Bálinth Gyula Tasso-fordítása
szerző: Arany János
A MEGSZABADÍTOTT JERUZSÁLEM. Torquato Tasso után fordította Bálinth Gyula. Pest, 1863.
E könyv megjelenése hírének nagyon megörültünk — az olasz költészet ez egyik remekét ki ne óhajtaná bírni jó magyar fordításban? — sőt olvasva az előszót, nagyon érdeklett bennünket a fordító egyénisége is. Ő székely, ki, a mint mondja, Csíkban látta először a Bessarábiából feljövő napot, Csík-Somlyón ismerkedett meg a múzsákkal s pappá szenteltetve, 185l-ben az addig határőrileg katonáskodó lófő székely atyafiakból alakított sorezredhez neveztetett ki tábori papnak. Távol hazájától örömest foglalkozott irodalmi tanulmányokkal, hogy hazájával foglalkozhassék. „Tizenhét év folyt le és csepegett így el lassanként — mond a többek közt — nem nyom nélkül, sőt úgy hiszem, ha egy ulisszesi ebet hagytam volna hátra Csíkországban, most az se ismerne rám, hát az emberek! Néha el-elgondolkoztam a Visztula partján, hogy vajon nem volnék-e képes azon boldog napok emlékét valamivel állandósítani, mely nem enyésznék ép oly tünékeny módra el, mint a habok? Így fogtam a GERUSALEMME LIBERATA fordításához.”
Azonban tovább olvasva az előszót s magát a fordítmányt, örömünk és részvétünk apadozni kezd, noha bizonyos méltánylatot sehogy se lehet megtagadnunk fordítónktól. Az olasz költészettel jelenleg nálunk senki sem foglalkozik s általában oly ritkán szánja el magát íróink közűl egy-egy klasszikái nagyobb mű fordítására, hogy ez már magában is méltánylatot érdemel. Másfelől fordítónk jó magyarsága és szerencsés kifejezései sem mindennapi tünemények. A műfordítói magasb, úgy szólva költői tulajdonok hiányzanak leginkább nála. Innen aztán, hogy fordítmánya nem tesz elég költői hatást, s nem képes Tassót zavartalan visszatükrözni. Meglehetősen befolyt erre már maga a külalak is. Fordítónk azt mondja, hogy megkisérlette eleinte az eredeti alexandrinusokat visszaadni, de nem sikerűlt rajtok sem a harczias erőteljességet, sem a gyöngédséget kifejeznie; szerinte a rímfonatos alexandrinusok művészien összeállítva az olaszban igen szépek, de a magyarban csak a szemet gyönyörködtethetik, mint hogy a rímhang hosszadalmassága miatt, míg párját föltalálja, elenyészik, s ha hozzá a rím még rossz is, teljesen kiállhatatlanná válik keresettsége miatt. Ez okokból fordítónk a hexametert választotta, még pedig úgy, hogy minden két hexameter sort hol jobban, hol gyöngébben összehangoztatott. Először is nem értjük, hogy Tasso stanzáit (octave rime) miért nevezi a szerző alexandrinusoknak. Azon is csodálkozunk, hogy ez idom iránt oly ellenszenvvel viseltetik s a magyarban megtagad tőle minden hangzatosságot, holott ez a leghangzatosbak egyike s már Kisfaludy Károly is megküzdött vele. Im hangzatosságának némi bebizonyítására egy stanza, épen Tasso énekének harmadik stanzája:
Tudod, hogy a világ mind arra tódul, |
Fordítónk rímes vagy asszonancziás hexameter soraiban így hangzik e stanza:
Jól tudod ott lel az emberi szív legfőbb örömére, |
E példából is kiérezhetni Tasso fordításában a stanza elsőségét a rímes hexameter fölött. A hexameter sorok hosszabbak levén, a fordítás többé-kevésbbé, de okvetlen elnyújtottá válik. A hexameter nem képezvén versszakot, sebes folyamatossága nem képes visszaadni a, versszakos stanzák szaggatott folyamatosságát, kivált a stanza két végső sorát, mely mintegy ráfordulva zárja be a gondolatot Egyébiránt mi nem vagyunk föltétlen hívei az alakhű. fordításnak, mi irodalmunkban mintegy az örök igazság tekintélyéig emelkedett. Mi azt hiszszük, hogy bizonyos körülmények közt a fordító eldobhatja az eredeti mértékét, ha a költő szellemét inkább kifejezheti oly idomban, mely nemzete nyelvén amazzal analóg, s mint megszokott nemzeti idom jobban behizelgi magát. Azonban Tasso fordítója rímes hexametereit e szempontból sem igazolhatni s legkedvezőbb esetben is csak odamehetne ki ítéletünk, hogy ha már a hexametert választotta, hagyta volna el a rímeket s igyekezett volna több gondot fordítni a sormetszetre, mely fordítmányában sok helyt hiányzik.
E hibáztatás nem zárja ki méltánylatunkat, melyet fentebb kifejezénk, s óhajtjuk: vajha Bálinth Gyula úr ne hagyna föl további munkásságával s lenne köztünk az olasz költészetnek hovatovább kitűnő átültetője! — Érdekesnek tartjuk még megemlítni, hogy e mű Gizella ausztriai főherczegasszony ő fönsége költségén jelent meg s neki van ajánlva.
- Megjegyzés
- ↑ A kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.