Börze-tippek
szerző: Radó Sámuel
»Olyan nagy sikerem még sehol sem volt, mint jó Madrid városában«, mondá a világhírű Herman, a páratlan bűvész és gondolatolvasó, ki e mesterségnek modern megalapítója és legérdekesebb képviselője volt.
A mester, ki élményeinek előadásával éppúgy el tudta bájolni a közönséget, mint művészetével, így folytatta:
»Heteken át folyt az ünneplés s a különböző ovációk sorozata. Emellett a főúri társaság is mindenféle kitüntetesékkel halmozott el s cseppet sem csodálkoztam, amikor egy szép napon Manzanares grófnét bejelentették nálam. Egy gyászfátyolos hölgy lépett szobámba és így szólt: Én Manzanares generális özvegye vagyok, kit a király szolgálatába a legutolsó pronunciamento alkalmából a forradalmárok megöltek. A gróf engem és tizenhat éves árváját a legnagyobb nyomorban hagyott hátra. Most végre a remény halvány fénysugara dereng felettünk. Merino herceg, ki a lovas-testőrségnél mint hadnagy szolgál, szereti egyetlen leányomat, Euláliát s megkérte kezét. De nem vezetheti oltárhoz, mert mindketten teljesen vagyontalanok. Mester, mondá a grófné kezeit esdeklően összekulcsolva, az ég minden szentjére kérlek, segíts rajtunk, könyörülj szegény, elhagyatott árvámon! Miután tudom és meggyőződtem róla, hogy a sors könyve nyitva áll előtted, hogy a jövőnek nincs titka, mely rejtve maradna előtted, térdre borulva kérlek, leplezd le előttem a holnapi főnyeremény számát! Ne titkold előttünk a boldogító rejtélyt s én örökké fogom áldani nevedet! ...
»Minden más városban eljárásom nagyon egyszerű lett volna. Udvariasan és határozottan kitessékeltem volna a szegény bolondot, ki nekem ily módon alkalmatlankodik. Madridban azonban egészen más volt a helyzet. Ismertem a közönséget, tudtam, hogy határtalan lutriszenvedélye és babonás volta folytán a grófné kérését a világ legtermészetesebb dolgának tekinti. Dehogy mertem volna e kérést megtagadni! Minden igyekezetem, hogy a szegény asszonyt észre térítsem és felvilágosítsam arról, hogy a gondolatolvasás merő szemfényvesztés és nem tudom a főnyeremény számait megjövendölni, teljesen kárbaveszett volna.«
»Így tehát kénytelen voltam valami ügyes fogással a csávából kimászni. Boldog leszek - mondám hidegvérrel a grófnénak - ha Önön segíthetek! Talán a Madonna lesz oly kegyes, hogy a holnapi sorshúzás esélyeit előttem felfedezze. És mintha a mennyei megnyilatkozást várnám, ég felé meredt szemekkel pár percig álltam a megigézett asszony előtt s végre megszólaltam: Grófné, mondám, a Madonna kegyes volt; a számot, mely a főnyereményt megüti, feltárta előttem. Nincs akadálya, hogy Önnek megmondjam. De a Madonna hozzátette, hogy ezt a számot, ezt az ezrektől várvavárt nagy számot már régebben neki szánta egy szegény, beteg napszámosnak, kinek három éhező gyereke a holnapi naptól reméli élete boldogságát, a nyomorúságtól való megváltatást és az öngyilkosságtól való menekülést. Grófné, mondám ünnepélyesen, akarja-e a szerencseszámot magához ragadni s e szegény epedő nyomorultakat végső reményüktől megfosztani?«
»Köszönöm mester kiváló kegyét, de nem kérek belőle«, volt a büszke válasz. »Egy Manzanares grófné tudja, mivel tartozik a becsületnek. Egy igazi Manzanares sohasem fog annyira süllyedni, hogy boldogságát másnak rovására alapítsa meg!« Még egy utolsó, kimondhatatlanul gőgös pillantást vetett rám és nagy megkönnyebbülésemre, eltávozott.
