Az agyagkocsika

Az agyagkocsika
szerző: Súdraka, fordító: Schmidt József

1925

AZ AGYAGKOCSIKA
MRCS-CSHAKAT1KA

SÚDRAKA KIRÁLY DRÁMÁJA
IND EREDETIBŐL FORDÍTOTTA

SCHMIDT JÓZSEF

GYOM A, 1925.
KNER IZIDOR KÖNYVNYOMTATÓ

KIADÁSA

BEVEZETŐ IMA (NÁNDÍ).
Aki maga alá szedte lábát s így ül szemlélődve,
Miközben két nagy kígyó van térdeire tekerözve;
Aki nem is lélekzik, hogy érzékeit elaltassa
S a teljes megismerésnek erejével féken tartsa;
Aki a lét mivoltát már világosan felismerte
S a világ egy örök Lelkét ön lelkében meg is lelte;
Aki csak azt óhajtja, hogy e Lélekkel egyesüljön, —
Siva isten védelmezzen benneteket mindörökkön!

ELŐJÁTÉK (PRASZTÁVANÁ).
SZÍNIGAZGATÓ (az ima után fellép): Legyen már vége a sok
készülődésnek! Ez csak lankaszthatja a közönség érdeklődését Hó­
dolattal üdvözlöm a nagyérdemű közönséget s közlöm vele, hogy
„ Az agyagkocsika" című polgári színművet akarjuk előadni. Aszínmű
szerzője a nagynevű, fennkölt lelkű Súdraka király volt. A darab
Uddsajiní városában játszik. Fellép benne Csárudatta, egy bráhmana
kasztú fiatal elszegényedett nagykereskedő, és Vaszantaszéná, egy
szépséges bajadér. Kettőjüknek igaz szerelmét tünteti fel itt Súdraka
király, azonkívül az életbölcsességet, az igazságszolgáltatás rossza­
ságát, egy gazfickó jellemét és a sors kikerülhetetlenségét. (Körüljár
és szétnéz.) Hej, de üres ez a hangversenyterem! Hol lehetnek a
színészek? Nyilván reggelizni mentek, mert ugyancsak sokáig tartott
ma a zenepróba ebben a rekkenö hőségben. Jó magam is alig látok
az éhségtől. Bemegyek hát a házba — megtudni, készített-e az asz3

szony valami reggelit vagy nem. (Körüljár és szétnéz.) Itt a házunk!
Bemegyek! (Belép és körülnéz.) Ejha, de megváltozott itt minden!
A kapu alja rizs-létöl ázik. Itt meg egy vas-serpenyötöl fekete a föld
s szebben ékeskedik, mint egy szüzleány, aki fekete szépség-jegyet
festett az arcára. Zsír szaga terjeng a levegőben. Itt olyan jó világ
van, mint még soha! (Gondolkozva) Mi lehet itt? Majd megmondja
a feleségem! (A háttér felé pillant s bekiált): Hol vagy, asszony?
SZÍNÉSZNŐ: Itt vagyok, uram! Mi a kívánságod? Szólj, hadd
teljesítsem!
SZÍNIGAZGATÓ: Van-e valami ennivaló a háznál, asszony?
SZÍNÉSZNŐ: Van itt, uram, minden!
SZÍNIGAZGATÓ: Mi az a minden!
SZÍNÉSZNŐ: Hát, teszem azt, cukros rizspép, olvasztott vaj,
aludt tej, rizskása. Ambróziát is kaphatsz, uram! Váljék egészsé­
gedre! Van itt minden!
SZÍNIGAZGATÓ: Csak nem tréfálsz? Ez mind van aháznál!
SZÍNÉSZNŐ (magában): Megtréfálom! (Fönnhangon): Van,
uram, van — a piacon!
SZÍNIGAZGATÓ (dühösen): így váljék vízzé a te reménysé­
ged is, haszontalan teremtés! De megfizetsz érte, hogy így felhúztál
s megint leejtettél, mint egy kútgémet!
SZÍNÉSZNŐ: Csillapulj, uram! Csak tréfáltam.
SZÍNIGAZGATÓ: Mit jelent hát akkor ez a nagy készülődés?
SZÍNÉSZNŐ: Ma ünnepnap van!
SZÍNIGAZGATÓ: Micsoda ünnepnap?
SZÍNÉSZNŐ: „Jó férj ünnepnapja. “ Ünnepelek, hogy jó férjem
legyen.
SZÍNIGAZGATÓ: Hát nincs jó férjed, asszony?
SZÍNÉSZNŐ: Hogy a másvilágon legyen jó férjem, uram!
SZÍNIGAZGATÓ (méltatlankodva): Micsoda?!Másférjetakarsz
a másvilágon, asszony, s hozzá az én költségemen?!
SZÍNÉSZNŐ: Csillapulj, mám! Hiszen téged akarlak férjemnek
következő életemben is! Éppen azért ülöm meg ezt a napot. (Lábai­
hoz borai.)
SZÍNIGAZGATÓ: Az már más! Aztán ki végezze e napon a
vallási szertartásokat?
SZÍNÉSZNŐ: Meghívott pap — természetesen magunkfajta
szegényekhez való.
4

SZÍNIGAZGATÓ: Jó, majd elintézem. (Körüljár.) Igen ám, de
honnan kerítsek elő ebben a gazdag városban olyan papot, aki ma­
gunkfajta szegény emberekhez való ? (Szétnéz.) De ni, ott jön Majtréja,
Csárudatta barátja! Mindjárt megszólítom. (A háttér felé.) Légy ma
vendégünk, tisztelendő Majtréja! Kitűnő lakomát kapsz s hozzá
ajándékot is!
HANG (a szín mögött): Dolgom van! Hívj meg más papot!

5

ELSŐ FELVONÁS:
A LETÉTBE HELYEZETT ÉKSZER.
ELSŐ JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
MAJTRÉJA.
MAJTRÉJA (fellép egy köpennyel a.kezében): Hívj meg csak
más papot! Ámbár hiszen magam is oda jutottam, hogy el kellene
fogadnom idegenek meghívását. Micsoda helyzet az előbbihez ké­
pest! Azelőtt, míg Csárudatta jómódú volt, éjjel-nappal ízletes éte­
lekkel és mámorító italokkal töltekeztem. Ha átléptem a négycsarnokú ház küszöbét, száz bögrét is találtam magam körül s éppen
csak hogy bemártottám egyikbe-másikba az újjaimat, mint valami
festő, aztán félretoltam a bögréket s kérödztem, mint a város bikája
a piacon. Most, hogy Csárudatta elszegényedett, szanaszét kószá­
lok, de aztán megint csak visszatérek a házába, mint a galamb a
dúcába. Ezt az illatos köpenyt itt Dsúrna-vrddha küldi Csárudattának, kedves barátjának, s megbízott vele, hogy adjam át neki, ha
bemutatta áldozatát. Fölkeresem'tehát Csárudattát. (Körüljár és szét­
néz.) Ott van Csárudatta! Már befejezte ájtatoskodását, még csak a
házi isteneknek juttat áldozati ajándékot.
MÁSODIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZÁBAN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.
CSÁRUDATTA (fellép a mondott foglalkozásban; fölfelé pil­
lantva és sóhajtva): Nem régiben még hattyúk és vízi madarak se­
regei kapkodták mohón házam küszöbén az áldozati ajándékot. Ma
6

már csak maroknyi szem hull a begyepesedett küszöbre — egy fé­
regnek is kevés. (Lassan körüljár és leül.)
MAJTRÉJA: Ott az érdemes Csárudatta! Hozzá megyek. (Oda
lép.) Üdv neked, uram! Gyarapodjál, uram!
CSÁRUDATTA: Ni, itt van Majtréja, a hűséges barát! Üdvö­
zöllek, barátom! Foglalj helyet!
MAJTRÉJA: Amint parancsolod uram! (Leül.) Halld barátom!
Ezt az illatos köpenyt itt Dsúrna-vrddha, kedves barátod, küldi, s
megbízott engem, hogy adjam át neked, ha bemutattad áldozatodat.
(Átadja a köpenyt.)
CSÁRUDATTA (átveszi a köpenyt s gondolatokba merülve
állva marad).
MAJTRÉJA: Min gondolkodói, uram?
CSÁRUDATTA: Ha a sors nagy bajok után megint reád mo­
solyog, csillagod úgy ragyog, mint mécses az éji homályban. De ha
jó mód után szakad rád a szegénység, jobb, ha meghalsz, mint ha
tovább élsz.
MAJTRÉJA: Ugyan barátom! Csak nem gondolod, hogy a
halál jobb a szegénységnél?
CSÁRUDATTA: De igen, barátom! Sokkal rosszabb a sze­
génység, mint a pillanatnyi vég: nem sokáig fáj a halál, mint
végig a szegénység!
MAJTRÉJA: Ne gyötörd magad, barátom!
CSÁRUDATTA: Nem is annyira azon szomorkodom, bará­
tom, hogy vagyonom elpusztult: a végzet adta, a végzet elvette. De
az érint fájdalmasan engem, hogy mióta elszegényedtem, barátaim
sincsenek: kerülik házamat, mint a kósza méhek az elefánt fejét, ha
a belőle kicsorduló nedv az üzekedés idejének elmúltával beszárad.
MAJTRÉJA: Ne törődjél a hitványokkal, uram! Hiszen jól tu­
dod, hogy nem mennek oda, ahol nincs mi falniok. Nem érdemes
miattuk szomorkodni!
CSÁRUDATTA: Hagyjuk hát, barátom! Én már bemutattam
az áldozatot a házi isteneknek. Te meg elmehetnél most a keresztútra az Anyáknak áldozni.
MAJTRÉJA: Nem megyek biz’ én!
CSÁRUDATTA: Miért nem?
MAJTRÉJA: Azért nem, mert bár úgy tiszteled az isteneket, ők
mégsem törődnek veled. Mi értelme van hát az istenek tiszteletének?
7

CSÁRUDATTA: Ne beszélj így, barátom! Minden házi gaz­
dának kötelessége az isteneket tisztelni.
MAJTRÉJA: Nem megyek, barátom! Bízd ezt más valakire!
Különben is, noha bráhmana vagyok, két balkezem van. Azonkívül
este fejedelmi kegyencek és gavallérok futkosnak a főúton bajadérok után. Még úgy járhatnék, mint a mesebeli egér, aki a békára
vadászó fekete kígyó torkába sétált.
CSÁRUDATTA: Maradj hát s várj reám, míg befejezem ájtatoskodásomat. (El.)
HANG (a szín mögött): Állj meg, Vaszantaszéná, állj meg!
HARMADIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
Fellép VASZANTASZÉNÁ, nyomában a VITA,
SZANSZTHÁNAKA és egy SZOLGA.

VITA: Állj meg, Vaszantaszéná, állj meg! Nem válik szépsé­
gednek előnyére, ha táncos lábaidat felkapkodva s tétován ide s
tova pillantva rémülten menekülsz, mint gazella az üldöző vadászok
elöl.
SZANSZTHÁNAKA: Állj meg, kicsikém, állj meg! Mért futsz,
rohansz, csetlesz-botlasz? Csak nem félsz tőlem! Hiszen szegény
szívem úgy meg van pörkölődve a szerelemtől, mint a tűzbe esett
húsdarab!
SZOLGA: Állj meg, úmőcském, állj meg! Igen finom úr lóstat
utánad, mint fiatal kakas a jérce után.
VITA: Mért félsz tőlünk, Vaszantaszéná, mint kígyó Garudától,
amadarak királyától? Senkisemakar bántani! Állj meg, szép leányzó!
SZANSZTHÁNAKA: Beszélhetsz neki, mester! Mit nem mond­
tam én már neki! Hogy ö a pénz-zsaroló szerelem ostora, a férfiak
elbolondítója, a családi boldogság megrontója, a szerelem istenének
kosara, tündér, bajadér, szajha, ringyó! Mindennek elmondtam, s
még sem kellek neki!
SZOLGA: Ugyan örvendeztesd meg a király kegyencét, úrnöcském! Aztán annyi halat és húst ehetsz, amennyi a bőrödbe fér.
Ha halat és húst ehetnek, nem törődnek a döggel a kutyák!
SZANSZTHÁNAKA: Elöbb-utóbb megszorítunk téged, mint
kutyák a nősténysakált az erdőn! Ugyan ne szaladj már! Hiszen
cókostul-mókostul magaddal cipeled a szívemet!
8

VASZANTASZÉNÁ: Segítség, Pallavaká, Parabhrtiká, Mádhaviká!
SZANSZTHÁNAKA (megszeppenve): Emberek vannak itt,
mester?
VITA (nevetve): Ne félj, ostoba! A cselédeit hívja.
SZANSZTHÁNAKA: Asszonyok ezek, mester?
VITA: Hát persze, ostoba!
SZANSZTHÁNAKA: Asszonyt százat is megölök! Én hős
vagyok!
VASZANTASZÉNÁ (látja, hogy egyedül van): Cselédeim el­
tűntek!? Szégyen, gyalázat! Hol vagytok? Pallavaká, Parabhrtiká,
Mádhaviká?!
SZANSZTHÁNAKA: Hívhatod őket! Ki ment meg, ha én va­
gyok a sarkadban?!
VASZANTASZÉNÁ (a Vitához): Gyönge nö vagyok, uram!
VITA: Nem is akar bántani senki!
SZANSZTHÁNAKA: Ne félj! Nem fogsz meghalni!
VASZANTASZÉNÁ (magában): Ennek az embernek még a
bátorítása is félelmet kelt bennem. Hogyan szabaduljak tőle? (Fenn­
hangon) Talán ékszereimről van szó, uram ?
VITA: Isten ments, úrnőm! Ki fosztaná meg a kerti folyondárt
ékességétől? Szó se legyen róla!
VASZANTASZÉNÁ: Hát akkor mit kívántok!
SZANSZTHÁNAKA: Én, a legkülönb ember, a testet öltött
Visnu isten, szerelmedet kívánom!
VASZANTASZÉNÁ (felháborodva): Takarodjál, arcátlan! El
veled, utálat vagy!
SZANSZTHÁNAKA (tapsolva és vihogva): Nézd csak mester,
ez a leány fülig belém bolondult! Hallod, mit mond? „Jer velem, ha
fáradt vagy!"
VITA (magában): Megadtad neki, tökfilkó! (Fennhangon.) Egy
bajadérnak nem szabad így beszélnie, úmöm! Á bajadér fiatalem­
berekből él. Bajadér vagy — útszéli lián. Tested pénzen megvásá­
rolható árú. Szolgáld tehát egyforma készséggel azt, akit kedvelsz,
és azt, akit nem kedvelsz! A virágos lián meghajlik a páva alatt,
meghajlik a varjú alatt is. Ugyanabban a tóban fürdik a legelőkelőbb
bráhmana, meg a legnemtelenebb csándála. Ugyanazon a hajón

9

utazik a pap, a nemes, a polgár és a rabszolga. Bajadér vagy —
olyan, mint a lián, a tó, a hajó. Szolgálj tehát minden embert!
VASZANTASZÉNÁ: De csak a nemes tulajdonság kelt von­
zalmat, nem az erőszakoskodás!
SZANSZTHÁNAKA: Tudod, mért nem akar engem ez a rabnö
fattya, mester? Mert egészen belebolondult Csárudattába! Ennek az
éhenkórász szatócsnak a háza mindjárt itt van balkézre. Vigyázzunk,
mester, hogy be ne meneküljön ide a leány!
VITA (magában): Kifecsegi a bolond, amit el kellene titkolnia!
Vaszantaszéná tehát az érdemes Csárudattát szereti? Akkor csak
hadd menjen a leány! Gyöngy gyöngyhöz való. Mi közöm ehhez a
tökfilkóhoz?! (Fennhangon.) Merre van ennek a kereskedőnek a háza,
fattyú?
SZANSZTHÁNAKA: Itt van balkézre!
VASZANTASZÉNÁ (magában): Csodálatos! Ha ez igaz, akkor
e hitvány ember támadásának köszönhetem, hogy találkozhatom
ö vele.
SZANSZTHÁNAKA: Merre van Vaszantaszéná, mester? Az
imént még szemem előtt volt. Most hirtelen eltűnt a homályban,
mint a disznóbab közé hullott tintacsöpp.
VITA: Az ám! Milyen sötét lett egyszerre! A homály szinte ra­
gad az emberhez, mintha fekete szemkenöcs volna. A szemem
nyitva van, de annyit ér, mintha csukva volna: annyit használ,
mint a gazembernek tett szívesség.
SZANSZTHÁNAKA: Merre lehet Vaszantaszéná, szolga?
SZOLGA: Arra, amerröl koszorú illata érzik és láb-perecek
csengése haitik.
SZANSZTHÁNAKA: Az ám! Hallom is a koszorú illatát, de
nem látom tisztán a láb-perecek hangját, mert az orrom sötétség­
gel van teletömve.
VITA (félre, halkan): Vaszantaszéná! Láthatatlan vagy ugyan
az éji homályban, mint a felhő testéhez tapadó villám, de illatozó
koszorúd és fecsegő láb-pereceid elárulnak, leánykám! Halottad-e
Vaszantaszéná?
VASZANTASZÉNÁ (magában): Hallottam és megértettem!
(Eldobja koszorúját s leveszi láb-pereceit, majd a falat tapogatva
körüljár.) Ah, itt az oldalajtó! Sajna, be van reteszelve!
10

NEGYEDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA, RADANIKÁ, VASZANTASZÉNÁ.

CSÁRUDATTA (fellép): Befejeztem ájtatoskodásomat, barátom!
Menjünk most az Anyáknak áldozni! De olyan fáradt vagyok! Nem
mennél magad, Majtréja?
MAJTRÉJÁ (bosszúsan): Legyen hát! De ha már el kell mén*
nem, hadd kísérjen el legalább Radaniká!
CSÁRUDATTA: Kísérd el Majtréját, Radaniká!
RADANIKÁ: Ahogy parancsolod, uram!
MAJTRÉJA: Vedd magadhoz az áldozatot és a mécsest, Rada­
niká! Én majd kinyitom az oldalajtót. (Megteszi.)
VASZANTASZÉNÁ: Kinyílt az ajtó! Mily szerencse! Belépek
hát! Ó jaj, mécses! Kioltom! (Meglebbenti ruháját s kioltja a mécsest,
aztán belép.)
MAJTRÉJA: Ejnye, a léghuzam kioltotta a mécsest! Vissza­
megyek meggyújtani. Te csak menj ki, Radaniká! (Majtréja el a
házba, Radaniká ki az ajtón.)
ÖTÖDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
SZANSZTHÁNAKA, a VITA, a SZOLGA, RADANIKÁ.
SZANSZTHÁNAKA: Hol van a kicsike, mester?
VITA: Csak keresd!
SZANSZTHÁNAKA (körültapogatódzik s megragadja a Vitát):
Megvan, mester, megvan!
VITA: Én vagyok, tökfilkó!
SZANSZTHÁNAKA: Maradj csak ebben a sarokban! (Tovább
tapogatódzik s megragadja a szolgát.) Megvan, mester, megvan!
SZOLGA: Én a szolgád vagyok, nagyságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: Itt a szolga, ott a mester! Szolga, mes­
ter — mester, szolga! Maradjatok csak mind a ketten a helyeteken!
(Tovább tapogatózik s megragadja hajánál Radanikát.) Most igazán
megvan, mester! Megvan a kicsike!
RADANIKÁ (elrémülve): Mit akartok velem, tisztelt uraim?
VITA: Más nö hangja ez, fattyú!
SZANSZTHÁNAKA: Dehogy! Csak elváltoztatta a hangjáta
szajha fattya, mint a tejre ácsinkózó kis macska.
11

HATODIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
Az ELŐBBIEK, MAJTRÉJA.

MAJTRÉJA (fellép mécsessel a kezében): Hogy reszket a mé­
cses lángja az esti szellőben, mint mészárszékre hurcolt gödölye
szíve! (Szétnéz.) Hol vagy, Radaniká?
RADANIKÁ: Itt vagyok, tisztelendő uram! Nézd csak, milyen
méltatlanul bánnak velem!
MAJTRÉJA: Meg persze velem is! De a kutya is úr a maga
óljában, hát még én — egy bráhmana! (Botját felemelve, dühösen):
Mindjárt összetöröm a fejeteket! Kik vagytok? (Megpillantja Szanszthánakát.) Lám, lám! A király sógora! Hát illik ez, hát járja ez?
Nem szégyenled egy tisztességes úri ember háza előtt, éppen az
érdemes Csárudatta háza előtt, ilyen botrányt csinálni és cselédjét
így bántalmazni?
SZANSZTHÁNAKA: Felelj neki, mester!
VITA: Bocsánat, nagy bráhmana, bocsánat! Nem pökhendiségböl cselekedtünk így, hanem mert tévedtünk. Egy nőt keresünk, aki
kedvében jár a férfiaknak...
MAJTRÉJA (Radanikára mutatva): Csak nem ez itt?
VITA: Isten ments! Egy független fiatal nőt, akit elveszítettünk
szemünk elöl! S azt hittük, hogy ez a nő itt az. Azért követtük el
ezt a neveletlenséget. Bocsáss meg érte! (Kardját letéve s kezeit
összekulcsolva lábaihoz borul.)
MAJTRÉJA: Állj fel, derék ember! Csak azért sértettelek meg,
mert nem ismertelek. Bocsáss meg nekem te is! Állj fel!
VITA: Egy feltétel alatt.
MAJTRÉJA: Szólj, uram!
VITA: Ha nem beszéled el ezt az esetet az érdemes Csárudattának.
MAJTRÉJA: Nem fogom elmondani, uram!
VITA: Nagyra becsülöm kegyességedet, bráhmana!
SZANSZTHÁNAKA(bosszúsan): Mitalázkodol meg ennyire?!
Ki ez a Csárudatta! Egy éhenkórász szatócs, aki már egy jó falattal
sem tudja az embert megkínálni!
VITA: Ne beszélj így, tökfilkó! Csárudatta azért ment tönkre,
mert jóindulattal volt a magamféle emberek iránt, s míg jómódú
volt, senkit sem utasított vissza. Olyan ő, mint a bővizű tó, amely
12

bőség idején eloltja az ember szomját, maga meg kiszárad. Az ér­
demes Csárudatta a szegények mennyei csodafája, amely lehajlik
erény-gyümölcseinek terhe alatt, a jó emberek atyja, a tudósok
tüköré, az erények próbaköve, a jó tulajdonságok tengere, a töké­
letességek jeles edénye, ö az egyetlen ember, aki erényeinek tel­
jessége folytán igazán él, a többiek csak lélekzenek. — De most
már menjünk!
SZANSZTHÁNAKA: Menjünk? Vaszantaszéná nélkül? Én bi­
zony nem megyek, míg meg nem fogtam.
VITA: Mit erölködöl? Hát nem ismered ezt a mondást?

Lánc tartja az elefántot, a paripát meg kantár,
Vonzalom az asszonynépet, ha nem így van, mehetsz már!
SZANSZTHÁNAKA: Hát csak menj, ha úgy tetszik! Én ma­
radok.
VITA: Jó. Én megyek. (El.)
SZANSZTHÁNAKA (megszeppenve): Kámforrá vált a mes­
ter? (Fönnhéjázva Majtréjához): Hej, te nyavalyás fickó! Közöld
nevemben ezzel az éhenkórász szatóccsal a kővetkezőket: „ Vaszan­
taszéná, az aranyruhás bajadér, azóta, hogy Káma isten templo­
mának kertjében meglátott téged, fülig beléd van bolondulva. Ez a
bajadér most az én erőszakos udvarlásom elől a te házadba mene­
kült. Ha te ezt a nőt önkényt elbocsátod és kiszolgáltatod s minden
teketória és pörpatvar nélkül kiadod, akkor én készséggel barátsá­
got kötök veled. Ha nem, akkor halálos ellenséged leszek." Ezt
mind szépen mondd meg, nyomatékosan mondd meg, jó hangosan
mondd meg, hogy a palotám ormán lévő galambdúcban ülve is
meghallhassam! Ha másképen mondod meg, dirib-darabra törik a
koponyád, mint az ajtószárnyak közé szorult dió!
MÁJTRÉJA: Mindent meg fogok mondani. Csak el ne illanj a
felelet elől! (El Radanikával.)
SZANSZTHÁNAKA (suttogva): Igazán elment a mester, szol­
gám?
SZOLGA: El bizony!
SZANSZTHÁNAKA: Akkor hát szeleljünk el íziben mi is!
SZOLGA: Akkor hát vedd magadhoz a kardodat, uram!
SZANSZTHÁNAKA: Csak hozd te a kezedben!
SZOLGA: Csak vedd magadhoz, uram!
13

SZANSZTHÁNAKA (fordítva megfogja): Akkor hát vállamra
teszem hámozatlan retekszínű, hüvelyében szunnyadozó kardomat
s elsomfordálok, mint sakál az ugató kutyák elöl. (El a szolgával.)

HETEDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZÁBAN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA, RADANIKÁ,
VASZANTASZÉNÁ, VARDHAMÁNAKA.

MAJTRÉJA: Radaniká! Megaláztatásodat nem szabad elmon­
danod az érdemes Csárudattának! Mostani helyzetében kétszere­
sen érezné.
RADANIKÁ: Tudok vigyázni a nyelvemre, tisztelendő inam!
MAJTRÉJA: Tudom.
CSÁRUDATTA (Vaszantaszénához): Radaniká! Róhaszéna,
fiacskám, már fázni kezd az esti hűvösségben. Vidd be tehát a házba
s takard le ezzel a köpennyel! (Átadja neki a köpenyt.)
VASZANTASZÉNÁ (magában): Hogyan? Azt hiszi, hogy én
a cselédje vagyok? (Átveszi a köpenyt s érzi, hogy illatos; magában,
örömmel.) Ez a köpeny elárulja illatával, hogy gazdája még nem
közönyös a világ örömei iránt. (Betakarja a gyermeket.)
CSÁRUDATTA (mit sem vesz észre): Menj hát, Radaniká, a
gyermekkel a ház belsejébe!
VASZANTASZÉNÁ (magában): Vajha szíved belsejébe jut­
hatnék!
CSÁRUDATTA: Nem is felelsz Radaniká?
MAJTRÉJA: Radaniká itt van, Uram!
CSÁRUDATTA (meglepetve): Ott van Radaniká? Hát ez itt
kicsoda, akit szolgai munkával bíztam meg s ezzel tudtomon kívül
megaláztam?
VASZANTASZÉNÁ (magában): Mondd így: megtiszteltem!
MAJTRÉJA: Ez a szépséges úrnő itt nyilván az a Vaszanta­
széná bajadér, akit a király sógora visszakövetel tőled.
CSÁRUDATTA: Mit beszélsz?
MAJTRÉJA: Halld uram, mit üzen neked a király sógora! „Va­
szantaszéná, az aranyruhás bajadér, azóta, hogy Káma isten tem­
plomának kertjében meglátott téged, fülig beléd van bolondulva."
CSÁRUDATTA (magában): Vajha igaz volna!

