Amit a poharak beszélnek
szerző: Reviczky Gyula
Elég a napnak terhe mára;
Ne töprengj a világ során.
Arany nedűt tölts a pohárba
És idd ki vígan, szaporán.
Hajrá, szamár mind, a ki tűri,
Hogy gond zavarja éjjelét.
Kicz-kocz, a rosz kedvet legyűrni:
Ez a valódi bölcseség.
Ne bánd, ha a rossz véleményü
Világ korhelynek is nevez.
Vizet iszik a békavérü,
S azért a józan még sem ez.
Ne hajts jámbor filiszterekre,
Italuk hadd legyen savó.
Kicz-kocz, kinek van vére, lelke
Annak nem víz, de bor való.
Ne jajgass, hogyha életednél
Jobban szerettél valakit,
S mert szegény ördögnek születtél,
Más pénzeért veled szakit.
A nő csak nő légyen, ne bálvány;
Mert akkor kinevet s lenéz.
Kicz-kocz, öleld, csókold, ha rááll:
Ha nem: mást lelni nem nehéz.
Barátod is volt szebb időkbe'?
Rábiztad minden titkodat.
Karod, szived megnyilt előtte;
Ismerte minden álmodat.
S kisült, hogy önző, írigy, álnok,
Örül, ha bajt okoz neked...
Kicz-kocz, ne légyen más barátod,
Mint a ki bort iszik veled.
Ne bánd, hogy nem tudsz boldogulni!
Nézd a világnak ezreit;
Zöld ágra jut, ki ért hazudni,
Csuszik, csal és hizelkedik.
Az életből nem tudtad-é meg,
Hogy az igazság meztelen?...
Kicz-kocz, szörnyű bolond az élet;
De van vigasz, csak bor legyen.
Hajszoljon más, mig holtra fárad,
Csalárd szerencse, tégedet;
Legyen más rabja kapzsiságnak,
Lesvén, arany, csengésedet:
De borozó vig társaságnak
Pohárcsengése szebb zene.
Kicz-kocz, minden jó, hogyha másnap
Nem fáj a czimborák feje.