Az elbúsult mameluk
szerző: Mikszáth Kálmán
- Történeti korrajz
Zs-y képviselőről beszélik a következő érdekes történetkét. Ha nem igaz, azoknak a lelke rajta, akik beszélik.
Zs-y képviselő már évek óta szeretne főispán lenni. Mert minden mameluk szeretne valamivé lenni: ez kétségtelen.
A klubban sokszor beszélt a »generálissal«, s finom vonatkozásokat tett erre. Oh, a generális okvetlenül megértette azokat!
Hiszen az édesanya se érti úgy a gyermeke gagyogását, mint a generális az ő mamelukjainak ildomos szavakba göngyölgetett szíve vágyát!
Azt mondják, hogy a szemeikből is tud olvasni.
Igaz, hogy ez ellen meg azt lehetne fölhozni, amit az egyszeri erdélyi úr Herman Ottó ellen.
Elbeszéljem, vagy ne beszéljem el?
Inkább elbeszélem, ha emiatt ki találnék is zökkenni egy kicsit az előadásom folyamatjából.
Mikor még Herman pókkönyve legfeljebb valahol az asztalfiókban hevert, hézagos kéziratban (mint most a halakról írt könyve), beállított pókfajok gyűjtése közben egy művelt erdélyi főúrhoz, ki igen szívesen látta.
Beszélgetés közben rátérnek csakhamar a fiatal tudós témájára.
- Ön tehát pókokat keres itt a vidékünkön?
- Igen, és találtam is már vagy harmincféle fajt.
- Az nem lehet - mondja kétkedő mosollyal a gazda -, hiszen nincs is több pók, mint háromféle: a kaszás pók, a keresztes pók és a közönséges pók.
- Hogyan, ön nem látott volna soha többfélét? Oh, uram, hisz az ember csak ránéz és mindjárt a szeméről meg tudja őket különböztetni.
- Ugyan menjen - kiáltott fel a főúr bosszankodva. - Hiszen a póknak szeme sincsen!
E szerény kitérés után, mely különben nagyon is a tárgyhoz tartozik, visszatérek a történetemhez, melynek egész anyaga úgyis felette sovány.
Csak az történt, hogy Zs-y képviselőt, megalakulván a Ház bizottságai, az egyik bizottságban kombinációba vették elnöknek.
- Igen, de nincs itt - veté ellen az egyik képviselő. - Még mindig otthon van a falujában! Márpedig az elnöknek itt kell ülni, mert az elnök ülnök...
- Hátha eljön addig?
- Igen, de csak jelenlevőt választhatunk meg.
- Hátha sürgönyöznék neki? - ajánlkozik K-ny Kálmán képviselő. - Hogyha reflektál rá, hát jöjjön.
- Ez lesz leghelyesebb.
Ebben állapodtak meg mindnyájan, s a sürgönyt megírta K-y. Szövege szószerint így hangzott:
»Kombinációba vagy, ha akarod, jöjj. Kálmán.«
Hát persze, hogy akart, és persze hogy jött, de nem a képviselőházba jött, ahol a bizottságok üléseznek, hanem a belügyminiszteri palotába hajtatott.
- A miniszterelnökkel akarok beszélni.
Mamelukok előtt eltűnnek a sárkányok, melyek a miniszteri szobát őrzik. Zs-y csakhamar ott állt a miniszter előtt.
- Eljöttem, kérlek alássan, kegyelmes uram - mondá a jött tótosan.
- Jól tetted, hogy eljöttél, de a szavazás még csak egy hét múlva lesz. Talán beszélni akarsz? Ne beszélj, az isten áldjon meg!
- Nem nem - hebegé ez elhárítólag hadonászva a kezével. - Nem ákárom, dehogy ákárom... Abba a más dologba jöttem...
- Milyen más dologba?
- Hát amibe kombinációba vagyok.
- Miféle kombinációba? - kérdé a miniszter.
- Ej nó, az izé... a főispánság, amit a kegyelmes uram sürgönyzött.
- Nem sürgönyöztem én egy betűt sem.
- Az lehetetlen. Itt a telegram.
- Mutasd csak.
A belügyminiszter átolvasta az ereklye gyanánt őrzött sürgönyt, s így szólt:
- Kedves barátom! Magyarországon van vagy tizenötezer Kálmán. Eredj utánok, melyik volt! Hát mért gyanusítottál ezzel éppen engemet?
- Hüm - mondá a derék honatya elszontyorodva -, miért? Furcsa, hogy miért? Hát mert az összes Kálmánok közül éppen kegyelmes uram passzolt volna be nekem a legjobban.
Azóta Zs-y dühösen keresi a telegram Kálmánját. De egyik Kálmán se vállalja. Tehát én sem...