14

MAJTRÉJA (folytatva): „Ez a bajadér most az én erőszakos ud­
varlásom elől a te házadba menekült/’
VASZANTASZÉNÁ (magában): Ez az igazság! E szavak be­
csületemre válnak.
MAJTRÉJA (folytatva): „Ha te ezt a nőt önkényt elbocsátod
és kiszolgáltatod s minden teketória és pörpatvar nélkül kiadod,
akkor én készséggel barátságot kötök veled. Ha nem, akkor halá­
los ellenséged leszek.”
CSÁRUDATTA (megvetöleg): Ostoba ember! (Magában.)Mily
szép ez a leány! Mint az őszi ködtől elfátyolozott holdsarló. S mily
ildomos! Tudna ügyesen forgolódni és csevegni, de meg sem moc­
can s egy szót sem szól. (Fönnhangon.) Szolgai munkával terhelte­
lek, úrnőm, mert nem ismertelek, s ezzel, bár akaratom ellenére,
megbántottalak. Fejemet meghajtva megkövetlek, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Engedelmed nélkül léptem át házad kü­
szöbét. Én is fejemet meghajtva bocsánatodat kérem, uram!
MAJTRÉJÁ (magában): Lám, milyen boldogan bólogatnak egy­
más felé!
CSÁRUDATTA: Reményiem, még látjuk egymást.
VASZANTASZÉNÁ (magában): Erről majd teszek én! (Fönn­
hangon.) Ha szabad volna szívességedet igénybe vennem, uram,
szeretném ezt az ékszert házadban hagyni, hogy hazamenet bajt ne
hozzon rám.
CSÁRUDATTA: Nem méltó az én házam ily letétre.
VASZANTASZÉNÁ:Emberekrebízzákaletéteket, uram, nem
házakra.
CSÁRUDATTA: Vedd át ezt az ékszert Majtréja!
VASZANTASZÉNÁ: Le vagyok kötelezve, uram!
MAJTRÉJA(átveszi az ékszert): Hálásan köszönöm neked, úrnőm!
CSÁRUDATTA: De kérlek, ez csak letét!
MAJTRÉJA: Letét? (Félre.) Akkor tőlem el is lophatják!
VASZANTASZÉNÁ: Még az a kérésem volna, uram, hogy
kíséijen haza engem Majtréja tisztelendő úr.
CSÁRUDATTA: Kísérd el az úrnőt, Majtréja!
MAJTRÉJA: Szebb volna, ha te mennél utána, mint flamingó
a hattyú nöcske után. Én, egyszerű bráhmana, lépten-nyomon meg­
járom az emberekkel: olyan vagyok, mint áldozati bárány, akit a
keresztúton megszorítanak a kutyák.
15

CSÁRUDATTA: Akkor hát magam kísérem el az úrnőt. Gyújt­
satok lámpát, hogy biztonságban járhassunk a főúton!
MAJTRÉJA: Gyújts lámpát, Vardhamánaka!
SZOLGA (halkan): Az ám, ha olajunk volna!
MAJTRÉJA (halkan Csárudattához): A menyköbe! Nem ég a
lámpa olaj nélkül, mint a bajadér sem pénzes szerető nélkül.
CSÁRUDATTA: Sebaj, Majtréja! Hagyd a lámpát! Ott kél a
hold, az országút lámpája, a bolygók seregétől kísérve — halvá­
nyan, mint a szerelmes nő arca. Fehéres sugarai az éji homályba
ömlenek, mint tejfolyamok a sötétvizü tóba.

NYOLCADIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZA ELŐTT.
CSÁRUDATTA, VASZANTASZÉNÁ, MAJTRÉJA.
CSÁRUDATTA (szerelmesen): Vaszantaszéná, úrnőm! Itt a
házad! Lépj be, úrnőm!
VASZÁNTASZÉNÁ (szerelmes pillantást vetve rá bemegy).
CSÁRUDATTA: Elment Vaszantaszéná, barátom! Jer, men­
jünk haza! Néptelen ez a főút, csak az éjjeli örök járkálnak. Vi­
gyázzunk! Sok bűnnek leple az éj! (Körüljárva.) Ezt az ékszert éj­
jel te fogod őrizni, nappal pedig Vardhamánaka.
MAJTRÉJA: Ahogy parancsolod, uram!
MINDKETTEN (el).

16

MÁSODIK FELVONÁS:
EGY FÜRDŐS, AKI VESZÍT.
ELSŐ JELENET:
VASZANTASZÉNÁ HÁZA ELŐSZOBÁJÁBAN.
Egy CSELÉD.

CSELÉD (kilép): Vaszantaszéná úmö anyja megbízással kül­
dött ide. Bemegyek hát Vaszantaszéná úmöhöz. (Körüljár és szét­
néz.) Ott ül az úmö! Hozzámegyek.
MÁSODIK JELENET:
VASZANTASZÉNÁ SZOBÁJÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ, a CSELÉD.

VASZANTASZÉNÁ (széken ülve, ábrándosán): Hát aztán,
Madaniká?
MADANIKÁ: Eddig még semmit sem szóltál úmöm. Mértmondod: „hát aztán?"
VASZANTASZÉNÁ: Mit mondtam?
MADANIKÁ: Ezt: „hát aztán?"
VASZANTASZÉNÁ (szemöldeit ráncolva): Úgy?!
CSELÉD (hozzálép): Anyád azt üzeni, úmöm, hogy fürdés után
mutass be áldozatot az isteneknek.
VASZANTASZÉNÁ: Jelentsd anyámnak, cseléd, hogy ma
nem fürdőm. Az áldozatot pedig mutattassa be egy bráhmanával!
CSELÉD: Ahogy parancsolod, úmöm! (El.)
2

17

HARMADIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ SZOBÁJÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ.
MADANIKÁ: A szeretet kérdi, úrnőm, nem a kíváncsiság:
mit jelentsen mindez?
VASZANTASZÉNÁ: Hát te mire gondolsz, Madaniká?
MADANIKÁ: Szórakozottságodból következtetve alighanem
szerelmes vagy, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Eltaláltad Madaniká! Ugyancsak tudsz
olvasni mások szívében!
MADANIKÁ: Nagyon kedves vagy, úrnőm! S kicsoda tiszte­
leted tárgya: király-e vagy királyi kegyenc?
VASZANTASZÉNÁ: Szeretni akarok, Madaniká, nem tisztelni!
MADANIKÁ: Talán valami különösen tudós ifjú bráhmanát
szeretsz, úrnőm?
VASZANTASZÉNÁ: Az ilyen bráhmana is tiszteletre méltó
szememben.
MADANIKÁ: Se király, se királyi kegyenc, se pap! Csak nem
kereskedő, úmöm?
VASZANTASZÉNÁ: Pedzed már! Voltál-e velem Káma is­
ten templomának kertjében?
MADANIKÁ: Voltam, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: S mégsem találod ki?
MADANIKÁ: Tudom már! Bizonyosan az a választottad, aki­
től védelmet kértél és kaptál...
VASZANTASZÉNA: Az az! S a neve?
MADANIKÁ:... S aki a kereskedők utcájában lakik.
VASZANTASZÉNÁ: Az az! S a neve?
MADANIKÁ: Csárudatta a neve.
VASZANTASZÉNÁ (örömmel): Helyes, Madaniká! Eltalál­
tad!
MADANIKÁ(magában): Hát így vagyunk?! (Fönnhangon.) De
úgy hallszik, úrnőm, hogy Csárudatta szegény.
VASZANTASZÉNÁ: Eggyel több ok rá, hogy szeressem. Ak­
kor kifogástalan a bajadér a világ szemében, ha szegény férfiúnak
adja a szívét.
MADANIKÁ: Hát az elvirágzott mango-fát is felkeresi még
a méh?
18

VASZANTASZÉNÁ: Olyan is akad.
MADANIKÁ: De ha ö szerelmed tárgya, mért nem intézel
mindjárt támadást ellene, úmöm?
VASZANTASZÉNÁ: Erről szó sem lehet, leány! Ha mindjárt
támadást intéznék ellene, rögtön eltűnnék szemeim elöl, mert hi­
szen nincs módjában viszontszolgálatot tenni.
MADANIKÁ: Ezért hagytad hát az ékszert letétül házában?
VASZANTASZÉNÁ: Eltaláltad, leány!

NEGYEDIK JELENET: AZ UCCÁN.
Egy FÜRDÖS, MÁTHURA, egy JÁTÉKOS.
HANG (a szín mögött): Hej, uraim! Megugrott! Megugrott egy
játékos, aki tíz aranyat veszített! Fogjátok meg, fogjátok meg! Meg­
állj, megállj! Látunk még a távolban!
FÜRDÖS (sebbel-lobbal fellép): Istenverte, átkozott játékszen­
vedély! Megint kockáztam, megint vesztettem! Mikor láttam, hogy
Máthura el van merülve a pénzszámlálásba, hirtelen elillantam. De
nyomomban van a bankadó, meg egy játékos! Hogyan menekül­
jek a csávából? Megvan! Hátrafelé haladva bemegyek ebbe az üres
templomba és istenszoborrá leszek. (Megteszi és szobrot áll.)
MÁTHURA és egy JÁTÉKOS (fellépnek).
MÁTHURA: Hej, uraim! Megugrott! Megugrott egy játékos,
aki tíz aranyat veszített! Fogjátok meg! Megállj! Látunk még a tá­
volban!
JÁTÉKOS: Ha a pokolba futsz is, hiába! Senki sem menthet
meg téged, még Siva isten sem, csak a játékház tulajdonosa maga!
MÁTHURA: Hová lehetett ez a csaló?
JÁTÉKOS (a lábnyomokat nézve): Erre járt! Itt vesznek el a
nyomok!
MÁTHURA (a lábnyomokat nézve, tűnődve): A lábnyomok
kifelé vezetnek a templomból. Pedig a templom elhagyatott és
üres! A ravasz játékos bizonyosan hátrafelé haladva ment be a
templomba.
JÁTÉKOS: Menjünk hát utána!
MIND A RETTEN (bemennek a templomba s a szobrot álló
fürdös láttára megértő pillantást cserélnek).
JÁTÉKOS: Vájjon fából van-e ez a szobor?
19

MÁTHURA (a játékosra kacsintva): Aligha, barátom! Köszobor lesz! De bánja a kánya! Jöjj inkább kockázni!
MÁTHURA és a JÁTÉKOS (kockázni kezdenek).
FÜRDÖS (minden erejéből küzdve játékszenvedélye ellen): Ah!
A kocka kopogása megremegteti a pénztelen játékos szívét, mint
a dob pergése a trónját vesztett fejedelemét. Belátom, hogy most
nem játszhatom, mert most játszani annyi volna, mint a Szuméru
világhegy tetejéről leugrani. S a kocka hangja mégis elragad, mint
a fülemüle bájos csattogása.
JÁTÉKOS: Rajtam a sor!
MÁTHURA: Dehogy! Rajtam a sor!
FÜRDÖS (hirtelen oda lép): Talán rajtam a sor?
JÁTÉKOS: Itt a gazfickó!
MÁTHURA (megragadja): Megvagy, gazfickó! Ide a tíz arannyal!
FÜRDÖS: Még ma megfizetem!
MÁTHURA: Rögtön fizesd meg!
FÜRDÖS: Megfizetem, csak légy türelemmel!
MÁTHURA: Fizetsz-e azonnal?! (Agyba-föbe veri.)
FÜRDÖS: Szétesik a fejem! (Leroskad.)
MIND A KETTEN (ütlegelik.)
MÁTHURA (kört húz afürdös köré): Most benne vagy a varázs­
körben!
FÜRDÖS (csüggedten): Fogva vagyok a játék-körben? Akkor
fizetnem kell. De miből fizessek?
MÁTHURA: Adj biztosítékot!
FÜRDÖS: Adok! (A játékoshoz lépve, halkan): Megadom neked
a felét, engedd el a többit!
JÁTÉKOS: Ám legyen!
FÜRD öS (Máthurához lépve, halkan): Megkapod a felét, engedd
el a többit!
MÁTHURA: Ám legyen! Veszett fejsze nyele!
FÜRDÖS (fönnszóval, Máthurához): Tehát elengedted a felét,
uram!
MÁTHURA: El!
FÜRDÖS (a játékoshoz): Te is elengedted a felét?
JÁTÉKOS: El!
FÜRDÖS: Akkor hát megyek. (El akar menni.)
MÁTHURA: Hohó! Hát hol az öt arany?
20

FÜRDÖS: De uraim! Hiszen egyiktek is elengedett öt aranyat,
a másiktok is. S most mégis mind a tíz aranyat meg akarjátok raj­
tam venni?
MÁTHURA (megragadja): Az én eszemen ugyan túl nem jársz,
csaló! Ide mind a tíz arannyal, gazfickó!
FÜRDÖS: Honnan vegyem?
MÁTHURA: Add el az apádat vagy az anyádat!
FÜRDÖS: Se apám, se anyám!
MÁTHURA: Add el magadat!
FÜRDÖS: Jó! Vezessetek hát a föútra, csak ne bántsatok!
MÁTHURA: Előre hát!
FÜRDÖS: Menjünk! (Körüljár.) Váltsatok ki tíz aranyon e bank­
adó kezeiből, uraim! (Szétnéz.) Azt kérdezed, uram, hogy mihez ér­
tek? Mindenes lennék a házadban! Hogyan? Ez felelet nélkül tovább
megy? Válts ki te, uram! Ez is végignéz rajtam s tovább áll. Nem
kellek senkinek!
MÁTHURA (dühösen): Üssön beléd a mennykö! (Üti és a föl­
dön vonszolja.)
FÜRDÖS: Segítség, uraim, segítség!

ÖTÖDIK JELENET: AZ UCCÁN.
Az ELŐBBIEK, DARDURAKA.
DARDURAKA (fellép): Ejha, mi történik itt? (A járókelők egyi­
kéhez.) Mit mondasz, uram? Hogy a játékház tulajdonosa bántalmaz
egy játékost s hogy senki sincs, aki kiszabadítsa? Majd kiszabadí­
tom én, Darduraka! Helyet, uraim, helyet! Lám, ez itt a semmirekellő
Máthura, ez meg itt a jámbor fürdös! (Hozzájuk lép.) Üdvözöllek,
Máthura!
MÁTHURA: Üdvözöllek, uram!
DARDURAKA: Mi történik itt?
MÁTHURA: Ez az ember itt tíz aranyammal adós.
DARDURAKA: Csekélység!
MÁTHURA (elöráncigálja Darduraka összegöngyölt köpenyét
hóna alól): Nézzétek, uraim! Ez a rongyos köpenyű ember azt
mondja, hogy tíz arany csekélység.
DARDURAKA: Tökfilkó! Majd bizony az egész világnak mu­
togatom a pénzemet! Tíz aranyat egyetlen kockadobásra fölteszek!
21

Micsoda alávalóság egy gyönge embert ilyen csekélység miatt így
meggyötörni?!
MÁTHURA: Tíz arany csekélység neked, vagyon nekem.
D ARDUR AK A: Ha így áll a dolog, kölcsönözz neki tíz aranyat!
Hadd játsszék megint!
MÁTHURA: Hát azután?
DARDURAKA: Ha nyer, fizet.
MÁTHURA: De hát ha nem nyer?
DARDURAKA: Akkor nem fizet.
MÁTHURA: Micsoda zagyva karatyolás ez? Én is csaló vagyok,
de te az utolsó gazember vagy a világon!
DARDURAKA: Ki az utolsó gazember?
MÁTHURA: Te vagy az utolsó gazember!
DARDURAKA: Az apád az utolsó gazember! (Int a fürdésnek,
hogy álljon tovább.)
MÁTHURA: Hát te nem a játékból élsz, szajha fattya!
DARDURAKA: Persze, hogy abból élek.
MÁTHURA: Akkor végeztünk! (A fürdöshöz.) Ide a tíz arannyal!
FÜRDÖS: Még ma megadom! Biztosan megadom!
MÁTHURA (orron üti és a földön vonszolja a fürdöst).
FÜRDÖS (úgy tesz mintha eszméletét vesztené).
DARDURÁKA: Ha nem látom, bántalmazhatod, gazember, de
jelenlétemben nem! (Közbeveti magát.)
MÁTHURA.-Majdadokénneked,gazember!(MegütiDardurakát)
DARDURAKA (visszaadja az ütést): Járókelőket bántalmazol,
alávaló?! Fogsz te nézni, ha holnap lekapnak a tíz körmödről a ki­
rályi törvényszéken!
MÁTHURA: Hát fogok nézni!
DARDURAKA: De még hogy fogsz te nézni!
MÁTHURA (kimereszti a szemét): így fogok nézni!
DARDURAKA (homokot szór Máthura szemébe s int a fürdösnek, hogy meneküljön.)
MÁTHURA (a szeméhez kap s a földre rogyik.)
FÜRDÖS (elmenekül).
DARDURAKA: Ezt jól csináltuk! De most jó lesz kereket oldani.
FÜRDÖS (remegve körüljár és szétnéz): Egy ház van itt. Ajta­
ját nyitva hagyták. Bemegyek. (Belép.)

22

HATODIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
A FÜRDÖS, VASZANTASZÉNÁ, egy CSELÉD.

FÜRDÖS (Vaszantaszénához): Mint ótalom-kereső jöttem, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Ótalom az ótalomkeresönek! Zárd be a
kaput, szolgáló!
CSELÉD (megteszi).
VASZANTASZÉNÁ: Kitől félsz?
FÜRDÖS: Egy hitelezőtől, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Azonnal nyisd ki a kaput, szolgáló!
FÜRDÖS (magában): Csak nem akarja a tíz aranyat helyettem
megfizetni?!
HETEDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZA ELŐTT.
MÁTHURA, a JÁTÉKOS.
MÁTHURA (szemeit dörzsölve): Fogsz-e fizetni, fürdös?
JÁTÉKOS: A fürdös eltűnt, uram!
MÁTHURA: De én egy ökölcsapással betörtem az orrát. Köves­
sük a vémyomokat!
JÁTÉKOS: Bement Vaszantaszéná házába, uram!
MÁTHURA: Akkor jó éjszakát, aranyak!
JÁTÉKOS: Menjünk a királyi törvényszékre és jelentsük föl!
MÁTHURA: Hogy ezalatt kijöjjön a csaló és elillanjon? Nem!
Itt maradunk és elcsípjük.
NYOLCADIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ, a FÜRDÖS,
MÁTHURA (hangja).

VASZANTASZÉNÁ (jelt ád Madanikának).
MADANIKÁ: Ki vagy uram? Kinek a fia? Honnan való vagy?
Mi a foglalkozásod?
FÜRDÖS: Halld, úmöm! Szülőföldem Pátaliputra városa. Egy
odavaló polgár fia vagyok. Ami foglalkozásomat illeti, fürdös vagyok.
VASZANTASZÉNÁ: Szép mesterséget tanultál, uram!
FÜRDÖS: Koldússág lett belőle, úrnőm!
MADANIKÁ: Ugyancsak szomorú dolog! De tovább!
23

FÜRDÖS: Aztán az apai házban idegenek szóbeszédéből ked­
vet kaptam hozzá, hogy országot-világot lássak, s elhagytam szülő­
földemet. Ide jöttem, Uddsajiní városába, s itt egy tiszteletreméltó
úr szolgálatába állottam. Milyen úr volt ez! Nyájasan nézett az
emberre, nyájasan szólt az emberhez; idegennel úgy bánt, mint
saját magával; mindenkin segített, aki hozzá fordult; ha adott, nem
hánytorgatta fel; ha megbántották, elfelejtette ...
MADANIKÁ: Mintha elrabolta volna szíved választottjának
erényeit, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Helyes, Madaniká! Magam is erre gon­
doltam.
MADANIKÁ: Tovább, uram, tovább!
FÜRDÖS: Ez a páratlan úr aztán oly bőkezűen osztogatta kö­
nyörületes adományait, hogy...
VASZANTASZÉNÁ: Tönkre jutott.
FÜRDÖS: A gondolatokat is kitalálod, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Nem nagy mesterség! Erény és gazdag­
ság nem igen fér össze.
MADANIKÁ: S hol lakik ez az úr? Mi a neve?
FÜRDÖS: A kereskedők negyedében lakik. Minden tiszteletre
és becsülésre méltó neve: Csárudatta.
VASZANTASZÉNÁ (örvendezve feláll ültéből): Tekintsd e há­
zat a magadénak, uram! Madaniká! Ez az úr el van fáradva. Kínáld
meg üléssel és legyezgesd!
MADANIKÁ (megteszi).
FÜRDÖS (magában): Ilyen kitüntetés csak azért, hogy az
érdemes Csárudatta nevét kiejtettem?! (Vaszantaszéná lábaihoz
borul.) Engedd meg, úrnőm, hogy állva maradjak! Foglalj helyet!
VASZANTASZÉNÁ (leül): S hogy kerültél össze hiteleződdel?
FÜRDÖS: Mikor uram jó nevén kívül mindenét elveszítette,
szorultságomban a játékra adtam a fejemet...
VASZANTASZÉNÁ: A madarak is szétrebbennek, ha tanyá­
juk, a fa, kidől.
FÜRDÖS: De nem volt szerencsém a játékban; tíz aranyat
veszítettem.
MÁTHURA (hangja, kívülről): Tönkretettek, megloptak!
FÜRDÖS (reszketve): Itt vannak: a bankadó és egy játékos!
Rám lesnek! Mindent tudsz, úrnőm!
24

VASZANTASZÉNÁ: Menj, Madaniká! Add át ezt a karkötőt
azoknak az embereknek — azzal, hogy ez az úr küldi! (Egy kar­
kötőt levesz a kezéről és a szolgálónak adja.)
MADANIKÁ: Amint parancsolod, úmöm! (El.)
KILENCEDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZA ELŐTT.
MÁTHURA, a JÁTÉKOS, MADANIKÁ.

MÁTHURA: Tönkre tettek, megloptak!
MADANIKÁ (magában): Két ember áll itt. Mind a ketten a leve­
gőbe bámulnak, nagyokat sóhajtanak s az ajtóra szegezett szemmel
beszélnek. Azt hiszem, ők azok: a bankadó és a játékos. (Hoz­
zájuk lép.) Üdvözöllek uraim! Melyiktek a bankadó!
MÁTHURA: Mit akarsz, leányzó? Talán azért jöttél, hogy sze­
relmi sebekkel borított ajkaddal szerelmes ajánlatot suttogj a fü­
lembe? Nincs pénzem. Eredj másfelé!
MADANIKÁ: Szavaidból következtetve bizonyosan te vagy,
akit keresek. Nem tartozik-e neked valaki valamivel?
MÁTHURA: De igen: egy fürdös tíz arannyal!
MADANIKÁ: Úmöm ezt a karkötőt küldi neked az önevében.
Nem, nem, az adósod küldi a maga nevében!
MÁTHURA (örömmel átveszi a karkötőt): Mondd meg az ér­
demes úrnak, hogy adóssága ki van egyenlítve! Csak jöjjön megint
a kockázás örömeit élvezni! (El a játékossal.)
TIZEDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ, a FÜRDÖS.
MADANIKÁ (visszatérve): Úmöm. A bankadó és a játékos
elégülten távozott.
VASZANTASZÉNÁ (a fürdöshöz): Menj hát te is, uram!
FÜRDÖS: A történtek után mint a te szolgád szeretném mes­
terségemet folytatni, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Nem, uram! Annál az úrnál kell marad­
nod, akit eddig szolgáltál.
FÜRDÖS (magában): Elutasított — de mily finoman! (Fenn­
hangon): Akkor adósod maradok, úrnőm, mert az imént átélt ese25

mények hatása alatt elhatároztam, hogy buddhista szerzetesnek
megyek.
VASZANTASZÉNÁ: Ne hirtelenkedd el a dolgot, uram!
FÜRDÖS: Jól megfontoltam, úmöm! (Elmenőben): Mostantól
fogva kopasz fővel az országúton fogok járkálni. (Lárma a szín mö­
gött.) Ej, mi ez? Mit mondtok! Hogy egy dühös elefánt elszabadult?
Most már semmi közöm ilyesmihez. (El.)

TIZENEGYEDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ, KARNAPÚRAKA.
KARNAPÚRAKA (sebbel-lobbal fellép, pompás köpennyel ke­
zében): Hol az úrnő?
MADANIKÁ: Ajtóstul dőlsz be a házba, neveletlen?! Előtted
áll az úrnő s mégsem látod?
KARNAPÚRAKA: Üdvözöllek, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Arcod örömtől sugárzik, elefánt-őr! Mit
jelentsen ez?
KARNAPÚRAKA (mosolyogva): Sajnálhatod, úrnőm, hogy
nem láttad ma Kamapúraka hőstettét!
VASZANTASZÉNÁ: Mi történt, Kamapúraka?
KARNAPÚRAKA: Halld, úmöm! „Cölöptörő", a te dühös ele­
fántod, aki akkora, mint a Vindhja hegység csúcsa, összetörte a
cölöpöt, amelyhez hozzá volt kötözve, s a főúton végig bezúdult
Uddsajiní városába. Szörnyű ijedelem támadt. Az emberek össze­
vissza kiabáltak és nyakra-főre menekültek. Az elefánt nekiment
egy kolduló szerzetesnek, tele fecskendezte vízzel, aztán övénél
agyarára kapta.
VASZANTASZÉNÁ (megrémülve): Micsoda szerencsétlenség!
KARNAPÚRAKA: Ne félj, úmöm, nem lesz semmi baj! A szer­
zetes öve már meg volt lazulva s csaknem szét volt rongyolódva.
Mindenki azt hitte, hogy vége a szerzetesnek. Ebben a pillanatban
én, Kamapúraka, úrnőmnek rizsgombócon felhizlalt rabszolgája,
hirtelen felragadtam egy vasrudat s amulétomat meg-megérintve,
bal oldalról az állathoz lopakodtam.
VASZANTASZÉNÁ: Tovább, tovább!
KARNAPÚRAKA (diadalmasan): Aztán leütöttem a dühös ele­
fántot s megmentettem vele az agyarára kapott szerzetest!
26

VASZANTASZÉNÁ: Jól csináltad, Kamapúraka! Tovább!
KARNAPÚRAKA: Erre az egész város olyan lett, mint egy
egyenlőtlenül megterhelt és féloldalára dűlt hajó. Mindenki oda tó­
dult s éltette Karnapúrakát. Egy úr pedig, előbb végigtapogatva
ékszerektől üres tagjait, aztán fájdalmasan felpillantva és mélyen
felsóhajtva vállaimra vetette köpenyét.
VASZANTASZÉNÁ: Nem illatos-e ez a köpeny, Kamapúraka?
KARNAPÚRAKA: Az elefántok szagától semmit sem érzek,
úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Név sincsen benne?
KARNAPÚRAKA: De itt van valami név! Olvasd magad, úr­
nőm! (Odaviszi a köpenyt.)
VASZANTASZÉNÁ (olvassa): „Csárudatta"! (Elragadtatva
megfogja s magára ölti a köpenyt.)
MADANIKÁ: Ráillik-e ez a köpeny úrnőnkre, Kamapúraka?
KARNAPÚRAKA: Hát... eléggé ráillik.
VASZANTASZÉNÁ: Vedd ezt érte, Kamapúraka! (Ékszert ád
neki.)
KARNAPÚRAKA (mély meghajlással átveszi): Egészen ráillik.
VASZANTASZÉNÁ: Merre járhat most az érdemes Csárudatta,
elefánt-őr?
KARNAPÚRAKA: Valahol házunk táján járhat.
VASZANTASZÉNÁ: Madaniká! Menjünk fel a kapu feletti
erkélyre s nézzük az érdemes Csárudattát.
MIND (el).

27

HARMADIK FELVONÁS:
AZ ÉJJELI BETÖRÉS.
ELSŐ JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
CSÁRUDATTA SZOLGÁJA.
SZOLGA: Jó ideje, hogy az érdemes Csárudatta elment egy
hangversenyre. Már elmúlt éjfél is és ö még mindig nincs otthon.
Az előcsarnokba megyek szunyókálni. (így tesz.)
MÁSODIK JELENET: A HÁZ ELŐTT, MAJD A HÁZBAN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA, a SZOLGA.

