Az élet képe
| Az élet képe szerző: Komjáthy Jenő |
Kolossz a szétfolyó,
Állhatlan tengeren,
Kormánytalan hajó
A levegő-egen,
Homokba írott mély sorok,
Az esztelenbe fúlt okok,
A gondolat, mely űrbe vesz:
A földi élet képe ez.
A semmi, mely teremt,
Egy lázongó parány,
Zenére szomju csend,
Magányt üző magány,
Pusztában elhangzó szavak,
Világtalan vezette vak,
Az űr, mely alakot keres:
A földi élet tükre ez.
Agyagból ideál,
Pontokból egy világ,
Fényszomjazó homály,
Kiáltó némaság,
Orkánra bízott bölcs igék,
Meglelkesűlő semmiség,
Romlás, mely alkotást mimel:
Az élet ez, rejtelmivel.
Virány a vérmezőn,
Sírkertek illata,
A kéj, mely rejtve nősz,
Virul, mert rothada,
Sziklára hulló eszmemag,
Nap, mely diccsel körít sarat,
Fénykéve a sírdombokon,
Zsarnok kedv szolga csontokon:
Keresztre feszitett
Eszményi küzdelem,
Féreggé szűkitett
Isteni végtelen,
Mélységbe omló fénybetűk,
Ihletre gyúló síri tűz,
Babér a mártírhomlokon:
Élet! Tevéled oly rokon.
S a harc, mely céltalan,
A vér, mely vért kiván,
Nagyság, mely hontalan
Az ember házinál,
A sárba öntött istenarc,
Az ősi harc, örök kudarc,
A teremtés, mely zűrbe vesz:
A földi élet átka ez.
Remény, mely végtelen,
Halhatlan eszmehit,
Mely bukva szüntelen
Csak új erőt merít
A vértől szentelt hantokon,
És zászlaját az ormokon
Kitűzi, bár mélységbe vesz:
Az örök élet titka ez.