Az elragadtatott érzékenységek
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Laura! kellemességidnek
És mosolygó szépségidnek
Fűszerszámos balzsama
Érzésimet megszédíté,
Megbájolá, részegíté,
S egy perre borsolta ma.
Köztök nagy perlés lázzadott,
Melyet az abból támadott
Szent dicsőség okoza,
Hogy melyik az, ki tégedet
Megérezvén, felébredett
S nékik ennyi jót hoza.
Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e dicsőséggel
Bírjon a többek felett.
Ilyformán szóltak egymásnak,
Míg e heves civódásnak
Lelkem által vége lett.
Szaglás
Tudjátok-é, hogy magatok
Más felé andalogtatok,
Más tárgyon szúnyókálva:
Mikor a táncnak őltözött
Szépség leányai között
Laura eljött sétálva.
Mikor egy - - us mellett
Egy kis szellő rámlehellett,
Ambróziás illattal.
Melyet mihelyt megérzettem:
- - - - - - lettem
Édes csiklándozattal.
Látás
Elsőben is mély álomból,
Tévelygő andalgásomból
Nemde én pattanék ki?
Látták éles nyilaimat,
Villámló pillantásimat
E kis berek vidéki.
Míg tüzes szemem sokára
Ráakadt a szép Laurára,
S féloldalt reácsapott.
Ah, mikor a több szem között
Látásunk öszveütközött
S egymástól lángot kapott!
Ah, mikor új pillantása
S elevenebb kacsíntása
Kétszer az enyímre lőtt!
Bezzeg, eloszlott álmatok;
Bezzeg mind felpattantatok,
Nem túnyán, mint azelőtt.
Zefir játszván szép hajain,
Elefánttetem vállain,
Mely szép színeket adtak!
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye, márvány nyaka,
Ah, miként elragadtak!
Hallás
Hát mikor mély sóhajtása
S bágyadt hangon tett szólása
Ébredt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett el,
Mely egy mennyei élettel
Kecsegtetett, biztatott.
Mikor mellé ereszkedtünk,
S végre, - hogy sok kérést tettünk, -
Ezt mondotta: szeretek,
Ah, e szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Ti is levetkeztetek.
Mikor mézes beszédére
Örök hűséget ígére,
S Ily bíztató hangon szólt:
Szeretlek! téged kedvellek,
Csak néked élek s lehellek;
Míg be nem fed a sírbólt!
Akkor, - óh, mert e szavának
Oly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk! -
Egy legédesebb mennyei
Öröm gyönyörködései
Repestek vígan felénk.
Mikor kedvesének mondott,
Elvett minden bút és gondot
Ez az édes nevezet,
S hízelkedő beszédének
Mézén lecsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.
Tapintás
Közte e temjénezésnek
S e mennyei ihletésnek
Kezeim felemelém;
És jótételét hálálván,
Ez imádni méltó bálván
Szent testét megölelém. -
Óh, halhatatlan istenek!
Mit érzettem? - ah, milyenek
Vóltak gyenge tagjai!
Melyek hogy reám hajóltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A rózsa harmatjai.
Mellyét Érósznak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Két kerek dombja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert, és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.
Mint a hó a nap tüzétől:
Úgy az ő hév szerelmétől
Mind elolvadva valánk;
Életünk belé kőltözött,
S ölelő karjai között
E világnak meghalánk!
Ízlés
Mit ér a szép gyümőlcs maga,
Bár síma, s jó színe, szaga,
Ha nincs íze, mely tessen?
Ti csak Laura szépségére
Bámúltatok, méz ízére
Nem ügyelvén szemessen.
Nincs a nektár olyan édes,
Melyet kitőlt Ganimédes
Jupiter csészéjébe;
Óh, nem bír az annyi jókkal,
Ha csak ezt egy ilyen csókkal
Nem egyvelíti Hébe.
Ilyen ízzel nem kínálja
Gazdag lakosit Pankhája
S más termékeny tartomány:
Még Ily étele s itala
Egy nagy királynak sem vala.
Óh, mennyei adomány!
Óh, méznél édesb ajakok!
Mely ambróziát folytatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Mely mézes csókok valának,
Melyeket kőlcsön szopának
Hév ajakim ezekből!
Csömört ád az édes, ha sok:
De ezek nem únalmasok,
Ez nem olyan édesség.
Óh, Laura! szám appetitját
Ne csald meg; ne tarts diétát;
Óh, nincs ebbe sok s elég!
Lelkem
Mit cívódtok? óh, szűnjetek,
Híveim! mit versengetek? -
Csak Laurát imádjátok.
Lebegjetek gyönyörűség
Szárnyain s az örök hűség
Pontjára mozgassátok.