CSÁRUDATTA (fellép Majtréja kíséretében): Mily gyönyörűen
énekelt Rébhila mester! Mily gyönyörű hangszer a lant! A vágyakozónak szive szerint való barát, találka előtt a legjobb időtöltés,
egymástól távol levő szerelmeseknek a legkedvesebb vígasztalás,
az együtt lévőknek gyönyörűségét fokozó öröm!
MAJTRÉJA: Ugyan menjünk már haza!
CSÁRUDATTA: Mily gyönyörűen énekelt Rébhila mester!
MAJTRÉJA: Nem mondhatnám! Mindig nevetnem kell, ha egy
nőt szanszkritul beszélni vagy egy férfit magas hangon énekelni
hallok. A szanszkritul beszélő nő úgy szuszakol, mint egy tehén,
akinek kötelet húztak át az orrán. A magas hangon éneklő férfi pe­
dig olyan, mint egy vén házi pap, akinek erőtlen gajdolását lehe­
tetlenség megérteni.
CSÁRUDATTA: Nincs igazad, barátom! Igazán gyönyörűen
énekelt Rébhila mester! Éneke szép volt, édes, összhangzatos, vilá­
gos, kifejező, bájos, elragadó! Szinte azt hihette az ember, hogy
egy férfiruhába öltözött nő énekel.
28

MAJTRÉJA: Menjünk már aludni, barátom I Már a kutyák is édesdeden szunnyadoznak az utak mellett az árkokban. (Maga elé néz.)
íme, barátom, a magasztos hold is nyugovóra tér s alászáll menynyei trónusáról.
CSÁRUDATTA: Igen, már a magasztos hold is lenyugszik s
helyet enged a homálynak. Csak sarlójának vége látszik még. Mintha
egy vízbe merült erdei elefánt agyarának a hegye volna.
MAJTRÉJA: Itthon vagyunk! Hej, Vardhamánaka, nyisd ki a
kaput!
SZOLGA: Majtréja tisztelendő úr hangja! Megjött hát az érde­
mes Csárudatta! Kinyitom a kaput. (Megteszi.) Üdvözöllek uram!
Téged is, Majtréja! Az ágy meg van vetve. Pihenjetek le uraim!
MIND A RETTEN (belépnek és leülnek).
MAJTRÉJA: Költsd fel Radanikát, Vardhamánaka, hogy meg­
mossa lábainkat!
CSÁRUDATTA (sajnálkozva): Ne költsetek fel alvókat!
SZOLGA: Én majd vizet hozok, tisztelendő uram, te meg mosd
meg urunk lábait!
MAJTRÉJA (dühösen): Nézd csak, barátom, mit akar ez a szajha
fattya! Velem, egy bráhmanával, akarna lábat mosatni!
CSÁRUDATTA: Hozz hát vizet te, Majtréja barátom! Vard­
hamánaka pedig mossa meg a lábaimat!
SZOLGA: Hozz hát vizet, tiszteletre méltó Majtréja!
MAJTRÉJA (vizet hoz).
SZOLGA (megmossa Csárudatta lábait és menni készül).
CSÁRUDATTA (a szolgához): Adj lábvizet a bráhmanának is!
MAJTRÉJA: Kell is nekem lábvíz! Mindig a földön hempergek,
mint a megvert szamár.
SZOLGA: Mégis csak bráhmana vagy, tisztelendő uram!
MAJTRÉJA: Olyan bráhmana vagyok én, mint amilyen kígyó
a gőte.
SZOLGA: Akkor is megmosom a lábaidat, tisztelendő uram!
(Megteszi.) Most pedig vedd át azt az ékszert, amelynek nappal ná­
lam kell lennie, éjjel nálad! (Átadja az ékszert és eltávozik.)
MAJTRÉJA (átveszi az ékszert): Hát ez még mindig itt van!
Hát nem akad az egész városban egy éjjeli betörő, aki ezt az át­
kozott holmit ellopná? Kiteszem az udvar közepére, barátom!
CSÁRUDATTA: Ki akarod tenni — csak azért, mert egy ba29

jadér viseli? Ugyan, ugyan! Vedd csak magadhoz, bráhmana! Hol­
nap visszaadjuk neki. (Félálomban ismétli az utolsó szavakat.)... viszszaadjuk neki.
MAJTRÉJA: Alszol már, uram?
CSÁRUDATTA: Már majdnem alszom. (Elalszik.)
MAJTRÉJA: Aludjunk hát! (Elalszik.)

HARMADIK JELENET:
CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT, MAJD A HÁZBAN.
Az ELŐBBIEK, SARVILAKA, RADANIKÁ.
SARVILAKA (fellép): Tudásom hatalmával és kezem erejével
akkora lyukat kell vágnom a falba, hogy könnyen átférhessek és
bemászhassam. (Az égre pillant, örömmel.) A magasztos hold le­
nyugvóban van. A sűrű éji homály anyaként takar be sötét leplé­
vel engem, a páratlan hőst, aki most el van szánva rá, hogy ide­
gen házba betörjön. Az emberek persze hitványságnak tartják, hogy
ügyesség és erő a vakon bizakodók álmát kihasználja, s tolvajlásnak veszik, nem hősiességnek. De független életmód, még ha nem
kifogástalan is, többet ér a szolgai függésnél. Munkára fel tehát!
Az első kérdés tehát, hol törjem át a falat. (A falat tapogatva.) A
fal itt a folytonos napsütés ellen vízzel volt locsolva és salétrommal
van belepve, tehát omlatag. Itt egy egérlyuk is van. Derék! Sike­
rülni fog a dolog! Kárttikéja isten segíti a katonákat és a rablókat.
Lássuk most, milyen módon vágjuk a lyukat! A tudomány arra ta­
nít, hogy égetett téglákat ki kell húzni, nyers téglákat összetörni,
vályogtéglákat meglocsolni, fafalakat széthasítani. Itt égetett téglák
vannak. Ezeket tehát ki kell húzni! Már most milyen alakú legyen
a lyuk? A lyuk általában lehet olyan, mint a kinyílt lótusz-virág,
vagy mint a nap tányéra, vagy mint a hold sarlója, vagy mint a
gamós kereszt [szvasztika], vagy mint a vizes korsó. Ebben az
égetett téglában, azt hiszem, egy vizes korsó igen mutatós lesz.
Ilyet csinálok tehát. Dicsőség Kárttikéja istennek! De dicsőség an­
nak a nagy büvészmestemek is, aki nekem, legjobb tanítványának,
ezt a varázskenőcsöt adta megelégedése jeléül! Ha ezzel bekenem
magamat, nem látnak meg az őrök és a fegyver nem üthet sebet a
testemen. (Bekeni magát.) Ó jaj, elfelejtettem mérőzsinórt hozni!
(Gondolkozva.) Ni ez a szent zsinór, szabad születésem jelvénye,
30

lesz a mérőzsinór! Dyen szent zsinór igen jó szolgálatot tesz a
bráhmanának, főképpen olyannak, aminö én vagyok. Az ember ki­
mérheti vele a falon munkája útját, lehúzhatja vele az ékszer­
szekrényeket, kötelékül is használhatja, ha rovar vagy kígyó megsebzi. A lyuk ki van mérve. Kezdjünk most a vágáshoz! (Dolgozik;
odapillantva.) Még csak egy réteget kell eltávolítani. Ó jaj, kígyó
mart meg! (A szent zsinórral körülkötözi az ujját; elalél, majd ma­
gához tér.) Megint jól vagyok! Folytassuk a munkát. (Maga elé néz.)
Ej, mécses ég belül! Mindegy ! A lyuk készen van, bújjunk át rajta!
De nem, előbb betolom ezt a bábot! (Megteszi.) Minden csöndes!
Dicsőség Kárttikéjának! (Bemászik és szétnéz.) Hah, két alvó férfi!
Sebaj! Biztonság kedvéért kinyitom az ajtót. Hogy nyikorog! Víz
kellene! Hol lehet itt víz? (Szétnéz, megpillantja a korsót s óvato­
san vizet önt ki belőle.) így, ez megvolna! (Hátrafelé megy s ki­
nyitja az ajtót.) így, ez is megvan! Lássuk most, igazán alusznak-e
ezek itt vagy csak tettetik magukat! (Ráijeszt az alvókra s nézi
őket.) Minden bizonnyal mélyen alusznak. Ha tettetnék magukat, a
szemükbe eső lámpafényt nem tudnák elviselni. (Alaposan szem­
ügyre vesz mindent.) Micsoda? Itt dobok, ott lant, emitt fuvolák,
amott könyvek! Hát egy táncmester házába jutottam? Pedig mi­
lyen bizalomgerjesztő e háznak külseje! De vájjon csakugyan sze­
gény-e a gazdája vagy csak elásta a pénzét, mert királytól és tol­
vajtól félti? Ha el van ásva a pénz, majd elökerítem. Varázs-mag­
vakat szórok el. Ha felszöknek, kincs van alattuk. (Megteszi.) Sajna,
sehol sem szöknek föl. Nincs itt semmi! Menjünk hát!
MAJTRÉJA (álmában): Hej, Csárudatta barátom! Egy betörő
kiásta a falat. Vedd magadhoz az ékszert, uram!
SARVILAKA: Ez alighanem észrevette, hogy behatoltam, s
szegénysége tudatában kigúnyol engem. Megöljem érte? Vagy ta­
lán csak álmában beszél? (Oda néz.) Ni, mi az ott? Rongyos fürdő­
ruhában tündöklő drágaköves ékszer!
MAJTRÉJA (álmában): Hej, barátom, kérve kérlek, teljesítsd
egy szent marhának, egy bráhmanának az óhajtását s vedd ma­
gadhoz ezt az ékszert!
SARVILAKA: Szívesen! Egy szent marhának, egy bráhmaná­
nak az óhajtását teljesíteni kell. Add ide hát! (Az ékszer után nyúl.)
Megálljunk, oltsuk el előbb a mécsest! (Eloltja a mécsest.) Mily ho­
mályba borult a ház! Vagy inkább: mily homályba sülyedt egy
31

bráhmana család,'az én családom! Én, egy oly apának a fia, aki
az egész szentírásban járatos és adományt nem fogad el, én, Sarvilaka bráhmana, büntetendő cselekedetre adtam a fejemet — egy
bajadér miatt! Eh, most már mindegy! Teljesítsük a bráhmana kí­
vánságát ! (Újra az ékszer után nyúl.)
MAJTRÉJA: Milyen hideg a kezed!
SARVILAKAsMicsoda vigyázatlanság! Hónom alá dugom a
kezemet. (Megmelegíti a balját s újra kinyújtja.)
MAJTRÉJA (álmában): Elvetted már?
SARVILAKA: Meg kell tennem a kedvét. Igen, a kezemben
van már!
MAJTRÉJA (álmában): Most már nyugodtan alszom — mint
kereskedő, aki minden portékáján túladott.
SARVILAKA: Aludjál, nagy bráhmana, aludjál száz eszten­
deig! Most menjünk Vaszantaszéná házába kedvesemet kiváltani!
(Körüljár és szétnéz.) Hah, léptek zaja! Csak nem az örök? Külön­
ben törődöm is én velük — én, Sarvilaka!
RADANIKÁ (fellép): Ki motoz itt?
SARVILAKA (le akarja szúrni Radanikát): Csak egy nő? Ak­
kor megyek! (El.)
NEGYEDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZÁBAN.
RADANIKÁ, CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.
RADANIKÁ (reszketve): Jaj, jaj! A fal ki van vágva! Itt tolvaj
járt! Felköltöm Majtréját. (Hozzálép.) Ébredj, tisztelendő uram, éb­
redj! Egy tolvaj lyukat vágott a falba!
MAJTRÉJA (felriad): Mi az, szajha fattya, mit fecsegsz? Egy
lyuk tolvajt vágott a falba?
RADANIKÁ: Ne tréfálj, szerencsétlen! Nem látod azt a lyukat
ott? Akkora, mint egy ajtó!
MAJTRÉJA: Mit beszélsz, szajha fattya? Akkora lyuk, mint egy
ajtó?! (Odanéz.) Tyű, barátom! Ébredj, Csárudatta, ébredj! Egy tolvaj
lyukat vágott a falba!
CSÁRUDATTA (felébred): Bánom is én? Nem tudsz jobb tréfát?
MAJTRÉJA: Nem tréfa ez, uram! Nézz csak oda!
CSÁRUDATTA: Az ám! Jókora lyuk! S hozzá milyen csinos!
Hiába, még ilyenféle dologban is van művészet!
32

MAJTRÉJA: Lehet, hogy művész vágta a lyukat, de bizonyos,
hogy idegen volt. Mert mindenki tudja a városban, hogy házunk
szegény.
CSÁRUDATTA: Bizonyosan úgy lesz. Házunk láttára, amely
kívülről még mutatós, bizalomra gerjedt az istenadta, sokáig bajló­
dott a fal áttörésével s utoljára üres kézzel távozott szegény feje.
MAJTRÉJA: Micsoda?! CsalTnem sajnálod azt a gazfickót?
Persze azt gondolta a semmirekellő, hogy olyan szép nagy házban
csak akad néhány gyöngyszem vagy aranyékszer. (Hirtelen észbe­
kap, nyugtalanul magában.) De hol is van a rám bízott ékszer?
(Gondolkozik, majd megkönnyebbülve fönnhangon.) Mégis csak jól
csináltam, hogy átadtam neked azt az ékszert! Különben csakugyan
elvitte volna a szajha fattya.
CSÁRUDATTA: Átadtad nekem az ékszert? Mikor?
MAJTRÉJA: Hát az éjjel! (Töprengve.) Vagy csak álmodtam?
CSÁRUDATTA: Minden bizonnyal! Az ékszert csakugyan el­
lopta valaki. Sebaj: legalább nem távozott üres kézzel.
MAJTRÉJA: Sebaj?! Hogy-hogy?! Hiszen az az ékszer letét
volt!
CSÁRUDATTA: Letét?! (Rémülten észbekap.) Ó jaj, micsoda
szörnyű szerencsétlenség! (Kezeit tördeli.) Micsoda felelősség!
MAJTRÉJA: Térj magadhoz, uram! Semmiért sem vagy fele­
lős. Ki tehet róla, hogy ellopták az ékszert?
CSÁRUDATTA (összeszedve magát): De ki hiszi el, barátom,
hogy ellopták? Mindenki gyanakodni fog rám. Mert a szürke sze­
génység mindig gyanús a világon. Ó jaj, barátom! A sors eddig
csak vagyonomat vette el. Most szeplőtelen híremet is be akarja
szennyezni.
MÁJTRÉJA: Én egyszerűen letagadnék mindent. Ki adott ne­
kem valamit? Ki vett át valamit? Ki a tanú?
CSÁRUD ATTA: Hazugságot vegyek az ajkamra ? Inkább össze­
koldulom a kártérítést A hazugság megsemmisítené önbecsülése­
met. Nem fogok hazudni.
RADANIKÁ: Átmegyek a háziasszonyhoz s elmondom neki
a dolgot. (El.)

3

33

ÖTÖDIK JELENET: CSÁRUDATTA NEJÉNEK SZOBÁJÁBAN.
CSÁRUDATTA NEJE, RADANIKÁ.
CSÁRUDATTA NEJE (izgatottan): Csakugyan semmi baja ér­
demes férjemnek és Majtréja tisztelendő úrnak?
RADÁNIKÁ:Semmibajuk,úrnöm!Csakabajadérékszeretűntel.
CSÁRUDATTA NEJE (magánkívül): S még azt mondod, Rada­
niká, hogy semmi baj! Jobb volna, ha férjem testi épségében szen­
vedett volna kárt, mint jó hírében. Mert mindenki azt fogja mondani
a városban, hogy férjem elsikkasztotta az ékszert. Hatalmas vég­
zet! Úgy játszadozol a szegény halandókkal, mint a lótusz levelén
reszkető vízcseppekkel! (Sóhajtva felpillant.) Itt van még egy gyöngy­
füzér — hozományomnak végső maradványa! De féljem, tartok
tőle, sokkal önérzetesebb, semhogy elfogadná. (Gondolkozva.) Hívd
ide Majtréja tisztelendő urat, Radaniká!
RADÁNIKÁ: Amint parancsolod, asszonyom! (Majtréjához
megy.) A háziasszony hívat, tisztelendő uram!
MÁJTRÉJA: Merre van?
RADANIKÁ: Ott áll. Menj közelebb!
MAJTRÉJA (odalép): Üdvözöllek, asszonyom!
CSÁRUDATTA NEJE: Üdvözöllek, uram! Ma az ékszerek ün­
nepének napja van. Ilyenkor mindenkinek kötelessége tehetségé­
hez képest egy bráhmanáról megemlékezni. Én még nem adtam
ajándékot. Vedd hát ezt a gyöngyfüzért, uram! (Átadja.)
MAJTRÉJA (elbámulva): Ejha, ez aztán a nagylelkűség! Kö­
szönet, asszonyom! Megyek a dolgot kedves barátommal közölni. (El.)
CSÁRUDATTA NEJE: Csak okosan, tisztelendő uram! (El.)

HATODIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁLÓSZOBÁJÁBAN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.
CSÁRUDATTA: Sokáig elmarad Majtréja! Csak valami ügyet­
lenséget ne kövessen el együgyüségében! Ott jő végre! Majtréja!
MÁJTRÉJA (hozzálép): Itt vagyok. Vedd ezt! (Mutatja a
gyöngyfűzért.)
CSÁRUDATTA: Mi ez?
MAJTRÉJA: Ez? Annak a gyümölcse, hogy ily derék felesé­
get vettél.
34

CSÁRUDATTA: Hogyan? Afeleségem könyörült meg rajtam?
Ó jaj, most vagyok csak igazán szegény! Mert aki felesége vagyo­
nára van utalva, az voltaképpen asszony s a felesége férfi. Menj,
Majtréja, ezzel a gyöngyfüzérrel mindjárt Vaszantaszéná színe elé
s mondd neki nevemben: „Azt a bizonyos ékszert abban a hiszemben, hogy a miénk, eljátszottuk. Fogadd érte kárpótlásul ezt a
gyöngyfűzért!"
MAJTRÉJA: Olyan nincs! Azért az olcsó ékszerért, amelyet
különben is elloptak s amelyből nem ettünk és nem ittunk, ilyen
remek gyöngyfüzért akarsz adni, amely mind a négy tenger ékes­
sége?!
CSÁRUDATTA: Ne beszélj így, barátom! Ez legyen az ő ju­
talma azért, hogy annyira megbízott bennünk! Addig vissza ne jöjj,
barátom, míg rá nem tukmáltad!
MAJTRÉJA (leverten): Most aztán igazán semmid sincs, sze­
gény barátom!
CSÁRUDATTA: Dehogy nincs, barátom! Ha vagyonom el­
veszett is, megmaradt a feleségem s megmaradtál te, jóban-rosszban
hű barátom. S nem veszett el az, amit oly nehéz a szegénységben
megőrizni: becsületem. Menj hát, barátom!

35

NEGYEDIK FELVONÁS:
MADANIKÁ ÉS SARVILAKA.
ELSŐ JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
CSELÉD, VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ.

CSELÉD (fellép): Úrnőm anyja meghagyta, hogy ide jöjjek. Itt
jő úrnőm — egy kép szemléletébe merülve és Madanikával beszél­
getve! Elébe megyek.
VASZANTASZÉNÁ (fellép Madanikával): Csakugyan hasonlít
ez a képem Csárudattához?
MADANIKÁ: Nagyon hasonlít!
VASZANTASZÉNÁ: Nem a bajadér-házban dívó udvariasság
szól belőled, Madaniká?
MADANIKÁ: Hát aki bajadér-házban lakik, nem lehet őszinte,
úmöm?
VASZANTASZÉNÁ: Bizony a bajadér, aki mindenféle férfi­
néppel érintkezik, szükségkép ügyes lesz a hazugságban.
MADANIKÁ: őszinte voltam, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: S nem tesz-e vonzalmam nevetség tár­
gyává engem társnőim szemében?
MADANIKÁ: Szó sincs róla! Minden nő méltányolja azt, ami
egy nő szívében végbemegy.
CSELÉD (odalép): Anyád azt üzeni, úrnőm, hogy gyaloghintó
vár reád az ajtó előtt. Menj hát!
VASZANTASZÉNÁ: Ki küldötte értem a gyaloghintót? Az ér­
demes Csárudatta?
36

CSELÉD: Másvalaki. Egy nagy úr, aki százezer arany értékű
ékszert is küldött a gyaloghintóval.
VASZANTASZÉNÁ: Ki az?
CSELÉD: Szanszthánaka, a király sógora.
VASZANTASZÉNÁ (felindulva): Takarodjál! Ne merj még
egyszer ilyet mondani!
CSELÉD: Csillapodjál, úmöm! Hiszen én csak anyád üzenetét
közvetítem. Mit mondjak hát anyádnak?
VASZANTASZÉNÁ: Mondd meg neki, hogy ha kedves neki
az életem, ne küldjön nekem többé ily üzenetet!
CSELÉD: Ahogy parancsolod, úrnőm! (El.)
MÁSODIK JELENET: AZ UCCÁN.
SARVILAKA.

SARVILAKA (izgatottan fellép): Most jöttem annak a tudatára,
hogy ma éjjel gazságot követtem el — kijátszva az álmot és a ki­
rályi őrséget. Rossz lelkiismeretem mindenkire gyanakodik, aki fe­
lém jő vagy rám pillant. Bűne tudatában gyáva lesz az ember. Bi­
zony nagy gazságot követtem el Madanikáért! (Körüljár.)
HARMADIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ SZOBÁJÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, MADANIKÁ.

VASZANTASZÉNÁ: Madaniká! Tedd csak ezt a képet az
ágyamra s hozd el a legyezőmet!
MADANIKÁ: Amint parancsolod, úmöm! (El a képpel.)
NEGYEDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
Az ELŐBBIEK, SARVILAKA.

SARVILAKA: Itt van Vaszantaszéná háza! Bemegyek. (Belép.)
Hol lehet Madaniká?
MADANIKÁ (jő a legyezővel).
SARVILAKA (megpillantja): Itt jő Madaniká! A szerelmi gyö­
nyör istennöjeként ragyog szépségében s szantál-kenőcsként hűsíti
a szerelem füzében égő szivemet. Madaniká!

37

MADANIKÁ (meglátja): Sarvilaka itt? Üdvözöllek, uram! Hon­
nan jösz?
SARVILAKA: Mindjárt elmondom.
MIND A RETTEN (szerelmesen nézik egymást).
VASZANTASZÉNÁ: Sokáig elmarad Madaniká. Vájjon hol
lehet? (Kitekint az ablakon.) Ott áll és egy férfivel beszélget! Sze­
relmesen elmerülve nézi, le nem veszi róla szemét, szinte felissza
szemével. Bizonyosan ez az a férfi, aki nőül akaija venni, örülje­
tek, örüljetek! Vaszantaszéná nem fog szerelmi köteléket széttépni.
MADANIKÁ: Szólj, Sarvilaka!
SARVILAKA (aggódva körülnéz).
MADANIKÁ: Mi ez, Sarvilaka? Csak nem félsz valamitől?
SARVILAKA: Titkot akarok veled közölni, Madaniká! Szólha­
tok-e itt bátran?!
MADANIKÁ: Hogyne!
VASZANTASZÉNÁ: Titok? Akkor nem hallgatózom.
SARVILAKA: Madaniká! Szabadon bocsátana-e téged Va­
szantaszéná váltságdíj fejében?
VASZANTASZÉNÁ: Rólam is van szó? Akkor mégis csak
hallgatózni fogok itt az ablak mögött.
MADANIKÁ: Úmöm már beszélt egyszer a dologról, Sarvilaka.
Akkor azt mondta, hogy ha rajta állana, egész szolganépét váltság­
díj nélkül is felszabadítaná. De honnan vettél pénzt, Sarvilaka, hogy
ki akarsz váltani úrnőm házából?
SARVILAKA: Nyomorúságomban és szerelmemben ma éjjel
betörést követtem el érted.
MADANIKÁ: Mily nagy értékeket tettél kockára egy haszon­
talan nőért, Sarvik.ka!
SARVILAKA: Vájjon?
MADANIKÁ: Életedet és jó híredet!
SARVILAKA: Bohó! Bátraké a szerencse!
MADANIKÁ: De ha betörtél is, csak nem követtél el valami
égbekiáltó bűnt?
SARVILAKA: Nem! Ha tolvajlásra adtam is a fejemet, meg­
fontolás tárgyává tettem, meddig mehetek. Senkit sem bántottam.
Mondd meg hát Vaszantaszénának, hogy fogadja el ezt a hozzá
méltó ékszert s viselje emlékedre, csak — ne nyilvánosan!
MADANIKÁ: Ugyan, Sarvilaka! Olyan ékszer, amelyet csak
38

titokban szabad viselni, és ö! Hogyan illik ez össze? De azért csak
add ide azt az ékszert! Hadd látom!
SARVILAKA: Itt van! (Habozva előveszi.)
MADANIKÁ (nézegeti): Mintha már láttam volna. Honnan
vetted?
SARVILAKA: Mit törődöl vele, Madaniká?
MADANIKÁ (haragosan): Ha nem bízol bennem, mért akarsz
kiváltani?
SARVILAKA: Halld hát! Hajnalban megtudtam a kereskedők
negyedében, hogy valami Csárudatta nevű nagykereskedőnél tör­
tem be.
MADANIKÁ és VASZANTASZÉNÁ (magukon kívül vannak.)
SARVILAKA: Térj magadhoz, Madaniká! Mért vagy úgy fel­
indulva?
MADANIKÁ: Te erőszakos ember! Csak nem sebeztél vagy
öltél meg valakit?
SARVILAKA: Madaniká! Sarvilaka senkit sem támad meg,
aki fél vagy alszik. Ott sem sebeztem vagy öltem meg senkit
VASZANTASZÉNÁ (magához térve): Hála az égnek! Újra
éledek.
MADANIKÁ (fellélekzik): Csakhogy nem bántottad Csárudattát!
SARVILAKA (féltékenyen): Mi ez, Madaniká? Én, tisztességes
bráhmana család sarjadéka, gaziságot követek el érted, te pedig
másra gondolsz?! Valóban, előkelő és gazdag családok fiai olya­
nok, mint magas és dúsgyümölcsű fák: ezeket a madarak, azokat
a szajhák teszik tönkre.
VASZANTASZÉNÁ (mosolyogva): Nem mindig!
SARVILAKA: Pénzért nevetnek és sírnak a nők; bizalmat kí­
vánnak a férfitől, de maguk nem bíznak benne. Tisztességes férfi
kerülje a bajadérokat, mint a temetői virágokat! Amint a lótusz nem
nyit hegytetőn, a szamár nem pótolja a lovat, az elvetett árpából
nem lesz rizs, úgy a ringyóból sem lesz tisztességes asszony soha!
Az egyik férfit maszlagolja, a másikat boldogítja. Az egyikben fel­
kelti a szerelmi lázt, a másikkal szerelmeskedik. Jaj neked, Mada­
niká! De jaj neked is, alávaló Csárudatta! (Dühösen el akar menni.)
MADANIKÁ(megragadja köpenye csücskét): Megállj, zöldeket
beszélsz! Semmi okod haragra!
39

SARVILAKA (gúnyosan): Igazán?!
MADANIKÁ: Ez az ékszer úmöm tulajdona!
SARVILAKA (meglepetve): Ne mondd!
MADANIKÁ: Úrnőm csak letétbe helyezte az érdemes Csárudattánál.
SARVILAKA (hüledezve): Miért?
MADANIKÁ (fülébe súg): így áll a dolog.
SARVILAKA (restelkedve): Átkozott dolog! Megfosztottam
lombjától azt az ágat, amely árnyékot nyújt a tikkadónak.
VASZANTASZÉNÁ: Ennyire bánja? Akkor bizonyosan nem
tudta, mit cselekszik.
SARVILAKA: Mit tegyek hát most, Madaniká?
MADANIKÁ: Ezt magad is jól tudod.
SARVILAKA: Dehogy tudom! Adj tanácsot! A nők természet­
től okosok, a férfiak könyvből tanulják az okosságot.
MADANIKÁ: Hát ha adsz valamit a szavamra, akkor vissza­
adod az ékszert annak az érdemes férfiúnak, Sarvilaka.
SARVILAKA: De hátha feljelent a királyi törvényszéken, Ma­
daniká?
MADANIKÁ: Dehogy jelent fel! A holdnak nincs heve, a ga­
lambnak nincs epéje.
VASZANTASZÉNÁ: Jól van, Madaniká!
SARVILAKA: Tanácsod mégis ellenkezik az okossággal. Más
módot kell kieszelni.
MADANIKÁ: Tudnék egy más módot is.
SARVILAKA: Mondd hát!
MADANIKÁ: Add át az ékszert úrnőmnek Csárudatta nevében!
SARVILAKA: Jó lesz így?
MADANIKÁ: Hogyne?! Te magad nem vagy tolvaj, az érde­
mes Csárudatta megfelelt kötelezettségének s úrnőm visszakapja
tulajdonát.
SARVILAKA: Nem lesz-e ez meggondolatlanság?
MADANIKÁ: Nem, nem, menj csak! Minden más egyéb meg­
gondolatlanság!
VASZANTASZÉNÁ: Derék, Madaniká! Úgy beszélsz, mint
egy szabad nő!
SARVILAKA: Követem hát tanácsodat.
40

MADANIKÁ: Akkor várj itt egy pillanatig, míg bejelentelek
úrnőmnek!
SARVILAKA: Jó, eredj!
MADANIKÁ (Vaszantaszénához lépve): Úrnőm! Csárudatta
nevében egy bráhmana jött hozzánk, aki közel áll hozzá.
VASZANTASZÉNÁ: Honnan tudod, Madaniká, hogy közel
áll őhozzá?
MADANIKÁ: Hogyne tudnám, úrnőm, mikor oly közel áll énhozzám?!
VASZANTASZÉNÁ(befelé nevet): No, ez igaz! (Fönnhangon.)
Hadd jöjjön!
MÁDANIKÁ: Amint parancsolod, úrnőm! (Sarvilakához men­
ve) Lépj be, Sarvilaka!
SARVILAKA (elfogultan belép): Üdv neked, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Üdvözöllek, uram! Foglalj helyet, uram!
SARVILAKA: Csárudatta nagykereskedő azt üzeni neked,
hogy omladozó házában csak nagy üggyel-bajjal őrizheti ezt az
ékszert, s ezért visszaküldi. (Átadja az ékszert Madanikának és tá­
vozni akar.)
VASZÁNTASZÉNÁ: Vidd meg neki, uram, az én válaszo­
mat is!
SARVILAKA (magában): Azt már nem! (Fönnhangon.) S mi
lesz a válasz?
VASZANTASZÉNÁ: Az, hogy ő viszont vegye át tőlem Madanikát.
SARVILAKA: Nem igen értem, úrnőm.
VASZANTASZÉNÁ: Könnyű érteni.
SARVILAKA: Hogy-hogy?
VASZANTASZÉNÁ: Az érdemes Csárudatta azt mondta ne­
kem, hogy az ékszer átadójának adjam át Madanikát.
SARVILAKA (magában): Tyü, az áldóját, átláttak rajtam!
(Fönnhangon.) Éljen az érdemes Csárudatta, éljen!
VASZANTASZÉNÁ: Hol a gyaloghintó?

