Azt ne gondold, hogy igy élek
Azt ne gondold, hogy igy élek,
Mindig jó világot élek.
Mert én már jobbat nem élek,
Mindig roszabbat remélek.
Arra gyere, a merre én,
Ugy tudod meg, hol lakom én,
Három bokorrózsa mellett,
Kinyilik kalapod mellett.
Édes anyám volt én nekem,
Keservesen nevelt engem.
De az én álnok kedvesem
Könnyen elfelejtett engem.
Mint zöld ág a levelétől,
Megváltam szép szeretőmtől.
De a zöld ág hideg által,
De én irígy nyelvek által.
Messze vagyok Ázsiához,
Kedves rózsám ablakához.
Jaj már nem tudom kedvesem:
Látlak-e még, vagy soha sem.
Ide kékellik a Mátra,
Rózsa nyilt az ablakába.
Hajlik annak egyik ága,
Kedves rózsám kalapjára.
Vékony a fűrjnek a lába,
Gyere velem szegény árva.
Nincsen a ki téged szánjon,
Árva módra veled bánjon.
Lám megmondtam gerlíczécske,
Ne rakj fészket az utszélre;
Tudod, arra sokan járnak,
Egyszer majd végedre járnak.
Kis kertemben fügefészek.
Már én rózsám, másé lészek,
Szivemhez jobbat szorítok,
Kimondanám, de nagy titok.
Kis kertemben egy sor verem,
Kimondanám, de nem merem.
Majd kimondom, mikor merem,
Mikor bazsarózsa terem.