A tizennégy karátos autó/Tizenegyedik fejezet
XI. FEJEZET
szerkesztésOdadobták a sarokba a leütött légionáriust. Azután Portenifet élesztgették, kevés sikerrel.
- Hej! Vén rabló!
Hortyogás.
- Hagyd azt a részeg barmot. A Mester eljön, fizet, és elviheti a Gorcsevjét.
Közben a hallgatag Drugics azzal szórakozott, hogy Portenif fejét időnként egy csöbör vízbe mártotta. Végül ez támolyogva megállt a lábán.
- Mi... mit akartok?! - hebegte.
- Elhoztuk, itt van!...
- Kit?!
- Gorcsev! Ott a pimasz.
És Cortot-ra mutatott. Portenif elővette a zsebkését. Bizonyára azért, hogy ígéretéhez híven kiszedje egyenként a fogoly szemeit. De Privát Elek visszalökte.
- Majd, ha megkapjuk az árát. Addig ne rongáld a foglyot.
Portenif ismét földre esett. És elaludt, vagy elájult. A hallgatag Drugics levette a székről Gorcsev kabátját, és ráterítette.
Most a köpcös lépett be, aki bár kültelki ízléssel, de hódolt a férfidivatnak.
- Azt üzeni a Mester, hogy rakjátok fel az autót a Gyanús Cápá-ra. Azonnal.
- Hohó! A Gyanús Cápá-t előbb ki kell hozni a Quai de Belges-től, a Pharaóig, ahol a kocsi áll, mert az autót nem szabad elindítani.
- Az soká tart! Előbb a pénzt kérjük, Aldous!!
A köpcös, akin most már látszott, hogy félvér, gőgösen felelt:
- A Mester idejön a pénzzel és kifizeti, amikor elviszi Gorcsevet. Akkor is, ha egy megbízottatok van itt! ... - Belerúgott Cortot-ba: - Meghalt ez az alak!
- Fenéket - felelte Jázmin. - Csak nem tesszük tönkre az árut!
- Jázmin, te itt maradsz, és átveszed a pénzt - intézkedett Privát Elek. - Másfél óra alatt behajózzuk az Alfa Romeót. Megbízunk a Mester becsületében. Ha csalódunk, még mindig ott az autó zálognak - vélte Privát Elek.
A hallgatag Drugics eddig azzal foglalkozott, hogy rúgásokkal élesztgette Portenifet, de ez a kísérlet sem járt eredménnyel. Ráterítette hát újra Gorcsev kabátját, vette a sapkáját, és ment.
A többiek követték. Csak Jázmin, Aldous, a két Gorcsev és az ájult Portenif maradtak ott.
- Én beülök a Fekete Csillag-hoz - mondta Aldous. - A Mester úgyis idejön értem.
- Én is jövök - mondta Jázmin. - Kölyök, úgysem mehetsz ki innen, az őrökön át, hát vigyázz a fogolyra. Ha itt hagyják nálad a pénzt, 40.000-nél kevesebbet ne fogadj el.
...Cortot csodálkozott, amikor magához tért. Zúgott a feje, és az igazi Gorcsev mosta az arcát.
- Mi... mi az...? Hol?
- Ember! Hogy kerül ide?
- Potiou Hectorral... mulattam... azután ... egyedül...
- Hiszen maga délután Marseille-ben hajóra szállt!
- Ne...em. - hebegte... - Potiou odavett... legénynek, és ...együtt utaztunk volna... most... Toulonból...
Gorcsev előtt rémlett valami erről az "egyéni" utazásról... Portenif hortyogása félelmetes kísérőzenéje volt a furcsa viszontlátásnak.
- Figyeljen... fel tud állni? - Miután ez sikerült valahogy, gyorsan írt valamit, és átnyújtotta Cortot-nak. - Magát bizonyára kiengedik innen, ha bebizonyítja, hogy nem Gorcsev. Lehet, hogy erre nem kerül sor. A fő, hogy hallgasson.
- És... ez az írás?
- Ha kiszabadul, juttassa el Marseille-be, a Constanz gőzöshöz. Tán eléri még, ha későn indul a hajó. A 27-es közlegénynek szól.
Cortot bambán zsebregyűrte.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és lövésre kész pisztollyal belépett Lingeström báró.
Mögötte egy széles vállú, ősz, komor ember.
A Mester!
A báró egy futó pillantást vetett Gorcsevre.
- Ez az... rendben van.
- Ez meg itt ki? - kérdezte a Mester Cortot-ra mutatva.
- Most mondta Jázmin az ajtóban, hogy valami tehetetlen alakot is fogva tartanak, aki megszökött a légióból - vetette oda türelmetlenül Lingeström.
- Ezt majd elintézzük! - ordított a Mester. - Ránk uszítják a katonaságot hülyeségekkel. Az én engedélyem nélkül ide nem lehet foglyot hozni!
