A vér és tűz dala
szerző: Kosztolányi Dezső
A fiatal, viharos hajnalon
egyszerre meghal minden fájdalom.
Acél-szárnyú, betyár tavasz-szelek
riognak az alvó világ felett.
Reánk kacag a vérvörös tavasz,
az orgonás, a zengő sugaras.
Itt jár közöttünk, csendbe gyujtogat,
vérnél vörösebb véres álmokat.
A napszekér is dörgő ködbe jő,
és harsonáz a vörös levegő.
Minden sötétbibor tűzben ragyog,
a vér, a láng, az élet, és a csók.
Tüzes káprázat fekete odunk,
és tűz a párna, melyen álmodunk.
Tűzláng a hajnal, vér az éjszaka...
Vegyétek: ez a vér és tűz dala!
*
Igen, ma lázadozva dörgöm én:
királyok vagytok pincék börtönén.
És látom a kaján homályon át
bús főtökön az arany koronát.
Koldús, kirugdalt, rongyos, halavány,
s királypalást leng mindnek oldalán.
Fegyvertelen bár, fegyveres a kar,
a gyenge szó is mennydörgést kavar.
Szemünkben az egész tavasz lobog,
szívünkben új pünkösdi mámorok.
Az élet csókolózik most velünk,
orgona-királynő a kedvesünk.
S virágos templom a nyomortanya...
Vegyétek: ez a vér és tűz dala!
*
Ma pap vagyok, s a szent ígéretet
közétek harsogom: Ne féljetek!
Tüzem, mi úgy égett oltárokon,
testvéri kézzel mind nektek dobom.
Testvéri kéz és forradalmi csók:
egy ércgyürűbe forrnak milliók.
Mezítlen testünk fénybe tündököl,
és égre lázad a kemény ököl.
Ki szolga volt, ma fényes glóriás,
ki törpe és rab, bátor, óriás.
Amerre mentek - zengő kürt szavam -
falak lerogynak, s győztök untalan.
Űzhet rabostor, sápadtarcu kín,
urak lesztek ti poklok kapuin.
A lelkem küldöm csatasorba ma...
Vegyétek: ez a vér és tűz dala!