A tizennégy karátos autó/Huszonegyedik fejezet
szerző: Rejtő Jenő
XXI.FEJEZET
szerkesztésAz Alfa-Romeo nevű szörnyeteget ártalmatlanná tették. Arany alkatrészeitől megfosztva nem árthatott többé embertársainak. Lelkét átadta Abe Padan király győztes seregeinek, akik felfegyverkeztek általa.
És Gorcsev?
...A dél-afrikai oázisok népe között még ma is szájról szájra jár a legenda egy kísérteties, lerongyolódott katonáról, aki egy szál oroszlán társaságában kóborolt a sivatagban, és megverte azokat, akik nem támogatták élelmiszerrel titkos vándorútján...
Már lassacskán elérte a Szahara határát, és távolról látszott a Dzsebel-Szagro elmosódott hegylánca is. Gorcsev Iván elégedetten ült a tábortűz mellett, higgadt oroszlánja társaságában.
Ásított.
- Látja, Wendriner úr - mondta, végigdőlve a laza porhalmokon. - Most, hogy lezárult az ügy, igazat adok ennek a Laboux-nak. Nem árt megkomolyodni, mielőtt nősül az ember. Jól tudom, hogy e bölcs korban, amelyet rossz egészségben megért, nem érdekli túlságosan a felvetett téma. Ön óvatos ragadozó, Wendriner úr, és ezért tisztelem, ha nem is csodálom a rezignációját, amellyel inkább a rabságát fogadja el végleges állapotnak, mint a sivatagi kóborlást.
Az oroszlán vállat vont, és rosszkedvűen legyintett:
- Nézze, Gorcsev úr - mondta egy fáradt kiskereskedő metodikus, lemondó hanghordozásával. - Öreg artista vagyok én, és szívesebben ülnék a Ring Caféban, reszkető kézzel zsonglőrök, meg gégesorvadásos kikiáltók társaságában, akikhez lelkileg tartozom. De hát nem bújhatok ki a bőrömből! És ki ül le manapság a kávéházban egy oroszlánnal, "fóros pikét" játszani?...
- Mi az, Wendriner úr! Ön beszél?
- Nem. Ön álmodik. De ez igazán mindegy. Higgye el, kérem, nincs szebb, mint öreg artistának lenni. Ismertem Olmützben egy "Halálkerék" nevű Glatsch Ödönt, aki két mankóval és három selyempincsivel bejárt a Rathaus Keller-be, mert lezuhant a trapézról. És boldog volt, pedig nap mint nap veszekedett vele a felesége, egy Mea Mitta mágikus csoda, akinek rejtélyét a világ leghíresebb professzorai próbálták megfejteni, holott a hölgyet megfojtani kellett volna szerintem... Na, ja!... Legszebb élet az artista aranyöregsége. Mert szakmánkban fordított értelme van a kornak. Amíg az artista fiatal, addig közel áll a halálhoz. Minden este meghalhat, és esetleg délután is, mérsékelt helyárak mellett. A Halálkerék Glatsch naponta együtt feketézik egy Trautmann nevű zenekarközvetítővel, akit a turfra oktat...
- Meglep ez a hang, Wendriner úr...
- Meglep, meglep... - dörmögte búsan a ragadozó. - Maga is jól adja, mondhatom. Látja, névrokonom, Wendriner Aladár társul vette egy artistaügynökséghez Splendid kapitányt a negyven táncoló fókával, és minden reggel hővizet isznak a Margareten Quelle radioaktív csarnokában... Mit jelent az, hogy én vagyok az állatok királya? Helfheisen például a Kerékpár Császára, és most Jerabek néven házmester Görlitzben. Egy artistának plakátból van az országa.
- De hiszen valamikor ön is űzött vadat, és a gazellák fejvesztetten menekültek a hírre, hogy jön a rettenetes Wendriner! Ön, Lafontaine szerint, többre értékeli a szabadságát, mint az életét!
Wendriner úr szivarra gyújtott, és egy barnult végű papírszipkába illesztette a végét, eltűnődve.
- Mondok én magának valamit, Gorcsev úr, aki a világot járja, mint a Naplopás Királya. Nem tudom ki az a jegyszedő, akit említ, de nálunk a cirkusznál nem volt. Viszont hallgasson meg egy titkot: én a schönbrunni állatkertben születtem, és bécsi illetőségű oroszlán vagyok. Vasúton hoztak Afrikába és acélhálóban vittek a Szaharából Fezbe, a naiv vevőhöz. Volt egy utam!... Arról jobb nem beszélni! Így történt, mert a sivatagban fogott oroszlán drágább. Én vagyok, uram, az egyetlen oroszlán, amelyik import útján került a Szaharába. És nem vagyok igazi Wendriner. Én a schönbrunni állatkertben szívdobogást kaptam, ha a díszpáva rikoltozott. Wo sind die schönen alten Zeiten?... - sóhajtotta nagy búsan, azután feltette az orrcsíptetőjét, és a Wiener Journalt kezdte olvasni...
Gorcsev egy kiáltással felriadt...
...Virradt. Wendriner úr asztmás lihegéssel aludt mellette.
Tíz napig töltötte Vanek úr ideje nagy részét a művésznő szekrényében. Közben Laura de Pirelli bevezette az alsó polcra a villanyvilágítást, és gondoskodott olvasnivalóról. Egész nap utazásról szőttek terveket, kivéve a délutánt, amikor a művésznő énekelni tanult. A művésznő szorgalmas volt. Órákig tanult énekelni.