- Most ez nem fontos - legyintett Lingeström, és merően nézte Gorcsevet. - Előbb ezzel végzünk, ha nem kap észbe. Álljon a kocsival az udvar kapujához. Ha elmentem, akkor megkocsikáztathatják Gorcsevet.
- Ehhez megkeresem Aldoust. Egyedül nem csinálok ilyent.
Az orosz jól tudta hogy mit jelent a kocsikáztatás. Egy golyó és az élettelen utas kirepül a robogó kocsiból a tengerbe... De mi a másik lehetőség? Az is van! Ezek nem tudják, hogy a rablók Cortot-t hiszik Gorcsevnek. Hogy is gondolnának erre?
- És ha nem találja Aldoust? - kérdezte Lingeström a Mestert.
- Dehogynem találja - legyintett Gorcsev. - A Fekete Csillag-hoz ment.
A mester összehúzott szemmel végignézte.
- Szeretem, hogy nem ideges - dörmögte, azután Cortot-hoz fordult. - Maga barom! Most kilököm! De ha még egyszer az én közelemben gyámolítják, akkor lepuffantom, mint a kutyát! Mars!
Megragadta Cortot gallérját, magával ráncigálta, és kilökte a sikátorba. Cortot lélekszakadva rohant a legközelebbi kaszárnyába, de előbb útnak indította Vanek úr levelét.
Ketten álltak a szobában egymással szemben: Lingeström töltött revolverrel és Gorcsev vigyorogva.
- Nos, Gorcsev úr? - mondta Lingeström rövid szünet után gúnyosan. - Ehhez például mit szól? Mi?... Azt egyébként jegyezze meg, hogy nem vagyok rabló.
- Ne haragudjék, de honnan tudhattam volna ezt?
- Hagyja a szemtelenkedést. Ön ügyes szélhámos. Eleinte becsapott, magam is azt hittem, hogy valami szeles fiatal bolond!
- És ma?
- Ma már tudom, hogy Abe Padan embere.
- Mit csináltam? - kérdezte ijedten Gorcsev.
- Tagadja, hogy ön Abe Padan embere?
- Nem volna sok értelme - felelte rövid habozás után -, ha egyszer úgyis rájött...
- Maga ismerte Mala Padant is?
- Na... úgy futólag... Én az egész Dalai famíliával jó viszonyban vagyok, és...
- Akar a portugálhoz csatlakozni?
- Hát... - latolgatta Gorcsev -, nem bánnám... különben mégsem. Aki magával szóbaáll, az nem lehet rendes ember. Maradok a réginél.
- Figyelmeztetem, hogy Dizard kemény ember, és Abudir messze van.
- Igen?... Erre nem gondoltam eddig. Azért majd csak odajutok.
- És Ifiriz? Abe Padan érdekében se Abudirig, se Ifirizbe nem jut el, az már biztos...
Gorcsev szótlanul töprengett. Úgy látszik, fontolóra vette a dolgot.
- Nos? - kérdezte Lingeström - mit gondol?
- Megmondom őszintén: ön kísértetiesen emlékeztet egy Vanek nevű titkárra.
- Rendben van. Így is jó...
Portenif mozgolódott. És éppen jött a Mester is.
- Kifizettem Jázminnak a pénzt - mondta. - Aldous kinn vár.
- Jól tette. Ezt az embert intézze el!
- Meglesz... - Eléje állt Gorcsevnek. - Maga nélkül már megkaptuk volna a pénzt a portugáltól.
- Ugyan. Nincs egy vasa se - legyintett Gorcsev. Sehogy sem tudta hinni, hogy meghal. A fene tudja, miért. Rágyújtott.
- Utoljára még viccelhet!
- Szóval megölnek?
- Én leszek a halála - mondta a Mester.
- Csúnya halálom lesz.
- Előre!
- Várjanak! Lingeström... Adjon öt perc gondolkozási időt! Lehet, hogy belépek a portugálhoz...
- Mi a biztosíték?
- Úgy a kezükbe adom magamat, hogy azt tesznek velem, amit akarnak - mondta sóhajtva Gorcsev, és egy székre roskadt. - Kérem... hagyjanak... magamra...
A Mester megvetően nézte. Látta ő már elégszer, hogy az ilyen legény megtörik.
A Mester kiment Lingeströmmel. A hosszú folyosón jobbra kanyarodtak, az ivóhoz. Minden kijárásnál két őr állt. A baloldali vezetett az udvarra.
- Megtört - mondta a Mester.
- Igen. Úgy látszik.
Ittak néhány kortyot... Azután visszatértek a szobába. De csak Portenif hortyogott a földön, Gorcsev eltűnt.
...Megszökött, és ez teljesen megfoghatatlan volt!