Az „Uj Szinház"-ról
szerző: Nagy Endre
- Levél a szerkesztőhöz -
Arról a színházról, amelyet karácsony első napján óhajtok megnyitni, itt, e helyen különös fesztelenséggel beszélhetek. Körülbelül úgy, ahogy családi körben szokta az ember a terveit kibontogatni, vagy ahogy klubbéli asztala mellett szokott teendőiről elábrándozni.
Hogy is ne! hiszen ez a színház az ő nyolcszáz földszintes ülőhelyével, mintaszerű kis színpadával voltaképpen ennek a folyóiratnak egyik törekvő rovata lesz. Bajosan van a "Nyugat"-nak olyan munkatársa, akit már eddig is ne fűztem volna valamely irodalmi munkájával szinházam programmjába. És bajosan fog beférni szinpadon hátsó ajtaján olyan író, aki nem birt veleuszni a "Nyugat" áramlatával.
Így hát művészeti és irodalmi programot adnom e helyen merőben fölösleges. Egy hitvallásom van: az, hogy az irodalmi törekvések a színpadon is szűzen tovább élhetnek. Csak épp közönség kell, amely nem él kétlaki életét és színház, amely ezt a közönséget egybe tudja szólítani.
És most rátérek valamire, ami nagyon jelentéktelen dolognak látszik, pedig ez éppen e színház jövendő életének a magja. Ugyanis a belépőjegyek árát átlagosan egy koronában szabtam meg. Ez az egy korona bevezeti majd a színházamba a szervezett munkásságot, a tanuló ifjúságot és azokat, akik körülbelül a legegyenletesebben szokták összeválogatni lelki tápszereiket.
Ilyen közönség előtt aztán meg lehet kezdeni az a munkát, ami e színház feladata lesz.
Az előbb kétlaki emberekről beszéltem. Nálunk a legtöbb ember az. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs arról a nemes harmóniáról, amely az élet minden percét klasszikus egységbe olvasztja. Ezek az emberek finnyásak, pedánsak a hívatásukban, de aztán levetik lelkükről a munkakabátot. Ezek az emberek szülik, táplálják és juttatják gúnyolódó diadalhoz a Sardoukat és az alacsonyabb ösztönök kufárait. Ezek számára írnak zenét a zenetolvajok, ezek számára festenek az Innocentek és ezek számára írnak regényeket a... nem mondom meg kik. "Elég komoly az élet, legalább mulassunk jól" - az ám, csakhogy az igazi kultúrembernek nem túlságos komoly dolog késsel-villával ennie és nem túlságos mulatság ingujjra vetkőzve bicskáznia a nyers szalonnát. Van, aki megkönnyebbülten sóhajt föl, ha odahaza végre ingujjra vetkezhetik és van, aki megkönnyebbülten sóhajt föl, ha odahaza végre tiszta inget és fekete szmokingot ölthet magára.
Újra átkéredzeni sokszor megemésztett irodalmi és színpadi hatásokat: - ez az én közönségemnek nem lesz a mulatsága. Az én közönségem tudni fogja, hogy van ennél nemesebb, ínyencebb szórakozás is: megemésztett falatok helyett talentumos törekvések első sütetéből kóstolgatni.
Ha ilyen közönségre gondolok, egyszerűnek, természetesnek és életerősnek látom a színházam programját. Ez a színház ugyanis iparkodik majd egész sereg írót állandóan, a színpadi megnyilatkozások szokott komplikáció nélkül szóhoz juttatni. Három egyfelvonásos darabot fogok eljátszatni esténként és a premierek nem aszerint fognak következni, amint egy-egy sikeresebb darab élete prolongálható, hanem az írók termelése szerint. És mivel az én közönségem föl fog tudni emelkedni a kultúrember ínyencségének olyan szintjére, ahol minden törekvés élvezetes, ha művészi és minden kísérlet szeretetre talál, ha csak egy csöppnyi új ízzel, bouquet-val gazdagítja a konyháját: ebben a színházban az írónak nem kell semmi mással se számolni, csak a maga írói lelkiismeretével. Így szültetnek meg a folytonos premierek és ezekkel együtt a folytonosan ébren tartott irodalmi érdeklődés.
Egyelőre ennyi az, amit a tervemről beszélhetek, kedves barátom. Ez se annyira az én színházamról szól, mint a - a többi színházakról. De lehetetlen is többet beszélnem róla a színpad furcsa dolog. Ott asztalosok fúrnak-faragnak, festők pingálnak, rendezők káromkodnak, színészek izzadnak és - ami megszülteik, az lehet rongy komédia, vagy színtiszta irodalom... De ott dolgozni kell!
Még csak egyet! A megnyitó előadás három darabját Bíró Lajos, Ady Endre és Lengyel Menyhért írja. Kívánsz még egyéb programbeszédet tőlem?