Anizia!...

Anizia!…
szerző: Somlyó Zoltán

Anizia! szolgád leszek s felejtelek.
Ez j ó neked.

Ha látogató érkezik s szomjas reád:
hozok teát.

Remegni fog kezemben a kis szerviett,
amely tied.

Még kesztyűvel, véletlen sem érintelek.
Most már minek!

Benézek majd (s így minden csókodat tudom)
a kulcslukon.

Nem mondom azt, hogy össze nem szorul kezem…
zsebreteszem.

Te gyönyörű! – De aki szolga, szolga az!
S a dolga az,

hogy kivasalva jól legyen szívén a frakk.
Ó, ennyi csak.

Leszek – mint első csók előtt – alázatos. –
… Gyalázatos!…