Jó Madrid városa gondolatokban és erkölcsökben meglehetősen távol esik a szkeptikus, ultramodern Budapesttől. De nekünk is van ám olyan sötét, javíthatlan babonánk, mint a spanyol fővárosnak. Mi hiszünk Mammon főisten megnyilatkozásában és a börze-tippek csalhatatlanságában. A mi prófétánk a »bennfentes«, a »beavatott« vagy - akihez még legtöbb bizalmunk van - a bankelnök és vezérigazgató. Ezt éppúgy ostromoljuk jó tippekért, mint Manzaranes grófné a bűvészmestert. Való, a t. igazgatók sokszor keresnek módot, hogy valahogy kivágják magukat. De abban egészen biztosak, hogy szabadkozásuk, hogy nem lehet jósolni, hogy minden kétségnek felette álló biztos tipp tulajdonképpen nem lehetséges, cseppet sem segít rajtuk. És éppúgy, mint az ezermester Hermannak, sokszor nekik is egészen akaratlanul az orákulum szerepét kell játszaniok, melyet a hívők babonája rájuk oktrojál.
Távol áll tőlem azt állítani, hogy a helyzetnek ismerete, a viszonyok áttekintése és különösen egyes vállalatok állásáról való információ a bankembernek ne adna támasztékot arra, hogy egyik-másik papír kurzusának jövő alakulását ne tudná előre megmondani. Jó tippek vannak, az bizonyos. Akinek pl. a Beocsini kibocsátásánál ezt a tippet megsúgták vagy pláne kinek egy jó csomó részvény a kibocsátási árfolyamon jutott, az bizonyára szép hasznot vágott zsebre.
De egy jó tippre tíz más be nem vált remény esik. A legfőbb pesti bankemberek az »Általános kőszént« éveken át félig-meddig nonvaleur-nek tekintették és legjobb meggyőződésükből a klienseknek azt a tanácsot adták, hogy adjanak túl ezen a kétes értékű papíron, mely pedig később oly fényes karriert csinált.
Bizonyára még visszaemlékeznek arra a sorsjegylázra, mely nehány év előtt közönségünket elfogta. Csak a legnagyobb protekcióval sikerült az epedve kívánt Hazai sorsjegyhez jutni. És mi történt? A sorsjegy állandóan tetemesen a kibocsátási árfolyam alatt áll, a bennfentesek és ezeknek protezséi jelentékeny veszteséget szenvedtek. Akinek tehát a Hazai Bank igazgatója evvel a tippel kedveskedett, az ugyan erről koldulhat egész életén át.
Egész sorozatát a be nem vált titkos jó tippeknek számlálhatnám elő. És amellett még felteszem a teljes jóhiszeműséget a tanácsadók részéről. Kivétel azonban a bennfentesek vásárlási megbízásai, melyek némelykor taktikai célból adatnak, egyenesen azzal a szándékkal, hogy a kengyelfutókat, a »mitläufereket« megtévesszék. Az intézetek ugyanis, ha bizonyos papírból nagy mennyiséget vásárolnak, nem szeretik, ha a kívülállók példájukat követve, az árt felverik. Ezért eladások által a kurzust átmenetileg nyomják és végcéljuk nyomait a közönség előtt elmossák.
Vannak azonban határozottan rosszhiszemű tipposztogatók, mint például egy bizonyos forgalmi vállalatnak az igazgatója, aki nehány évvel ezelőtt Tátrafüreden megismerkedett egy gazdag tőkéssel. Az élelmes igazgató nem győzte társaságának fényes kilátásait dicsérni és hangoztatta, hogy a részvények vétele biztos nyereséggel kecsegtet. A tőkés hálásan megfogadta a vezető embernek tanácsát. De nem volt köszönet benne. Mert úgyszólván a vétel napjától kezdve a kurzus állandóan hanyatlott, és mint a jó tanács következménye, egész csinos veszteség mutatkozott. Utóbb kiderült, hogy a jeles igazgató, aki tudta, hogy a kormány nem szándékozik vállalatának szerződését megújítani, hónapokon át titkolta, hogy társaságának jövedelmi forrása kiapadt, ezt az időt pedig arra használta fel, hogy a jóbarátoknak és ismerősöknek megsúgja a kitűnő tippet, úgy hogy a saját elértéktelenített részvényeitől jó haszonnal megszabadult.
»Egy rövid kis séta, mondá keserű humorral a rászedett tőkepénzes, 50 000 koronámba került. Ha egy napi kirándulást tettem volna a tipp élelmes megsúgójával, talán egész vagyonom elúszott volna.«
Kiváló becsben állanak a politikai tippek. Ez természetes. Mert a politika egyik fő mozgatója a tőzsde árképződésének. És a politika esélyei nagyon sokszor idézik elő az árfolyamok fluktuációját. De jól meg kell ám nézni a politikai tipp gazdáját.
