nem kell hát mostani világot megszólni,
Hívságos munkáját annyira húrolni,
Hogy jóvégre szabad kincset pazarolni,
Mostani mód szerint kell aztat prédálni.
Azért a mi éltünk nem lészen hibásabb,
Ha bátor réginél lészen is pompásabb,
Azért vagyon köztünk a gazdag s boldogabb.
Adjon annak, ki őnála nyomorultabb.
Noha minden rendet elfogott a Hívság,
De ezáltal terjed a közös boldogság,
Urak hívságából él munkás parasztság,
Azok teszik, hogy nem terjed a koldússág.
Nézd az égig menő mostani tornyokat,
Hallgass onnan zúgó drága harangokat,
Nézz márvánnyal bélelt csinos templomokat,
Csodálj tükörmódra simult oszlopokat.
A hívság áldozza ezt élő Istennek,
Kedves ily munkája előtte embernek,
Magad prédikálod néha a népeknek,
Nagy érdeme vagyon ilyen épületnek.
Nézd szép várasakban ama nagy falakat,
Kikben rekesztették az ép koldusokat,
Vizsgáld meg itt amott a kollégiumokat,
Kik nevelnek nékünk sok jó polgárokat.
Nézd mi nagyjainknak terjedő kertjeit,
Sok országról gyűjtött oltovány nemeit,
Nagy költséggel szerzett fecskendő vizeit,
Faragott kövekkel csinosult részeit.
Nézz tenger tetején épült várasakat,
Sokezer mérföldre eleredt gályákat,
Vizsgáld meg, hogy mikkel rakták meg azokat,
Viszen a gazdája cserérevalókat.
Ami nálunk bőves, elviszi másoknak,
Ha megtér, elhozza, ami kell sokaknak,
Ily móddal föld, tenger az egész világnak
Kincsit közreadja, s küldi halandóknak.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A KÁPLÁN
Uram! ne vigyd tovább fohászkodásodat,
Ne dicsérd annyira fajult világodat,
Vizsgáld meg szép színnel írt boldogságodat,
Esmérd meg hívságra hajlandóságodat.
Megengedem, bőség sok jót hoz Hazának,
A munka mesterség szükség Társaságnak,
De ugyanez oka veszett puhaságnak,
Ki miatt emberek a jótól távoznak.
Űzik a hívságot nyomorult földiek,
A mennyei dolgok el is felejtetnek,
Világi dolgokban belé keverednek,
Lelkiekről soha nem is elmélkednek.
AZ ÚR
Haszontalan duzzogsz: így kell ezt felvenni,
Győzne minden ember a klastromba menni,
Száz zsoltárt napjában tunyogva beszélni
Disciplina után órákig térdelni.
Így van az rendelve: király kormányozzon,
Az úr, és a gazdag sokat pazaroljon.
A míves fáradjon, a paraszt dolgozzon,
Vén, özvegy, heverő papság imádkozzon.
Sok idő kellene, ha minden rendeket,
Leírni akarnék, s kötelességeket.
Néked meg beszélnék; elég ha végeket,
Miért vagynak, megmondom. Tartsd meg ez igéket.
Én egész világon értek egy országot,
A sok nemzeteken csak egy társaságot,
Az Isten táplálja ezen sokaságot,
Kézről kézre adja földi boldogságot.
S valamint ő közös Atyja mindeneknek,
Úgy mi tagja vagyunk minden nemzeteknek,
Ez lehetett célja csodás teremtésnek:
Segedelmét nyújtsa ember az embernek.
Ha tehát elértük célját Alkotónknak,
S bétölt akaratja Örökös Urunknak,
Ne tartsd e világot többé Gomorrának,
Béárullak, hidd el, Pater Gvardiánnak.
Ha hívság elmúlik, puszta lesz oltártok,
Ha munka megszűnik, üres lesz konyhátok:
Lánc vagyon ezek közt, csakhogy nem tudjátok,
Tapasztalni lehet, hogyha akarjátok.