41

ÖTÖDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ HÁZÁBAN.
Az ELŐBBIEK, egy SZOLGA.
SZOLGA (fellép a gyaloghintóval): A gyaloghintó előállott,
úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Tekints reám még egyszer barátságosan,
Madaniká! Szabad vagy!
MADANIKÁ (sírva): Úrnőm eltaszít magától. (Lábaihoz borul.)
VASZANTASZÉNÁ: Ezentúl fejet hajtanak előtted. Menj!
Emlékezzél reám!
SARVILAKA: Üdv neked, úrnőm! Tekints reá barátságosan,
Madaniká, s hajtsd meg előtte fejedet! ö általa jutottál a tisztessé­
ges úrhölgyek fátyoléhoz. (Beül a gyaloghintóba Madanikával s
menni készül.)
HANG (a szín mögött): A király sógora közhírré téteti: „Áijaka
ifjú pásztor Pálaka király parancsára falujából előállíttatva sötét
tömlöcbe vettetik, mert egy jós jövendölése alapján attól lehet
tartani, hogy király lesz. Minden jó polgár maradjon nyugodtan
házában."
SARVILAKA (hallgatózva): Micsoda ? Pálaka király elfogatta
Árjakát, az én kedves barátomat? Én meg ezalatt nyugodtan háza­
sodom? Szép is volna! Drága ugyan az asszony a férfiúnak, de
száz asszonynál drágább egy barát. Menjünk hát hozzá! (Kiszáll a
gyaloghintóból.)
MADANIKÁ (könyörögve összeteszi kezeit): S mi lesz velem,
féljem? Vitess legalább tisztességes emberek házába!
SARVILAKA: Úgy lesz, kedvesem! Magam is gondoltam erre.
(A szolgához fordul.) Tudod-e, barátom, hol lakik Rébhila kereskedő ?
SZOLGA: Tudom!
SARVILAKA: Vidd hozzá feleségemet!
SZOLGA: Ahogy parancsolod, uram!
MADANIKÁ: Ahogy akarod, féljem! Vigyázz magadra, uram!
(El a gyaloghintóbán a szolgával.)
SARVILAKA: Én most fellázítom rokonaimat, akik szeretnek
engem, a mindenféle szedett-vedett embereket, akik kaijaik erejé­
vel szerezték meg a nemességet, az alattvalókat, akik fel vannak
háborodva uruk alávalóságán, s az ö segítségükkel kiszabadítom
Áijaka harátomat Pálaka király fogságából. Sietek-rohanok kedves
42

barátomhoz, akit alávaló ellensége, bőrét féltve, tömlöcbe vet­
tetett. (El.)
HATODIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ SZOBÁJÁBAN.
VASZANTASZÉNÁ, egy CSELÉD.

CSELÉD (fellép): Sok szerencsét, úrnőm! Egy bráhmana van
itt az érdemes Csárudattától.
VASZANTASZÉNÁ: Mily szerencsés nap! Vezesd be udva­
riasan a bráhmanát!
CSELÉD: Ahogy parancsolod, úmöm! (El.)
HETEDIK JELENET: VASZANTASZÉNÁ SZOBÁJÁBAN.
Az ELŐBBIEK, MAJTRÉJA.

• 
  

MAJTRÉJA (fellép a cseléd kíséretében): Hol az úmö, kedvesem?
CSELÉD: Ott az úmö! Hajtsd meg a fejedet!
MAJTRÉJA (körülnéz és hozzámegy): Üdv neked, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Ah, Majtréja! (Feláll.) Isten hozott! Itt
egy szék. Foglalj helyet!
MAJTRÉJA: Te foglalj helyet előbb, úmöm!
MIND A RETTEN (leülnek.)
VASZANTASZÉNÁ: Jól van-e a nagykereskedő?
MAJTRÉJA: Jól, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Barátai még mindig hozzá folyamodnak,
mint madarak a fához, amelynek ágai az erények, gyökere a meg­
bízhatóság, virága a jó név, gyümölcsei a jó cselekedetek.
MAJTRÉJA (magában): Milyen szépen fejezi ki magát a szajha
fattya! (Fönnhangon.) Úgy van!
VASZANTASZÉNÁ: Mivel állhatok szolgálatodra, uram?
MAJTRÉJA: Halld, úrnőm! Az érdemes Csárudattahódolattal
teljes üdvözletét küldi neked s azt üzeni. ..
VASZANTASZÉNÁ (kezeit keblén összetéve): Mit üzen?
MAJTRÉJA (folytatva):. .. hogy a reá bízott ékszert abban a
hiszemben, hogy az övé, eljátszotta, s nem tudja, hová lett a bankadó.
VA SZÁNTA SZÉNÁ (magában): Eljátszotta, amit elloptak tőle?!
MAJTRÉJA (folytatva): Míg a bankadó elő nem kerül, fogadd
ékszeredért kárpótlásul ezt a gyöngyfüzért!
43

VASZANTASZÉNÁ (magában): Mily nagylelkűség! Megmu­
tassam az ékszert ennek a papnak? (Tűnődve.) Várjunk még!
MAJTRÉJA: Hát nem fogadod el a gyöngyfűzért, úrnőm?
VASZANTASZÉNÁ (mosolyogva néz cselédjére): Már hogyne
fogadnám el, Majtréja? (Átveszi és félreteszi; magában.) Hát a
virága-vesztett mango-fának is van még virág-pora? (Fönnhangon.)
Értesítsd nevemben, uram, a „játékos" urat, hogy ma este meg­
látogatom !
MAJTRÉJA (magában): Mit akar még kapni, hogy eljön?
(Fönnhangon.) Majd megmondom (magában) — de azt is, hogy
össze ne adja magát ezzel a szajhával. (El.)
VASZANTASZÉNÁ (cselédjéhez): Vedd magadhoz, leány,
ezt az ékszert! Találkára megyek Csárudattához.
CSELÉD: De nézd csak, úrnőm: Már éjjeledik és zivatar van
kitörőben.
VASZANTASZÉNÁ: Hadd legyen éj! Mit törődöm vele! Szí­
vem kedvesem felé hajt. Vedd az ékszert, leány, s menjünk gyorsan.
MIND A RETTEN (el.)

44

ÖTÖDIK FELVONÁS:
A ZIVATAR.
ELSŐ JELENET: CSÁRUDATTA KERTJÉBEN.
CSÁRUDATTA.

CSÁRUDATTA (széken ülve, vágyakozó tekintettel az égre
pillantva): Szörnyű zivatar közeleg. A pávák farkukat szétteijesztve
az égre néznek; a hattyúk itt maradtak, noha már el akartak köl­
tözni. A fellegek — feketék, mint a poszméh a bivalynak víztől
csepegő hátán — villámszegte sárga köpenybe vannak burkolózva,
amelyen darvak rajai a kagylók, s az egész menyboltozatot betöl­
tik. Testükből, a villám lámpája fényénél hirtelen elő- és eltűnve,
víz-szálak siklanak alá sebesen, mint folyós ezüstből való fonalak,
az ég ruhájának szétzilált rojtjai. (Tűnődve.) Jó ideje, hogy Majtréja
Vaszantaszénához ment. Hol késik?
MÁSODIK JELENET: CSÁRUDATTA KERTJÉBEN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.

MAJTRÉJA: Milyen kapzsi és udvariatlan egy szajha ez! Min­
den teketória nélkül, egy köszönöm-szó nélkül elvette a gyöngy­
füzérünket ! S noha ily jó vásárt csinált, egy szóval sem mondta
volna: „Mielőtt elmégy, fújd ki magad, tisztelendő uram, s húzz
egyet a kancsóból!" Látni sem akarom többé a szajha fattya ringyóját! (Bosszúsan.) Bizony jól mondják: „Lótusz, amely nem
hagymából nőtt, szatócs, aki nem csal, ötvös, aki nem lop, falusi
mulatság, ahol nincs verekedés, bajadér, aki nem kapzsi, — olyan
45

nincs a világon. • Azért hát kedves barátomhoz megyek s ráveszem,
hogy adja ki az útját ennek a ringyónak. (Körüljár és szétnéz.) De
hol lehet az én kedves barátom? Aha, ott van a kertben! Menjünk
hozzá I (Odamegy.) Üdv neked, uram! Gyarapodjál uram!
CSÁRUDATTA (meglátja): Hát megjöttél, kedves barátom?
Üdvözöllek! Foglalj helyet!
MAJTRÉJA: Itt vagyok.
CSÁRUDATTA: Hogy folyt le a dolog, barátom?
MAJTRÉJA: Hogy? Rosszul!
CSÁRUDATTA: Nem fogadta el a gyöngyfüzért?
MAJTRÉJA: Dehogy nem! Nincs nekünk olyan szerencsénk!
Gyöngéd lótusz-kacsóit homlokához emelve elvette biz’ azt.
CSÁRUDATTA: Mért mondod akkor, hogy rosszul folyt le a
dolog?
MAJTRÉJA: Hogyne folyt volna le rosszul, mikor elfogadta a
gyöngyfűzért, mind a négy tengernek ezt az ékességét, — azért
az olcsó ékszerért, amelyből nem ettünk és nem ittunk s amelyet
elloptak tölünk?!
CSÁRUDATTA: Ne beszélj így, barátom! Megilleti öt a gyöngy­
füzér azért a nagy bizalomért, hogy letétbe helyezte nálunk ékszerét!
MAJTRÉJA: Más okom is van a panaszra, barátom! Cselédjére
kacsintva csúfot űzött belőlem! Ezért én, egy bráhmana, hódolattal
fejet hajtva kérve kérlek, uram: add ki az útját ennek a bajadérnak, aki már is annyi bajt okozott nekünk! Egy bajádéitól persze
nehéz szabadulni — épp oly nehéz, mint a saruba szorult kavicstól.
De meg kell lenni, barátom! Jól mondják: ahová egy kolduló barát,
jövendömondó, írnok, szamár, elefánt vagy bajadér bevette magát,
ott nem nő többé fű.
CSÁRUDATTA: Hagyd el, barátom! Vagyoni állapotom úgy
sem engedi, hogy viszonyt kezdjek vele. Csak az tarthat szeretőt,
akinek pénze van. Nincs pénz, nincs szerető! (Az égre nézve sóhajt.)
MAJTRÉJA(a földre nézve, magában): Megadtam neki! Le
akartam beszélni s csak fokoztam vele vágyakozását. Bizony jól
mondják: „Vak vagy, ó szerelem!" (Fönnhangon.) Hej, barátom!
Azonkívül még ezt is mondta nekem: „Értesítsd az érdemes Csárudattát, hogy ma este meglátogatom!" Úgy látszik, nincs megelé­
gedve a gyöngyfűzérrel, s azért jön, hogy még valamit kicsikarjon.
CSÁRUDATTA: Hadd jöjjön, barátom! Elégülten fog távozni.
46

HARMADIK JELENET: CSÁRUDATTA KERTJÉBEN.
Az ELŐBBIEK, KUMBHÍLAKA.
KUMBHÍLAKA (fellép): Csűrön víz a hátam! Hogy süvölt a
hideg szél! Csak úgy vacog a fogam belé! Vaszantaszéná, az én
úmöm, ezt a parancsot adta: „Menj, Kumbhílaka! Vidd hírül az
érdemes Csárudattának, hogy jövök!" Megyek hát az érdemes
Csárudatta háza felé. (Körüljár és belép, majd szétnéz.) Ott van
Csárudatta a kertben! Ott van a házi papja is. Hozzájuk megyek
hát! Ejnye, zárva van a kert ajtaja! Figyelmeztessük gyöngéden
a papot! (Megdobja egy görönggyel.)
MAJTRÉJA (fölrezzenve): Valaki göröngyöt vágott hozzám!
CSÁRUDATTA: Gerlék lökhették le a kerti ház tetejéről.
MAJTRÉJA: Ebadta gerléi! Leverem őket a tetőről, mint érett
gyümölcsöt a fáról! (Botját felemelve elindul.)
CSÁRUDATTA (szent zsinórjánál visszahúzva): Ülj le, barátom!
Hagyd azt a jámbort gerlét a párjával mulatni!
KUMBHÍLAKA: Istenadta papja! A gerlét látja, engem nem?
Akkor még egyszer megdobom. (Megteszi.)
MAJTRÉJA (meglátja): Te vagy az, Kumbhílaka? Megyek már.
(Feléje megy, kinyitja az ajtót.) Lépj be, Kumbhílaka! Isten hozott!
KUMBHÍLAKA: Üdvözöllek, uram!
MAJTRÉJA: Mit mászkálsz ebben az ítéletidőben?
KUMBHÍLAKA: Hírt hoztam: nem sokára itt lesz ö!
MAJTRÉJA: Ki, ki?
KUMBHÍLAKA: Ö, ö!
MAJTRÉJA: Mit öbégetsz, szajha fattya, mint egy vén birka?
KUMBHÍLAKA: Te meg mit kiabálsz, mint egy ijedt kuvik?
MAJTRÉJA: Megmondod-e már, hogy ki az az ő?
KUMBHÍLAKA (magában): Meg, meg, de beleizzadsz, míg ki­
találod ! (Fönnhangon.) Egy kérdést adok néked!
MAJTRÉJA: Én meg egy rúgást neked!
KUMBHÍLAKA: Várj csak! Találd ki előbb, melyik az az év­
szak, amikor a mangó-fák bimbóznak?
MAJTRÉJA: Hát a nyár, szajha fattya!
KUMBHÍLAKA (nevetve): Dehogy, dehogy!
MAJTRÉJA (magában): Valami mást kellene mondani. De mit?
(Gondolkozva.) Legjobb lesz, ha megkérdezem Csárudattától. (Fönn47

hangon.) Válj csak egy pillanatig! (Csárudattához megy.) Valami
kérdezni valóm van, barátom! Melyik az az évszak, amikor a mangó­
fák bimbóznak?
CSÁRUDATTA: Vaszanta [„tavasz8], tökfilkó!
MAJTRÉJA (visszamegy a szolgához): Vaszanta, tökfilkó!
KUMBHÍLAKA: Jó! Még egy kérdést adok neked. Ki vigyáz
a vagyonos községekre ?
MAJTRÉJA: Hát az őrség!
KUMBHÍLAKA (nevetve): Dehogy, dehogy!
MAJTRÉJA (magában): Akkor megint nem tudom, mit mond­
jak. (Gondolkozva.) Megvan, megint megkérdezem Csárudattától!
(Megint Csárudattához megy.) Még egy kérdést, barátom! Ki vigyáz
a vagyonos községekre ?
CSÁRUDATTA: A széná [„hadsereg"], barátom!
MAJTRÉJA(visszamegy a szolgához): Hát aszéná,szajha fattya!
KUMBHÍLAKA: Jó! No most tedd össze a két szót és mondd
ki gyorsan!
MAJTRÉJA: Széná-vaszanta!
KUMBHÍLAKA: Dehogy. Ami hátul van, előre!
MAJTRÉJA (megfordulva): Széná-vaszanta!
KUMBHÍLAKA: Ostoba papja! Cseréld fel a kettőt!
MAJTRÉJA (a két lábát felcserélve): Széná-vaszanta!
KUMBHÍLAKA: A két szót cseréld fel, ostoba!
MAJTRÉJA (gondolkozva): Vaszanta-széná!
KUMBHÍLAKA: No, hála istennek! Ö lesz itt nemsokára.
MAJTRÉJA: Mindjárt jelentem Csárudattának. (Hozzá megy.)
Hej, Csárudatta! Nemsokára itt lesz a hiteleződ!
CSÁRUDATTA: Miféle hitelező?
MAJTRÉJA: Hát — Vaszantaszéná!
CSÁRUDATTA: Csak nem vezetsz félre, barátom?
MAJTRÉJA: Ha nem hiszed, kérdezd meg Kumbhílakától! Jöjj
ide, szajha fattya!
KUMBHÍLAKA (Csárudattához lép): Üdvözöllek, uram!
CSÁRUDATTA: Isten hozott, barátom! Igazán hozzám jő
Vaszantaszéná?
KUMBHÍLAKA: Nemsokára itt lesz.
CSÁRUDATTA: Sohasem hagytam jó hírt jutalmazatlanul.
Fogadd ezt jutalmul, barátom! (Átadja neki felsőruháját.)
48

KUMBHÍLAKA (átveszi, meghajlik elégülten): Majd elmondom
úrnőmnek. (El.)

NEGYEDIK JELENET: AZ UCCÁN.
VASZANTASZÉNÁ, egy ESERNYÖTARTÓ NÖ, a VITA.
VASZANTASZÉNÁ (fellép, szerelmesen, fényes találka-ruhá­
ban, t. i. gyöngyökkel ékített bíborszínű öltönyben): Tehát elkísérsz,
uram!
VITA: Ha megengeded, úrnőm! Nem hagyhatlak magadra ebben
a zivatarban. Hogy torlódnak a fellegek a hegycsúcsok felett! Hogy
dörögnek — megremegtetve a kedvesétől elválasztott nő szívét! Á
mennydörgés hallatára felriad a páva s mozgásba hozza a levegőt
farkának drágaköves legyezőjével.
VASZANTASZÉNÁ: Az éjszaka, mint haragos vetélytársnő,
gátolja utamat s vissza akar tartani kedvesemtől — mintha mon­
daná: „Mit akarsz, együgyű! Kedvesed az én duzzadó keblemen
nyugodva élvezi a szerelmet!"
VITA: Ne törődjél vele, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Engem nem is tart vissza! Tőlem sza­
kadhat a zápor, döröghet az ég, hullhat a villám! Mit törődik vele a
nő, aki kedveséhez siet!
VITA: Nézd, Vaszantaszéná! Hogy rohan az az orkánüzte felleg — mint egy hadsereg, amelynek nyilai esővíz-sugarak, dobper­
gése mennydörgés, zászlói cikázó villámok! Elrabolja a holdtól fé­
nyességét az égboltozaton, mint hatalmas király gyönge ellenfelétől
kincsét fővárosában.
VASZANTASZÉNÁ: Úgy van, mester! Eltűntek a csillagok,
mint a hálátlan emberre pazarolt jótétemények. Ékesség nélküliek
a hegycsúcsok, mint a kedvesüktől elválasztott nők. Vízzuhatag
omlik alá, mintha leszakadna az ég — megolvadva Indra isten vil­
lám-fegyverének tüzétöl.
VITA: Igen, a mennybolt szinte lángban álla villámoktól. Mintha
kacagna, mikor a darvak százainak krúgatása hallatszik; mintha or­
dítana, mikor a villámcsapást követő dörgés morajlik. Szinte puffadozik a beléje szorult szelektől, szinte füstölög a fekete kígyókhoz
hasonló felhőktől.
4

49

VASZANTASZÉNÁ: Döröghetsz, Indra, esözhetsz, szórhatod
menny köveidet! Nem tarthatsz vissza engem. Csak te segíts, villám,
hogy láthassam az utat kedvesemhez!
VITA: Segít is, úrnőm! Nem lehet ellene kifogásod. íme, most
is megmutatta kedvesed lakát!
VASZANTASZÉNÁ: Ez tehát már az ö háza, mester?
VITA: Hej, hó! Adja valaki tudtára Csárudattának, hogy Va­
szantaszéná megjött kedvese házába! Jött vidáman, szerelmesen,
esőtől csapzott fürtökkel, felhőtől, dörgéstől, villámtól nem rémítve
s alig várva, hogy láthassa öt. Hej, hó!
ÖTÖDIK JELENET:
CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT, MAJD A HÁZBAN.
Az ELŐBBIEK, CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.
CSÁRUDATTA (hallgatózva): Nézz ki, barátom! Ki van odakünn?
MAJTRÉJA: Ahogy parancsolod, uram! (Vaszantaszénához kö­
zeledve, udvariasan.) Üdv neked, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Üdvözöllek, uram! Minden jót kívánok
neked. (A vitához.) Az esernyötartó nőt magaddal viheted, mester!
VITA (magában): Finoman kiadta az utamat. (Fönnhangon.)
Ahogy parancsolod, úmöm! (El.)
VASZANTASZÉNÁ: Hol van a „játékos", tisztelendő uram?
MAJTRÉJA (magában): Micsoda „játékos"? Vagy úgy! Ez az
én kedves barátom díszneve. (Fönnhangon.) A száraz fák kertjében
van, úmöm!
VASZANTASZÉNÁ: Mi ez a „száraz fák kertje", uram!
MAJTRÉJA: Olyan kert, ahol nincs enni- és innivaló, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ (mosolyog).
MAJTRÉJA: Lépj be hát, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ (elfogulva, cselédjéhez): Mit mondjak az­
tán, ha beléptem!
CSELÉD: Mondd ezt, úmöm: „Van-e szerencséd ma este, já­
tékos?"
VASZANTASZÉNÁ (remegve): Ki birom-e ezt mondani?
CSELÉD: A kedvező alkalom majd kimondatja veled.
MAJTRÉJA: Lépj be, úmöm!
50

VASZANTASZÉNÁ (belép, közeledik Csárudattához s virágo­
kat dobál rá): Van-e szerencséd ma este, játékos?
CSÁRUDATTA: Vaszantaszéná! (Feláll, örömmel.) Isten hozott,
úmöm! Itt egy szék! Foglalj helyet, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ (leül, erre a többiek is leülnek).
CSÁRUDATTA: Az úmö ruhája csupa víz! Hozzatok más, szép
ruhákat, barátom!
MAJTRÉJA (félre): Az ám, de honnan? (Fönnhangon.) Ahogy
parancsolod, uram!
CSELÉD: Maradj csak, tisztelendő uram! Én majd kiszolgálom
az úrnőt. (Megteszi.)
MAJTRÉJA (halkan Csárudattához): Kérdezhetek valamit az
úrnőtől, uram?
CSÁRUDATTA (halkan): Csak okosan!
MAJTRÉJA (fönnhangon): Mért jöttél tulajdonképen ily sötét
holdvilágtalan éjjel, úmöm!
CSELÉD (halkan Vaszantaszénához): Felelhetek neki, úrnőm?
VASZANTASZÉNÁ (halkan): Csak okosan!
CSELÉD (fönnhangon): Úrnőm azért jött, hogy a gyöngyfüzér
értéke után tudakozódjék.
MAJTRÉJA (halkan Csárudattához): Nem megmondtam, uram?
Azt hiszi, hogy a mi gyöngyfűzérünk kevesebbet ér az ö éksze­
rénél, s nincs vele megelégedve. Azért jött, hogy még valamit ki­
csikarjon.
CSELÉD (folytatva): Úrnőm ugyanis abban a hiszemben, hogy
az övé, eljátszotta a gyöngyfüzért, s nem tudja, hogy hová ment a
bankadó.
MAJTRÉJA (meglepetve, halkan Csárudattához): De hisz’ ezt
én mondtam a te nevedben — csak az ellopott ékszerről!
CSELÉD (folytatva): Míg a bankadó elő nem kerül, fogadd érte
kárpótlásul ezt az ékszert. (Felmutatja.)
MAJTRÉJA (elhülve nézegeti).
CSELÉD: Ugyancsak jól megnézed, uram! Talán bizony már
láttad valaha?
MAJTRÉJA (habozva): Ez az ékszer, ha nem csalódom,. . .
CSELÉD: Nem csalódok ugyanaz az ékszer . . .
MAJTRÉJA (örömmel): . . . amelyet elloptak tőlünk! Persze,
hogy az!
51

CSÁRUDATTA (magában): Cselünket tehát ellenünk fordítot­
ták! (Fönnhangon.) De igazán az az ékszer-e?
MAJTRÉJA (erösködve): Igazán, uram! Papi méltóságomra
mondom!
CSÁRUDATTA: Annál jobb ránk nézve!
MAJTRÉJA (halkan Csárudattához): Megkérdezhetem-e, uram,
hogyan jutott hozzája?
CSÁRUDATTA (halkan Majtréjához): Miért nem?!
MAJTRÉJA (a cseléd fülébe súg): így van?
CSELÉD (Majtréja fülébe súg): Úgy van!
CSÁRUDATTA: Mit sugdolóztok? Hát mi nem tartozunk a tár­
saságba?
MAJTRÉJA (Csárudatta fülébe súg): Csakugyan úgy van!
CSÁRUDATTA: Csakugyan a ti ékszeretek ez, leány?
CSELÉD: Ügy van, uram!
VASZANTASZÉNÁ: Úgy van, uram! Nem volt helyén való
ezzel a gyöngyfüzérrel így tenni!
CSÁRUDATTA (zavartan mosolyog): Nézd Vaszantaszéná!
Senki sem hitte volna el, hogy úgy történt, ahogy történt. Mert a
szürke szegénység mindig gyanús a világon.
MAJTRÉJA (a cselédhez): Nálunk fog-e aludni úrnőd, leány!
CSELÉD (vihogva): Ugyancsak szabadszájú vagy, tisztelendő
uram!
MAJTRÉJA: Itt kell aludni, mert a zápor zuhog, mintha csöbör­
ből öntenék.
CSÁRUDATTA: Jól mondod barátom! ömlik az eső, mintha az
ég a hold szerencsétlenségén sírna. Csak úgy özönlenek a víz-suga­
rak, mint a hős Ardsuna nyilai hajdanában. Á vörösen cikázó villám
találkára siet a felhővel s átkarolja, mint szerelmes nő a kedvesét.
VASZANTASZÉNÁ (szerelmesen átkarolja Csárudattát).
CSÁRUDATTA (átkarolja Vaszantaszénát): Száz évig tartson
a zivatar, dörögjön a felhő, zuhogjon az eső — most, hogy karjaim­
ban tartom kedvesemet! Boldog, akinek a házába szerelmes nő lá­
togat! Boldog, aki kedvesének ázott-fázott tagjait testével melen­
getheti! (Feláll.) Jöjj, kedves! Menjünk be a házba!
MIND (el).

52

HATODIK FELVONÁS:
A GYALOGHINTÓ-CSERE.
ELSŐ JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA.
VASZANTASZÉNÁ, CSELÉD.
CSELÉD (fellép): Hogyan? Úmöm még nem kelt fel? Akkor
hát bemegyek és felkeltem. (Körüljár.) Föl, föl, úrnőm! Reggel van!
VASZANTASZÉNA (felöltözve, de ágyon fekve; felébred):
Hisz’ még nem ért véget az éj!
CSELÉD: Nekünk már reggel az, ami neked még éj.
VASZANTASZÉNÁ: S hol a „játékos", leány?
CSELÉD: Úrnőm! Az érdemes Csárudatta a Puspa-karandaka
nevű régi kertbe ment, de megparancsolta Vardhamánaka szol­
gának .. .
VASZANTASZÉNÁ; Mit, leány?
CSELÉD:.. . hogy reggel fogjon be s vigyen téged . . .
VASZANTASZÉNÁ: Hová, leány?
CSELÉD: ... a kertbe, ahol ö van, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ (megöleli a cselédet): Derék! Az éjjel
úgy sem láthattam öt eleget. Most majd kedvemre megnézem. Hát
csakugyan bejutottam e házba, leány?
CSÉLÉD: Nem csupán a házba, hanem minden lakójának a
szívébe is.
VASZANTASZÉNÁ: Búsul-e valaki Csárudatta környezetében
azon, hogy idejöttem?
CSELÉD: Azon nem.
VASZANTASZÉNÁ: Hát min?
53

CSELÉD: Azon, hogy elmégy innen.
VASZANTASZÉNÁ: Én még előbb fogok ezen búsulni. Most
vedd ezt a gyöngyfüzért, leány, s add át nénémnek, a ház érdemes
asszonyának, s add át neki ezt az üzenetemet: „Mikor Csárudatta
erényei előtt meghódoltam, a te rabnöddé is lettem. Legyen ez a
gyöngyfüzér a te nyakéked!“
CSELÉD: Csárudatta rossz néven fogja ezt venni tőled, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Nem fogjarossz néven venni. Eredj csak!
CSELÉD (átveszi a gyöngyfüzért): Ahogy parancsolod, úrnőm!
(El, majd megint vissza.) Ürnöm! A háznak érdemes asszonya ezt
üzeni vissza: „Érdemes féljem neked ajándékozta ezt a gyöngy­
füzért. Nem illenék, hogy én visszavegyem tőled. Férjem az én leg­
drágább ékességem, tudd meg, úrnőm!"
MÁSODIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZÁBAN.
RADANIKÁ, RÓHASZÉNA, VASZANTASZÉNÁ.