Minálunk a képviselők tippjei specialitásszámba mennek és nagy tekintélynek örvendenek, noha a honatyák beavatottsága nem áll minden kétségen felül. Hiszen a magyar belpolitika csak ritkán gyakorol hatást a börzére s a képviselők információi rendszerint csak egyes vállalatok dolgaira vonatkoznak, melyek vagy egy nyereséget ígérő szállítást kaptak, vagy a várossal éppen jó szerződést kötöttek, ámbár itt a panamaszagú kurzusfelhajtó városi szerződések sorsa némelykor még az utolsó percben is felborulhat, amint az legutóbb az Auer-vállalat megváltásánál is történt.
Bismarcknak csodálatos módon kevés bizalma volt a politikai tippekhez. Nézete szerint a politikai események hatását a börzére nem lehet kiszámítani. Némelykor a várt hatás vagy sehogy, vagy sokkal későbben áll be, azalatt az ember kifogy a szuszból és kénytelen az angázsmánt, mely nagy nyereséggel kecsegtetett, veszteséggel felbontani.
Nagyon sok függ a spekuláció állásától. Ha az nagyon előrenyomult s a papírokat túlértékelte, akkor egy csekélynek látszó incidens is nagy áresést idézhet elő, míg renyhe hangulatnál még igazán fontos esetek sem zavarják a börze egykedvűségét.
A kancellár, kinek rossz nyelve nemigen kímélte az ellenfelet, a francia külügyminisztert, Grammont-t egyenesen azzal vádolta, hogy a nagy háború kitörésekor jelentékeny baisse-operációkkal sokat nyert. Moustier nagykövetről is mesélte, hogy hivatalos információi alapján metressze vagyonával spekulált. És mikor az kisült és vizsgálatot indítottak ellene, gyanús körülmények között meghalt.
Határozottan meg lehet állapítani, hogy a kancellár egy másik állítása, mintha III. Napóleon a börzén spekulált volna és ötvenmilliót nyert volna, nem áll. Először is Napóleon nem hagyott hátra nagyon jelentékeny vagyont. Ez ugyan nem meggyőző cáfolat, de minden történeti forrás megegyezik abban, hogy Napóleon esküdt ellensége volt a börzejátéknak és különösen környezete manipulációit elítélte. Ő maga semmi esetre sem vett részt azokban. Amikor Ponsard híres darabját a L'honneur et l'argent-t színre hozta, melynek éle a börzejáték ellen irányult, a császár megragadta az alkalmat s a szerzőnek egy dicsérettől áradozó levélben gratulált, amit annak idején Morny és más főrangú spekulánsok rosszallásaként fogtak fel.
Az ebéd utáni diskurzusban, amint mondani szokás: a körte és sajt között, Bismarck asztaltársasága sokszor hozta szőnyegre a börzespekulációt. Hiszen ha az ember éppen pályázik rá - szólt egyszer a kancellár - könnyen felhasználhatja a diplomáciai sürgönyöknek húsz-harminc percnyi időelőnyét és egy gyorslábú zsidó ágens segítségével naponta 1 500-15 000 tallérnyi nyereséget bezsebelhet a börzén. De én ezt sohasem tenném. Gyermekeim inkább örököljenek kevesebbet, de pénzemhez ne tapadjon semmiféle szennyfolt.
Különben egyszer csúnyán megjártam - mondá a kancellár önleleplezési kedvében - mikor hivatalos tudásomat hasznomra akartam fordítani. A király 1857-ben Párizsba küldött azzal a megbízással, eszközöljem ki Napóleonnál, hogy szabad kezet engedjen nekünk Svájccal szemben, melyet a király a neuenburgi ügy miatt megfenyíteni kívánt. Tudtam, hogy Napóleon bele fog egyezni s így a háború kikerülhetetlen. Frankfurton való átutaztamban beállítottam Rothschildhoz és megbízást adtam, hogy papírjaimat, melyek nála letétben voltak, adja el. A bankár ellenkezett. Ha ön tudná, kedves Rothschild, amit én tudok, akkor igazat adna nekem, mondám. De a pénzfejedelem hajthatatlan maradt. Akármit tud, mondá, én eljárását nem helyeselhetem, mert fényes konjunktúra előtt állunk és papírjai nagyon fognak emelkedni. A bankár kénytelen-kelletlen eladta részvényeimet. Én Napóleonnal hamarosan megegyeztem. De azalatt Berlinben mást gondoltak, a háború elmaradt, senkinek nem is volt sejtelme, hogy háború készül és én, ki a kevés beavatottak közé tartoztam, éppen jólértesültségem folytán tetemes nyereségtől estem el.
