A testvéri osztály
Folyt már a trónviszály miatt
Testvéri vér elég,
S három fiáról a király
Ekképp rendelkezék:
Első szülöttének hagyá
Királyi trónusát,
A másik kettőnek külön
Hercegpalástot ád.
„Atyám példája és enyém
Rettentsen bennetek!
Egymásra trón s birtok miatt
Fegyvert ne fenjetek.
Tegyétek itt kezembe le
A hűség esküjét,
Hogy mindegyik megtiszteli
Testvére örökét.”
Szólt és fejével hátradőlt
Ágyán a kór király,
Szemét be sem kell hunynia
Halála álminál;
Sötét éjféllel vonta be
Rég annak csillagát
A trónviszálynak ördöge,
S testvéri pártviták.
A bölcs király vak Béla volt,
Ki igy rendelkezők,
S szavára a három fiú
Szent esküt esküvék:
„Ugy érje átok vagy malaszt
Mindegyiknek fejét,
Amint egymásnak tiszteli
Testvéri örökét!”
Esküt sok ember esküszik
Isten s oltár előtt,
De hány, ki azt megtartani
Bír lelket és erőt?
A föld anyagtelt érdeki
Az embert eltelik,
S az élet omló tengerén
Hajóját ők viszik.
Esküttek ők is esküt, a
Három királyfiú,
Előttük apjok sorsa is,
Mint intő gyász ború.
De sem az eskü szent szava,
Sem apja végzete
Istvánt háborgó almival
Nem csöndesíti le.
S míg a király szabad mezőn
Szabad csatákra jár,
Fürtét babérral környezi
Hírnév és dicssugár:
Szerémnek fondor hercege
Elbú, mint a bagoly,
Lappang, sziszeg, mint a kígyó,
S bátyjára vészt kohol.
De résen áll távolban is
A harcoló király,
Öccsének titkos tervihez
Kulcsot, nyilat talál.
Fényes kíséretet veszen
Vitézlő társiból,
S vendégűl csöndes alkonyon
Szerém várába szól.
Istvánnak arcán meglepés
És aggály változik,
De csakhamar mély tisztelet
Burkába rejtezik.
Isméri a király e szint,
S öccsével fog kezet.
„Jöttöm ne lepjen meg, öcsém!
Hozzád jó ügy vezet.”
„Tudván tudom, hogy kebledet
Ohajtás szállta meg,
Jószágaiddal vágyaid
Betöltve nincsenek.
Kicsinyled, amelyet nyerél,
Tenhercegségedet;
Adok tehát nagyobbat én
A kis birtok helyett.
E naptól fogvást tér a föld,
És tág az út, öcsém!
A nagy világ föl és alá –
De itt, ez itt enyém!
A fölségáruló java
Fejünkre visszaszáll” –
István herceg szivén a vér,
Száján a nyelv eláll!
Korán lepé meg a király.
Elveszve a remény!
Reggelt se vár, utat se néz,
Fut merre tud szegény!
Mint üldöző rém kergeti
A lelkiösmeret, –
Konstantinápolynál veszen
Első lélekzetet!
Igy bünteté meg a király
Az eskü- s hitszegőt,
S tovább folytatja dolgait –
Ki merje bántni őt?
Sem a görög császár csatát
Nem nyér a hercegért,
Sem Fridrik, a fölkent király
Ellen győzelmi bért.
A herceg ellen nemzete
Közvéleménye áll,
„Ki honja ellen vitt hadat,
Az nem lehet király!”
A herceg ellen átka kél,
Mely sújtja most fejét,
Mert megtámadta hitlenül
Testvére örökét.