Az Ismeretlen Katona (Szini Gyula)
| Az Ismeretlen Katona szerző: Szini Gyula |
Paul Raynal színműve
Vagy két évvel ezelőtt a mi irodalmi és talán politikai köreinkhez is eljutott a híre annak a parázs tüntetésnek, amellyel a régi francia hagyományok színházában, a Comédie Française-ban egy fiatal író háborúellenes színdarabját fogadták. Paul Raynal "Le Tombeau sous l'Arc de Triomphe" című háromfelvonásos tragédiájáról van szó, amelyet a Belvárosi Színház "Az Ismeretlen Katona" címmel fog a magyar közönség ítélőszéke elé állítani.
A darabot én fordítottam, tehát ezzel mintegy közösséget vállaltam vele. De szükségesnek tartom, hogy lehetőleg még a bemutató előtt néhány tájékoztató szót mondjak a darabról azok számára, akik nemcsak jelszavakat, de érveket is hajlandók meghallgatni.
Irodalmi mű megítélésénél mindig zavart okoz az, ha a politikai arénára hurcolják, de ezt a rossz sorsot maga az ifjú szerző provokálta azzal, hogy lángoló költeményt írt, a háború ellen. Hozzá kell tennem, hogy Paul Raynal aktív katona volt a háborúban és annak a fiatal francia nemzedéknek jogán szól, amely a lövészárokban senyvedte végig ifjúsága legszebb éveit. És ami a legkülönösebb: ez a Raynal nem "kommunista," hanem szívvel-lélekkel hazafi és lelkes dithirambusai vannak a Hazáról. Háborúellenes patrióta.
Ez rendkívül fontos megállapítás. Mert nálunk a hazafiságot csak kacagányosan, buzogányosan tudják elképzelni és talán nem is sejtik, hogy a nyugat-európai lövészárkokban - innen és túl is - egy gondolkodó nemzedék nőtt föl, amely megiszonyodott a vérontástól, a saját tetteitől és amely fogadalmat tett, hogy ilyen szörnyű vágóhídnak nem szabad többé megismétlődnie az emberiség történetében.
Ez a nemzedék, amint az újabb kori eseményekből kiviláglik, sokkal nagyobb súllyal esik a világhelyzet serpenyőjébe, mint nálunk hiszik. Erre a nemzedékre vezethető vissza Locarno és Németország belépése a Népszövetségbe, Franciaország és Németország feltűnő közeledése. Poincaré külügyminisztere, Briand leül a német Stresemannal barátságos villásreggelire Thoiryban és ennek első következménye, hogy a német vezérkar feje, a titokban imperialista Seekt tábornok megbukik. És a thoiryi szivarfüst bodraiból kígyózik föl először az európai népek előtt annak a reménynek abbeli füstje, hogy még az Isten előtt is kedvesebb az Egyesült Európai Államok blokkja, mint az egymást marcangoló nemzetek véráldozata. Minden háború testvérháború, mondja Raynal és szeretném hinni, hogy a jövő nacionalistái őt fogják idézni és nem az antik, vérbe és vakhitbe mártott "Dulce et decorum est"-et.
A Belvárosi Színház nézetem szerint színházhoz méltó feladatot végez, amikor ezt a mindenképp tanulságos darabot, amelyet mindenkinek ismernie kellene, bemutatja. És akkor is, ha a mi struccaink a homokba szeretnék dugatni mindenki fejét, hogy ne lássák a nyugatról jövő világosságot.
Nagyon érdekesnek tartom annak elmondását, hogyan keletkezett "Az Ismeretlen Katona" és hogyan fogadták Párizsban. Raynal első darabja - "Le Maître de Son Coeur" - 1920-ban került színre az Odeonban és ennek az első kísérletnek sikere arra bírta Émile Fabre-t, a "Comédie" igazgatóját, hogy megbízást adott Raynalnak: írjon Franciaország legelső színpada számára darabot. Így jött létre a "Tombeau." A Comédie drámabíráló bizottsága, a "comité de lecture," amely tudvalevőleg a színház tagjaiból áll, mindjárt fölismerte a darab újszerűségét, nagyszerűségét, de elfogadását föltételekhez kötötte. Az első föltétele az volt, hogy a darabot, amely hatórai játszási időt igényelt, legalább felére kell redukálni, hogy előadható legyen. A másik föltétele az volt, hogy revízió alá kell venni a darab mondanivalóit is tekintettel a Moličre Házának régi hagyományaira. Barátságosan meghívták tehát a szerzőt, hogy a szükséges kihagyásokat eszközölje.