A tizedik napon Vanek úr kilépett a szekrényből éppen énekóra közben.
- Jó napot - mondta. - Most én elmegyek.
Mielőtt az ámult művésznő és a holtra rémült korrepetítor bármit is szólhattak volna, a titkár, Isten tudja, hogy miért, sértett önérzettel távozott, és egyenesen a Fort-St.-Thérèse-hez ment.
- Jelentse az őrmesternek - mondta elszántan a poszt előtt -, hogy én félreismertem magukat. Ez a légió egy kitűnő hely.
Würfli úr éppen őrségen volt, amikor feltették Vanek úrra a bilincseket.
- Miért jelentkezett önként? - kérdezte súgva.
- Az enyhítő körülmény. Finomabban lőnek fejbe.
- Azt tudja, hogy Mehár is a börtönben van?
- Hát kinn volt közben? Nagyon szeretem ezt a Mehárt.
- Hiszen megveri mindig.
- De sohasem énekel. Nagy szó!
Hat napig ült Vanek úr, amikor megjelent az őrvezető és egy hadnagy.
- Itt a díszuniformisa. Vegye fel.
- Értem... főbe lőnek...
- Könnyen lehet. Kinn van az egész helyőrség az udvaron - mondta az őrvezető, de a hadnagy leintette.
- Illetékes helyen tudják, hogy hol volt két hétig. Ön sokat szenvedett.
- Különösen délután...
- Csend! Az ön távollétéről nem közöltek részleteket. Ön is hallgasson róla, azt hiszem, érti?!
Vanek úr elpirult, lesütötte a szemét, és azt hitte, hogy érti...
Amikor kivezették az udvarra, könnyes szemmel nézett körül.
Ez kivégzés!
Négyszögben állt az erőd teljes létszáma. Arcába sütött a nap, és Vanek úr jó magasra tartotta a fejét, hogy teljes mértékben élvezze még utoljára.
Tram-tram-tram-tram...
A dob!... Szóval a szökevényeket ítélet nélkül kivégzik. Szomorú tekintettel megkapaszkodott egy facsoport zöld színében.
Trombita! "Aux armes! Aux armes!..." Most jön majd az escort!... Nem hagyja bekötni a szemét. Lássák, hogy tud meghalni egy Vanek B. Eduárd... Azért kissé megcsuklik a térde, és a nyelve száraz nagyon.
A trombita elhallgat. Ni... hisz ez az ezredes, aki most eléje lép.
- 27-es közlegény! Gorcsev Iván! Te két hétre eltűntél, elhagytad az erődöt! Megrendülő testi és lelki szenvedéseken mentél keresztül.
"Különösen az éneklés" - gondolta Vanek úr, és bánatosan bólogatott...
- A köztársaság elnöke Gorcsev Ivánt a becsületrenddel tüntette ki!
...És amíg az ezredes feltűzi a hüledező Vanek úr zubbonyára a becsületrendet, meglendül a trikolór, szól a trombita, és vigyázzban fordul eléje az arcvonal...
Távolabb, egy teraszon Anette, de Bertin és Laboux állnak rémülten, halálsápadtan, és szóra képtelenül...
Az eset tisztázása lehetetlen. Isten őrizz hozzányúlni. Vanek urat majd leszereltetik valahogy. És Gorcsevnek nem szabad jelentkeznie a légiónál. Gorcsev csak Privát Eleknél jelentkezik százezer frankkal. Ezt a Mestertől és Lingeströmtől vette el, akik hihetőleg könnyen nélkülözik Ifirizben, a foszfátbányában, ahol kényszermunka büntetésüket töltik.
...Az esküvő előtti napon Vanek úr leszerelt. Verdier őrmester többterítékes bankettel ünnepelte ezt a napot a kantinban.
- Uram - jelentkezett Gorcsevnél. - Mi lesz a teendőm?
- A Laboux-villa kertjében egy fáradt artista éli békés, vén napjait. Vele kell foglalkoznia, öregem.
- Változatlanul Vanek a nevem, és szeretném, ha ezt most már megjegyezné, miután szenvedéseim jutalmául a becsületrenddel tüntettek ki.
- Úgy érzi, hogy megérdemelte?
- Feltétlenül. Ön nem hallotta a hölgyet énekelni.
Közben de Bertin információt szerzett Vanek úrról. Csakugyan egy nizzai idegszanatóriumban működött, de nem levelező volt, hanem ápolt. Egy napon eltűnt az uszodából, a tanársegéd keménykalapjában. Azóta keresik.
...Anette szomorúan Gorcsevhez hajtotta a fejét:
- Félek, Iván... Magát a vére nem hagyja majd nyugodni...
- Szamárság...
- Mindig attól félek majd, hogy egyszer csak elhagy... Megy a tengerre, a sivatagba... Reszketni fogok, ha egy órával későbben jön haza.
- Ne féljen... Sohasem jövök majd későn. A vőlegénye kísértet volt, a férje hazajáró lesz...
És Anette minden aggodalmát végképp eloszlatta ifjabb Gorcsev Iván születése, akit a többi családtagok: Wendriner Aladár és Vanek úr boldogan befogadtak meghitt körükbe...