Az utcán
Mennek tovább, kísértetként verődve,
sötét csapat, oly céltalan üget.
Testükbe, a vékonyka szemfedőkbe
temették el régen-holt lelkűket:
A hitre, ifjúságra rátipornak,
reményüket is megtagadva már,
az Ég ajándékát az uti pornak
vetik oda — és lelkűk csupa sár.
Nézd! hogy kerengenék a bús vándorok
és nem látják, hogy a csúf sír-torok
reájuk ásít és ezt mondja nékik:
„Csak én vagyok — a többi jövevény itt."
Jaj! mindegyikük egy lelket sirat.
Az arcukon ott áll a sírirat.