De Raynal sokkal keményebb legény, semhogy elfogadta volna ezeket a föltételeket. Raynal "irréductible charaktčre," mint ismerősei mondják és azt követelte, hogy úgy adják elő a darabot, ahogy írta, vagy sehogy. Így "Az Ismeretlen katona" sose került volna színre. De közbevetette magát Antoine, aki, amióta nem igazgat színházat, a francia kritika legharcosabb és leghasznosabb tagja lett. Antoine lándzsát tört Raynal mellett és ezzel felköltötte Robert de Flers és Paul Boncour figyelmét, akik szintén Raynal érdekében léptek közbe. Három ilyen tekintély előtt meg kellett hajolnia az akkori szépművészeti miniszternek, Léon Bérardnak is, aki szintén a "comité de lecture"-től azt követelte, hogy fogadja el változtatás nélkül "Az Ismeretlen katonát." A bizottságnak most már csak a hatórai játékidő ellen volt kifogása. Raynal ekkor levelet írt a comiténak, hogy hajlandó a színpadilag szükséges kihagyásokat elvégezni, de azzal a feltétellel, hogy a bizottság fogadja el a darabot újabb elolvasás nélkül. Raynal ezzel a politikai revíziótól akarta megvédeni mondanivalóit. A bizottság a szépművészeti miniszter nyomására végre elfogadta a darabot, amelyet aztán maga Paul Raynal formált előadhatóvá. Meg kell jegyeznem, hogy a Belvárosi Színház természetesen ebben a szerző által komprimált formában mutatja be Az Ismeretlen Katonát.
A jelmezes főpróba (répétition des couturičres) zártkörű, de hallatlanul lelkes közönség előtt zajlott le, amely egyszerre szétvitte a darab hírét. A sajtóbemutató (répétition générale) már nem volt ilyen sima lefolyású. Az első nyugtalanság akkor támadt, amikor a leány, aki a lövészárokból hazatért katonának odaadta magát, kijelenti, hogy a fiút nem szereti. Az igazi tüntetés a harmadik felvonásban tört ki, amikor fiú és apa, vagyis az ifjúság és öregség, a szenvedő harcos és a háborút dicsőítő, korosztályon túli aggastyán összecsapnak. Lárma, pisszegés és hangos tüntetés egyéb válfajai zavarták meg az előadást úgy, hogy a színészek alig tudták megőrizni lélekjelenlétüket, de azért hősiesen végigjátszották a darabot. A premieren megismétlődtek a tüntetések.
Az ekként megzavart főpróba, úgy látszik, megzavarta a kritikusokat is. Pártállásra való tekintet nélkül - levágták a darabot. Ilyen "rossz sajtója" évek óta nem volt darabnak, mint a "Tombeau"-nak. Csak kevesen ismerték fel Raynal jelentőségét. De volt agy kritikus, André Lang az "Éclair"-ben, aki az "Hernani" bemutatójának harcaihoz hasonlította a "Tombeau" körüli tombolást. Az "Hernani" főpróbája volt idestova száz évvel ezelőtt a Hugo Viktor zsenijének és a romanticizmusnak első kirobbanása.
És Raynal mellé állt - eléggé nem dicsérhető kollegiális gesztussal Paul Géraldy is, a "Szeretni" szerzője, aki magának kérte azt a kitüntető jogot, hogy a "Tombeau"-ról ismertetést írjon a Comédie programfüzetébe.