Mellékesen megemlítjük, hogy Bismarck ellenségei egész életén át azt terjesztették róla, hogy Bleichröderrel való összejátszása által börzenyereségek útján nagyon szaporította vagyonát. De ez határozott rágalom. Bismarck túláradó büszkesége kizárta a nagy intimitást a pénzemberrel, ki minden ügyessége mellett mindig meglehetős alantas sznob maradt s akit Bismarck bizonyos lenézéssel vegyült humorral kezelt. Az a feltevés tehát, hogy ez a két ember börzejátékra szövetkezett volna, mint lélektani képtelenség eleve visszautasítandó. Viszont az biztos, hogy Bleichröder, kivel a kancellár közérdekből sokszor bizalmas dolgokat közölt, financiális terveinél ezeknek a beszélgetéseknek hasznát vette s ez a kancellárnak, kinek vagyonát a bankár kezelte, indirekte javára vált. De ez egészen más dolog, mint ha a financier Bismarcktól tippeket kapott volna, hogy ezeknek nyereségén osztozkodjanak.
A politikai tippekkel való próbálkozás - szólt egyszer persziflélési kedvében a kancellár - határozottan hitelét vesztette. Lajos Fülöp király elrontotta az üzletet, mert kitudódott róla, hogy a párizsi rendőrség által rendezett utcai zavargásokat baisse-spekulációra használta fel s még betegségének híreit is fruktifikálta a börzén. Mióta ez kitudódott, a hivatalos bulletinek hitelüket vesztették.
Hogy mennyire igaz a tippek megbízhatatlansága, mutatja a japán-orosz háború elején történt egyik incidens. A berlini börzén 1904. február 8-án nagy árhanyatlás volt arra a hírre, hogy a diplomáciai összeköttetést Japán és Oroszország között megszakították. Azonban a cár még aznap üzenetet küldött Vilmos császárnak, hogy a követek visszahívásának nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Még nem szakadt el minden fonál. Éppen ma ment Tokióba egy előzékeny válasz, mely minden bizonnyal megegyezésre fog vezetni.
Ezt a kedvező cári nyilatkozatot rögtön publikálták. A börzén visszatért a jókedv s az egész soron lábrakapott a hausse. A japánok azonban keveset törődtek a cár válaszával, ők azt csak húzás-halasztásnak nézték s még mielőtt az megérkezett volna, a február 9-ére virradó éjszakán három orosz hadihajó felrobbantásával tényleg megkezdték a háborút. Aki tehát a cári tipp után indult, az bizony nagyon megsínylette.
A régi generáció még emlékszik talán, hogy a krími háború alatt ilyen teljesen beavatott helyről jövő tipp a monarchia egyik legnagyobb bankházának vesztét okozta. Az Arnstein és Eskeles céggel, Rothschild ősrégi versenytársával ugyanis közölték, hogy mozgósítás lesz. Erre ők óriási mennyiségben eladtak. A mobilizáció szándékát azonban másnap elejtették. A cég roppant veszteségeket szenvedett s csak nagy befolyású összeköttetéseinek köszönhette, hogy csendes felszámolással fejezhette be nagy karrierjét.
Bizonyos, hogy a jó tippek bebizonyított csalárdsága senkit sem fog meggyőzni. S csak annál nagyobb hévvel fogják felvetni a nagy kérdést: Hát hol van mégis a jó, az igaz, a kétségbevonhatatlan tipp? A tipp szóban azonban már megvan a kockázat, a bizonytalanság jellege. S ha jól megfontoljuk, a tippekben épp azt keressük, az idegbizseregtető játékot, a váratlan jót, mely minket az élet rideg, sablonos egyformaságától megszabadít s az élet magaslatára visz.
Mi mindnyájan önmagunkat sorsüldözötteknek, alábecsülteknek hisszük. Epedve várjuk, hogy a szerencse ránk is mosolyogjon! Futkosunk utána, hogy kisujját felénk nyújtsa! Ez a játékszenvedély titka! Ez a börze-tippek után való sóvárgás rejtélye!
Ezerféle csalódás és becsapás nem riaszt el bennünket, hogy újból ne reménykedjünk, hogy új illúziókkal ne áltassuk magunkat. S ha a börzetanács százszor is kitiltja a hívatlan elemeket, ha a bíróság védelmez is bennünket a zugbankárok csábításai ellen - de ki védelmez meg szívünk mohó vágyai és a meggazdagodás káprázatos kísértése ellen?