A vídám természetű poéta
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Sírhalmok! Gyász temető kertek
Melyek örökös setétség
S szívet borzasztó csendesség
Mostoha keblében hevertek,
Ti bús melankóliának
Setétes vőlgyei!
Hol szomorú múzsájának
Áldozott Hervey.
Itt az érzésnek minden neme
Még az élőben is meghal.
Füle csak csendességet hall,
A semmitől írtódzik szeme,
A ciprus a hold fényjénél
Árnyékát mutatja.
Egy sírból kitántorgott szél
Bágyadtan mozgatja.
Szörnyű környék! melyhez a lélek,
Fantáziáin repűlve,
Irtódzással megy s réműlve,
Félhóltan hátrál vissza vélek.
Szörnyű környék! kérkedj bátor
Bús lantú Youngoddal:
Isten hozzád, gyászos sátor!
Komor ángulusoddal.
Mások irtóztató énekkel
Bőgessék bús obojjokat
És siralmas nótájokat
Jajgassák keserves versekkel;
Kerítse szürke Hesperis
Gőzölgő fejeket:
Én nem óhajtom egyszer is
Követni ezeket.
Nékem inkább oly koszorú
Kösse felkent fejemet,
Melynek színe nem szomorú,
S múlatja a szebb nemet:
Ezt a vídámabb Múzsáknak,
A mosolygó Gráciáknak
Fűzzék öszve rózsaszínű ujjai,
Élesszék fel ambróziás csókjai.
Nem kell ciprus, mellyel Racint
Tisztelte Melpómene,
Apró viola s hiacint
Bár hajamon fénylene:
Apró és kék tőlcsérjei
Olyak, mint szépem szemei.
Ez kell nekem. - Homlokomat ne érje
Shakspeárnak akónitos fűzérje.
Így veszem fel víg lélekkel
Gyengén rezgő lantomat,
S majd kedvesem egy énekkel
Lelkesíti húromat.
Míg leng az estvéli szellő
Szárnyán egy nektárt lehellő
Rózsában a kis szerelmek megszállnak
És mennyei harmóniát csinálnak.
Szívünk elolvadt részeit
Élesztjük új dalokkal,
Pauzák únalmas ideit
Édesítjük csókokkal.
Ah! a híves esthajnalon
Így alszunk el egy szép dalon,
S énekünknek végső bágyadt szózatja
Az andalgó vidéket elaltatja.