RADANIKÁ (fellép, a fiúcskát kezénél vezetve): Jöjj, kicsikém,
játsszunk a kocsikával!
RÓHASZÉNA (szomorkodva): Nem kell nekem ez az agyagkocsika! Add ide az aranykocsikát!
RADANIKÁ (felsóhajtva): Érd be most az agyagkocsikával,
kicsikém! Ha atyád megint gazdag lesz, aranykocsikával fogsz
játszani. (Magában.) Más örömet szerzek neki: elviszem az érdemes
Vaszantaszénához. (Hozzá lép.) Üdvözöllek, úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ: Üdvözöllek, Radaniká! Kié ez a fiúcska?
Ha nincs is felékítve, kedves hold-arcával megörvendezteti az em­
ber szemét.
RADANIKÁ: Ez Róhaszéna, az érdemes Csárudatta fiacskája.
VASZANTASZÉNÁ (karjait kitárva): Jöjj fiacskám, ölelj meg!
(ölébe veszi.) Valóságos apja!
RADANIKÁ: Még pedig nem csak kívül, hanem, úgy hiszem,
belül is. ö az érdemes Csárudatta szemefénye.
VASZANTASZÉNÁ: De mért oly rosszkedvű?
RADANIKÁ: Szomszédunk kis fiának aranykocsikájával ját­
szott. Ezt a kis fiú épp az imént hazavitte magával. A kicsike kéré­
sére aztán ezt az agyagkocsikát csináltam neki. De erre ezt mondja:
„Nem kell nekem ez az agyagkocsika! Add ide az aranykocsikát!"
54

VASZANTASZÉNÁ: Óh jaj, már ezt a fiúcskát sem hagyja
nyugton másnak a szerencséje! (Könnyezve.) Ne sírj kicsikém!
Aranykocsikával fogsz játszani.
RÓHASZÉNA: Ki ez, Radaniká?
VASZANTASZÉNÁ: Atyád rabnöje, akit ö meghódított eré­
nyeivel.
RADANIKÁ: Ez az úmö a te anyád, kicsikém!
RÓHASZÉNA: Nem igaz, Radaniká! Ha ez az úmö az én
anyám, honnan vette ékszereit?
VASZANTASZÉNÁ: Ártatlan szavaiddal vérig sebzed szíve­
met, gyermekem! (Letépi magáról ékszereit, sírva.) így! Most anyád
lettem. Vedd ezeket az ékszereket s csináltass magadnak aranykocsikát!
RÓHASZÉNA: Eredj, nem kell semmi! Hiszen te sírsz!
VASZANTASZÉNÁ (könnyeit letörölve): Márnem sírok, gyer­
mekem. Menj és játsszál! (Az agyagkocsikába rakja ékszereit.)
Csináltass magadnak aranykocsikát, gyermekem!
RADANIKÁ (el a gyermekkel).

HARMADIK JELENET:
CSÁRUDATTA HÁZÁBAN ÉS A HÁZ ELŐTT.
VARDHAMÁNAKA, VASZANTASZÉNÁ, RADANIKÁ.

VARDHAMÁNAKA (ökrös kocsin, fellép): Radaniká! Add
tudtára az érdemes Vaszantaszénának, hogy a kocsi indulásra ké­
szen a kapu előtt áll.
R ADÁNIKÁ: Úrnőm! Vardhamánaka megjött s azt üzeni neked,
hogy a kocsi indulásra készen a kapu előtt áll.
VASZANTASZÉNÁ: Mondd meg neki, Radaniká, hogy vár­
jon egy pillanatig, míg fölkészülök!
RADANIKÁ (elmenöben): Várj egy pillanatig, Vardhamánaka,
míg az úrnő felkészül!
VARDHAMÁNAKA: Tyű, elfelejtettem a kocsi-párnát! Érte
megyek. Mindjárt itt leszek vele. De ezek az ökrök ma nagyon
nyugtalanok az orrukba húzott kötél miatt. Legjobb lesz hát, ha a
kocsival megyek és jövök. (Elhajttat.)
VASZANTASZÉNÁ: Hozd a ruháimat, leány! Hadd készülök
fel! (Megteszi.)
55

NEGYEDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
SZTHÁVARAKA.

SZTHÁVARAKA (ökrös kocsin, fellép): Szanszthánaka, a ki­
rály sógora, azt parancsolta nekem, hogy jöjjek gyorsan utána a
kocsival a Puspa-karandaka nevezetű régi kertbe. Oda megyek hát.
Gyű, ökrök, gyű! (Szétnéz.) Parasztkocsik állanak az útban. Mit
csináljak most? (Nagy hangon.) Hej, hó, álljatok félre! (Hallgatózva.)
Mit kérdeztek? Hogy kié ez a kocsi? Ez Szanszthánaka, a király
sógora, kocsija! Álljatok hát félre gyorsan! (Félre pillant.) Amott
egy idegen fiatal ember úgy néz rám, mint egy hirtelen megugrott
játékos a bankadóra. Most eltűnt, mintha elrejtőzött volna. Ki lehet
ez az ember? Ámbár mi közöm hozzá? Menjünk gyorsan tovább!
Héj, parasztok, félre az útból! Mit mondtok? Hogy várjak egy kicsit
és segítsek annak az embernek ott a kocsit megfordítani? Ejha!
Én, Szanszthánakának, a király sógorának, kocsisa, én segítsek
kocsit megfordítani?! Igaz, hogy maga van a jámbor! Megteszem
hát. Addig az érdemes Csárudatta kertje elé állok kocsimmal. (így
tesz.) Megyek már. (El.)
ÖTÖDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
VASZANTASZÉNÁ, CSELÉD.

CSELÉD: Kerék-zörgés hallik, úmöm! A kocsi tehát előállt.
VASZANTASZÉNÁ: Menjünk, leány! Sarkal a szívem. Mutasd
az utat!
CSELÉD: Erre, úrnőm, erre!
VASZANTASZÉNÁ (körüljár): Menj haza, leány, pihend ki
magadat!
CSELED: Ahogy parancsolod, úmöm! (El.)
VASZANTASZÉNÁ (beszáll a kocsiba, t. i. Szthávaraka ko­
csijába; jelzi, hogy jobb szeme ugrál.) Mért ugrál a jobb szemem?
Nőknél ez rosszat jelent. Nem törődöm vele! Csárudatta látása majd
ártalmatlanná teszi.

56

HATODIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
SZTHÁVARAKA, ÁRJAKA.
SZTHÁVARAKA (fellép): Félretoltam a kocsit az útból. Most
már mehetek. (Felül a kocsira és elindul; magában.) De hogy meg
van terhelve ez a kocsi! Mintha már ülne benne valaki! De men­
jünk már! Gyű, ökrök, gyű!
HANG (a szín mögött): Hej, hó, örök! Mindenki legyen résen a
maga helyén! Árjaka, a fiatal pásztor, eltűnt! Széttörte a bilincseit,
áttörte a börtön falát, leütötte a porkolábot s most szökésben van.
Fogjátok el!
ÁRJAKA (szétrántja a függönyt s fél lábán megbilincselve és
bebugyolálva rémülten fellép. Körüljár.)
SZTHÁVARAKA (magában): Micsoda felfordulás van ma itt!
Menjünk gyorsan! (El.)

HETEDIK JELENET: CSÁRUDATTA HÁZA ELŐTT.
ÁRJAKA, VARDHAMÁNAKA, RADANIKÁ.
ÁRJAKA (fellép): A szerencsétlenség és nyomorúság tengeré­
ben úszom. Fél lábamon bilincset vonszolva fogságból kitört elefánt­
ként bolyongok. Pálaka király, egy jós jövendölésétől megrémülve,
elhurcoltatott falumból s földalatti börtönbe vettetett. Innen az imént
szabadúltam ki kedves barátom, Sarvilaka, segítségével. De hová
menjek most, én szerencsétlen? (Körülnéz.) Itt egy omladozó ház.
Gazdája, hozzám hasonlóan, szomorú sorsra juthatott. A ház kapuja
nyitva van. Hátha bemennék?!
VARDHAMÁNAKA (hangja a szín mögött): Gyű, ökrök gyű!
ÁRJAKA (hallgatózva): Kocsi közeledik erről az oldalról. Hátha
nekem szánta a sors?!
VARDHAMÁNAKA (a kocsin jő): Héj, Radaniká! Itt vagyok
a kocsival. Értesítsd az érdemes Vaszantaszéná úmöt, hogy a kocsi
előállott! Üljön be s menjünk a Puspa-karandaka kertbe!
ÁRJAKA (hallgatózva): Női kocsi! Kimegy a városból!Beülök!
(Csendesen közeledik a kocsihoz. A bilincs meg-megcsörren a lábán.)
VARDHAMÁNAKA (fülelve): Láb-perecek csörrenése! Itt az
úmö! Úmöm! Ezek az ökrök sehogy sem tűrik ma az orrukba húzott
kötelet. Szállj föl hát magad hátulról, úrnőm!
57

ÁRJAKA (beül a kocsiba).
VARDHAMÁNAKA: Megszűnt a lábperecek csengése. A kocsi
meg van terhelve. Bizonyosan beült már az úrnő. Induljunk hát!
Gyű, ökrök, gyű!

NYOLCADIK JELENET: A FŐÚTON.
VÍRAKA, CSANDANAKA.
VÍRAKA (katonák kíséretében fellép): Hej, hó, emberek! Mit
álltok olyan nyugodtan? Árjaka, az ifjú pásztor, széttörte bilincseit
s kiszabadult fogságából! Előre a főútra! A keleti, nyugati, déli és
északi kapuhoz! Én magam felmegyek ebbe az őrtoronyba s szét­
nézek onnan. Ott jő Csandanaka! Héj, Csandanaka, erre, erre!
CSANDANAKA (sebbel-lobbal fellép): Hej, hó, emberek! Jöj­
jetek gyorsan, fiaim, hogy a király hatalma másra ne szálljon! Vizs­
gáljatok meg mindenkit, aki csak némileg is gyanús! Mit gondolsz,
Víraka? Mondd meg őszintén! Ki fogja elfogni az ifjú pásztort, míg
Csandanaka él?
VÍRAKA: Dejszen rég megszöktette azt már valaki, Csandanaka
barátom! A fejedre esküszöm, hogy az ifjú pásztor már napkelte
előtt elülant.

KILENCEDIK JELENET: A FŐÚTON.
Az ELŐBBIEK, VARDHAMÁNAKA, ÁRJAKA.
VARDHAMÁNAKA (jön a kocsival, amelyben Árjaka ül): Gyű,
ökrök, gyű!
CSANDANAKA: Héj, Víraka! Egy lefüggönyözött kocsi közéig
a főúton! Tudd ki, kié ez a kocsi, honnan jő és hová megy!
VÍRAKA (alánéz): Állj meg, kocsis! Kié ez a kocsi! Ki ül benne!
Hová megy!
VARDHAMÁNAKA: Ez a kocsi az érdemes Csárudattáé. Az
érdemes Vaszantaszéná úrnő ül benne és a Puspa-karandaka kertbe
megy Csárudattával mulatni.
CSANDANAKA: Hadd menjen tovább!
VÍRAKA: Vizsgálat nélkül?
CSANDANAKA: Igen!
VÍRAKA: Vájjon miért?
58

CSANDANAKA: Az érdemes Csárudatta miatt és az érdemes
Vaszantaszéná miatt.
VÍRAKA: Ki ez az érdemes Csárudatta? Ki ez az érdemes Va­
szantaszéná?
CSANDANAKA: Micsoda! Nem ismered az érdemes Csáru-.
dattát, nem ismered Vaszantaszénát? Akkor a fényességével egye­
sült holdat sem ismered az égen! ök kerten városunknak minden
hódolatra méltó ékességei.
VÍRAKA: Héj, Csandanaka! Jól ismerem én mind a kettőjüket
De a király szolgálatában senkit sem ismerek, még az apámat sem.
ÁRJAKA (a kocsiban, magában): Az egyik bizonyosan már szü­
letésem előtti létemben ellenségem volt, a másik barátom. Egy do­
loggal foglalkoznak s mégis annyira külömböznek,mintamennyegzői
és a halotti máglya tüze.
CSANDANAKA: Mint a királynak bizalmas hadnagya ismered
kötelességedet. Vizsgáld meg hát a kocsit! Én majd az ökröket tartom.
VÍRAKA: Te is bizalmas hadnagya vagy a királynak. Vizsgáld
meg te a kocsit!
CSANDANAKA (Vardhamánakához): Ereszd le akocsirudat!
VARDHAMÁNAKA (megteszi).
ÁRJAKA (a kocsiban, magában): Most meglátnak az örök! Fegy­
vertelen vagyok, én szerencsétlen! De nem adom meg magamat:
karom lesz a fegyverem. Jobb harcban meghalni, mint fogságban
élni. De várjunk még! Még nincs itt a küzdelem ideje!
CSANDANAKA (a kocsira hág és benéz).
ÁRJAKA: Ótalom-kereső vagyok!
CSANDANAKA: Ótalom az ótalom-keresőnek!
ÁRJAKA: Aki ótalom-keresöt cserben hagy, elhagyja azt a di­
csőség és a szerencse, elhagyják barátai és rokonai s megveti min­
denki. Árjaka vagyok!
CSANDANAKA: Hogyan? Áijaka itt? Az üldözött madár a ma­
darász hálójába menekült! (Tűnődve.) Ez az ifjú pásztor nem go­
nosztevő s hozzá az érdemes Csárudatta kocsijában ül. Igen ám, de
a király parancsa?! Mit csináljak? Eh, történjék, aminek történnie
kell! (Szorongva leszáll a kocsiról; Vírakához.) Láttam az érdemes
urat — akarom mondani: úrnőt. Vaszantaszéná ezt mondta nekem:
„Nem illik, hogy feltartóztattok, mikor az érdemes Csárudattához
megyek!"
59

VÍRAKA: Gyanús nekem ez a dolog, Csandanaka!
CSANDANAKA: Már mért volna gyanús?
VÍRAKA: Egészen belezavarodtál. Először azt mondtad: „lát­
tam az urat", aztán kijavítottad: „az úrnőt."
CSANDANAKA: Mire való ez a bizalmatlankodás? Mi délvi­
déki emberek nem beszélünk tisztán, azonkívül sok barbár tájszólást
isismerünk. Ezért összekeverjük a szavakat. így például árja [-,,úr“]
helyett azt mondjuk: árja [-„úrnő"] és megfordítva.
VÍRAKA: Nem nézhetnék én is utána? Én is a király megbí­
zottja vagyok.
CSANDANAKA: Hát én nem vagyok a király megbízottja?
(Magában.) Hogy mászom ki a csávából? (Gondolkozva.) Nincs más
hátra, verekedést kell rögtönöznöm! (Fönnhangon.) Héj, Víraka! Én,
Csandanaka, már utánanéztem a dolognak. S te még egyszer utána
akarsz nézni?! Hát ki vagy te voltaképen?
VÍRAKA (haragra lobbanva): Hát te ki vagy, ebadta?
CSANDANAKA: Én egy köztiszteletben és becsülésben álló
személyiség vagyok. De te azt sem tudod, miféle családból szár­
mazol.
VÍRAKA (dühösen): Ejha! Hát milyen családból származom?
CSANDANAKA: Ki beszél erről szívesen?
VÍRAKA: De csak beszélj!
CSANDANAKA: Inkább nem beszélek. Hadd maradjon a be­
gyemben!
VÍRAKA: De most már aztán beszélj!
CSANDANAKA (taglejtést tesz.)
VÍRAKA: Ohó, mit akarsz ezzel mondani?
CSANDANAKA: Ollót és borotvát kezeltél.
VÍRAKA: Én, Víraka, borbély?! Héj, Csandanaka, te köztiszte­
letben álló személyiség! Te sem ismered a származásodat.
CSANDANAKA: Hát mi Csandanaka származása? Tiszta az,
mint a hold!
VÍRAKA: Ki beszél róla szívesen!
CSANDANAKA: De csak beszélj!
VÍRAKA (taglejtést tesz).
CSANDANAKA: Ohó, mit akarsz ezzel mondani?
VÍRAKA: Halld hát, milyen tiszta a származásod: anyád kézi
dob, apád öreg dob, öcséd tamburin!
60

CSANDANAKA: Én, Csandanaka, böriparos?! Ezt nem viszed
el szárazon! De vizsgáld meg előbb a kocsit!
VÍRAKA: Fordulj a kocsival, kocsis! Hadd vizsgálom meg!
VARDHAMÁNAKA (megfordul a kocsival).
VÍRAKA (a kocsira készül hágni).
CSANDANAKA (hirtelen a hajába kapaszkodik, lerántja, ütle­
geli és rugdossa).
VÍRAKA (dühösen talpra áll): Én gyanútlanul teljesítem a király
parancsát, te meg orozva rámtámadsz?! Ne legyek Víraka, ha ezért
fel nem négyeltetlek a törvényszéken!
CSANDANAKA: Csak eredj a törvényszékre! Akára pokolba!
Törődöm is én teveled, te kutyafülü!
VÍRAKA! Megkeserülöd még ezt! (El.)

TIZEDIK JELENET: A FŐÚTON.
CSANDANAKA, ÁRJAKA, VARDHAMÁNAKA.

CSANDANAKA (Víraka után néz): Hajts, kocsis! Ha valaki
kérdezne, mondd: „Csandanaka és Víraka már megvizsgálták a ko­
csit." (A kocsiban ülő Árjakához.) Neked pedig ismertetöjelet adok,
érdemes Vaszantaszéná! (Kardot nyújt át neki.)
ÁRJAKA (a kardot átvéve, magában): Hah, fegyver! A jobb ka­
rom rángatózik. Jó jel!
CSANDANAKA (Árjákéhoz): Ha kiérdemeltem ma bizalmadat,
úrnőm, emlékezzél meg valamikor Csandanakáról. Nem az önzés
szól belőlem, hanem a szívbeli ragaszkodás.
ÁRJAKA: Csandanaka a hold tökéletességeivel ékeskedik. Ba­
rátommá lett ö ma a végzet akaratából. Nem fogok elfeledkezni
annak idején róla.
CSANDANAKA: Óvjanak meg téged a nagy istenek! Az ég
veled! Hajts, kocsis!
VARDHAMÁNAKA (utánanéz): Elment! Víraka, a király leg­
kedvesebb embere, ellenségem lett! Legjobb lesz hát, ha én is odébb
állok fiaimmal és testvéreimmel együtt. (El.)

61

HETEDIK FELVONÁS:
ÁRJAKA MENEKÜLÉSE.
ELSŐ JELENET: A PUSPA-KARANDAKA KERTBEN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.

MAJTRÉJA: Nézd, uram, nézd! Milyen szép ez e kert!
CSÁRUDATTA: Úgy van, barátom! Olyanok a fák, mint a ke­
reskedők; a virágok, mint az árúk; a körülöttük rajzó méhek, mint
a vámszedök. Csupa természet, mégis művészi!
MAJTRÉJA: Foglalj helyet, uram, ezen a sziklalapon!
CSÁRUDATTA (leül): Sokáig elmarad Vardhamánaka, ba­
rátom !
MAJTRÉJA: Pedig megmondtam neki, hogy siessen.
CSÁRUDATTA: Mért késik vájjon? Csak nem érte valami baj?
MÁSODIK JELENET: A KERT ELŐTT, MAJD A KERTBEN.
Az ELŐBBIEK, VARDHAMÁNAKA, ÁRJAKA.

VARDHAMÁNAKA (közéig a kocsival s benne Árjakával):
Gyű, ökrök, gyű!
ÁRJAKA (magában): Még nem vagyok túl minden veszélyen:
még mindig észrevehetnek a király emberei, még mindig békóban
van a féllábam. De egyelőre legalább biztonságban vagyok egy
derék ember kocsijában — mint kakuk a varjúfészekben. Még jó
messze vagyok a várostól. Kiszálljak-e most s a fák sűrűségébe ves­
sem-e magamat? De mit használ nekem a fák sűrűsége? Az érde­
mes Csárudatta abban a hírben áll, hogy kegyes a hozzá folyamo62

dók iránt. Tovább megyek hát kocsiján és színe elé lépek. Egészen
e nagylelkű férfiú kezeibe teszem le sorsomat.
VARDHAMÁNAKA: Itt a kert! Menjünk hát be! (Odalép.)
Érdemes Majtréja!
MAJTRÉJA (Csárudattához): Jó hírt hozok neked! Vardhamá­
naka hangját hallom. Megjött Vaszantaszéná!
CSÁRUDATTA: Ez igazán jó hír!
MAJTRÉJA (Vardhamánakához): Hol maradtál oly sokáig,
szajha fattya?
VARDHAMÁNAKA: Ne haragudjál, érdemes Majtréja! Elfeled­
keztem a kocsi-párnáról s visszamentem érte. Ezért késtem.
CSÁRUDATTA: Fordulj meg a kocsival, Vardhamánaka! Se­
gítsd le az úrnőt, Majtréja!
MAJTRÉJA: Hát nem tud ö maga leszállani?! Csak nincs békóba verve a lába? (Feláll, kinyitja a kocsi ajtaját; elhül.) Ni, ez
nem Vaszantaszéná úrnő, hanem Vaszantaszéna úr!
CSÁRUDATTA: Ne ékelődjél, barátom! A szerelem nem tud
vámi. Akkor hát magam segítem le. (Feláll.)
ÁRJAKA (meglátja, magában): Á kocsi gazdája! Nemcsak hí­
rével kelt bizalmat, hanem a megjelenésével is. Megmenekültem,
hála az égnek!
CSÁRUDATTA (a kocsira hág és meglátja Árjakát): Ki vagy,
uram?
ÁRJAKA: Ótalom-kereső vagyok. Áijaka pásztor.
CSÁRUDATTA: Akit Pálaka király elhurcoltatott és börtönbe
vettetett?
ÁRJAKA: Ugyanaz vagyok.
CSÁRUDATTA: ótalom az ótalom-keresönek! Jó végzeted
hozott össze velem.
ÁRJAKA (örömének ád kifejezést).
CSÁRUDATTA: Vedd le a bilincset a lábáról, Vardhamánaka!
VARDHAMÁNAKA: Amint parancsolod, uram! (Megteszi.)
Levettem a bilincset, uram!
ÁRJAKA: Más, erősebb bilincsbe vert a hála engem.
MAJTRÉJA (Csárudattához): A levett bilincset mindjárt a ma­
gad lábára veheted! Jó lesz, ha kereket oldunk!
CSÁRUDATTA: Hallgass! Ne rontsd a levegőt!
63

ÁRJAKA: Bocsásd meg, Csárudatta barátom, hogy irántad való
bizalmamban kocsidba beültem!
CSÁRUDATTA: Nagyon megtiszteltél bizalmaddal, uram!
ÁRJAKA: Most bocsáss el, uram! Hadd megyek tovább!
CSÁRUDATTA: Menj hát, uram!
ÁRJAKA: Kiszállok tehát kocsidból.
CSÁRUDATTA: Kiszállani? Nem, barátom! Csak nemrég sza­
badultál meg bilincsedtől s így még nem igen tudsz járni. Azonkí­
vül sok ember jár-kel ezen a vidéken. Egy kocsi mégis csak sokkal
bátorságosabb. Menj hát kocsin tovább, uram!
ÁRJAKA: Ahogy mondod, uram!
CSÁRUDATTA: Érj szerencsésen rokonaidhoz, uram!
ÁRJAKA: Rokonomra találtam ma benned, uram!
CSÁRUDATTA: Ne feledkezzél meg rólam, uram!
ÁRJAKA: Hogyan feledkezhetném meg önmagámról?
CSÁRUDATTA: Védelmezzenek téged a halhatatlanok!
ÁRJAKA: Megvédelmeztél engem már te, uram!
CSÁRUDATTA: Saját végzeted védelmezett meg.
ÁRJAKA: De te voltál kezében az eszköz.
CSÁRUDATTA: Siess, uram! Pálaka eget-földet meg fog moz­
gatni, hogy kézrekerítsen.
ÁRJAKA: A viszontlátásra hát, uram! (El a kocsiban.)
HARMADIK JELENET: A KERTBEN.
CSÁRUDATTA, MAJTRÉJA.

CSÁRUDATTA: Vesd a bilincset a régi kútba, Majtréja! Sok
mindent meglátnak a föld urai szolgáik szemeivel. De most már
szeretném látni Vaszantaszénát, Majtréja barátom! Már is ugrál a
balszemem, hogy nem láthatom. Szívem minden ok nélkül nyugta­
lanul dobog. Menjünk! (Körüljár.) Egy kolduló szerzetes jö felénk!
Ez nem jót jelent. Erre jö! Menjünk hát arra! (El Majtréjával.)

64

NYOLCADIK FELVONÁS:
VASZANTASZÉNÁ MEGSEBESÜLÉSE.
ELSŐ JELENET: A PUSP A-K AR ANDAKA KERTBEN.
EGY BUDDHISTA KOLDULÓ SZERZETES.
SZERZETES (fellép, köpennyel a kezében): Koldúsgúnyámat
vörösbarnára festettem. Most még kimosom ezt a köpenyt a király
sógorának kertjében lévő lótuszos tóban. (Körüljár és úgy tesz.)
Most aztán álljunk tovább, hogy Szanszthánaka elé ne kerüljünk!
Mert azóta, hogy egy kolduló szerzetes megbántotta, minden szer­
zetesre fenekedik: bántalmazza és megkergeti.
HANG (a szín mögött): Megállj, hitvány barát!
SZERZETES (a szín mögé pillant; rémülten): Jaj nekem! Ott
jö Szanszthánaka, a király sógora! Kihez folyamodjam, én védte­
len? De nem! Van menedékem: Buddha! őhozzá folyamodom!