A "levágó"-kritikák azért érdekesek, mert nyilván ugyanezekkel a kifogásokkal fogunk találkozni a mi bírálóink részéről. Régis Gignoux (Comoedia) szerint a darab megírásához zseni kellett volna, Raynal csak tehetség. Charles Méré (Excelsior) drámai költeménynek nevezi a darabot, amelynek szereplői a szerző akarata és nem a logika követelményei szerint cselekszenek. Pawlowski (Le Journal) hosszadalmasnak és cselekmény nélkül valónak ítéli a művet. André Beaunier (Écho de Paris) is erősen megbírálja. Lucien Descaves (L'Intransigeant) az apa szereplése miatt hökken meg. George Pioch (L'Ére Nouvelle) szerint a személyek csak allegorikus költemény szimbólumainak tekinthetők. Lucien Bernard (Quotidien) szerint a "Tombeau" típusa a játszhatatlan darabnak. Lugné-Poe szerint "nyilvánvaló szépségek és jellemzésbeli fogyatékosságok" vannak a darabban.
A főpróba benyomásai alapján csak Bernard Huc (Le Victoire) és Edmond Sée (L'Oeuvre) dicsérték meg a darabot. Sée-nek, aki maga is kiváló drámaíró, érdekes afférje támadt szerkesztőjével, Gustave Téryvel. Téry nem adta le Sée kritikáját a főpróba után, mert ellenkező nézeten volt vele és erre Sée lemondott kritikusi állásáról. Utóbb megbékültek és a kritika eredeti fogalmazásában mégis megjelent az "Oeuvre"-ben.
Azok, akik később és nyugodtabban ítélték meg a darabot, jobban fölismerték irodalmi értékét és jelentőségét. Robert de Flers (Le Figaro), Bidou (Journal des Débats,) André Benoit (Bonsoir) megdicsérték Raynalt. Nozičre (L'Avanir) szerint az Ismeretlen Katonának szinte zenei értéke van és Wagner "Parsiphal"-jára emlékeztet. Antoine, aki elsőnek szállt síkra a darab mellett, ezt írja az "Information"-ban:
"Rosszul szerkesztett darab? Ezen nevetnem kell. Az az író, aki talpra tud állítani ilyen darabot, amelynek csak három szereplője van és minden külső eszköz nélkül tud hatni, mester a mesterségében. Nem darab? De hát nem fogadtuk-e el régóta, hogy az ósdi formuláknak vége? nem tartjuk-e a cselekményt izgalmasnak akkor is, ha rugói nincsenek megkötve önkényes események által?"
Az ellentétes vélemények pergőtüzéből Paul Raynal került ki diadalmasan. Az én nézetem szerint, amelyet a "Tombeau" ismerői közül bizonyára sokan osztanak, ő a modern francia drámaírói nemzedék legjelentősebb reménysége. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy tőle lehet várni a tragédia újjászületését és talán föllendülését. Zordsága, keserűsége, impulzív ereje a mi "Bánk bán"-unk Katona Józsefére emlékeztet. De míg "Bánk bán" tökéletes tragédia és csaknem abszolút jellemrajz, Az Ismeretlen Katona formailag még nem tökéletes, még inkább a líra, mint a dráma síkján mozog. A dráma valóban valami háromdimenziós műfaj és Raynal alakjai még nem vetültek át mind a három síkba. Még túlbuzog bennük a líra és a dikció, úgyhogy rosszakarói "irányműnek is bélyegezhetnék. De mégis tele van a zseni oroszlánkörmeivel és oroszlánlépéseivel.
Bárdos Artúr, aki a színigazgatói székbe az író és művész lelkiismeretességét vitte - ezekben a "nehéz" időkben eléggé nem méltatható hősiességgel, - már bizonyos missziós érdemeket, sőt diadalokat szerzett a modern francia irodalom legérdekesebb tehetségeinek bemutatásával. Crommelyncket, Géraldyt, Romain Rollandt, Amielt, Sarment-t ő mutatta be a budapesti közönségnek. Ezért sokan támadják is. De aki az emberi szellem univerzitásáról van meggyőződve, nem helyeselheti azt az elszigetelődést, amelyet sokan a magyar irodalom számára követelnek. A magyar drámát különösen nem kell félteni.
Jól tudom, hogy mint minden új költő, Raynal is ellentmondással, heves vitával fog találkozni. De nyugodtan nézek útja elé. Azok, akik a friss, ifjúi megnyilatkozást várják, akik a fanyar, de nedvdús és ropogósan édes primőröket kedvelik, akik a színház magasabb céljaiban hisznek, nem fognak csalódni Raynalban.