A tudományok védelmezése
szerző: Kis János
Mikor az arabok arany idejében,
E világ urai királyi székében
A nagy khalif Harun al Rasid parancsolt,
Ki thronusa dísze s népe szemfénye volt.
Hozzá járult egykor Muszafer vezére,
S kérte méltóztatnék adni értésére,
Hogy a tudományok hív dajkálásában
Vajjon mire céloz titkosan magában?
Mért kedvez mindenkor csak a tudósoknak?
Mért ád annyi ifjat s iskolát azoknak?
S széles tartományit melly szemmel tekinti,
A mindentudásnak magvát hogy úgy hinti?
"Te, kinek mindenkor thronusod angyala
Örökös barátod s boldogítód vala,
Reménylesz-e ebből örömet szívednek?
Virágzik-e haszon belőle népednek?
Örömestebb fog-e tenéked engedni,
Ha majd dolgaidról tanúl bölcselkedni?"
Úgy van! felel Harun, adj elébb jó elmét,
Fejtegessed néki a törvény értelmét:
A ki a jó törvény okát módját érti,
Az annak szentségét nem egy könnyen sérti.
"Hát az adót, melly most kényszerítéssel jár,
Ezután örömmel fogja fizetni már?"
Lesznek szép javai, s készen szolgál velek,
Mert a szükségesnél többet nem préselek.
"Hadi tiszted, adván magát tanulásra,
Alkalmatos lesz-e a hadakozásra?"
Tapasztalás és ész hol szül bölcseséget,
Könnyü ott gerjesztni igaz vitézséget.
"De hát ha bölcseid azt találnák vélni,
Hogy a köz dolgokról ők tudnak ítélni?"
Még többet is tesznek, Harun így felele,
Ha szándékomnak lesz jó kimenetele:
Népemben a köz jó szerelmét gerjesztik,
S ha miben hibázok, előmbe terjesztik.
"Felszabadítod-e ezeket egészen?
A tanulás kinek kinek szabad lészen?"
"Mellettem csak okos lelkeket szeretek:
Bolondok tanácsán bátran nem mehetek.
De a bölcs is néha nem tud-e botlani,
Tévedésbe esni s tévedőt mondani?"
Lesz nálánál bölcsebb, ki őtet szereti,
S a szent igazsághoz, melly csak egy, vezeti.
"Elődbe kell adnom, urak ura, néked
Mindent, szól a vezér, mitől félhet széked.
Előtted még azt a veszélyt sem rejthetem,
Mellyben én, ha a nép esze nő, tétetem:
Alig hogy az térdet hajt ez új istennek,
Híveid közzűl is kötve hisz mindennek.
A kire szemed nagy kegyelemmel tekint,
Azt is olcsárolja, arra is csúfot hint.
Én magam is..." - Értem, mond a fejedelem
Nem soká háborgat téged e félelem...
Dzsiafárt érdeme hogy vezérré tette,
A ki urát s népét egyaránt szerette,
Minden tudománynak hív édes atyja lett,
S velek az országra dicső fényt gerjesztett.
Az elmét becsűlte s világosította,
Az emberek szemét látni tanította,
Hogy méltókép tudnák becsűlni s bevenni
Mind azt a jót, mellyet akart vélek tenni.