MÁSODIK JELENET.
SZANSZTHÁNAKA, a VITA, a SZERZETES.
SZANSZTHÁNAKA (fellép a vita kíséretében, karddal a ke­
zében) : Megállj, hitvány barát, megállj I Összetöröm a koponyádat,
mint a tököt!
VITA: Ugyan, fattyú! Nem járja egy szegény barátot bántal­
mazni, aki alázattal viseli vörösbarna ruháját! Mi bajod van vele ?
Nézd inkább ezt a szép kertet, uram!
SZERZETES (Szanszthánakához): Üdv neked! Légy kegyes
hozzám, testvérem!
65

SZANSZTHÁNAKA: Hallod, mester? Még packáz is velem!
VITA: Hogy-hogy?
SZANSZTHÁNAKA: Testvérének mond engem, mintha olyan
csavargó volnék, mint ö!
VITA: Úgy érti, hogy testvére vagy Buddhában. Ez dicséret,
uram!
SZANSZTHÁNAKA: Dicséi] hát, barát, dicséi]!
SZERZETES: Mily jóravaló, igazságszeretö ember vagy!
SZANSZTHÁNAKA: Hallod, mit mond, mester? „Bitóravaló,
gazságszeretö ember vagy."
VITA: Félreérted, fattyú!
SZANSZTHÁNAKA: Aztán mért jöttél ide, barát?
SZERZETES: Ezt a köpenyt akartam itt kimosni.
SZANSZTHÁNAKA: Ó te nyavalyás barát! Elég arcátlan
voltál ebbe az én kertembe, a kertek kertjébe, betenni lábadat.
S most még e kertnek lótuszos tavában akarnád ütött-kopott, büdös
rongyaidat kimosni? Majd elveszem tőle a kedvedet! (Ütlegeli.)
SZERZETES (nyögve): Buddhához folyamodom!
VITA: Ereszd el a jámbort! (A szerzeteshez.) Eredj, eredj!
SZANSZTHÁNAKA: Maradj, maradj! Előbb megbeszélem a
dolgot a szívemmel. Édes szívem, fölséges fiacskám! Elmenjen ez
a barát vagy itt maradjon? (Magában.) Se ne menjen, se ne marad­
jon! (Fönnhangon.) Megbeszéltem a dolgot a szívemmel, mester!
VITA: Mit mondott a szíved?
SZANSZTHÁNAKA: Se ne menjen, se ne maradjon! Se be
ne lehelije a levegőt, se ki ne lehellje! Hanem nyomban essék le
és haljon meg!
SZERZETES (elrémülve): Hódolat Buddhának! (A vitához.)
Ótalmadhoz folyamodom!
VITA (Szanszthánakához): Hadd menjen!
SZANSZTHÁNAKA: Elmehet — egy feltétel alatt.
VITA: Micsoda feltétel alatt?
SZANSZTHÁNAKA: Úgy dobjon iszapot a tóba, hogy a víz
iszapos ne legyen! Vagy vízből gyúrt galacsint dobjon az iszapba!
VITA: Micsoda őrültség! Micsoda terhe a földnek egy ilyen
megkótyagosodott tökfilkó! (A szerzeteshez, halkan.) Eredj, eredj!
SZERZETES (torzképet vág Szanszthánakára.)
SZANSZTHÁNAKA: Mit csinál ez itt, mester!
66

VITA: Dicsőít téged, uram!
SZANSZTHÁNAKA (a szerzeteshez): Dicsőíts, dicsőíts! Még
egyszer dicsőíts I
SZERZETES (mint előbb; aztán el.)
HARMADIK JELENET.
SZANSZTHÁNAKA, a VITA.
VITA: Nézd csak, fattyú, milyen szép ez a kert! Ezek a virá­
gokkal és gyümölcsökkel ékeskedő fák, amelyekre liánok vannak
ráfonódva, olyanok, mint a férfiak, akik kedveseikkel szerelmi bol­
dogságot élveznek.
SZANSZTHÁNAKA: Jól mondod, mester! Én is Vaszantaszénára gondolok. Nem megy ki a fejemből, mint nem a szó a raj­
takapott gazember torkából.
VITA (magában): Visszautasíttatása ellenére folyton reá gondol.
Persze! Tisztességes férfiú szenvedélye csökken vagy megszűnik,
ha a nő megvetőleg bánik vele; hitvány emberé még fokozódik.
(Fönnhangon.) Telepedjél erre a kőlapra, fattyú!
SZANSZTHÁNAKA: Üljünk le! (Leül a vitával együtt.) Mes­
ter ! Szthávaraka már rég itt lehetne. S még most sincs itt! Pedig
már megéheztem s nem szeretnék a déli forróságban hazafelé
kutyagolni. Mester! Hogy elverjem az időt, énekelni fogok valamit.
(Énekel.) Hallottad énekemet, mester?
VITA: Hogyne? Szinte elillantam volt tőle.
SZANSZTHÁNAKA: Mit mondasz? Hogy színe-illata volt
bőven? Meghiszem azt! Kedvenc italomban sok mindenféle van:
bűz-aszat, kömény, térjék, gyömbér. Hogyne volna énekemnek
színe-illata tőle? De a szolga még mindig nincs itt, mester!
VITA: Légy türelemmel, uram! Mindjárt itt lesz!

NEGYEDIK JELENET: A KERT ELŐTT ÉS A KERTBEN.
Az ELŐBBIEK, VASZANTASZÉNÁ, SZTHÁVARAKA.

SZTHÁVARAKA (kocsin, fellép Vaszantaszénával.) Jaj, de
félek. A nap már delet mutat. A király sógora bizonyosan haragudni
fog. Gyű, ökrök, gyű!
VASZANTASZÉNÁ: Ó jaj, ez nem Vardhamánaka hangja!
67

Mi történt? Ugrál a jobb szemem. Nőknél ez rossz jel! Dobog a
szívem! Szédülök! Mily elhagyatott ez a vidék!
SZANSZTHÁNAKA (a kerekek nyikorgása hallatára): Itt a
kocsi, mester!
VITA (meglátja a kocsit): Csakugyan! Megjött Szthávaraka!
S Z AN S Z T H A NAKA: Megj öttél fiacskám, Szthávaraka szolgám ?
SZTHÁVARAKA: Meg én, nagyságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: Hát az ökrök, meg a kocsi, meg a kocsis?
SZTHÁVARAKA (nevetve): Minden itt van, nagyságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: Hajts be hát a kocsival a kertbe!
SZTHÁVARAKA: Igen ám, de merre?
SZANSZTHÁNAKA: Erre, ahol a falkerítés leomlott.
SZTHÁVARAKA: Igen ám, de akkor oda lesznek az ökrök,
oda lesz a kocsi, oda leszek magam is!
SZANSZTHÁNAKA: Ohó, én a király sógora vagyok! Ha oda
lesznek az ökrök, másokat veszek; ha oda lesz a kocsi, mást csi­
náltatok; ha oda lesz a kocsis, mást fogadok.
SZTHÁVARAKA: Te persze mindent megszerezhetsz. De én
nem szerezhetem meg magamat.
SZANSZTHÁNAKA: Vesszen minden, ne bánd! Hajtass át
a kocsival az omladékon!
SZTHÁVARAKA: Vesszen hát a kocsi kocsisával együtt!Lesz
helyette más! A nagyságos úr elé kell mennem. (Áthajttat az om­
ladékon.) Hogyan? Semmi sem tört össze? A kocsi előállott, nagy­
ságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: No úgy-e nem szakadtak el az ökrök s
nem döglöttek meg a kötelek?! Ügy-e nem haltál bele te sem?!
(A vitához.) Jöjj, mester, szálljunk be a kocsiba! Mester! Te vagy
az én lelki vezetőm, akire csak tisztelettel, hódolattal és szeretettel
pillanthatok föl. Ülj be hát én előttem a kocsiba!
VITA: Jó. (Fel akar szállani.)
SZANSZTHÁNAKA: Hohó, mester! Talán bizony te vagy a
király sógora, hogy én előttem akarsz felülni. A kocsi az enyém!
Én ülök be először.
VITA; De hiszen magad mondtad, uram, hogy te előtted ül­
jek be!
SZANSZTHÁNAKA: Magam mondtam, de a jó modor azt
kívánja, hogy te meg azt mondd! „Ülj csak be te, nagyságos uram!"
68

VITA: Ülj be hát, uram!
SZANSZTHÁNAKA: Beülök hát. Fordulj meg a kocsival
fiacskám, Szthávaraka szolgám!
SZTHÁVARAKA (megfordul a kocsival): Ülj be, nagyságos
uram!
SZANSZTHÁNAKA (felszáll, benéz a kocsiba, erre megrémül,
gyorsan leszáll és a Vita nyakába borul): Véged van, mester! Egy
ráksaszí, egy női démon, ül a kocsiban! Megesz bennünket!
VITÁ: Eredj, ostoba! Már hogy került volna egy ráksaszí ebbe
a kocsiba?! Elkáprázott a szemed a déli nap fényétől.
SZANSZTHÁNAKA: Akkor egy nő ül a kocsiban! Nézz csak
be, szolgám!
SZTHÁVARAKA: Micsoda? Egy nő? Akkor álljunk odébb gyor­
san — lehajtott fejjel, mint bikák, akiknek szemébe ver az eső! Én
tudom, mi a tisztesség, és úri nők előtt lesütöm a szememet.
VASZANTASZÉNÁ (megdöbbenve, magában): Hogyan?!
A király sógora, szemem szomorúsága?! Mit csináljak, én szeren­
csétlen ?!
SZANSZTHÁNAKA: Ez a gyáva szolga nem mer a kocsiba
benézni. Nézz be te, mester!
VITA: Jó! (Felszáll, benéz, meglátja Vaszantaszénát; leverten,
magában): Hogyan?! A gazella tigris után jár? A hattyú elhagyja
páiját és a varjúhoz közeledik ? Szégyen, gyalázat! (Halkan.) Ez
nem illik, ez nem járja, Vaszantaszéná! Először megvetően vissza­
utasítani valakit, aztán, büszkeséget félretéve, pénzért bajadér mód­
jára megtisztelni?!
VASZANTASZÉNÁ (fejét rázva): Nem, nem! Felcseréltem a
kocsit s úgy kerültem ide. Ótalom-kereső vagyok!
VITA: Akkor hát ne félj! Majd bolonddá teszem én ezt a fattyút!
(Szanszthánakához megy.) Csakugyan ráksaszí van a kocsiban,
fattyú!
SZANSZTHÁNAKA: Akkor hát mért nem evett meg, mester?
VITA: Nem kérdeztem tőle. Legjobb lesz hát gyalog sétálni
haza a városba.
SZANSZTHÁNAKA: Jó! De mégsem! Én gyalogoljak istenek
és papok szeme láttára? Nem, nem! Kocsin fogok menni! Ha gya­
logolni látnának, ezt mondanák! „Ni, a király sógora, a nagyságos
úr, gyalog jár!“
69

VITA (magában): Bajos dolog a mérget orvossággá változtatni.
De meg kell próbálni! (Fönnhangon.) Vaszantaszéná ül a kocsiban,
fattyú! Találkozni akar veled.
VASZANTASZÉNÁ (a kocsiban): Én — vele?! Isten ments’!
SZANSZTHÁNAKA (örömmel): Én velem, a legderekabb fér­
fiúval, a megtestesült Visnu istenkével?
VITA: Igen, igen!
SZANSZTHÁNAKA: Disznószerencse! Múltkoriban még ha­
ragudott rám, most meg lábaimhoz omolva keresi kegyeimet.
VITA: Jól beszélsz!
SZANSZTHÁNAKA: Hát majd én omlok az ö lábaihoz. (Vaszantaszénához közelít.) Hallgass meg engem, anyácskám, testvér­
kém ! Összetett kezekkel borulok lábaid ólé, ó nagyszemü, tiszta­
fogú, tízkörmü szépség! Ha múltkor szerelmem hevében megbán­
tottalak, bocsásd meg nekem, szép testű nö! (Lábaihoz borul.)
VASZANTASZÉNÁ (felháborodva): Takarodjál, arcátlan! (Lá­
bával eltaszítja a fejét.)
SZANSZTHÁNAKA (dühösen): Megrúgta ezt a fejet, amelyet
anyácskám és dajkácskám csókjaival borított s amely istenek
előtt sem hajolt meg! Felrúgta, mint a rothadt tököt! Hol szedted
fel ezt a személyt, Szthávaraka szolgám?
SZTHÁVARAKA: Nagyságos uram! Az országúton paraszt­
szekerek voltak összetorlódva. Ezért Csárudatta háza előtt megál­
lottám a kocsival, leszálltam és a szekerek félretologatásával baj­
lódtam. Ezalatt ez az úrnő nyilván fölcserélte a kocsiját s az
enyémbe ült bele.
SZANSZTHÁNAKA: Úgy?! Hát csak azért van itt, mert a
kocsit fölcserélte? Bizonyosan azért jött, hogy Csárudattával talál­
kozzék. (Dühösen.) Akkor hát le a kocsimról, rabnö fattya, rögtön
le! Az én kocsimon jársz s annak a koldus szatócsnak adsz
találkát?!
VASZANTASZÉNÁ: Eltaláltad: csakugyan az érdemes Csárudattának adtam találkát. Szemrehányásod hízelgés nekem. (Ma­
gában.) Lesz, ami lesz!
SZÁN SZTHÁNAKA (vad haraggal): Ezek a tízkörmü, lótusz-tá­
nyér nagyságú kezek alig várják, hogy ezernyi gyönyörűséggel
fürteidbe kapaszkodjanak s a földön vonszoljanak, te bájos alak!
VITA: Érdemes úri nőket nem szokás a hajuknál fogva hur70

colni. Tágulj a kocsi mellől! Majd én segítem le Vaszantaszénát.
Szállj le úrnőm!
VASZANTASZÉNÁ (leszáll és félreáll).
SZANSZTHÁNAKA (magában): Haragom tüze már akkor is
magasan lobogott, mikor ajánlatomat visszautasította. Ettől a rú­
gástól még hevesebben lobog. Most már a vérére áhítozom! (Fönn­
hangon.) Mester! Akarsz-e egy rojtos-bojtos, százzsinóros köpenyt?
Vagy valami jó falatot, amitől összefut a nyál az ember szájában?
(Csettint.)
VITA: Nos?
SZANSZTHÁNAKA: Akkor hát tégy nekem egy kis szíves­
séget!
VITA: Akármit készséggel! Rosszat persze nem!
SZANSZTHÁNAKA: Nyoma-szaga sincs itt arossznak,mester!
VITA: Szólj hát! Mit akarsz?
SZANSZTHÁNAKA: öld meg ezt a Vaszantaszénát!
VITA (befogja a füleit): Egy gyönge nőt, ártatlan leányt, haja­
dért, városunk díszét?! Ha megölném, hol az a sajka, amelyen az
üdvösség révébe juthatnék?
SZANSZTHÁNAKA: Sajkát adok én neked! Csak nem félsz?
A kertnek ez a része egészen elhagyatott. Ki látja, ha megölöd!
VITA: Látja valamennyi égtáj és erdei istenség, a lángsugarú
nap, az ég és a föld, az igazság istene és saját szívem.
SZANSZTHÁNAKA: Takard be hát köpenyeddel, hogy ne
lássa senki, és úgy öld meg!
VITA: örült gazember!
SZANSZTHÁNAKA (magában): Félti a bőrét a vén róka!
Akkor hát Szthávaraka szolgámat környékezem meg. (Fennhan­
gon.) Fiacskám, Szthávaraka szolgám! Aranykarkötöt adok neked.
SZTHÁVARAKA: Én meg hordani fogom.
SZANSZTHÁNAKA: Aranyszéket csináltatok neked.
SZTHÁVARAKA: Én meg ráülök.
SZANSZTHÁNAKA: Ételmaradékokat adok neked.
SZTHÁVARAKA: Én meg megeszem.
SZANSZTHÁNAKA: De csak úgy, ha megteszed, amit pa­
rancsolok.
SZTHÁVARAKA: Mindent megteszek neked, nagyságos
uram! Rosszat persze nem!
71

SZANSZTHÁNAKA: Nyoma-szaga sincs itt a rossznak, szol­
gám!
SZTHÁVARAKA: Szólj hát, nagyságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: öld meg ezt a Vaszantaszénát!
SZTHÁVARAKA: Kegyelem, nagyságos uram! Én, nemtelen
ember, ezt a nemes úmöt...
SZANSZTHÁNAKA: Héj, szolgám, hát nem vagyok én a te
urad?
SZTHÁVARAKA: Ura vagy a testemnek, nagyságos uram,
de nem a becsületemnek. Kegyelem, kegyelem, nagyságos uram!
Rettenetesen félek!
SZANSZTHÁNAKA: Mitől félsz, mikor az én szolgám vagy?
SZTHÁVARAKA: A másvilágtól, nagyságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: Mi az a másvilág, szolgám?
SZTHÁVARAKA: A jó tettek jutalma, a gonosz tettek bűntetése.
SZANSZTHÁNAKA: Mi a jó tettek jutalma?
SZTHÁVARAKA: Aranyban dúskálni, mint te, nagyságos
uram.
SZANSZTHÁNAKA: S mi a gonosz tettek büntetése?
SZTHÁVARAKA: Mások kenyerét enni, mint én. Ezért nem
fogok rosszat cselekedni!
SZANSZTHÁNAKA: Hát nem akarod megölni?! (Ütlegeli.)
SZTHÁVARAKA: Üthetsz-verhetsz, nagyságos uram. Meg is
ölhetsz. Még sem fogok rosszat cselekedni.
VITA: Helyesen, Szthávaraka, helyesen! Hagyd abba, fattyú,
hagyd abba!
SZANSZTHÁNAKA (magában): Az a vén róka a bőrét félti,
ez a szajha fattya meg a másvilágtól fél. De mitől félnék én, a király
sógora, a férfiak legkiválóbbika? (Fönnhangon.) Hordd el az irhádat
innen, szolgám, szajha fattya!
SZTHÁVARAKA: Ahogy parancsolod, nagyságos uram! (Vaszantaszénához.) Ennyit tehettem érted, úrnőm! (El.)
SZANSZTHÁNAKA: Most véged van, Vaszantaszéná! (Rá
akarja magát vetni.)
VITA: Micsoda?! Szemem láttára akarod meggyilkolni?! (Tor­
kon ragadja és fojtogatja.)
SZANSZTHÁNAKA (lerogyik): A mester fojtogatja nagysá72

gos urát! (Elalél, majd magához térve, magában.) Hússal és olvasz­
tott vajjal hizlaltam s most hálából ellenségemmé lesz! De tudom,
mit csináljak. Eltávolítóm őt s aztán megölöm Vaszantaszénát.
(Fönnhangon.) Mester! Amit az imént mondtam és tettem, mind
tréfa volt csupán — arra való, hogy ráijesszek. Hogyan is követ­
hetnék én el ily gazságot — én, aki oly előkelő családból szár­
mazom?!
VITA: Soh’se emlegesd a származásodat ! Jó földben legjobban
terem meg a dudva.
SZANSZTHÁNAKA: Mester! Ez a nő csak előtted huzakodik
s nem tesz kedvemre. Menj hát Szthávaraka szolgám után! Fogd
fülön és hozd vissza!
VITA (magában): Az bizony meglehet, hogy Vaszantaszéná
csak előttem szégyenkezik. A szerelem a bizalmas egyedüllétet
szereti. Tűnjünk el hát! (Fönnhangon.) Jó, megyek!
VASZANTASZÉNÁ (visszatartja ruhájánál): Nem mondtam,
hogy ótalom-kereső vagyok ?
VITA: Ne félj, Vaszantaszéná! Fattyú, felelőssé teszlek Vaszantaszénáért! (Elmenöben, magában.) De hátha távozásom után mégis
megöli ez a vérszopó ?! Elrejtőzöm s meglátom, mit csinál. (Félreáll.)
SZANSZTHÁNAKA (magában): Most megölhetem! De hátha
csak elbújt valahol a vén ravaszdi ? Csapjuk be! (Virágot szed s
ékíti magát.) Jöjj, leánykám, Vaszantaszéná!
VITA (magában): Megint szerelmes, hála az égnek! Akkor nyu­
godt vagyok. Megyek. (El.)

ÖTÖDIK JELENET.
SZANSZTHÁNAKA, VASZANTASZÉNÁ.
SZANSZTHÁNAKA: Aranyat adok, jó szót adok. Meghajtom
előtted szalagos fejemet. Mért nem akarsz engem, fehérfogú ? Mért
vagyok fadarab a szemedben ?
VASZANTASZÉNÁ (elfordítja fejét): Még kérdezheted? Alávalóságodban gazdagsággal csábítgatsz engem? Hiába! Ha mangó­
fát szerethetek, nem fogok szeretni vadalmát!
SZANSZTHÁNAKA: Mangó-fává teszed azt a koldus szató­
csot, rabnö fattya, engem meg vadalmának mondasz? Engem lebe­
csülsz, azt a nyavalyást meg felmagasztalod?
73

VASZANTASZÉNÁ: Hogyne magasztalnám fel, mikor a szí­
vemben lakik?!
SZANSZTHÁNAKA: Majd elbánok én mindjárt szíved lakójá­
val, meg teveled magaddal is! Várj csak, válj, te rimája annak a
hitvány szatócsnak!
VASZANTASZÉNÁ: Mondd csak újra, mondd csak ezeket a
hízelgő szavakat!
SZANSZTHÁNAKA: Lássuk, hogy ment meg most téged az
a koldús fattyú!
VASZANTASZÉNÁ: Meg is mentene, ha látna!
SZANSZTHÁNAKA: Micsoda?! Nincs az a hős, nincs az az
isten, aki megmenthetne téged! (Rárohan és bántalmazza.)
VASZANTASZÉNÁ: Hol vagy, anyám? Hol vagy, érdemes
Csárudatta? Segítségért kiáltsak? Nem! Ez méltatlan volna hozzám!
Üdv az érdemes Csárudattának!
SZANSZTHÁNAKA: Még most is emlegeted azt a hitvány
szatócsot, rabnő fattya?! (Torkát szorongatja.) Emlegesd hát, rabnő,
emlegesd!
VASZANTASZÉNÁ (fuldokolva): Üdv az érdemes Csáru­
dattának !
SZANSZTHÁNAKA: Halj meg hát, rabnő,halj meg! (Fojtogatja.)
VASZANTASZÉNÁ (eszméletlenül összeroskad.)
SZANSZTHÁNAKA (újjongva): Lám, ez a hitvány személy,
annak a jött-mentnek a rimája, találkára jött s a halál karjaiba om­
lott. Kioltottam életét kezem erejével. Szép halált halt! Szépen vé­
geztem vele! Ugyan sajnálhatja apám, hogy nem látta fiának párat­
lan hőstettét! — De most mindjárt itt lesz a vén róka. Azért félre­
állok. (így tesz.)
HATODIK JELENET:
SZANSZTHÁNAKA, a VITA, SZTHÁVARAKA.

VITA (fellép a szolgával): Itt vagyunk! De hol vannak ők? Csak
nem történt itt távollétemben valami? Csak nem ölte meg a fattyú
a hajadért? Akkor én is részes vagyok a gazember bűnében, mert
magára hagytam Vaszantaszénával. Elszorul a szívem. Vajha min­
dent jóra fordítanának az istenek! (Meglátja Szanszthánakát, hozzá­
lép.) Itt vagyok a szolgával!
74

SZANSZTHÁNAKA: Üdvözöllek, mester! Üdvözöllek téged
is, fiacskám, Szthávaraka!
VITA: Hol van Vaszantaszéná?
SZANSZTHÁNAKA: Elment — mindjárt azután, hogy te el­
mentél, mester!
VITA (gondolkozva): Arra nem mehetett, amerre én mentem.
SZANSZTHÁNAKA: Hát te merre mentél?
VITA: Kelet felé.
SZANSZTHÁNAKA: Ö nyugat felé ment.
VITA: Azaz, mit beszélek! Én dél felé mentem.
SZANSZTHÁNAKA: Ö meg észak felé.
VITA: Micsoda zagyva fecsegés! Szólj őszintén!
SZANSZTHÁNAKA: Halljad hát! Mind a két lábammal eskü­
szöm a fejedre, hogy igaz, amit mondok: megöltem!
VITA (eliszonyodva): Megölted?!
SZANSZTHÁNAKA: Meg biz’ én! Ha nem hiszed, nézd itt
Szanszthánakának, a király sógorának, hőstettét! (Vaszantaszéná
mozdulatlan testére mutat.)
VITA: Végem van! Ó, én boldogtalan! Én vagyok az oka! (Elájul.)
SZANSZTHÁNAKA (vihogva): Hihihi! A mester megboldogult!
SZTHÁVARAKA (a vitához): Térj magadhoz, mester! Én
vagyok az oka! Én hoztam ide!
VITA (magához tér, kitörő fájdalommal): ó Vaszantaszéná! Ó
kedves szavú leány, mosolygó partú folyama a jólelküségnek, me­
nedéke a magamféle embereknek! Meghalt Vaszantaszéná! Kiapadt
a báj forrása! A maga országába távozott a gyönyörűség! Ó jaj, ó
jaj! (Könnyekre fakad. Szthávarakához): Ó, hogy ölhetted meg a
szépség ártatlan istennőjét, a város büszkeségét? Ó gazság, ó alávalóság! Köztünk mindennek vége! (Indulni készül.)
SZANSZTHÁNAKA (hozzá lép és vissza akaija tartani).
VITA: Hozzám ne érj, gazember! Torkig vagyok veled. Megyek!
SZANSZTHÁNAKA: Halljad, mester! Halljad, szolga! Mindent
megadok nektek, amit csak akartok! aranyat, ezüstöt, apró pénzt,
csak azt kívánom érte, hogy vállaljátok magatokra Szanszthánaká­
nak ezt a hőstettét.
VITA: Száradjon a telkeden!
SZTHÁVARAKA: Hát még mit nem?!
SZANSZTHÁNAKA (vihog)!
75

VITA: Ne vihogj! Ettől fogva halálos ellenséged vagyok. Semmi
közöm többé hozzád, becstelen! Elhajítalak magamtól, mint az öszszetört íjat, nögyilkos! (Fájdalmasan.) Ó Vaszantaszéná! Vajha ne
születnél még egyszer bajadérnak, ó szépség! Vajha szennytelen,
nemes és erényes családban látnád meg újra a napvilágot! (Meg­
csókolja a bajadér homlokát s menni készül.)
SZÁN SZTHÁN AK A: Ohó! Megölted a bajádért s most el akarsz
illanni? Jer csak a törvényszékre királyi sógorom színe elé! (Vissza­
tartja.)
VITA (vadul): Cégéres gazember! (Kardot ránt.)
SZANSZTHÁNAKA (megrettenve hátrál): Úgy meg vagy
ijedve? Akkor csak menj!
VITA (magában): Igen, megyek az érdemes Sarvilaka és a töb­
biek után. Most már ugyancsak nem tanácsos tovább is itt maradni!
(Fönnhangon.) Megyek!

HETEDIK JELENET.
SZANSZTHÁNAKA, SZTHÁVARAKA.

SZANSZTHÁNAKA: Menj hát a poklok mélységes fenekére!
Héj, fiacskám, Szthávaraka szolgám, mit gondolsz arról, amit cse­
lekedtem?
SZTHÁVARAKA: Bizony szörnyű bűnt követtél el, nagyságos
uram!
SZANSZTHÁNAKA: Azt hiszed, szolgám? (Elgondolkozva,
magában.) Igaza van! Benne vagyok a csávában. Hogy jussak ki
belőle? Megvan! (Ékszereket szed le magáról.) Vedd át ezeket az
ékszereket I

• 
  

SZTHÁVARAKA (átveszi): Mit csináljak velük?
SZANSZTHÁNAKA: Csak vedd át és vigyázz reájuk! Most
pedig indulj hazafelé a kocsival s a palota erkély-tornyában vára­
kozzál reám!
SZTHÁVARAKA: Ahogy parancsolod, uram! (El.)

76

NYOLCADIK JELENET.
SZANSZTHÁNAKA.

SZANSZTHÁNAKA: A mester eltűnt, mert félti az irháját. A
szolga is el fog tűnni, mert ezt megbilincseltetem. így minden ti­
tokban marad. Most megyek. De megnézem előbb, meg van-e halva
vagy még egyszer meg kell ölni! (Vaszantaszéná mozdulatlan tes­
tére néz.) Egészen jól meg van halva. Ezt is eltüntetem: betakarom
a köpenyemmel. De nem! Hiszen benne van a nevem! Inkább tele
szórom száraz levéllel. (Megteszi, tűnődve.) így jó lesz! Most a tör­
vényszékre megyek vádat emelni: „Csárudatta Puspa-karandaka
nevű kertemben kapzsiságból megölte Vaszantaszénát." Alapos
baromvérontás lesz szépséges városunkban! Menjünk hát! (Távo­
zóban, meghökölve.) A mennykö csapjon belé! Már megint itt van
az a vörösbarna csuhás hitvány barát! Ha meglát, rájön, hogy én
öltem meg őt, és kifecsegi. Merre illanjak el előle? (Körülnéz.)
Megvan! Átugrom ezen az omladozó falkerítésen. (El.)

KILENCEDIK JELENET.
A SZERZETES, VASZANTASZÉNÁ.
SZERZETES (nedves köpennyel kezében fellép): Kimostam
ezt a rongyos köpenyt s most egy ágra akasztom száradni. De itt
széttépik a majmok! A földre teszem. De itt poros lesz. Ugyan hová
tegyem? (Szétnéz.) Megvan! A szél itt egy rakás falevelet hordott
össze. Erre terítem. (Megteszi.) Hódolat Buddhának! Most elmon­
dom a tan igéit. „Aki megöli öt érzékét, a tudatlanságot, saját én­
jét, az eléri az örök üdvösséget." De mi közöm az örök üdvösség­
hez, míg földi tartozásomat le nem róttam?! Mióta Vaszantaszéná,
testvérem az Úrban, tíz aranyon kiváltott a két játékos kezeiből,
úgy tekintem magamat, mintha megvásárolt volna engem. Haliga,
mintha ez a levélrakás zörögne! De hogy zöröghet, mikor megnedvesedett a vizes ruhától?
VASZANTASZÉNÁ (egyik kezét kinyújtja a levélrakás alól).
SZERZETES (meghökkenve): Egy női kéz nyúlik ki a levél­
rakás alól! Most egy másik! Lássuk csak! (Eltávolítja a levélrakást
s felismeri Vaszantaszénát; megdöbbenve.) ö az, testvérem azÚr­
77

bán! Ó jaj, mi történhetett vele? Hogy térítsem magához? Ráterí­
tem ezt a nedves köpenyt. (Megteszi.)
VASZANTASZÉNÁ (eszméletre tér és felül): Ki vagy, uram?
SZERZETES: Én vagyok az a fürdös, akit kimentettél a játé­
kosok kezeiből. Csakhogy élsz, hála az égnek!
VASZANTASZÉNÁ (csüggedten): Ó, bárcsak meghaltam
volna!
SZERZETES (aggódva): Mi történt veled, testvérem az Úrban?
VASZANTASZÉNÁ (kétségbeesetten): Ami egy ringyóval
történni szokott!
SZERZETES: Ne szomorkodjál, már túl vagy rajta! Fogódzzál
most ebbe a liánba és állj föl, testvérem az Úrban! Kolostoromba
vezetlek. Van ott egy jámbor nötestvér. Ha nála felüdültél, haza­
mehetsz, testvérem az Úrban! Jöjj hát szépen, lassan, testvérem!
(El Vaszantaszénával.)

