Barátimhoz (Engem is üldöz az ég...)
szerző: Berzsenyi Dániel
Engem is üldöz az ég, a fátum, vagy görög Áte,
Amint azt nevezé egy ízbe' Kazinczy szonettje.
Üldöz s faggata már pólyámban, faggat örökre,
Mint minden jámbor költőket s büszke genieket.
Mert én nem tudom azt, hogy az Átét gyártja a költő,
Vagy pedig a költőt gyártja - s bárdjával - az Áté?
De az igaz, hogy ezek nem ritkán esmerik egymást.
Mégis azonba' nehéz őket jól összverimezni!
Ámde akármint van; nekem immár mérge nem árthat:
Mint egy vad karaib bajnok harsogja halottas
Énekit a kinzók keze közt mosolyogva, boszontva:
Durva csapási alatt énekre fakadva boszontom.
(Lelkem örök hideg így, de nyugodt, mint néma koporsóm,
Melybe se bú, se öröm nem reszketi szívemet által.)
Títeket elrezzent vázképe, barátim, ölembül!
Árthat-e még valamit? Van-e még több hátra, barátim?
Veszthet-e még valamit szívem, vagy nyerhet-e többé?