Az ünneprontók (Tompa Mihály)
szerző: Tompa Mihály
'Ébredjetek...! kenyérebédig
Fogtok nyujtózni tán,
Ti naplopók! és tátni szájatok
A sült galamb után?!
Dologhoz lásson, aki csak bír!
Csorbóka, dudva veri fel
Szőlőtök a hegy oldalában;
Gyomlálni és kapálni kell!'
Szólott, megrúgva talpát
Három testvérfiaknak
A zsémes nő; s azok rá
Álmosan felriadtak,
Készülvén a szőlőmunkára,
A hegynek lejtős oldalára.
És mond ifjabb leánytestvérök:
- S beszéde volt bátortalan -
»Hát nincs ma ünnep, nénémasszony?
Azt gondolám, urnapja van...«
De ráriadt vadúl szegényre
A durcás vén leány,
Száraz kezét arculcsapásra
Fogván fel a pogány:
'Menj, istenadta urnapoddal
Színem elől, te csacska féreg!
Hogy helytelenkedhess napestig,
Ünnep kell úgy-e, meg legények?
A két szemed tüzes fogóval
Szedem ki mindjárt, hitvány pára!
Ha mátul fogva nézni is mersz
A szomszéd dolgatlan fiára!
No csak lássa meg már az ember!
Hogy ő tanítson, még csak az kell!
Most pedig az erdőre mégy,
Egyik lábad itt, a másik ott; -
S ha száraz galy nem lesz elég:
Akkor lesz még ünnepnapod!
Vizet hozzál és kividd az ételt;
S mig délben bátyáid pihennek:
Gyomlálj, kapálj, aztán arass egy
Jó hamvas mohart a tehennek.
Mert mind bolond, ki ünnepel,
Midőn szegény, s dolgozni kell!'
»Igazság! - a fiúk morogtak, -
Nekünk is akkor lesz urnapja,
Ha megtisztult, kiforrt borával
Kinál a hordó szája, csapja;
És most ki a szőlőmunkára,
A hegynek lejtős oldalára!
Mert mind bolond, ki ünnepel,
Mig nem gazdag... s dolgozni kell!«
------
A kinzott lányka keszkenőjét
Fájó dagadt képére húzván:
Letörlé forró könnyeit,
S gyorsan haladt a keskeny útcán;
Szegény...! mig más leányka
Ünneplő köntösében,
Bokrétával kezében,
Vár a harangozásra:
Miként más jó keresztyén,
A szent napon nem ünnepel;
Rosz néne számol érte,
A lelke fáj... de menni kell!
Immár a kert aljához ért el,
- Többet futott, mint lépett, lába,
Hol a szilvás gyepűje mellől
Sugár fiú pattant utába;
»Jaj Istenem!
Nénémasszony megöl ezért...!«
De a legény
Megfogta a leány kezét;
»Jó lány, mi lelte képedet?
Miért ríttál ilyen korán?«
»Eressz, eressz az Istenért...!«
»No csak te mondd el szaporán...!«
És a leány keserves élte
Minden baját hűn elbeszélte;
A szó igazvoltát pedig
Pecsételé könyhullatással,
Melyet letörlött a legény
Lobogós ünge gyolcs ujjával.
És elmaradt a galyszedés. -
Ifjú, leány együtt menének
Az Istennek háza felé,
Napján az Ur szent ünnepének.
S az ájtatoskodó seregben,
- Amely vonult a szent zászlók után -
Egymás mellett borúla térdre:
Buzgón imádkozó fiú s leány.
Majd a legény szülőihez
Vezette a szabadkozót,
Hol hozzá nyájas ajkakon
Ejtett a háznak népe szót.
Vigan költék a szűk ebédet el,
S a gazda, a jó rendnek őre:
Jobb kéz felől, magához ülteté
A vendéglányt, az asztalfőre.
Majd szólt a jámbor házi nő:
- Imé, a lányok serge jő!
Maradj nálunk, édes leányom!
Vigadjatok, mulassatok,
Vigságtok jól-esik szivemnek,
Ha mult időmre gondolok:
Magam kisérlek majd haza;
Durcás nénéd, a vén leányt
Jól ösmerem bibéivel...
S ne félj... mert egy ujjal se bánt!
De most mulassatok s enyelgjetek,
Egész megifjulok közöttetek! -
------
Az ajtót ki- s becsapkodá
A karcos néne azalatt;
Kiállt az utra s galyhozó
Öccsére szórt szidalmakat;
Mérgében tört, rontott, mikép
A felleg száraz mennyköve:
De akit vaslapátja várt,
Testvére csak meg nem jöve.
A síró tűz körül,
- Füst marván a nő két szemét -
Elkészült csakugyan
Az ízetlen sovány ebéd;
Aztán szalmába fészkelé
A szélkét és fakanalat;
A kast fejére fölvevé;
S a szőlőhegy felé haladt.
Csöppek borsózták homlokán,
S dul-fult magában a kaján.
Sok izzadás után végtére
A hegynek oldalára ére,
S hol a munkás bujt, nyes, kapál,
S a bő szüret napjára vár.
Hol, mig jár napfény s őszi dér:
Szépen megasznak a gohér,
A rózsaszőlő s erdei
Arany-cseppű gerézdei.
És első gondja a fiaknak,
Hogy a jövőre rátámadjanak:
»Nem láttad, hogy rég hajlik a nap?
Vagy tán az ördög van veled:
Hogy a kapást féldélutánig
Éhen, szomjan itt kinn feledd...!?«
S ő fuldokolva visszapattoga:
'Az átkozott lány s ünnep az oka!'
Zajong mindannyiok...
S istentelen szitok
Hangzott el a magas szőlőhegyen:
- Ünnep s lány hétszer átkozott legyen! -
------
Az elfáradt testvér fejéről
Az étekkel a kosarat
A bősz fiúk le sem vehették,
Mert egy szempillantás alatt...
Midőn testvért és ünnepet
Mocskos szókkal szidalmaznának:
Szőlőjük tüske s gazberekké,
S ők... kőbálvánnyá változának.
S az istenfélő jó leányhoz,
- Ki rájok rettegés közt vára,
Ülvén a zárt ajtó küszöbjén; -
Nem tértenek meg éjszakára.
------
Hol a regényes Abaujnak
Koszorúzott hegylánci nyulnak:
Bükkek felett, hegy oldalában,
Regécvár omladékihoz közel,
Az ünneprontó kőtestvérek
Merev csoportja vesztegel,
Fején az étek-kosarat
Emelvén a leány...
Gyakran kapa pengése hallik,
Körűlök csendes éjszakán.