78

KILENCEDIK FELVONÁS:
A TÖRVÉNYSZÉKI TÁRGYALÁS.
ELSŐ JELENET: A TÖRVÉNYSZÉKEN.
A TÖRVÉNYSZÉKI SZOLGA.
TÖRVÉNYSZOLGA (fellép): A törvényterembe megyek ren­
det csinálni, ahogy a bírák parancsolták. (Körüljár és szétnéz.) Itt a
törvényterem! Bemegyek. (Belép, letörölgeti és rendbe állítja a szé­
keket.) Minden rendben van I Megyek a bírákat értesíteni. (Körül­
jár, megpillantja Szanszthánakát.) Szanszthánaka! Mit akar itt ez a
cégéres gazember? Jót aligha! Félreállok, hogy meg ne lásson.
(Félreáll.)

MÁSODIK JELENET.
SZANSZTHÁNAKA, a TÖRVÉNYSZOLGA.
SZANSZTHÁNAKA (pompás öltözetben fellép): Olyan vol­
tam, mint a fába szorult féreg. De találtam kiutat, még pedig jó ké­
nyelmeset: Csárudattára kenem az egész gazságot! Éppen elég
szegény hozzá, hogy mindent feltételezzenek róla. Följelentést teszek
ellene a törvényszék előtt, hogy meggyilkolta Vaszantaszénát. Men­
jünk hát a törvényterembe! (Körüljár és szétnéz.) Itt a törvényterem!
Belépek. (Belép és szétnéz.) A bírák még nincsenek itt. Míg meg­
jönnek, erre a gyeppadra telepedem és várakozom. (Leül.)
TÖR VÉNYSZOLGA (a másik oldalon körüljár s maga elé néz):
Jönnek a bírák! Eléjük megyek. (Megteszi.)
79

HARMADIK JELENET.
Az ELŐBBIEK,
a BÍRÓ és KÍSÉRETE: egy CÉHMESTER és egy ÍRNOK.
BÍRÓ (fellép kíséretével): Nehéz a bíró helyzete! Nem könnyű
az igazságot kihámozni! A feleknek sincs mindig belátásuk: könynyen kifogásolják, nehezen dicsérik a bírót.
CÉHMESTER: Könnyebb a hold tiszta fényében hibát találni,
mint te benned, uram!
BÍRÓ: Mutasd az utat a törvényterem felé, kedves szolga!
TÖRVÉNYSZOLGA: Erre, erre, bíró uram! (Körüljárnak.) Itt
a törvényterem! Lépjetek be, uraim!
MIND (belépnek.)
BÍRÓ: Menj ki, kedves szolga, s kérdezd meg, van-e itt valaki,
aki vádat akar emelni!
TÖRVÉNYSZOLGA: Ahogy parancsolod, uram! (Kimegy.)
Uraim! A bíróság kérdezteti, van-e itt valaki, aki vádat akar emelni.
SZANSZTHÁNAKA (örömmel): A bíróság összeült! (Büszkén
körüljár.) Én, Szanszthánaka, a legkülönb ember, a megtestesült
Visnu isten, a király sógora, — én vádat akarok emelni.
TÖRVÉNYSZOLGA (megdöbbenve,magában): Ó jaj.akirály
sógora az első vádló! (Fönnhangon.) Jó, válj egy pillanatig, nagy­
ságos uram! Azonnal jelentést teszek a bíróságnak. (A bíróhoz kö­
zeledve.) A király sógora vádat akar emelni, uram!
BÍRÓ (magában): A király sógora az első vádló? Napkeltekor
mindjárt napfogyatkozás! Ez egy nagy ember vesztét jelenti. (Fönn­
hangon.) Az ügyek úgy felhalmozódtak, hogy újabb vádat nem ve­
hetünk elő. Menj ki, szolga, és mondd meg neki, hogy jöjjön más­
kor. Ma nem tárgyalhatjuk az ügyét.
TÖRVÉNYSZOLGA: Ahogy parancsolod, uram! (Kimegy,
Szanszthánakához közeledik.) A bíróság azt üzeni, nagyságos uram,
hogy jöjj máskor: ma nem tárgyalhatja az ügyedet.
SZANSZTHÁNAKA (dühösen): Micsoda?! Nem tárgyalhatja?
Akkor értesítem sógoromat, Pálaka királyt, húgom férjét és húgo­
mat és anyámat és letétetem ezt a bírót és mást tétetek a helyébe!
(El akar menni.)
TÖRVÉNYSZOLGA: Várj egy pillanatig, nagyságos uram!
Majd értesítem a bíróságot a dologról. (A bíróhoz megy.) A király
80

sógora dühösen azt mondta, hogy ha nem tárgyalják az ügyét,
akkor értesíti a királyt, húgát és anyját s letéteti a bírót és mást
tétet a helyébe.
BÍRÓ: Ez a bolond mindenre képes. Mondd meg hát neki, szolga,
hogy csak jöjjön: a bíróság tárgyalni fogja ügyét.
TÖRVÉNYSZOLGA (Szanszthánakához megy): A bíróság
azt üzeni, nagyságos uram, hogy csak jöjj: tárgyalni fogja ügyedet.
Lépj be hát, nagyságos uram!
SZANSZTHÁNAKA: Először azt mondják, hogy nem tár­
gyalnak, aztán meg, hogy tárgyalnak. Pipogya fickók ezek! Mond­
hatok ezeknek akármit: el fogják hinni. Lépjünk be hát! (Belép és
a bíróhoz közelít.) Jó napot kívánok magamnak! Nektek is jó napot
kívánok, vagy nem kívánok — ahogy nekem jól esik!
BÍRÓ (magában): Ez aztán erélyes egy vádló! (Fönnhangon):
Foglalj helyet!
SZANSZTHÁNAKA: Persze, hogy foglalok! Ez a föld az
enyém! Odaülök, ahova nekem tetszik! (A céhmesterhez.) Ide ülök!
(A szolgához.) Nem, ide ülök! (A bíró fejére teszi a kezét.) Nem,
ide ülök! (A földre ül.)
BÍRÓ: Mint vádló lépsz fel, uram?
SZANSZTHÁNAKA: No persze!
BÍRÓ: Add elő hát az ügyedet!
SZANSZTHÁNAKA: Majdafüledbe súgom az ügyet. Én ször­
nyen előkelő családból származom: az apám a király apósa, a király
az apám veje és húgom félje, én a király sógora vagyok.
BÍRÓ: Mindenki tudja! Az ügyet add elő!
SZANSZTHÁNAKA: Az ügy a következő. Királyi sógorom
nekem ajándékozta a Puspa-karandaka nevű régi kertet, a kertek
kertjét, hogy benne mulassak és karban tartsam. Én tehát minden
nap kimegyek nézni, hogyan tisztogatják, gyomlálják, ápolják. Mi­
kor legutóbb künn jártam, azt láttam, hogy ott egy női holttest van,
azaz hogy nincs.
BÍRÓ: Ki az a halott? Felismerted?
SZANSZTHÁNAKA: Már hogy ne ismertem volna fel őt — a
szépséges Vaszantaszénát, városunk száz ékszerrel ékes ékességét?!
Egy hitvány ember ékszerei miatt megfojtotta. De én nem! . . .
(Hirtelen elhallgat s kezét szájára tapasztja.)
BÍRÓ: lmok! Vedd jegyzőkönyvbe e szavakat: „De én nem!"
6
81

ÍRNOK: Ahogy parancsolod, uram! (Jegyez.) Megtörtént, uram!
SZANSZTHÁNAKA (magában): Átkozott dolog! Eljárt a nyel­
vem ! Még elveszítem magam, mint aki egyszerre egy egész rizs­
gombócot akar lenyelni. Mit csináljak? Megvan! (Fönnhangon.) Héj,
bírák! Ezt akartam mondani: „De én nem láttam!" Mit kiabáltok?
(Lábával kitörli az írást.)
BÍRÓ: Hát azt honnan tudod, hogy megfojtották s hogy éksze­
rei miatt fojtották meg?
SZ ANSZTHÁN AK A: Onnan, hogy a nyaka meg van duzzadva
s egyetlen ékszer sincs rajta.
BÍRÓ: Az ügy természete megkívánja Vaszantaszéná anyjának
kihallgatását. Szolga! Idézd a bíróság elé Vaszantaszéná anyját,
de kíméletesen!
TÖRVÉNYSZOLGA: Ahogy parancsolod, uram! (El.)

NEGYEDIK JELENET:
Az ELŐBBIEK, VASZANTASZÉNÁ ANYJA.
TÖRVÉNYSZOLGA (belép Vaszantaszéná anyjával): Erre,
asszonyom, erre!
ANY A: Ez a jó ember — sokáig éljen! — azt mondta, hogy
jöjjek a bíró elé I Egészen meg vagyok zavarodva, reszket a szivem.
Mutasd az utat a törvényterem felé, uram!
TÖRVÉNYSZOLGA: Erre, erre, asszonyom! (Körüljár vele.)
Itt a törvényterem! Lépj be, asszonyom!
ANY A (a bírák elé lép): Üdvözöllek, uraim!
BÍRÓ: Üdvözöllek, asszonyom! Foglalj helyet!
ANYA: Köszönöm! (Leül.)
SZANSZTHÁNAKÁ: Megjöttél, vén keritönö?!
BÍRÓ: Vaszantaszéná anyja vagy?
ANYA: Igen!
BÍRÓ: Hová ment leányod, Vaszantaszéná?
ANYA: Egy barátja házába.
BÍRÓ: Hogy hívják ezt a barátot?
ANYA (magában): Ez a kérdés megszégyenítő. (Restelkedve
hallgat.)
BÍRÓ: Ne restelkedjél! A kérdés az ügy természetéből folyik.
ANYA: Halljátok, hát, uraim! A kereskedők negyedében lakik
82

egy jónevü férfiú, az éidemes Csárudatta. ö hozzá ment leányom
ifjúságát élvezni.
SZANSZTHÁNAKA: Hallottátok, uraim? Ezt jegyzőkönyvbe
kell venni! Csárudattát vádolom a gyilkossággal!
BÍRÓ: írnok! Vedd jegyzőkönyvbe, hogy Vaszantaszéná Csá­
rudatta házába ment! Eszerint Csárudattát is meg kell idéznünk.
Eredj, szolga, idézd meg az érdemes Csárudattát, de egészen udvari­
asan ! Jelenjék meg a bíróság előtt, de ne féljen, ne legyen izgatott!
A bíró szeretné látni.
TÖRVÉNYSZOLGA: Ahogy parancsolod, uram! (El.)
ÖTÖDIK JELENET:
Az ELŐBBIEK, CSÁRUDATTA.

TÖRVÉNYSZOLGA (fellép Csárudattával): Erre, uram, erre!
CSÁRUDATTA (tűnődve): Mit jelent ez a megidézés? Csak
nem tudta meg a király, hogy Árjaka az én kocsimban menekült
tovább ? De mit használ itt a töprengés ? Mindjárt megtudok min­
dent. (Fönnhangon): Mutasd az utat a törvényterem felé, derék
szolga!
TÖRVÉNYSZOLGA: Erre, uram, erre! (Körüljárnak.) Itt a
törvényterem! Lépj be, uram!
BÍRÓ: Itt van Csárudatta! (Magában.) Ez a nyílt tekintetű arc
nem rejthet aljas ösztönöket. Mert a külső a belsőnek hü tüköré.
CSÁRUDATTA: Üdvözöllek, uraim!
BÍRÓ (zavartan): Üdvözöllek, érdemes Csárudatta! Kedves
szolga! Hozz széket az érdemes úrnak!
TÖRVÉNYSZOLGA (széket hoz): Itt a szék! Foglalj helyet,
uram!
CSÁRUDATTA (leül).
SZANSZTHÁNÁKA (Dühösen): Gyönyörű tárgyalás! Széket
adnak egy nögyilkosnak! (Fennhéjázva.) De nem bánom, hadd
adjanak!
BÍRÓ: Érdemes Csárudatta! Ismered-e ennek az asszonynak a
leányát?
CSÁRUDATTA: Melyikét?
BÍRÓ (Vaszantaszéná anyjára mutat): Ezét itt!
CSÁRUDATTA (feláll): Üdvözöllek, asszonyom!
83

ANYA: Sokáig élj, gyermekem! (Magában.) Ez hát Csárudatta!
Leányom méltó férfiúnak adta ifjúságát.
BÍRÓ: Ez az asszony Vaszantaszéná anyja. Barátnöd-e a baja­
dér, uram?
CSÁRUDATTA (restelkedik.)
BÍRÓ: Ne restelkedjél, uram! A kérdés az ügy természetéből
folyik. Felelj őszintén: Barátnőd-e a bajadér?
CSÁRUDATTA: Igen!
BÍRÓ: Hol van most a bajadér, uram?
CSÁRUDATTA: Haza ment.
BÍRÓ: Hogyan, mikor, kinek a kíséretében ment haza?
CSÁRUDATTA: Nem tudom.
SZANSZTHÁNAKA: Tudod bizony! Az én Puspa-karandaka
nevű régi kertembe ment, ahol te kapzsiságból meggyilkoltad!
CSÁRUDATTA (elszörnyedve): Micsoda szörnyű őrültséget
fecsegsz! (Magában.) Tehát vádlott vagyok és Szanszthánaka a
vádlóm! Akkor meggyűlhetik a bajom!
ANYA: Az érdemes Csárudatta egy nála letétbe helyezett és
ellopott ékszert, a világ legszebb gyöngyfüzérét, adta leányomnak
kárpótlásul. Ilyen ember nem követhetett el aljas kapzsiságból ily
gaztettet. Ó gyermekem, ó kedves leányom! (Sírva fakad.)
HATODIK JELENET.
Az ELŐBBIEK, VÍRAKA.

VÍRAKA (izgatottan fellép): Hogy töltöttem ezt az éjt! Egyre
azon rágódtam, hogy tiszttársam megszégyenített, megalázott, meg­
rugdosott. Most a törvényterembe megyek följelentést tenni ellene.
(Belép.) Üdvözöllek, tisztelt uraim!
BÍRÓ: Ni, Víraka, a városi őrség feje! Mért jöttél, Víraka?
VÍRAKA: Éppen Árjaka pásztorra lestem, aki megszökött fog­
ságából. Egyszerre csak egy födött kocsi közeledett felénk. Csan­
danaka hadnagy megvizsgálta. Utána én is meg akartam vizsgálni.
Csandanaka erre megrugdosott. Hallottátok, uraim! ítéljetek!
BÍRÓ: Kié volt az a kocsi, érdemes Víraka?
VÍRAKA: Ezé az úré itt, az érdemes Csárudattáé. Vardhamá­
naka, a kocsis, azt mondta, hogy ura parancsára a Puspa-karan­
daka kertbe viszi Vaszantaszénát mulatni.
84

SZANSZTHÁNAKA (újjongva, magában): Ez jól jött! (Fönn­
hangon.) Mit mondtam, uraim ?
BÍRÓ (magában): Csárudatta ügye kezd rosszul állani. (Fönn­
hangon.) A te ügyedet majd később tárgyaljuk, Víraka! Most ülj
lóra, lovagolj ki a Puspa-karandaka kertbe s nézz utána, vem-e ott
valahol egy női holttest I
VÍRAKA: Ahogy parancsolod, uram! (El.)

HETEDIK JELENET:
Az ELŐBBIEK.

VÍRAKA (fellép): A kertben voltam és megállapítottam, hogy
csakugyan feküdhetett ott egy női holttest.
CÉHMESTER: Honnan tudod, hogy női holttest volt?
VÍRAKA: Haj-csomókból s kéz- és láblenyomatokból.
CSÁRUDATTA (magában): Mint a méhek tömegesen lepik el
a virágot, ha itt a tavasz, úgy zúdulnak a bajok az emberre, ha a
balsors üldözi.
BÍRÓ: Szólj őszintén, érdemes Csárudatta!
CSÁRUDATTA: Egy folyondárhoz sem nyúltam soha, hogy
virágát leszakítsam. Hogyan volnék képes egy gyönge nőt megölni?!
SZANSZTHÁNAKA: Hát még most is ülni hagyjátok ezt a
nyomorultat, bírák?!
BÍRÓ: Legyen meg az akarata, szolga!
TÖRVÉNYSZOLGA (int Csárudattának, hogy keljen föl.)
CSÁRUDATTA: Vegyétek fontolóra, bírák, amit mondottam!
(A székről fölkelve a földre ül.)
SZANSZTHÁNAKA (örömében ugrálva, magában): Hihihi!
Más issza meg a levét az én gazságomnak! Most a szatócs helyére
ülök. (Megteszi. Fennhangon.) Nézz rám, Csárudatta! Mondd már,
hogy te vagy a gyilkosa!
CSÁRUDATTA: Hisztek neki, bírák?

85

NYOLCADIK JELENET:
Az ELŐBBIEK, MAJTRÉJA.

MAJTRÉJA (fellép, kezében ékszerekkel): Az érdemes Csáru­
datta neje meghagyta, hogy vigyem vissza Vaszantaszénának azo­
kat az ékszereket, amelyeket a kis Róhaszéna agyagkocsikájába
rakott. Megyek hát a bajadérhoz. (Körüljár, majd a szín mögé pil­
lant.) Héj, Rébhíla mester! Mért vagy úgy kikelve magadból ? (Hall­
gatózva.) Mit mondasz ? Hogy kedves barátunk, Csárudatta, a tör­
vényszék elé van idézve? Mi történhetett? (Gondolkozva.) Később
megyek Vaszantaszénához! Most a törvényszékre megyek. (Körül­
jár és szétnéz.) Itt a törvényterem! Bemegyek. (Belép.) Üdvözöllek,
bírák! Hol van az én Csárudatta barátom?
BÍRÓ: Ott ül.
MAJTRÉJA: Üdvözöllek, barátom! Hogy kerültél ide?
CSÁRUDATTA (Szanszthánaka felé intve): Az az úr azzal vá­
dol, hogy meggyilkoltam Vaszantaszénát.
MAJTRÉJA (felháborodva): Száradjon el a nyelve! Héj, te,
szajha fattya, te bűnök edénye, te felcicomázott majom! Ismételd
meg csak vádadat az én jelenlétemben! Az én kedves barátom
gyilkos?! Megállj, szajha fattya! Széttöröm a botomat a koponyádon!
SZANSZTHÁNAKA (dühösen): Halljátok, tisztelt uraim, hall' játok? Mit akar itt ez a varjúfejű fickó? Majd ellátom a bajodat,
szajha fattya nyavalyás papja!
(MAJTRÉJA szitkozódva ütésre emeli botját. SZANSZTHÁ­
NAKA dühösen feláll és megüti. MAJTRÉJA visszaüti. Dulakod­
nak. Közben ékszerek esnek ki Majtréja övéből.)
SZANSZTHÁNAKA (felkapja az ékszereket, diadalmasan):
Nézzétek, uraim! Itt vannak annak a szerencsétlen nőnek az ék­
szerei ! Ezekért gyilkolt a nyomorult!
BÍRÓ (lecsüggeszti a fejét).
C SÁRUD ATTA (magában): Mily kaján véletlenség! Végem van!
CÉHMESTER (az anyához): Leányod ékszerei-e ezek, aszszonyom ?
ANYA (vizsgálja, magában): Azok! (Fönnhangon.) Hasonlók,
de nem ugyanazok!
SZANSZTHÁNAKA: Vén kerítőnö! Szemed elárulja, amit
szájad elhallgat.
86

BÍRÓ; Ismered-e ezeket az ékszereket, asszonyom?
ANYA: Nem, nem! Nem ismerem!
CÉHMESTER: A tieid-e ezek az ékszerek, érdemes Csárudatta?
CSÁRUDATTA: Nem!
CÉHMESTER: Hát kiéi?
CSÁRUDATTA: Nem tudom. Lehet, hogy Vaszantaszénáéi.
CÉHMESTER: S hogy kerültek le a testéről? Hogy kerültek
a házadba ?
CSÁRUDATTA: Nem tudom.
BÍRÓ: Mondd meg az igazat, érdemes Csárudatta!
SZANSZTHÁNAKA: Ne tagadj tovább, hitvány szatócs!
CSÁRUDATTA (elemyedve, magában): Ártatlan vagyok, de
minden ellenem szól. Különben is minek éljek, ha Vaszantaszéná
meghalt? (Fönnhangon.) Vallók, uraim! Vérszomjas hóhér vagyok!
Én vagyok az, aki nem törődve a másvilággal a nőknek gyöngyét...
SZANSZTHÁNAKA (kiegészítve): . . . „megöltem!" Mondd
ki te is: „megöltem!"
CSÁRUDATTA: Te mondod.
SZANSZTHÁNAKA: Hallottátok, uraim? Kételkedtek-e még?
ó a gyilkos! Bűnhődjék!
BÍRÓ: Úgy legyen! Poroszlók, fogjátok meg Csárudattát!
(POROSZLÓK megfogják Csárudattát.)
ANYA: Kegyelem, tisztelt uraim, kegyelem! Ha leányom meg­
halt, éljen legalább ez soká! Kettő kell a porhoz: vádló és vádlott.
Én elállók a vádtól. Bocsássátok öt szabadon!
SZANSZTHÁNAKA: Takarodjál, rabnő fattya! Mit keressz
még itt?
BÍRÓ: Menj, asszonyom! Kísérjétek ki, poroszlók!
ANYA (zokogva): Ó fiam, ó gyermekem! (El.)
SZANSZTHÁNAKA (magában): Ezt jól csináltam! Most már
mehetek én is. (El.)

KILENCEDIK JELENET:
Az ELŐBBIEK (az ANYA és SZANSZTHÁNAKA nélkül).

BÍRÓ: A bíróság elvégezte a vizsgálatot, a többi a király dolga.
Menj hát, szolga, és értesítsd Pálaka királyt a következőkről: „Csá­
rudatta rablógyilkosságban bűnös. Bráhmana létére nem végezhető
87

ki, legföllebb száműzhető, de ebben az esetben is mindenét magá­
val viheti. így rendeli Manu törvénykönyve."
TÖRVÉNYSZOLGA: Ahogy parancsolod, uram! (El.)

TIZEDIK JELENET:
Az ELŐBBIEK.
TÖRVÉNYSZOLGA (könnyezve fellép): Ott voltam, uraim!
Pálaka király ezt üzeni: „Tekintve, hogy rablógyilkosság történt,
ékítsétek föl a gyilkost a szokott módon, vigyétek dobszó mellett
a déli temetőbe s ott végezzétek ki!"
CSÁRUDATTA: Pálaka ítélete törvénybe ütközik. Nagyon
rossz tanácsadója lehetett. Mind a ketten lakolni fognak érte vala­
mikor ! (Majtréjához.) Menj, barátom! Üdvözöld nevemben utoljára
gyermekem anyját s vedd védelmedbe fiacskámat!
MAJTRÉJÁ: Hogy nyújthat védelmet a fa, ha gyökere el van
vágva?
CSÁRUDATTA: Ne beszélj így, barátom! A meghalt ember­
nek mása az ö fia. Szeresd helyettem Róhaszénát!
MAJTRÉJA: Tovább éljek, ha te meghaltál?
CSÁRUDATTA: Igen, mutasd meg nekem még egyszer Róha­
szénát !
MAJTRÉJA: Jól van, meglesz!
BÍRÓ: Távolítsd el ezt az embert, szolga!
TÖRVÉNYSZOLGA (kivezeti Majtréját).
BÍRÓ: Poroszlók! Értesítsétek a csándálákat!
(A csándálák megjelennek és átveszik a poroszlóktól Csárudattát.)
CSÁRUDATTA (a csándálákhoz): Itt vagyok! vigyetek!
MIND (el).

88

TIZEDIK FELVONÁS:
A VÉG.
ELSŐ JELENET: A FŐÚTON.
CSÁRUDATTA, KÉT CSÁNDÁLA.
CSÁNDÁLÁK (fellépnek Csárudattával): Ne búsulj! Ügyesen
végzünk veled! Utat, uraim, utat! Ez az érdemes Csárudatta! Virág­
koszorúval a fején hóhérok között lassan közeledik végéhez, minta
kevés olajú mécses.
CSÁRUDATTA (kétségbeesve): Testem nedves szemem vizé­
től, piszkos az út porától. Fejemen temetési virágkoszorú. A reked­
ten károgó hollók alig várják, hogy felfalják testemet, mint vérrel
olajozott áldozatot.
CSÁNDÁLÁK: Utat, uraim, utat! Mit bámuljátok, hogyan vé­
geznek ki egy derék embert, aki sok embernek nyújtott menedéket,
mint nagy fa sok madárnak? Jöjj, uram, jöjj!
CSÁRUDATTA: Mily kiszámíthatatlan a sors! Milyen sorsra ju­
tottam magam is! Áldozati barommá váltam: testem tele van szórva
vörös szantál-porral és fehér liszttel. Mennyi ember! Sokan kiáltják
könnyes szemmel: „Szégyen, gyalázat!" De segíteni nem tudnak.
Csak azt kívánhatják, hogy a mennybe jussak.
ELSŐ CSÁNDÁLA: Az ég is sír, hogy a város büszkesége a
sors végzéséből erőszakos halált hal.
MÁSODIK CSÁNDÁLA: Nem az ég sír: a nők tömegének
felhőjéből patakzik a könny.
CSÁRUDATTA (megindultan): A nők a félig kinyitott ablakok­
ból kinézve szánakozva emlegetik nevemet és könnyeket ontanak
értem.
89

ELSŐ CSÁNDÁLA: Itt az ítélet kihirdetésének helye! Verjétek
meg a dobokat! (Társához.) Hirdesd ki az ítéletet!
MÁSODIK CSÁNDÁLA: Halljátok, uraim, halljátok! „Ez az
ember itt Csárudatta nagykereskedő, Szágaradatta fia, Vinayadatta
unokája. Ez az ember Vaszantaszéná hajadért a Puspa-karandaka
nevű régi kertbe csalta s ott kapzsiságból megfojtotta. Ezért Pálaka
király megparancsolta nekünk, hogy végezzük ki. így jár mindenki,
aki hasonló kárhozatos gaztettet fog elkövetni."
CSÁRUDATTA (szégyenkezve magában): Családomat valami­
kor ájtatos hívek templomokban magasztalták; most, halálom előtt,
legalsó kasztú emberek piszkítják be a piacon.
CSÁNDÁLÁK: Utat, uraim, utat!
CSÁRUDATTA: Arcukat ruhájuk szegélyével eltakarva messze
kitérnek utamból azok, akik barátaim—voltak. Aki bajbajutott, nincs
annak barátja! Ó fiam, ó barátom!
HANGOK (a szín mögött): Ó apám! Ó kedves barátom!
CSÁRUDATTA (fájdalommal): Szívességet kérek tőled, kasz­
todnak főnöke! Fiacskámat szeretném még látni halálom előtt.
ELSŐ CSÁNDÁLA: Nem bánom. Álljatok félre egy pillanatra,
polgárok! Hadd lássa az érdemes Csárudatta fia arcát. Erre, uram,
erre! Jöjj, fiúcska, jöjj!
MÁSODIK JELENET: A FŐÚTON.
Az ELŐBBIEK, MAJTRÉJA, RÓHASZÉNA.

