A zarándok

A zarándok szerző: Bajza József

    Csendes völgy ölébe' kit fed
E sötét kápolna itt?
Mért szemed kisírva, lyányka?
Mért ily búban arczaid?

    "Nem fed, oh jámbor zarándok,
Senkit e kápolna itt,
Én könyörgök: fedje béke
A kedvesnek hamvait."

    Hol van kedvesed, leányka,
Mely sír halma rejti őt?
"Messze messze, hol virág nem
Illatozza a mezőt.

    Puszta síkon zúg a szellő,
Szem nem lél vándornyomat:
Ott van sírja, oh zarándok!
A forró fövény alatt.

    Itt sohajtok, itt könyörgöm:
Légyen álma nyúgalom,
S majd ha könnyeim kisírtam,
Enyhűl tán a fájdalom."

   Lyányka, lyányka, e nehéz bú
Elhervasztja éltedet,
Csillapítsd el aggodalmid,
Szűntesd e gyászkönnyeket.

    Él a szent kereszt vitéze
Aki húnytát könnyezed,
Nézz szemembe ─ rám nem ismersz ?
Én vagyok hű kedvesed.

    Élek még, a vad pogánykar
El nem olta engemet,
Visszajöttem, visszahoztam
Néked hű szerelmemet. ─

    "Ég, nagy ég! te vagy, szerelmem?
Akit évtől könnyezek,
Lelkem lelke! el nem olták
Élted a pogánykezek?

    Ah mint dobban e szegény szív!
Mint derűl fel bús szemem!
Fájdalom, ne ölj meg engem,
Itt van, itt van kedvesem!

    Hála, néked a keresztfán,
Hála, hogy megóttad őt!
Szív! merűlj örömtengerbe,
Vissza, visszanyerted őt!"