Az emlékezet
szerző: Szendrey Júlia
1861.

Először a Kánya Emília által szerkesztett Családi Kör 1861. évi 7. számában jelent meg.

Oh bölcsek, mily nagy csalódástok,
Midőn oly bölcsen állítjátok,
Hogy nincsenek kisértetek!
Mi hát egyéb, mi, mint kisértet,
Mint sírjából feljáró lélek
A múltból az emlékezet?

Csakhogy nem vár éjféli órát,
Mely föltárja zárt koporsóját,
Hogy rémes útját kezdje meg;
És nem is űzi el a hajnal
Mikoron a kakas megszólal
Sirjába e kísértetet.

S nincs imádság, nincs vezeklés, mely
Megszentesitő erejével
Elüzze vagy elfojtsa azt;
Ellenben egy hang, hely vagy illat,
Kisértetképen felriaszthat,
Felidézvén a multakat.

Meglátogat ezer alakban,
Vagy inkább szüntelen velünk van,
Csak elrejtőzik olykoron,
Meg-megszólal, beszélget hozzánk,
Midőn azt legkevésbbé várnánk,
Régen nem hallott hangokon.

Mikor kaczaj, vig tréfa közben
Szavunk eláll, szivünk megrezzen,
Elsötétülnek szemeink:
Ilyenkor elmult szenvedésnek
Kinzó szelleme látogat meg,
S feltépi régi sebeink.

S midőn kinpaddá lőn az élet,
Melyre balsorsunk felfeszitett,
Ajkunkon honnan e mosoly?
Egy-egy boldog óra emléke,
Mely gyötrődésünk közepette
Föltámadt halottaiból.

Oh bölcsek, mily nagy csalódástok,
Midőn oly bölcsen állítjátok,
Hogy nincsenek kisértetek!
Mi hát egyéb, mi, mint kisértet,
Mint sírjából feljáró lélek,
A múltból az emlékezet?