MAJTRÉJA (fellép Róhaszénával): Micsoda helyzetben látlak,
kedves barátom!
CSÁRUDATTA (megpillantja barátját és fiát): Ó barátom, ó fi­
acskám! (Keservesen.) Milyen kicsike vagy még, fiam, halotti áldo­
zatom vizének tartója! Sokáig fogok szomjazni a másvilágon. Mit
hagyjak neked örökségbe, fiacskám? (Végignéz magán, a szent zsi­
nórt meglátva.) Ez még az enyém! Gyöngy és arany nélkül való a
bráhmana kasztnak ez a díszes jelvénye, de közösségbe hoz téged,
fiam, az ősökkel és az istenekkel. (Átadja fiának a szent zsinórt.)
ELSŐ CSÁNDÁLA: Most aztán előre, Csárudatta!
MÁSODIK CSÁNDÁLA:Mondd: „érdemes" Csárudatta! Címe
még az övé.
RÓHASZÉNA: Mért bántjátok az apámat, csándálák?
90

ELSŐ CSÁNDÁLA: Sokáig élj, fiúcska! Nem mi bántjuk, ha­
nem a király. Előre, érdemes Csárudatta, előre!
CSÁRUDATTA: Az ég veled, fiam! Isten veled, barátom! (Könynyezve megöleli őket.)
MÁSODIK CSÁNDÁLA: Utat, maim, utat! Mit bámuljátok ezt
a derék embert? Nem jó dolog derék ember végét bámulni!
ELSŐ CSÁNDÁLA: Bizony, annyi már, mintha vége volna.
Olyan ő, mint a kútba lebocsátott aranyveder, amelynek elszakadt
a kötele. (Társához.) Hirdesd ki másodszor az ítéletet!
MÁSODIK CSÁNDÁLA (kihirdeti az ítéletet, mint föllebb): „Ez
az ember itt Csárudatta nagykereskedő. Ez az ember Vaszantaszéná
hajadért a Puspa-karandaka nevezetű régi kertbe csalta s ott kapzsi­
ságból megfojtotta. Ezért Pálaka király megparancsolta nekünk, hogy
végezzük ki.“

HARMADIK JELENET:
SZANSZTHÁNAKA PALOTÁJA ELŐTT.
Az ELŐBBIEK, SZTHÁVARAKA.

SZTHÁVARAKA (a palota erkélytomyában megbilincselve,
hallgatózva): Micsoda?! Ki akarják végezni az érdemes Csárudattát
— azért, mert uram megölte a hajadért?! Hogyan akadályozzam meg?
Gazdám bilincsekbe vetett. Majd hangosan kiáltok. Halljátok, uraim,
halljátok! Hiába, messze van! Senki sem hallja. Mit csináljak? Leugorjam? (Gondolkozva.) Ha élve jutok le, nem fogják kivégezni.
De lejutok-e élve? Mindegy! Meg kell próbálni! Inkább elpusztulok,
semhogy kísérletet ne tegyek a jó Csárudatta megmentésére. S ha
elpusztulok, a mennybe jutok. (Leugrik.) Sértetlen vagyok, hála az
égnek! Még bilincseim is széttörtek! Siessünk. Héj, csándálák! Utat,
uraim, utat! Csándálák!
ELSŐ CSÁNDÁLA: Ki az, aki közelebb akar jutni.
SZTHÁVARAKA (áttör a tömegen): Én, Szthávaraka, Szan­
szthánaka kocsisa! Halljátok, uraim, halljátok! Én vittem a Puspakarandaka kertbe Vaszantaszénát, aki felcserélte a kocsit. A gazdám
volt, aki megfojtotta, mert a bajadér nem akarta szeretni. Igen, a ki­
rály sógora fojtotta meg, nem ez az úr itt!
CSÁRUDATTA (magában): Az utolsó percben érkezett, mikor
már-már a halál hatalmában vagyok, — mint esőfelhő szárazság ide91

jén, mikor a vetés már-már tönkrement. (Fönnhangon.) Hallottátok,
uraim?
ELSŐ CSÁNDÁLA: Igazat beszélsz, Szthávaraka?
SZTHÁVARAKA: Úgy éljek! Gazdám aztán a palota erkélytor­
nyában bilincsbe vettetett, hogy senkinek se árulhassam el a dolgot.

NEGYEDIK JELENET:
SZANSZTHÁNAKA PALOTÁJÁBAN ÉS ELŐTTE.
Az ELŐBBIEK, SZANSZTHÁNAKA.
SZANSZTHÁNAKA (az erkélytoronyról lenézve): Micsoda to­
longás ! Pedig csak azt a koldús szatócsot viszik a vesztőhelyre. Mek­
kora volna, ha magamszörü kiváló és előkelő férfiú menne a halálba!
De mért akadt el a menet palotám előtt? (Körülnéz.) Tyű, Sztháva­
raka szolgám megszökött! Csak nem azért, hogy a végső percben
csúffá tegye tervemet? Elő kell kerítenem! (A toronyból lejőve a me­
nethez közeledik.)
SZTHÁVARAKA (meglátja): Ni, itt jő ő maga, a nagyságos úr!
SZANSZTHÁNAKA: Helyet, emberek, helyet! Ni, Szthávaraka
szolgám! Jöjj csak, fiacskám! Menjünk haza!
SZTHÁVARAKA: Gazember! Meg akarod gyilkolni az érdemes
Csárudattát is, amint meggyilkoltad Vaszantaszénát?!
SZANSZTHÁNAKA: Én, drágaköves kancsó, én nem ölök aszszonynépet!
MIND: Megölted bizony! Te ölted meg, nem az érdemes Csárudatta!
SZANSZTHÁNAKA: Ki meri ezt mondani?
MIND (Szthávarakára mutatva): Ez a derék ember itt!
SZANSZTHÁNAKA: Hazudik, tisztelt uraim! Ez az én szolgám,
aki egy aranyékszert lopott tőlem. Ezért megfogtam, megraktam, el­
döngettem és megkötöztettem. Hogy mondhatna igazat, mikor így
elbántam vele? (Titokban egy karkötőt ád a szolgának, halkan.) Vedd
ezt, Szthávaraka fiacskám, és vond vissza vallomásodat!
SZTHÁVARAKA (elveszi a karkötőt és felmutatja): Nézzétek,
uraim, nézzétek! Ezzel az ékszerrel akar megtántorítani!
SZANSZTHÁNAKA (dühösen): Éppen ez az az ékszer, amit
ellopott! Ezért döngettem el. Ha nem hiszitek, nézzétek meg a há­
tát, csándálák!
92

ELSŐ CSÁNDÁLA (megnézi): Ez biz’ igaz! Egy szolga bizony,
aki bosszút liheg, könnyen hazudhatik.
SZTHÁVARAKA: Ó jaj! A szolga sorsa, hogy nem talál hitelre!
(Szenvedélyes felindulással.) Szegény Csárudatta! Többet nem te­
hetek érted! (Lábaihoz borul.)
CSÁRUDATTA (megindulva): Állj fel, barátom! Rokoni szol­
gálatot tettél nekem, anélkül, hogy rászolgáltam volna. Mindent el­
követtél, hogy megszabaduljak. De nem akarja a sors! (Halkan.) De
most tűnjél el barátom a tömegben!
SZTHÁVARAKA (eltűnik a sokadalomban).
SZANSZTHÁN AKA: Mit késtek még, csándálák? Öljétekmeg
már ezt az embert!
ELSŐ CSÁNDÁLA: Ha olyan sietős neked a dolog, öld meg
magad!
RÓHASZÉNA: Bocsássátok el apámat, csándálák! öljetek meg
helyette engem!
SZANSZTHÁNAKA: Öljétek meg fiástul!
CSÁRUDATTA (elborzadva): Minden kitellik ettől az őrülttől!
Menj, fiam, anyádhoz! Ne juss atyád miatt az ö sorsára, gyerme­
kem ! Menj el vele, Majtréja barátom!
MAJTRÉJA (magában): Átadom a gyermeket anyjának, aztán
megyek utánad a halálba, kedves barátom! (Fönnhangon.) Már
megyek, barátom! (Átkarolja és lábaihoz borul.)
RÓHASZÉNA (úgy tesz, mint Majtréja.)
SZANSZTHÁNAKA: Nem mondtam, hogy fiástul együtt
végezzétek ki, csándálák?!
ELSŐ CSÁNDÁLA: Nincs rá parancsunk a királytól, hogy
fiát is kivégezzük. Menj, gyermek, menj!
MAJTRÉJA (el Róhaszénával.)

ÖTÖDIK JELENET: A FŐÚTON.
Az ELŐBBIEK (MAJTRÉJA és RÓHASZÉNA nélkül.)
MÁSODIK CSÁNDÁLA: Utat, uraim, utat! Siessünk, hogy
minél előbb végezzünk!
ELSŐ CSÁNDÁLA: Soh’se siessünk! Boldogúlt apám végső
percében ezt mondta nekem: „Ha rád kerül a sor, ne siess végezni,
fiam! “
93

MÁSODIK CSÁNDÁLA: Miért nem?
ELSŐ CSÁNDÁLA: Megeshetik, hogy egy jó ember pénzen
megváltja az elítélt életét, vagy hogy a királynak fia születik és
ennek örömére minden elítélt kegyelmet kap. Vagy új király lesz,
aki megkegyelmez minden elítéltnek.
SZANSZTHÁNAKA: Micsoda?! Új király lesz? Gyerünk,
csándálák, gyerünk!
ELSŐ CSÁNDÁLA: Már közel vagyunk. (Maga elé mutat.) Ott
a déli temető, Csárudatta! Aki ezt meglátja, csakhamar semmit sem
lát többé.
CSÁRUDATTA: Ó, én boldogtalan! Végem van! (összeomlik.)
ELSŐ CSÁNDÁLÁ: Senki sem kerüli ki a halotti lepedőt, ér­
demes Csárudatta! Erre gondolj és szedd össze magadat! (Társá­
hoz.) Hirdesd ki utoljára az ítéletet!
MÁSODIK CSÁNDÁLA: „Ez az ember itt Csárudatta nagy­
kereskedő. Ez az ember Vaszantaszéná bajádért a Puspa-karandaka
nevű régi kertbe csalta s ott kapzsiságból megfojtotta. Ezért Pálaka
király megparancsolta nekünk, hogy végezzük ki.“

• 
  

HATODIK JELENET: A FŐÚTON ÉS A VESZTŐHELYEN.
Az ELŐBBIEK. VASZANTASZÉNÁ. A SZERZETES.
SZERZETES (fellép Vaszantaszénával, hallgatózva): Ó bor­
zalom! Csárudatta azzal van vádolva, hogy meggyilkolt téged! Már
viszik is a vesztőhelyre!
VASZANTASZÉNÁ (kétségbe esve): Ó jaj, én szerencsétlen!
Miattam akarják kivégezni!
SZERZETES: Siessünk, testvérem az Úrban! Helyet, uraim,
helyet I
ELSŐ CSÁNDÁLA: Ne félj, érdemes Csárudatta! Hamar
végzek veled. Gondolj arra, amire még gondolnod kell!
CSÁRUDATTA: Végső percemben rád gondolok, kedves Va­
szantaszéná ! Ha van még ereje az erénynek, te, kedvesem, istenek
és emberek előtt bizonyságot fogsz tenni ártatlanságomról s le
fogod mosni a szennyfoltot nevemről.
ELSŐ CSÁNDÁLA (előveszi a hóhérbárdot): Nyújtsd ki a
nyakadat, érdemes Csárudatta és maradj nyugodtan! Egyetlen csa­
pással a menybe küldlek téged.
94

CSÁRUDATTA (nyugodtan várja a csapást)
ELSŐ CSÁNDÁLA (felemeli a bárdot.)
VASZANTASZÉNÁ (lélekszakadva elörohan): Ne, ne, az Is­
tenért I Én vagyok Vaszantaszéná! (Testével födözi Csárudattát,
majd hirtelen összeomlik.)
ELSŐ CSÁNDÁLA (leereszti a bárdot, hátrálva és hüledezve):
Vaszantaszéná!
SZANSZTHÁNAKA (megrettenve): Vaszantaszéná! Föl­
támadt a szajha?! Átkozott! Szorul a kapca! Menjünk! (Gyorsan
el.)
CSÁNDÁLÁK (vérszemet kapva): Utána! Csípjük el! (El.)
HETEDIK JELENET: A VESZTŐHELYEN.
Az ELŐBBIEK (a CSÁNDÁLÁK és SZANSZTHÁNAKA nélkül.)

CSÁRUDATTA (sírva, magán kívül): Egy másik Vaszantaszé­
ná szállott alá az égből? Vagy csak kísértetet látok?
VASZANTASZÉNÁ (keblére borul, zokogva): Én vagyok,
érdemes Csárudatta! Én vagyok a szerencsétlen, aki miatt ily mél­
tatlan helyzetbe kerültél!
HANGOK (a szín mögött): Csoda, csoda! Vaszantaszéná él!
CSÁRUDATTA (megérinti a hajadért,szemeitlehúnyva, öröm­
től remegő hangon): Te vagy, kedves Vaszantaszéná?
VASZANTASZÉNÁ: Én vagyok, én!
CSÁRUDATTA (örömmel): Csakugyan? Vaszantaszéná?(Ki­
törő elragadtatással.) Honnan lebbentél elő tündérként az utolsó
pillanatban, mikor már a halál hatalmában voltam ? Mily szép az
élet! Mily szép ez a vörös ruhám is! Mily ékes ez a halotti koszo­
rúm is! Mintha vőlegény volnék s menyaszonyomhoz mennék !
VASZANTASZÉNÁ: Hogy jutottál idáig, uram?
CSÁRUDATTA: A király sógora rám fogta, hogy megöltelek,
kedvesem!
VASZANTASZÉNÁ (felháborodva): Éppen ez az ember volt
az, aki csaknem megölt engem, mikor a Puspa-karandaka kertben
szerelmi ajánlatát visszautasítottam! (A szerzetesre mutatva.) Ez
a nemes lélek térített eszméletre és vett gondjaiba.
CSÁRUDATTA: Ki vagy te, jó ember, aki engem is annyira
leköteleztél?
95

SZERZETES: Nem ismersz rám, uram? Én vagyok az a
fiirdös, aki valamikor szolgálatodban állottam. Ez az érdemes úrnő
volt az, aki egyszer játékosok kezeiből kimentett. Azóta megundo­
rodva a játéktól, kolduló szerzetesnek mentem.
HANGOK (a szín mögött): Dicsőség Kártikéjának, ahadakhatalmes istenének, aki Táraka démont leverte! Dicsőség Árjakának, a
föld urának, aki Pálaka királyt tönkretette!
NYOLCADIK JELENET: A VESZTŐHELYEN.
Az ELŐBBIEK. SARVILAKA.

SARVILAKA (sebbel-lobbal fellép): Meghalt Pálaka király!
Éljen Áijaka király! Jövök az érdemes Csárudattát megszabadítani.
Szerencsét hozna Árjaka királynak, ha Csárudatta életének meg­
mentése fűződnék trónralépéséhez. Hol lehet Csárudatta? Bizo­
nyosan ott, ahol az a nagy csődület van! (Gyorsan odalép.) Félre
az útból, gazemberek! (Meglátja Csárudattát, örömmel.) Csárudatta
él s vele Vaszantaszéná is! Teljesült uram királyom óhajtása! (Hoz­
zá lép s kezeit hódolattal homlokához emeli.) Érdemes Csárudatta!
CSÁRUDATTA: Ki vagy, uram?
SARVILAKA: Bráhmana, aki a minap betört házadba s azt a
letétbe helyezett ékszert ellopta. Nagy vétkem tudatában ótalomkeresöként folyamodom hozzád.
CSÁRUDATTA: Ne beszélj így! Barátom vagy! (Megöleli.)
SARVILAKA: Vedd tudomásul, uram, hogy a fennkölt Árja­
ka megölte a gonosz Pálaka királyt s ö lett a király!
CSÁRUDATTA: Az a fiatal ember, akit Pálaka király elhurcoltatott falujából és börtönbe vettetett?..........
SARVILAKA .... és aki aztán ótalmadhoz folyamodott és
kocsidban elmenekült. Áijaka király barátod. Meg van győződve,
hogy csak a te erényed segítségével jutott a trónhoz. Ezért arra kér,
hogy vedd ki belőle a magad részét, s reád ruházza egy város kor­
mányzását. Fogadd szívesen barátságának ezt az első jelét! (Szét­
néz.) Hozzátok most elő azt a gazembert, Pálaka király sógorát!
HANGOK (a szín mögött): Ahogy parancsolod, uram! Előre,
sógor! Vedd el gazságod jutalmát!

96

KILENCEDIK JELENET: A VESZTŐHELYEN.
Az ELŐBBIEK, SZANSZTHÁNAKA.
SZANSZTHÁNAKA (fellép, hátrakötözött kezekkel, Öröktől
kísérve): Átkozott! Visszahurcoltak, mintegy elszabadult szamarat!
Megkötöztek, mint egy veszett kutyát! (Körülnéz.) Minden oldalról
körülvették a király sógorát! Kihez folyamodjam védelemért — én,
védtelen ? (Gondolkozva.) Ez jó lesz, ö hozzá folyamodom! (Köze­
lebb jö.) Védj meg, érdemes Csárudatta, védj meg! (Lábaihoz borul.)
HANGOK (a szin mögött): Add ki nekünk, érdemes Csáru­
datta ! Hadd bánjunk el vele!
SZANSZTHÁNAKA (Csárudattához): Ótalom az ótalom-keresönek! Védj meg!
CSÁRUDATTA (részvéttel): Ótalom az ótalom-keresönek!
Ne félj!
SARVILAKA (felháborodva): Távolítsátok el az érdemes Csá­
rudatta mellöl! (Csárudattához.) Mi történjék ezzel a gazemberrel?
Gúzsba kötve halálra hurcolják vagy karóba húzzák vagy ketté fű­
részeljék?
HANGOK (a szín mögött): Veijétek agyon, polgárok! Mért
éljen üyen gazember?
VASZANTASZÉNÁ (leveszi a halotti koszorút Csárudatta
nyakáról és Szanszthánaka nyakába veti.)
SZANSZTHÁNAKA: Kegyelem, szajha fattya! Többé nem
öllek meg. Védj meg hát!
SARVILAKA: El vele! (Csárudattához.) Mi történjék vele, uram?
CSÁRUDATTA: Hát, amit én mondok, megtörténik?
SARVILAKA: Minden bizonnyal!
CSÁRUDATTA: Akkor hát azonnal. . .
SARVILAKA:... veszítse el életét?
CSÁRUDATTA: . . . nyelje vissza szabadságát!
SARVILAKA (bosszankodva): Ugyan miért?
CSÁRUDATTA: Mert ótalom-keresöt, még ha ellenség, sem
szabad fegyverrel megölni. Másképen kell megbüntetni!
SARVILAKA: Jó. Akkor hát falják föl a kutyák!
CSÁRUDATTA: Nem, nem! Jótéteménnyel kell megbüntetni!
SARVILAKA (hüledezve): Megáll az eszem! Mi történjék hát?
CSÁRUDATTA: Távozzék békével!
7
97

SARVILAKA (dühösen, Szanszthánakához): Hordd el hát az
irhádat, gazember!
SZANSZTHÁNAKA (újjongva): Ihaj! Újra éledek! (El az
őrséggel.)
TIZEDIK JELENET: A VESZTŐHELYEN.
Az ELŐBBIEK (SZANSZTHÁNAKA nélkül). CSANDANAKA.

CSANDANAKA (sebbel-lobbal fellép): Az érdemes Csárudatta
neje máglyára akar lépni! Hiába mondtam neki, hogy az érdemes
Csárudatta él! Nem hiszi.
CSÁRUDATTA (felindulva): Nélkülem akar a másvilágra
menni?! (Ájuldozik.)
SARVILAKA: Átkozott! A dolog, úgy látszik, mégis rosszul
fog végződni!
VASZANTASZÉNÁ (Csárudattához): Téij magadhoz, uram!
Siess feleségedhez és hívd vissza az életbe!
CSÁRUDATTA (összeszedve magát hirtelen feláll): Merre
vagy, kedves feleségem ?
CSANDANAKA: Erre, uram, erre!
MIND (el.)
TIZENEGYEDIK JELENET: A FŐÚTON.
Az ELŐBBIEK, CSÁRUDATTA NEJE, RÓHASZÉNA,
MAJTRÉJA, RADANIKÁ.

CSÁRUDATTA NEJE (fellép, könnyezve): Bocsáss el, gyer­
mekem, ne tartóztass! Már is félek, hogy férjem szemrehányást
tesz nekem késedelmezésemért. (A máglya felé tart.)
RÓHASZÉNA (ruhájábafogódzik): Ne hagyj el, kedves anyám!
Hogy éljek nélküled?
MAJTRÉJA: A bölcsek szerint bűnt követ el az a nő, aki férje
holtteste nélkül lép máglyára.
CSÁRUDATTA NEJE: Inkább bűnt követek el, semhogy fér­
jem szemrehányását halljam 1 (Radanikához.) Vállald el gyermeke­
met, Radaniká!
RADANIKÁ (fájdalmasan): Én követni akarom példádat, úmöm!
CSÁRUDATTA NEJE: Vállald el hát te a gyermeket, Majtréja!
98

MAJTRÉJA (felindulva): Én megelőzlek téged, úrnőm! Hasonló
esetben törvény szerint bráhmanáé az elsőség!
CSÁRUDATTA NEJE (átkarolja gyermekét): Neveld hát ma­
gad magadat, gyermekem, hogy bemutasd szüleidnek a halotti ál­
dozatot! Mert hiszen nincs atyád, aki felneveljen!
CSÁRUDATTA (hirtelen előlép): Van! Én fogom felnevelni
gyermekemet!
CSÁRUDATTA NEJE (meglepetve): Csodálatos! Mintha fér­
jem hangját hallanám! (Oda pillant, kitörő örömmel.) Férjem! Hát
csakugyan élsz?! (Átkarolja.)
RÓHASZÉNA (újjongva): Atyám fog felnevelni, hála az ég­
nek! (Megöleli.)
MAJTRÉJÁ (vígan): Csak hogy újra látlak, kedves barátom.
Sokáig élj, uram!
CSÁRUDATTA: Keblemre, Majtréja barátom! (Megöleli.)
RADANIKÁ: Üdvözöllek, drága uram! (Csárudatta lábaihoz
borul.)
CSÁRUDATTA: Sokáig élj, Radaniká! (Felemeli.)
CSÁRUDATTA NEJE (szívélyesen Vaszantaszénához) : Re­
ményiem, jól vagy, húgom? (Megöleli.)
VASZANTASZÉNÁ (meghatva): Most vagyok igazán jól!
SARVILAKA (Csárudattához): Kedveseid, az égnek hála, mind
jól vannak! (Vaszantaszénához.) A király megelégedése jeléül az
„asszony" címmel kedveskedik neked s följogosít a fátyol viselé­
sére. (Fátyolt borít rá.)
VASZANTASZÉNÁ (boldogan): Mit kívánhatnék még többet,
uram?!
SARVILAKA (Csárudattához): Mi történjék e szerzetessel, uram?
CSÁRUDATTA: Mi az óhajtásod, barátom?
SZERZETES: Most, hogy láttam, mily forgandó a sors, még
inkább el vagyok határozva, hogy szerzetes maradok.
CSÁRUDATTA (Sarvilakához): Legyen hát tartományom min­
den kolostorának főnöke!
SARVILAKA: Ahogy parancsolod, uram! S mi történjék Szthávarakával ?
CSÁRUDATTA: Szabaduljon föl a derék szolga! Csandanaka
helytartóm legyen s kapja meg a királyi sógor hatalmát! A két
csándála valamennyi csándála feje legyen!
99

SARVILAKA: Ahogy parancsolod, uram! Tehetnék-e még
valamit kedvedre, uram ?
CSÁRUDATTA: Mit kívánhatnék még magamnak? Vissza­
szereztem jó nevemet, visszanyertem kedvesemet, újra ölelhetem
hűséges barátaimat. Szabadon bocsátottam lábaimnál heverő ellen­
ségemet. Egy ország kormányzója vagyok Árjaka király, kedves
barátom, jóvoltából. Maradjon hozzám kegyes a hatalmas sors,
amely kikutathatatlan szeszélye szerint felmagasztal és megaláz!

ÁLDÁS

Bőven tejeljenek a tehenek! Hozzon bő termést a föld! Esözzék
kellő időben az ég! Fújdogáljanak a szelek a halandók felüdítésére!
Örvendjenek az élőlények! Álljanak mindig tiszteletben a bölcs
bráhmanák! Védelmezzék mindig dicsőségesen a földet a fejedel­
mek, diadalmaskodjanak ellenségeiken s uralkodjanak törvény
szerint!
MIND (el).

100

UTÓSZÓ
Az „Agyagkocsika" (Mrcs-cshakatika) című „polgári színmű"
(prakarana), állítólag Súdraka király, „az ind Shakespeare", műve
(körülbelül az 5. századból), a legjobb ind dráma (1. Schmidt József
„Szanszkrit irodalomtörténet" c. müvét, 202—207.1.) A darab nyu­
gati mértékkel mérve is megállja helyét, de szövege szánalmas
alakban maradt ránk: telidestele van fölösleges, részben ügyetlen
és képtelen betoldásokkal, ízetlen ismétlésekkel és erős ellenmon­
dásokkal, úgyhogy az ind eredetinek hű fordítása nyugati szemmel
nézve jóformán élvezhetetlen. Ezért a nyugati fordítók többé-kevésbbé megrövidítik és feldolgozzák. Ez a fordítás is rövidített fel­
dolgozás, amelynek alapja a Kásináth Pándurang Parab kiadta
szöveg (2. kiad. Bombay 1904.) A nagyszámú lírai strófák közül
csak azok vannak (prózában) lefordítva, amelyek szép gondolatot
tartalmaznak. Ezen fölül is vannak kisebb-nagyobb változtatások,
de nem lényegesek s velejében csak az összefüggés helyreállítására
valók. A fordító mindenképen azon volt, hogy a darab ind jellegé­
ből lehetőleg semmi se menjen veszendőbe.
Budapesten, 1925 december havában.
Schmidt József

101

A DRÁMA SZEREPLŐI:
FÉRFI SZEMÉLYEK-.

• C S Á R U D AT TA: bráhmana (a leg­
  

első és legtekintélyesebb kaszt tagja),
elszegényedett nagykereskedő, min­
den erény mintaképe, a dráma főhőse.
RÓHASZÉNA: Csárudatta fiacs­
kája.
MAJTRÉJA: Csárudatta házi ba­
rátja, bráhmana, pap s egyben a komi­
kus személy (uidusaka), haspók, mű­
veletlen, tudatlan, kissé gyöngefejű, de
aranyszívű ember.
VARDHAMÁNAKA: Csárudatta
szolgája.
SZANSZTHÁNAKA: Pálaka király
sógora, nagyképü és nagyszájú szerencsefi, félmüveit és féleszű, de egé­
szen hitvány, szinte démoni gonoszságú fickó, egyben gyáva poltron, épp
oly félelmes, mint nevetséges groteszk
alak. Selypít: sz és s helyett jésített s
hangot ejt, miért is sokára („selypes")
a mellékneve.
♦A VITA: Szanszthánakanevelője,
nagy- és félvilági körökben otthonos,
finom modorú, elegáns világfi, bel es­
prit, szónok és költő; viveur és, mivel
vagyontalan, parazita, maitre de plaisir és alkalomszerzö, ennek ellenére
kifogástalan gentleman.
SZTHÁVARAKA: Szanszthánaka
szolgája.

• ÁRJAKA: fiatal pásztor, majd ki­
  

rály.

•SARVILAKA: bráhmana, Árjaka
hű barátja.
CSANDANAKA: ) a királyi őrség
VÍRAKA:
j hadnagyai.
EGY FÜRDÓS: aki vészit, ezért
később buddhista szerzetes.
MÁTHURA: játékbarlang-tulajdo­
nos, bank-adó.
♦DARDURAKA: egy játékos.
EGY JÁTÉKOS.
♦EGY BÍRÓ.
EGY CÉHMESTER: | a törvényEGY ÍRNOK:
í széktagjai.
EGY TÖRVÉNYSZÉKI SZOLGA.
KARNAPÚRAKA: IVaszantaszéKUMBHÍLAKA:
Jná szolgái.
KÉT CSÁNDÁLA: (a legutolsó és
legmegvetettebb kaszt tagjai), mint
hóhér.

NŐI SZEMÉLYEK:
♦VASZANTASZÉNÁ: szép, bá­
jos, müveit, szellemes, finom érzésű,
dúsgazdag bajadér, Csárudatta ked­
vese.
VASZANTASZÉNÁ ANYJA.
MADANIKÁ: Vaszantaszéná komornája, Sarvilaka kedvese, majdneje.
VASZANTASZÉNÁ SZOLGÁ­
LÓJA.
CSÁRUDATTA NEJE.
RADANIKÁ: Csárudatta szolgá­
lója.

A DRÁMA SZÍNHELYE: Uddsajiní (a mai Uddsejn) városa és vidéke.
A DRÁMA KORA: Kr. u. 500 körül.
A csillaggal jelölt személyek szanszkritul, a művelt emberek nyelvén, a többiek minden­
féle prákrit (népies) tájnyelveken beszélnek. Vaszantaszéná prákritul is beszél.

102