Andalgás
szerző: Bajza József
Főd koszorúit,
Te honni Genius,
Gyászlep takarja,
De arczodon
Csendes hajnal derűl,
És kéjlobogva
Felleng tekinteted
Egy szép jövendő
Fényárjain
Leszállsz feledség
Éjébe rejteni
A messze századok
Bús képeit:
Ám visszalengnek ők,
Miként az éjfél
Sírlelkei.
Mohács, Mohács!
Honvér-szentelte sík!
Feltűnsz te némabúsan,
És szétomolva
Elpusztúlt tériden
Királyi thrónus
Nagy romjai;
És szétomolva
Bezöldűlt hant alatt
A messze kornak
Nagy ősei.
Oh szentek, oh dicsők!
Honförgetegnek
Véráldozatjai,
Az ősz idők szele:
Szétlengeté
Szent sírotok porát,
De a nemes
Utókor ajkán
Dal kél fölöttetek,
Dal, mely szelíden,
Hevűlve kéjre,
Hevűlve lángra,
Kijegyzi a tett
Magas becsét;
S gyászló kebelben
Mély fájdalommal,
De büszke érzelem
Fellengte közt
A szép Emlékezet
Borong a csendes
Virány felett,
Mint Spárta hamvain
A régi nagyság
Hős nimbusa.