A vak (Théophile Gautier)
Egy vak koldús, a szöglet táján,
Mint bagoly nappal, oly riadt,
Csak tapogat kopott flótáján
S el-eltéveszti a lyukat.
Valami ócska vaudeville-t nyaggat,
Egy eb vezeti téveteg
A szegény világtalan aggot,
Mint nappali kisértetet.
Fény nélkül foly le minden napja:
A láthatlan élet zaját
Maga körül csak úgy hallgatja,
Mint szirt mögött hab moraját.
Hány zord ábránd bölcsője, sírja
Ez agy, melyen fény nem hat át,
S az agyrém míly betűkkel írja
Tele e bús üreg falát?
Egykor Velence börtönében,
Hol rá örök vak éj szakadt,
Egy félig tébolyult rab épen
Igy karcolt szöggel szavakat.
De hátha tán, multán a létnek,
Ha majd sírjába lepihen,
Ez a homályhoz szokott lélek
Világosan lát odalenn?