Bajnokdíj
szerző: Kisfaludy Károly
Három ifju bajnok ége
Egy szép szűzért hajdanán,
Már is érte kardra kelnek,
De imígy szól a leány:
Ily küzdés csak búra kisztet,
Más adót kíván e szív:
Künn az ellen, kardot annak,
Hon s szabadság arra hív!
S a ki nékem onnan hozza
Majd a legszebb hősi jelt,
Még ha keble értem érez,
Bírja ezt a hű kebelt.
És az íjak vészbe szállnak
Nyerni kettős koszorút,
S vívnak, míg a tört ellenhad
Futva végez háborút.
Büszke Tódor jő először,
Lova szinte roskadoz,
Annyi boglár csillog rajta,
Annyi gyöngyöt, kincset hoz.
A vad Ákos jő nyomában,
Bús rabok kisérik őt,
Hoz fegyvert, hoz paripákat,
És egy izmos basafőt.
Későn érkezik jó Béda
Nyájas arcza halovány,
S mint hó közt a rózsa kelyhe,
Égseb mellén, homlokán.
Halvány bajnok! érzetemnek
Titkos vágya ím betelt,
Mély sebet hozsz, hősvirágot,
Tettben dús szerelmi jelt.
Így a szűz; de büszke Tódor
Porba sujtva kincseit.
A seb, szól, még nem elég jel,
Mondja kiki tetteit.
Én az ellenvárba dúlva,
Vérpatakhoz ontva vért,
A vezértől küzdve nyertem
Ezt a kedves csalfa bért.
Én magát ölém, mond Ákos,
Bár hires volt ereje,
S minthogy népe véle dőlt le,
Kincsinél nagyobb feje.
Én törék mind erre útat,
Én első a vár falán:
Igy levétek győztesekké
Elszánt tettem vérnyomán.
Így szól Béda, s nem vitatja
Senki már a hősi jelt,
És ő nyerte és ölelte
A kéjhabzó szűz kebelt.