Amerika! Amerika!: III.
szerző: Nagy Endre
Ahogy egy európai látja
A prohibició az a csudás, egyetemleges likör-esszencia, amely minden alkoholt élvezhetővé varázsol.
Újabban az ipari szeszt, hogy élvezhetetlenné tegyék, valami kellemetlen lilaszínre föstik. Ezt az amerikaiak behunyt szemmel isszák.
Newyorkban mindenki rajongó vallásos kötelességtudással iszik. Talán csak a megrögzött alkoholisták nem.
Európában arról ismerni meg a jó gazdasszonyt, hogy milyen befőtteket tud csinálni, Newyorkban arról, hogy milyen pálinkákat tud főzni.
Ha most hirtelen megszüntetnék a prohibiciót, egyszerre kenyerüket vesztenék a szemészek és a humoristák.
Newyorkban az italozás báját némileg csökkenti az a körülmény, hogy oly kevés titokzatosságba burkolózik. Egy megbízhatatlan statisztika szerint ötvenkétezer «speak-easy» van Newyorkban és mindegyiknek az ajtaja az utcáról nyílik, mint a többi vendéglőé. A rendőr ott áll előtte és egykedvüen rágja a gumiját. A vendég, aki életében először akar meglátogatni ilyen helyet, csönget, a tulajdonos kinyitja az ajtót, kezet nyújt és széles vendégszeretettel mondja:
- Áááh! Hogy van, hogy van? Már rég nem láttam!
És mint régi, kedves családtagot tuszkolja befelé.
Odabenn a termek zsúfolva vacsorázókkal. Jó olasz ételeket kapni, chiantit fonott üvegekben, pálinkát, pezsgőt, sőt sört is. De a jó sör a legdrágább ital, mert nagy terjedelme miatt nehéz csempészni.
Egy nagy amerikai író meghívott vacsorára. Vacsora előtt a cocktailt ő maga keverte össze meglepő alkatrészekből. Lenyeltem, de habozás nélkül kijelentettem, hogy a regényei jobban izlettek. Vacsora alatt vörös bort ittunk, amit házilag erjesztettek kaliforniai szőlőből. Vacsora után pedig a bájos háziasszony átszellemült ünnepélyességgel tette asztalra a kincsek kincsét: egy kancsó fekete sört, amit egy öreg német nő kis konyháján főz kliensei számára. Belekóstoltam és megrémülve mondtam:
- Önök csak igyák! De nekem nincs eltiltva.
A szeszesital Amerika mai gazdasági leltárában olyan hatalmas tétel, hogy márcsak ezért sem lehet a szesztilalmat megszüntetni. Ha nincs szesztilalom, ki issza meg azt a sok alkoholt?
Voltam egy night-clubban, amelyben esténkint egy csinos arcú, huszonötéves szőke fiatalember lágy hangján a tölcsérbe susogja dalait. Ő ma a rádió és gramofon hőse. Úgy mondják, hetenkint harmincezer dollárt keres, ami még a valóságban is jelentős összeg lehet, pedig itt méter helyett lábban, kiló helyett fontban számolnak. Egész kis konzorcium alakult körülötte, amely adminisztrálja és vigyáz rá, hogy a nők meg ne fosszák attól a kis hangjától.
Ez a night-club nem akarta vállalni a hatósági elnézés tetemes költségeit, itt tehát csak ártalmatlan szénsavas vizet tesznek az asztalra. Szétnéztem egy félóra múlva: - mindenki részeg volt a teremben. Az asztalkák alatt mindenütt ott volt a nagy üveg viski, amit a vendégek hoztak magukkal. A szódavizet fizették, a viskit pedig itták.
Amerikában az európai ember lépten-nyomon érzi, hogy az új világba került. Máskép nyílik az ablak, máskép kell megforgatni az ajtókilincset, máskép kell elzárni a vízvezetéki csapot, máskép kell a levelet a levélszekrénybe dobni. Csak két intézmény van, amely Amerikában is tökéletesen megőrizte az európai formákat: a lágytojás héjában és az éjjeli lokál.
De a lágytojásnak tavalyi íze van és az éjjeli lokálban sok az akut alkohol-mérgezés. A sok ellenőrizhetetlen eredetű tömény ital az oka, hogy a gyomor hamarabb mondja föl a szolgálatot, mint az idegrendszer. A toilette pazar márvány folyosóin a régi római orgiák fináléi záporoznak. Látni ott gyönyörű sudár szőke nőket, büszke liliomszálakat, akik két kezükkel a falnak támaszkodva, kelyhüket mint egy tölcsért hajtják föld felé. A megkönnyebbülésnek ez erőszakolt módja elfogadott jelenség az éjszakai életben. Egy úrral jöttem hazafelé egy vacsoráról, és amint a taxi sebes iramával rázni kezdett bennünket, utitársam nagy megrökönyödésemre szintén ehez a módszerhez folyamodott. A soffőr hátranézett és mindenféle meghökkenés nélkül nyugodtan mondta:
- Két dollár.
Ott ennek szabott ára van.
De az a gyanum, hogy Newyorkban nem mindenki issza le magát így betegre. A hétmillió lakosnak egy jelentős része, mondjuk hatmillió kilencszázkilencvenezer ember rendesen él, dolgozik, szórakozik. Csakis ezzel tudom megmagyarázni magamnak azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket Newyork remek klinikáiban, tudományos kutató intézeteiben, gyáraiban, műhelyeiben a prohibició dacára is el tudott érni.